Görgey és Irinyi
Szendiné dr. Orvos Erzsébet, a levéltár igazgatója üdvözlő beszédében felvázolta a rendezvény célját: az intézmény a maga eszközeivel és lehetőségeivel igyekszik hozzájárulni ahhoz, hogy Görgey Artúr, a tudós-tábornok végre elfoglalja méltó helyét a nemzet történelmi nagyjainak sorában.
Dr. Imre László professor emeritus, az MTA rendes tagja előadásában a magyar irodalomban megjelenő Görgey-képet elemezte. Bár a hírhedt „vidini levél” a világosi fegyverletétel egyszemélyi felelősségét Görgeyre hárította, a tett valójában kollektív döntés következménye volt. Az aradi tizenhárom és a sok-sok kivégzett és bebörtönzött vértanú sorsa ismeretében azonban az a tény, hogy Görgeyt elkerülte a komolyabb büntetés, megerősíteni látszott Kossuth vádját, egy életre árulóként bélyegezve meg az utolsó nagy magyar hadvezért. Bár a kor morális nagyságai mindig kiálltak mellette, Imre László professzor példák során keresztül mutatta be, hogy a közvélemény Kossuth magasba emelése mellett Görgeyben vélte megtalálni a morális ellenpólust, a nemzeti romlás okozóját. Illyés Gyula Fáklyaláng és Németh László Áruló című drámájának elemzése, a két mű ellentétes narratívájának értelmezése, Németh László a dráma megírása idején Görgeyhez hasonló lélektani alapállásának ábrázolása konkrét műveken keresztül mutatta be az „áruló, vagy nem áruló?” kérdést. Bár az 1945 utáni korszakban a hivatalos politika Kossuth szerepét hangsúlyozta, forradalmársága, királyellenessége miatt benne látva az akkori rendszerrel jobban rokonítható történelmi szereplőt, ellentétben a királypárti, konzervatív Görgeyvel, Imre László előadásából kiderült, nem kell választanunk Kossuth és Görgey között, tisztelhetjük egyszerre a szabadságharc megszervezőjét és legnagyobb hadvezérét is.
Filep Tibor történész-újságíró Görgey a katona pályaképét vázolta fel a hallgatóknak. Kiemelte, hogy a rohamosan emelkedő csillagú, az ozorai győzelemmel országos ismertségre szert tevő fiatal katonatiszt végig elfogadta a politika elsőbbségét, és mindig – néha saját, jobb meggyőződése ellenére is – alávetette magát a politika céljainak. A kiemelkedő tehetségű parancsnok jellemzői közt sorolta fel – a kor hadvezérei közt egyáltalán nem általános – humanizmusát, azaz azt a vonását, hogy csak győzelemmel kecsegtető helyzetekben vállalt ütközetet, és nem volt hajlandó kilátástalan helyzetekben vágóhídra küldeni az embereit. Sikereinek egyik kulcsát abban fedezte fel Filep Tibor, hogy Görgey jól ismerte az embereit, kiválóan választotta meg beosztott tisztjeit, valamint az időzítés mestereként mindig a kellő időben jelent meg, hogy jelenlétével biztassa csapatait. Bár Görgey katonai javaslatait végül elvetették, nagyságát, előrelátását jelzi, hogy Kossuthot menekülésre biztatva elismerte, a kormányzó emelkedett a nemzetet megtestesítő vezetővé, akinek túl kell élnie az összeomlást, hogy a nimbusza a bekövetkező gyászos időkben az ország vigaszául szolgálhasson.
Varjasi Imre, a Hajdúböszörményi Fióklevéltár vezetője Görgey Artúr kevésbé ismert oldalát mutatta be az egybegyűlteknek. A hadfi pályafutásának ismertetése után a tudós pályaképének felrajzolására került sor, aminek jelentőségét Görgey életében mi sem hangsúlyozza jobban, mint hogy a tábornok maga is jelentős részben a reáltudományokban való jártasságára vezette vissza katonai sikere alapjait. Az 1845-től a prágai egyetemen vegyészetet tanuló Görgey sajnálatosan rövid tudományos életműve is mérföldkő: ipari célú kutatásai során a kókuszolajban fellelhető laurinsav azonosításával a gyertya- és szappangyártásban hozott olyan újítást, amellyel a hadtörténelem mellett a tudománytörténetbe is beírta a nevét.
Dr. Szálkai Tamás, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár főlevéltárosa a tudós pályatárs, Irinyi János életútját elemezte, aki a vegyészet tudományában alkotott kiemelkedő teljesítmény mellett a tekintetben is párhuzamba állítható Görgeyvel, hogy hozzá hasonlóan az ő életéről is sok téves információ van a köztudatban, és az 1848/49-es forradalom és szabadságharc az ő életét is derékba törte. Az előadó tisztázta Irinyi vitatott származásának kérdéseit, valamint a gyufa „feltalálásához” kötődő félinformációkat. A zajtalan gyufa megalkotója abban is összevethető Görgeyvel, hogy hozzá hasonlóan úgy vélekedett: a kor férfiúinak az ország felemelkedését kell szolgálniuk, elsősorban a tudomány eszközeivel, abban kifejtett munkásságukkal.
A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár által szervezett emlékülés előadásaiból kiderült, hogy mind Görgey, mind pedig Irinyi sokkal összetettebb személyiségek, mint ahogyan a köztudatban róluk élő leegyszerűsítő, sztereotip kép alapján máig sokan gondolják. Görgey Artúr emberi nagyságát pedig mi sem jelzi jobban, mint hogy hosszú élete során mindig méltósággal viselte a közvélemény gyűlöletét, tudván, hogy az utókor igazolni fogja őt, és hogy neki azzal kell szolgálnia a nemzet közgondolkodását, hogy az „áruló” szerepének felvállalásával erősítse 1848 máig ható mítoszát, a Délibábok hőse sorainak értelmében:
„Okos magyar szokás, hogy hagyni szoktunk
Efféle árulókat írmagul,
S ha jól nem üt ki, amit tervbe fogtunk,
Őket tekintjük érte bűnbakul.”
Husvéth András
Új hozzászólás