75 éves a magyaróvári Széchenyi emléktábla

Archív fotók az avatásról

Köztudomású, hogy az 1847-es utolsó pozsonyi rendi országgyűlésre Moson vármegye első követének, október 18-án gróf Széchenyi Istvánt választották meg, távollétében. A gróf október 25-én személyesen is megjelent a megyegyűlésen megbízólevelének átvételére. Mindkét eseménynek a magyaróvári városháza emeleti tanácsterme adott otthont, mert a régi megyeháza nem rendelkezett megfelelő méretű helyiséggel a megyegyűlések megtartására.[1]

A régi Városháza épülete

Mosonmagyaróvár városa 1942. május 17-én avatta fel azt az emléktáblát, amely az 1847. október 25-ei történelmi esemény előtt tisztelgett. A domborművön viszont az 1941. év olvasható, utalva a gróf születésének 150. évfordulójára.[2]

Az emlékmű - a gondolattól a megvalósulásig

Dr. Sattler János Mosonmagyaróvár polgármestere, mint a megyei törvényhatósági bizottság tagja indítványt nyújtott be a vármegye alispánjához dr. Telbisz Miklóshoz, hogy gróf Széchenyi István emlékezetére – a születése 150. évfordulójára rendezendő országos ünnepség keretében – Győr-Moson-Pozsony k. e. e. vármegyék törvényhatósága 1941. október 25-én Mosonmagyaróváron, a régi városháza nagytermében emlékünnepélyt tartson.[3]

A vármegye felkarolta a kezdeményezést és Mosonmagyaróvár város lakossága is fellelkesült az ünneplés lehetősége hallatán. Ekkor ugyanis már 17 év óta nem volt megyegyűlés, az önállóságától megfosztott Moson vármegye székhelyén.

A Mosonvármegyei Történelmi és Régészeti Egylet, Ruff Andor elnökletével még az ünnepély előtt több javaslatot terjesztett a város elöljárói felé. Elsősorban kezdeményezték, hogy az emlékünnepség ne merüljön a feledés homályába, ezért a régi városháza utcai falát jelöljék meg kőtáblával és azon hangsúlyozzák a nagy Széchenyinek a vármegyéhez, valamint a városhoz fűződő szoros kapcsolatát. Másodsorban indítványozta, hogy a termet nevezzék el Széchenyiről és a helyiségben egy kisebb márványtábla emlékeztesse az utódokat a jeles eseményre. Harmadsorban amellett érvelt, hogy a város és a vármegye hozzon létre egy alapítványt, amely minden évben ezüst Széchenyi-emlékéremmel jutalmazza és tüntesse ki azt a Moson megyei egyént, aki a nemzet, illetve a szűkebb hazánk javára legodaadóbban, a legtöbbet tett Széchenyi szellemében. Kezdeményezték azt is, hogy az emlékek szövegének megállapítására, a kőtáblák és az emlékérem megtervezésére a város és a vármegye hozzon létre egy bizottságot.

A Mosonvármegyei Történelmi és Régészeti Egylet indítványait a polgármester kisebb módosításokkal támogatta. Javasolta, hogy az emléktábla márványból készüljön és arcképes legyen; a leleplezési ünnepélyt a városban lévő Széchenyi Kör bonyolítsa le; az alapítvány pedig ösztöndíj-alapítvány legyen, amit a polgármester az ipartestületek elnöksége, a kereskedők és az iparosok körének vezetőségének véleményezése mellett egy mosonmagyaróvári becsületes, józan, törekvő és hazafias érzésű kereskedő vagy iparosnak adományozzon, minden év október 25-én.

A képviselőtestület egyöntetűen elfogadta a felterjesztést és a város az emléktáblákra 2600 pengőt biztosított, a megyei ünnepségre pedig tataroztatta a régi városháza lépcsőházát, valamint a nagytermet.[4]

A kezdeményezés támogatásáról szóló képviselőtestületi döntés.

            Polniczky Lipót főispán – volt magyaróvári főszolgabíró – elnökletével 1941. október 25-én tartották meg a díszközgyűlést azon a helyen, ahol napra pontosan 94 évvel korábban – a Kossuth Lajos által a „Legnagyobb Magyarnak” tartott – gróf Széchenyi István átvette megbízólevelét. Az eseményen több mint 120 fő meghívott vett részt, tisztviselők és törvényhatósági bizottsági tagok tisztelték meg jelenlétükkel a rendezvényt. Ünnepi beszédet vitéz dr. Bittera Miklós akadémiai és egyetemi tanár, gazdasági főtanácsos, felsőházi és megyebizottsági tag mondott. [5] Az esemény magasztosságát emelte az is, hogy a vármegyeházáról átszállították a díszközgyűlésre [6], az 1861-ben – Moson vármegye megbízásából – Barabás Miklóssal készítetett egészalakos Széchenyi olajfestményt.[7]

Az 1941-es Széchenyi-év lezárásaként, 1942. május 17-én leleplezték az emléktáblát.[8] A 11 órakor kezdődő rendezvényt, a három vallásfelekezet templomaiban tartott hálaadó misék és istentiszteletek előzték meg. Ezt követően gyülekeztek a résztvevők a Frigyes királyi herceg úton, illetve zenés felvonulás kezdődött a Városkapu téren át a mai Fő utcán, amely akkoriban gróf Széchenyi István nevét viselte.

A régi magyaróvári városháza homlokzatát nemzeti zászlókkal és cserfafüzérrel díszítették, de a környező utcákat, házakat is fellobogózták. Szónoki pódiumot emeltek és hangosításról is gondoskodtak az utcák és a Szent László tér felé. Az emelvénnyel szemben álltak a díszvendégek: Albrecht főherceg, dr. Antal István miniszter, Polniczky Lipót főispán, Telbisz Miklós alispán, az akadémia igazgatója, tanárok, felsőházi tagok, a honvéd helyőrségparancsnok, Győr város polgármestere, országgyűlési képviselők, lelkészek, aktív és nyugalmazott tisztviselők, gyárigazgatók, földbirtokosok. Külön részt képviseltek a községek küldöttei, élükön dr. Schmack Leó magyaróvári járási főszolgabíróval és a főszolgabíróság tisztviselőivel. A város szinte minden intézete, intézménye, iskolája, testülete képviseltette magát: a leventék, a cserkészek, a tűzoltók, a dalárdák, a zenekarok és a város érdeklődő közönsége. Az eseményen a helyi Mosonvármegyé című újság képviselőjén kívül, az MTI és a Győri Nemzeti Újság tudósítója is jelen volt.

A rendezvényen résztvevő prominens személyek

Az Egyesített dalárda (Moson és Magyaróvár városrészi) énekelte a Himnuszt, majd a szervező Széchenyi Társaskör elnöke, dr. Szahlender Ferenc egészségügyi tanácsos köszöntötte a vendégeket, résztvevőket és röviden ismertette Széchenyi életrajzát, valamint az emléktábla megszületésének történetét. Ezt követően egy polgári leányiskolás szavalta Finta Sándor: „A Legnagyobb Magyar” c. költeményét.

Dr. Szahlender Ferenc, a Széchenyi Társaskör elnökének felszólalása

Az ünnepi avatóbeszédet dr. Kühne Lóránt gyárigazgató, városi képviselőtestületi tag tartotta meg, aki az 1847-es Moson vármegyei követségéről szólt.

Dr Kühne Lóránt gyárigazgató beszéde közben

Beszéde közben hullt le a lepel a 90x120 centiméter nagyságú, fehér carrarai márványból készült emléktábláról, amely Váradi Dobóczky Imre festő- és szobrászművész, valamint Péter György szobrász- kőfaragómester alkotása volt. Az emléktábla Széchenyi arcdomborművét és a szöveget tartalmazta vésett és oxidált ezüst betűkkel.

Az 1942. május 17-én felavatott emléktábla

Az emléktáblán már korábban elhelyezték kétoldalt a vármegye és a város hatalmas koszorúit. A vármegyéé cirka egy méter átmérőjű nyitott babérlevelű koszorú pálmaágakkal átszelve, kétoldalt piros-fehér és kék-sárga színű selyemszalagokkal, utalva Győr és Moson vármegyék színeire. A város koszorúja kék-fehér színű szalagokban pompázott.

Szécsényi István magyaróvári postafőnök folytatta a beszédet majd felkérte Mosonmagyaróvár polgármesterét az emlékmű átvételére. Dr. Sattler János röviden felvázolta a város és Széchenyi kapcsolatát, megemlékezve arról, hogy a legnagyobb magyarról elnevezett egyesület is működik a városban, továbbá festményt készítettek róla és utca is őrzi emlékét.

Az eseménynek országos rangot dr. Antal István nemzetvédelmi és propagandaminiszter jelenléte adott, aki fővendégként utolsónak méltatta – aktuálpolitikai felhangokkal – Széchenyi Istvánt. Az ünnepséget a leventezenekar zárta a Szózattal.[9]

Az ünnepség fővédnöke, Dr. Antal István miniszter

Konklúzió

Az emlékmű megvalósulása jelentős dolog volt a város életében, hiszen korábban is volt törekvés Magyaróváron egy Széchenyi-szobor állítására, azonban az, hiú ábránd maradt. Az emléktáblát később fehér vakolatkerettel díszítették, annak ellenére, hogy korábban egy barokk márványkeretet álmodtak meg.

Jelen írása pedig szintén emléket emel a rangos rendezvény és kezdeményezés előtt. Sőt, a szerző olyan korabeli képekkel illusztrálja írását, amelyeket eddig csak levéltárunk munkatársai láthattak. Az avatási ünnepségről Vida Ferenc magyaróvári fényképész készített fotográfiákat, amelyek így válhatnak közkinccsé.

Beregszászi Balázs