Jókai és Sopron

Jókai Mór írói működésének ötvenedik évfordulóján országos örömünnepet tartottak. Jókai első drámáját az Akadémia 1843. október 5-én tüntette ki dicsérettel, így a kerek jubileumot 1893 őszére tervezték, de végül 1894 elején tartották meg. Természetesen Sopron sem maradt ki a sorból és Jelačić táborszernagy 1849. évi elismerését követően elsőként az „Aranyembernek” adományozott díszpolgári címet.

Jókai – látva az üdvözlők nagy táborát – márvány mellszobrot rendelt Zala Györgytől, amely egyrészt helyettesítette őt a rendezvényeken, másrészt Szabó-Reznek Eszter irodalomtörténész szerint „mintegy kultikus tárggyá és áruvá tette” saját magát. Az alkotásból több másolat is készült, ezekből a törvényhatóságok „Jókai Mór mellszobrának szétküldési vállalatától” kedvezményesen rendelhettek. Révai Mór javaslatára műveinek, illetve az addig publikált mintegy 300 kötet harmadának nemzeti díszkiadása is útjára indult. A tisztelet kifejezésének – az utcaelnevezések és az ajándékok melletti másik – szokásos módját, a díszpolgári cím odaítélését számos település választotta.

A soproni javaslat – mely a díszpolgári címről és utcaelnevezésről szólt – már 1893. május 4-én megszületett. Kania József törvényhatósági bizottsági tag indítványában kiemelte, hogy a város lakói „mindig szeretettel és hódolattal viseltettek hazánk nagy férjfiai (sic) iránt, és ha a lakosság egy része németül is beszél, azokban is mindig magyar szív dobogott, mely a haza jólétéért nem csak lelkesedett, de tettekben is nyilvánult”. Maga Jókai is kiválóan beszélt németül, a pozsonyi líceum történelem- és retorikatanára, Tobias Gottfried Schröer drámaíró növendéke volt. Sopronnal való kapcsolatáról nem rendelkezünk megfelelő ismeretekkel, mindenesetre a Cézár-ház akkori tulajdonosaival, az Ihász családdal közeli rokonságban volt.  

Az indítványt a közgyűlés 1893. május 10-én, 3818/137/893 számon, „lelkes éljenzés közt” tette magáévá. Így mire a Jókai ünnepélyt rendező bizottság elnöke, Eötvös Loránd felhívta a törvényhatóság figyelmét 1893 októberében, hogy valamilyen formában rója le hódolatát „az ünnepelt író nagy szelleme iránt”, már csak arról kellett gondoskodni, hogy a város a Vigadóban 1894. január 6-án rendezett országos ünnepségen képviseltesse magát.    

A Frankenburg Adolf nevével fémjelzett Soproni Irodalmi és Művészeti Kör 1894. január 2-án tartott Jókai-ünnepséget, a központi rendezvényen a soproni küldöttség nevében Földváry Mihály alispán mondott beszédet. Az országszerte megszületett üdvözletekből, díszoklevelekből és ajándékokból külön összesítő jegyzéket is kiadtak, ebben Sopron városa „A világnak él, ki a hazának él” feliratú díszalbummal szerepel, melyet a díszpolgári oklevéllel egyetemben Hauser Károly művésztanár készített, aki az igényes technikai kivitel miatt tiszteletdíjának emelését indítványozta Fink Jánosnál, a város polgármesterénél. Az életműkiadás első tíz elkészült kötetét levéltárunk könyvtárában helyezték el.

A Sopronvármegye 1894. január 6-án tisztelgett „a magyar Parnasszus legnagyobb élő alakja” előtt. Az „Egy ország hódolata” című írás szerint a divatos jubileumok korában Jókai jeles évfordulója azért nem tartozik a „tucatünnepélyek közé, mert egy egész nemzet vesz abban részt, hogy szeretetének vetélkedésével róhassa le tiszteletét és háláját a legnagyobb iránt”. Jókai köszönőlevele tulajdonképpen egy erre a célra született formaszöveg, amelyben jól láthatóan csak a címzett nevét kellett módosítani, az író minden bizonnyal tömegével írt alá ilyen dokumentumokat. Egy 1964. január 7-i, Tirnitz József monogramjával ellátott őrjegy tanúsága szerint a levél olyannyira elnyerte a levéltár igazgatójának tetszését, hogy – gyaníthatóan a kerek évfordulón – kiállította. Ugyanebben az évben forgatta Várkonyi Zoltán, többek között Sopronban is, A kőszívű ember fiai című Jókai-filmadaptációt.   

A Jókai-ünnepélyt rendező bizottság 1893 októberében a vármegye törvényhatóságát is értesítette, és kérte az ünnepségsorozatba való bekapcsolódását. A törvényhatóság november 27-i ülésén előterjesztett jókívánságaival köszöntötte az ünnepelt írót. Egyúttal elhatározta azt is, hogy művei összkiadásának három példányára 600 forintot megszavaz az olvasóegylet és a nemesi pénztár terhére, és a „nagy költőnek átnyújtandó nemzeti ajándékhoz való hozzájárulhatásra” – pénzbeli adomány formájában – a nagyközönségnek is lehetőséget biztosít.

1899. április 16-án a Sopron című napilap irodalmi és művészeti rovatában érdekes bejegyzés látott napvilágot. Ekkor jelent meg Jókai 500 verset tartalmazó kötete, amelyek közül az egyik, az 1862-ben született A huszonhárom dalidó városához című keserű hangú költeményében az akkoriban országgyűlési képviselőként politizáló és a Magyar Sajtó, majd kiadó-tulajdonosként Az Üstökös című vicclap felelős szerkesztői feladatait ellátó, retorzióknak kitett újságíró azt olvassa egy városi mulatság résztvevői fejére, hogy miközben komor viharfellegek gyülekeztek az ország felett és a „jövendő/Mindent sötétre zománczol…/Sopron tánczol”. A verset Jókai – Kakas Márton álnéven – a szatirikus lap hasábjain 1862. január 18-án közölte. Az evangélikus templom tornyának építésére valóban hirdettek egy támogató rendezvényt 1862 farsangján, minden bizonnyal ez a hír jutott el az íróhoz.

Jókai 1904. május 5-én bekövetkezett halála után a vármegyei törvényhatóság részvétét fejezte ki, melyről az özvegy, Jókai Mórné Nagy Bella köszönőlevele tanúskodik. Sopron város tanácsa jegyzőkönyvben örökítette meg az író érdemeit, és elhatározta, hogy – mivel nemcsak a nemzet nagy fia, hanem a város díszpolgára is volt – özvegyének részvétnyilvánítást küld.  A közgyűlés arról is határozott, hogy a város valamely utcáját Jókairól nevezzék el. A középítési bizottság a Neuhof utcát hozta javaslatba, „hogy ez által megszűnjön a Neuhof kertbe (az Erzsébet-kert német neve) vezető három utcza nevének összetévesztéséből keletkező zavar”. A következő év tavaszára elkészült az új lakójegyzék, és a házszámjelző táblákat is felszegezték, így Kania József eredeti javaslatának mindkét eleme megvalósult.

A rövid forrásismertetés Jókai Mór születésének 200. évfordulója keretében született. A századik évfordulót sajátos kettősségben köszönthette Sopron szabad királyi városa, mert bár a trianoni diktátum után hamar meg kellett bizonyosodni arról, hogy „új kincset ötvöseink nem kovácsolhatnak”, Házi Jenő városi főlevéltáros – Jókai önéletrajzi bejegyzésétől, mely szerint szívesen forgatta az „egérrágta krónikákat”, indíttatva – válogatást adott közre a levéltárban őrzött XVI. századi magyar nyelvű levelekből, végrendeletekből és egyéb írásokból, hogy a város polgársága „a magyar próza zsenge korából való emlékek” közreadásával tisztelegjen az író előtt. Pleidell Ambrus, a Levéltári Közlemények fiatal szerkesztője a kötet ismertetését a következő óhajjal zárta: „Vajha a civitas fidelissimától a többi magyar törvényhatóság is megtanulna ünnepelni!”    

Levéltári iratanyagok:

HU-MNL-GYMSVSL-IV.1403.c. XXV.25248. (Jókai iratok)

HU-MNL-GYMSVSL Sümeghy Dezső által külön gyűjtött iratok, 12/a/3. 14.

HU-MNL-GYMSVSL-IV.1403.d. XV.102/1904.

HU-MNL-GYMSVSL-IV.409.b. II.636/1893.

HU-MNL-GYMSVSL Sajtóanyag, Sopronvármegye, 1894. január 6.

HU-MNL-GYMSVSL Sajtóanyag, Sopron, 1899. április 16.

Az iratfotókat Koloszár Andrea készítette.

Szakirodalom:

Szabó-Reznek Eszter: Az ajándékozás formái Jókai Mór félszázados írói jubileumán. In: Hites Sándor – Kollár Zsuzsanna (szerk.): Adomány, díj, jutalom, segély: A mecenatúra színeváltozásai az irodalomtörténetben. Budapest, 2022, 179–192.

Fiziker Róbert – Kelemen Dávid