1848. március 19. Egerben – Városi közgyűlés „az Isten szabad ege alatt”

18-án népgyűlést tartottak a városháza előtt, amikor Gáhy József városi főbíró[1] felolvasta a 12 pontot az egybegyűlteknek. Ezen a napon a közösség elfogadta a saját öt pontját, és másnapra összehívták a városi közgyűlést. Az alább közölt dokumentum arról tanúskodik, hogy a március 19-i népgyűlés alkalmával hogyan próbálta a város vezetése megőrizni a rendet és a nyugalmat, s egyúttal elejét venni a visszaéléseknek is.

Többek között a népgyűlés lefolyásáról is képet kaphatunk abból a jegyzőkönyi bejegyzésből, amely Blaskovics Gyula másodalispánnak[2] az 1848. április 10-i közgyűlésen tartott beszédét is közli. Blaskovics hangsúlyozottan kitért a saját szerepére: a március 19-i jelenlétét egy helytartótanácsi utasítással és a saját tisztségével indokolta meg. Állítása szerint a tömeget „a forradalom békés úton haladásáról és a Nemzet alkotmánya átalakítása közben kifejlett némelly ujjabb de Egerben addig nem hallott körülményekről értesitvén, sikerűlt megnyernem, hogy Eger községhez hű polgárai, a Haza és Király szeretetéről s hősiségéről a történet irásokban is dicsőitett jó hirök nevöket a forradalom első hevében is legkissebb törvénytelen eljárással sem szennyezték, sőtt a polgári szabadság a személy és vagyon biztosságnak szilárditásáról nemzeti őrsereg felállitása, és egyébb czélszerű intézkedések tétele által gondoskodtak”.[3] Mi is történt Egerben március 19-én? Valóban Blaskovicsnak kell-e tulajdonítanunk az egri emberek törvényhű magatartását? Lássuk, mit tudhatunk erről a napról a kinyomtatott dokumentum alapján!

A nyomtatvány szerint közterületen tartották a 19-i népgyűlést, „a több ezrekre menő városi nép roppant sokasága tekintetéből”. Ez jelzi azt a felfokozott érdeklődést, amit a városiak – talán rendi állásra való tekintet nélkül, noha a dokumentum nem utal a megjelentek társadalmi összetételére – tanúsítottak az országos események, illetve azok helyi lecsapódása iránt. A gyűlés szabadtéren való megtartásának azonban lehet szimbolikus üzenete és olvasata is, hiszen a tanácskozás helyszíne ezzel a rendi különállást is jelképező városháza zárt belső tere helyett átkerült a korabeli szöveg bevezetőjében hangsúlyozottan megjelenő (és természetjogi asszociációkra is lehetőséget nyújtó, az emberek veleszületett és egyenlő jogainak képzetét is felidéző) kifejezéssel élve „az Isten szabad ege” alá.

A közgyűlés kezdetén Gáhy üdvözölte a tömeget – amelynek a „nemzeti tárgy”, azaz a polgári átalakulással kapcsolatos események „hirdetés nélkül is köz tudomásra jutott[ak]” –, egyúttal azonban rögtön kérte is az egybegyűlteket, hogy tartsák fenn a rendet. Ezt követően felolvasták az előző napon tartott küldöttségi ülés jegyzőkönyvét (18-án elfogadták a pesti 12 pontot, javasolták a népnevelés nemzeti kézbe adását, a szövegnek az országgyűlés általi szentesítését, nemzetőrség felállítását, illetve a meghozott döntések megmagyarázását a népnek),[4] amelyet a gyűlés résztvevői helyesléssel fogadtak.

Elrendelték, hogy a küldöttség beszámolóját 4000 példányban nyomtassák ki, és osszák ki a városi lakosságnak. A cenzúra eltörlése követelményének eleget téve deputációt menesztettek Bezeg András kanonokhoz, hogy a kinyomtatás előtt álló irományok előleges vizsgálatát ne folytassa tovább. Külön pont rendelkezett a nemzetőrség felállításáról szóló szabályzat kidolgozásáról, aminek végrehajtására szintén delegáltak egy küldöttséget. (Itt is megfigyelhető az a tendencia, ami országosan is általánosnak mondható: az átalakulás során egy-egy törvényhatóságban gyakran a korábbi hivatalviselők maradtak pozícióban, és a későbbi népképviseleti választásokon is sok esetben a már kipróbált személyeknek szavaztak bizalmat, tehát jelentős mértékű személyi folytonosságról beszélhetünk a rendi és a kezdődő polgári korszak kapcsán. Az egri küldöttség elnöke például Gáhy lett, míg az alelnök Blaskovics Gyula alispán.) A közösség célja ezen intézkedés meghozatalával „a köz béke, rend, személy s vagyonbeli bátorság [azaz a személyi és vagyonbiztonság] fentartása” volt. Március 25-re elrendelték a város kivilágítását és Te Deum megtartását annak örömére, hogy Batthyány Lajos felelős miniszterelnök lett, s kinyilvánították afölötti megelégedésüket, miszerint „ama nagy diadal, mellyet több századok óta hasztalan törekedett a Nemzet kivívni [vagyis a kvázi önállóság], jelenleg a legbékésebb úton kivíva létezne”.

Szintén a forradalom szimbolikáját tükrözik azok az utasítások, amelyek a nemzeti jelképek alkalmazására vonatkoznak: egyrészt „minden hon polgártól” elvárták, hogy „Nemzeti szinü jegyet” viseljen (azaz valószínűleg kokárdára gondoltak), ami a francia forradalomra mint előképre – illetve e forradalom polgári, nem diktatórikus szakaszára – is utalhat, és a polgár fogalmát itt egyaránt érthetjük a haza lakosaként és a nem rendi értelemben vett polgársághoz mint társadalmi csoporthoz tartozó egyénként. Másrészt kimondták a fontosabb épületek (városháza, csillagvizsgáló, vár) fellobogózását is, ami szintén a forradalom és a polgári átalakulás elveivel és eredményeivel való jelképes egyetértést fejezte ki.

A város közössége láthatóan nagy szerepet tulajdonított a sajtószabadságnak és az ezzel történő visszaélés lehetőségének is, ugyanis a nyomtatvány 7. pontja visszatért ehhez a kérdéshez. Kérték, hogy a fentebb említett kiküldöttség nyújtson be javaslatot e tárgyban – s hangsúlyozták az uralkodó személyének, illetve a nemzet megvédését –, de várták a megszületendő országgyűlési vagy rendeleti döntést; tehát égetőbbnek érezték ezt a problémát, mint az országos politika irányítói, s úgy vélték, nem szabad megvárni a szabályozással a központi utasítások megérkezését. Noha országos méretekben is megfigyelhető az az igyekezet, hogy elejét vegyék a forradalom „túlkapásainak”, Heves vármegye politizálása még inkább az óvatosság és a magyar, illetve a Habsburg hatalmi pólus közötti egyensúlyozás kifejezéseivel írható le, amint az a későbbiek során az erőviszonyok változásai során megfigyelhető.

Ugyanez a dokumentum tanúskodik arról a törekvésről is, hogy a nemzeti őrsereg felállításával személyi és vagyoni biztonságot garantálhassanak a lakosságnak. Szintén március 19-i kelettel adta közre az e tárgyban munkálkodó kiküldöttség a jelentését. Burkoltan ugyan, de a szöveg bevezetőjéből az is kiolvasható, hogy az emberek bizalmát már korábbról élvező személyeknek lehet nagyobb esélyük a seregbe való bekerülésre: a biztonságot úgy vélik elérhetőnek, „ha hogy e polgári erő olly honfiak kezébe tétetik, kiket azok feletti őrködésre már állásoknál fogva is sokkal több érdek, s szilárdabb kapcsok csatolnak”. A legfőbb kritérium e tekintetben a vagyonosság és az erkölcsi tisztaság, az őrseregbe való belépés pedig önkéntes alapon fog történni. Külön pontok rendelkeznek a leendő őrök ruházatáról, fegyverzetéről és megkülönböztető jegyeiről (fövegen hordandó kokárda, a bal karon nemzetiszín szalag).

Érdekesség, hogy noha két osztályba – puskásba és lándzsásba – tervezték beosztani a jelentkezőket, arról nem szóltak, milyen követelmények alapján fogják besorolni az egyes személyeket. A jelek szerint nagy érdeklődésre számítottak a bizottmány tagjai, ugyanis egy külön pontban kijelentették, hogy az osztályokat századokra fogják felosztani. Az őrsereg irányításának jogát a bizottmány magának vindikálta (többek között a főbb tisztek kinevezésében kívánt vezető szerepet magának, illetve abban, hogy közvetve tőlük kaphassák meg az utasításokat az őrsereg tagjai). Fontos kitételt tartalmaznak a 12. és a 13. pontok, amelyek szerint társadalmi állásra való tekintet nélkül mindenki köteles engedelmeskedni az őrség tagjainak, de a polgárőrnek is kötelessége „minden rendetlenkedőt rend, és rang különbség nélkül, felszóllitani, s rendre utasitani”. Azonban a kiküldöttség tagjai is jól láthatták, hogy a katonai képzettséggel nem rendelkező személyek bevonása nélkülözhetetlen, így a dokumentum utolsó pontjában beszámoltak arról, hogy kikérték Lenkey Károly nyugalmazott százados tanácsait is.

Az elkövetkezendő hetekben Egerben és Heves megyében is több megmozdulásra került sor (március 19-én, illetve 23-án az egri ifjúság zavarta meg a rendet, majd a parasztság is néhány településen megtagadta az úrbéri szolgáltatások teljesítését).[5] Országos tendenciának is tartható, hogy nem volt zökkenőmentes az átmenet a polgári viszonyokba: „A társadalmi és hatalmi átalakulás a felszabadultság, majd a szabadság mámoros érzését sokakban a hatalomnélküli állapot képzetével társította. Spontán tömegmozgalmak támadtak, […] sokáig tartó, szabad ég alatti, lázas hangulatú népgyűlések hoztak hirtelenkedő, olykor oktalan, megvalósíthatatlan határozatokat, mozgósítottak néha elérhetetlen célokra. A lakosság többsége még a városokban sem tudott írni-olvasni, ám a szabadságától megmámorosodott, gyorsan fejlődő sajtó és a röplapok izgatott és izgató írásait egybegyűlve felolvastatták. A bizonytalan léthelyzetben került tömegekben könnyen voltak mozgósíthatók a lappangó vallási, nemzeti, társadalmi előítéletek […]”.[6] Az egri nép azonban – amint az a fentebbiekből kiderült – többségében nyugalomban maradt, s a március 19-i népgyűlés is arról tanúskodik, hogy nem volt igazi táptalaja a szélsőséges eszméknek. Ennek ellenére megvolt a jelentősége annak, hogy a meghozott rendszabályokkal igyekeztek biztosítani a „törvényes forradalom”[7] vívmányait, illetve megőrizni a rendet és a nyugalmat.

Közzétette: Bodnár Krisztián
                     segédlevéltáros

Felhasznált források és irodalom:

Magyar Nemzeti Levéltár Heves Megyei Levéltára. IV.6. Heves és Külső-Szolnok vármegye másodalispánjának iratai. 1844–1848.
Magyar Nemzeti Levéltár Heves Megyei Levéltára. IV.1. Heves és Külső-Szolnok vármegye nemesi közgyűlésének jegyzőkönyvei és iratai. 1304–1850. a. Közgyűlési, részgyűlési (kisgyűlési) és törvényszéki jegyzőkönyvek 1657–1850. 151. kötet. Köztárgyak jegyzőkönyve I. 1848.
Gergely András: Magyarország 1848–49-ben. In: uő: 1848-ban hogy is volt? Tanulmányok Magyarország és Közép-Európa 1848–49-es történetéből. Osiris, Bp., 2001. 189–254.
Hajagos József: Heves vármegye az átalakulás hónapjaiban (1848. március–június). Aetas, 13 (1998), 2–3. sz. 24–53.
Kiss Péter: Az 1848–49-es események egri vonatkozású résztvevői. Egri Érseki Gyűjteményi Központ, Eger, 1998.
Nagy Béni – Orosz Ernő: Heves vármegye története. In: Heves vármegye. Szerk. Dr. Borovszky Samu. Országos Monografia Társaság, Bp., 1910. (Magyarország vármegyéi és városai)