Szent Korona hazaérkezésének emléknapja
2021.01.08.
MNL Fejér Megyei Levéltára
Szerző: Szima Viktória
Január 6-án ünnepeljük a Szent Korona hazaérkezésének emléknapját, mivel 43 évvel ezelőtt kaptuk vissza a koronázási ékszereket az Amerikai Egyesült Államoktól. 1945 elején, mikor Szálasi Ferencnek menekülnie kellett, a Koronát is elvitte magával a határon túlra. Mielőtt rátérnénk arra, hogy nemzeti ereklyénk hogyan került a nyilas vezetőhöz, és jutott át az Újvilágba, essen néhány szó magáról a koronáról.
A Magyar Szent Korona körülbelül 2 kg súlyú, két fő részből áll össze: az alsó abroncsból, illetve a sötétebb aranyból készült felső keresztpántokból. Előbbit zománcképek (többek közt Pantokrátor Krisztust, Mihály és Gábor arkangyalt, Szent György és Szent Demeter katonaszenteket, illetve Szent Kozma és Szent Damján orvos vértanúkat ábrázolják) és a hozzájuk tartozó görög nyelvű magyarázatok díszítik, ezért görög koronaként (corona graeca) – is ismert. A keresztpántokat latin feliratokkal látták el, ezért a felső részt a szakirodalom latin koronának (corona latina) nevezi. A görög korona abroncsát aranydrótra fűzött igazgyöngy sorok, ékkövek (például az ún oromdíszek ametisztből, a függőláncok – pendilia – almadinból készültek) is díszítik. A latin koronát több pánt alkotja, melyet a pántok találkozásánál négyzetes, foglalatba helyezett zománcképek (Péter, Pál, Jakab, János, András, Fülöp, Bertalan és Tamás apostolok) és ékkövek, illetve gyöngyök díszítenek. A latin korona alapját képező négy pántot egy középső, négyzet alakú lemezhez forrasztották hozzá, a középső lemezen Jézus alakja látható, itt találjuk az aranykeresztet is. A pántok alját szegecsekkel rögzítették a görög koronaabroncshoz.
A magyar államiság jelképe az évszázadok során számos alkalommal került „külhonba”. A „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport kutatási eredményei alapján összesen tizenegy alkalommal volt huzamosabb ideig külföldön a Szent Korona:
• 1205. április–május: Bécs
• 1241. szeptember – 1242. március: Dalmácia (Spalato, Trau)
• 1304. szeptember – 1305. november: Prága, majd Brünn és Ausztria
• 1440. november – 1463. július: Bécsújhely, illetve Graz
• 1551. szeptember – 1608. november: Bécs, majd Prága
• 1663. szeptember – 1664. december: Bécs
• 1683. július – 1687. szeptember: Bécs, majd Linz és Passau, utána újra Bécs
• 1703. december – 1712. április: Bécs
• 1784. április – 1790. február: Bécs
• 1853. szeptember: Bécs
• 1945. március – 1978. január: Ausztria, Németország, USA
A korona – remélhetőleg – legutolsó „távozásának” története meglehetősen kalandos. A második világháború idején a Szent Koronát két országos koronaőr és a Koronaőrség védelmezte. 1944 őszén Pajtás Ernő ezredes töltötte be a Koronaőrség vezetői posztját (Pajtás 1943. februárjától kezdve látta el ezt a tisztséget, kinevezését eleinte többen gyanakodva fogadták, mivel jó kapcsolatot ápolt az akkor még közellenségnek számító Szálasi Ferenccel). A Sztójay–Lakatos miniszterelnök-cserét követően (1944 őszén) elkezdte foglalkoztatni a kormányt a korona további sorsa. Négy lehetőséget vettek számba: 1. a pápai nunciatúrával együtt Csákvárra menekítik az ereklyét gróf Esterházy Móricz kastélyába, 2. Veszprémbe viszik és a Magyar Nemzeti Bank sziklatrezorjába zárják, 3. Pannonhalmára szállítják az apátságba, 4. elássák valahol a Budai Vár területén. 1944 októberének elején Lakatos Géza miniszterelnök, továbbá báró Perényi Zsigmond és báró Radvánszky Albert országos koronaőrök, valamint Pajtás Ernő ezredes tanácskozásra gyűltek össze, többek között azért, hogy a koronázási ékszerek biztonságáról értekezzenek. Ezen a találkozón Pajtás azt javasolta, hogy rejtsék el a koronát a Koronaőrség épületének szenespincéjében, a Váralja u. 14. szám alatt. A javaslatot az egybegyűltek elfogadták. Október 10-ről 11-re virradó éjszaka az őrt álló két tiszthelyettes előtt megjelent a miniszterelnök a két országos koronaőr kíséretében, velük volt még Pajtás és helyettese Vály István, akik felnyitották a koronaládát és kivették belőle a koronát, majd visszazárták a ládát. A Szent Koronát egy bőrtasakba rejtve Vály kicsempészte kabátja alatt az épületből. A Váralja utcai épületben Horváth és Kapéter koronaőrök egy vízhatlan katonai ételhordó ládába tették a koronát, majd elásták a pincében. A koronaőrség a ládát úgy őrizte tovább, mintha az ereklye még mindig benne lett volna. Október 15-én éjjel – a német puccs idején – a koronaládát is kicsempészték a Várból és Veszprémbe vitték (az őrség többsége úgy tudta, hogy a korona benne van a ládában). Október 30-án a hatalomra került Szálasi Ferenc bejelentette, hogy a magyar koronára kívánja letenni a nemzetvezetői esküjét (a Szent Korona tana értelmében így akarta törvényesíteni a hatalmát, hasonló indokok vezették akkor is, amikor kivitette a koronát az országból), így aznap éjjel a ládát és a koronát is vissza kellett csempészni eredeti helyére. Szálasi november 4-én tette le esküjét a nemzeti ereklyére. November 7-én Szálasi megbízásából az országos koronaőrök beleegyezésével a koronázási ékszereket és a Szent Jobbot átszállították Veszprémbe, a koronázási palást pedig november 16-án Pannonhalmára (az apátság a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt állt, így nem fenyegette bombatámadás) került. A két koronaőr úgy gondolta, hogy az utóbbi lépés a koronázási ékszerek Pannonhalmára juttatását készíti elő, azonban Szálasi december 5-én éjjel – a koronaőrök tudta nélkül – a koronázási ékszereket inkább Kőszegre szállíttatta. Szöllősi Jenő (Szálasi helyettese) levélben tudatta Perényivel és Radvánszkyval a történteket (Szálasi döntését a 1928. évi törvényre hivatkozva akarta igazolni, amely szerint a miniszterelnök akár a koronaőrök tudta nélkül is kezdeményezheti a Szent Korona biztonságba helyezését). A két országos koronaőr megpróbált Szöllősivel személyesen is egyeztetni, de végül ez nem sikerült. A koronázási ékszerek december 27-én Kőszegről Velem községbe kerültek, egy külön erre a célra épült óvóhelyre. 1945. március 10-én Szöllősi utasítására a palástot és a Szent Jobbot is Velembe vitték. Március 19-én a regáliák ismét Kőszegre kerültek, majd március 27-én éjjel Szálasi utasítására teherautóra pakolták azokat és Pajtás ezredes, illetve hét koronaőr, valamint két küldönc kíséretében kivitték azokat az országból. A gépkocsi német területre érését (az Anschluss következtében a mai magyar–osztrák határ 1945-ben a magyar–német határ volt) követően először Mürzstegbe, majd több helyszínt követően Mattsee-be kerültek a kincsek. Itt több terv született a korona további sorsáról: felmerült az elásása, Svájcba menekítése, de még 12 darabra törése és a kormánytagok közti elosztása is szóba került. Végül az elrejtés tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak, így – az amerikai jelentések szerint 1945. április 26-án, a koronaőrök állítása szerint május 5-én – éjjel egy kettéfűrészelt benzines hordóba zárták a koronát, az országalmát, illetve a jogart, majd elásták a hordót egy lövészárokban kialakított 3 méter mély gödörben. A koronaládát, amelyben ekkor már csak a kard maradt visszazárták, a palást a Szent Jobbal együtt pedig a helyi apát-plébános, Anton Strasser rezidenciájára került. Május 7-én a 7. amerikai hadsereg elfogta a koronaőröket, őket a ládával együtt Eisenhower utasítására az augsburgi kihallgatótáborba vitték. A vallatások során lassan fény derült a korona rejtekhelyére. A koronázási ékszerek július 25-én kerültek amerikai kézre: a Mattsee melletti elásástól sáros Szent Koronát, jogart és országalmát állítólag egy csap alatt mosta le Kubala ezredes 1945. július 25-én délben. Nemzeti kincseink először Augsburgba kerültek, később Heidelbergben, Wiesbadenben és Münchenben is jártak, ahol több ízben lefotózták azokat. Végül – többek között – a koronázási ékszerek (különösen a korona és a palást) állapotának megóvása érdekében született meg a döntés a regáliák Újvilágba vitetéséről. 1953 márciusában indították el őket Fort Knox felé.
A Szent Korona restitúciójára eleinte azért nem kerülhetett sor, mivel a Nagy Ferenc vezetése alatt álló koalíciós kormány maga kérte Washingtontól, hogy a hadi és politikai helyzet rendeződéséig tartsák maguknál. A kommunista hatalomátvételt követően azonban az 1947 és 1969 közötti közel negyedszázad során a hivatalos amerikai–magyar viszony annyira ellenséges volt, hogy csupán a kapcsolatok normalizálódása után kerülhetett sor az ereklyék hazajuttatására. Lehetőség erre Jimmy Carter elnöksége idején (1977. január 20-án iktatták be) nyílt. Az elnöki napló tanúsága szerint Carter már beiktatása idején eldöntötte, hogy vissza fogja hazánknak adni a Szent Koronát, ám ez végül a tervezettnél lassabban valósult meg: a Szent Korona – több mint három évtized után – 1978. január 6-án tért haza. Cyrus Vance, az USA külügyminisztere az Országgyűlés akkori elnökének Apró Antalnak adta át az ereklyét a Parlamentben. Azóta e napon ünnepeljük „A Szent Korona hazaérkezését”. Az ünnepélyes ceremóniát követően a Szent Koronát és az ún. klenódiumokat a nyilvánosság számára a Magyar Nemzeti Múzeumban állították ki 1978. január 31-én. 2000. január 1-jén a kormány döntése értelmében a koronázási ékszereket (a palást kivételével) átszállították mai helyükre, a Parlament épületébe.
Felhasznált irodalom:
- A Szent Korona. http://www.vkkisvarda.hu/.../a_magyar_szent_korona_17-60.pdf
- Glant Tibor: A Szent Korona a tengerentúlon és az utolsó hazatérés (1944–1978). In: Pálffy Géza (szerk.): A Szent Korona hazatér. A magyar korona tizenegy külföldi útja (1205–1978). MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, Budapest, 2018
- Melkovics Tamás: A Magyar Szent Korona. https://orszaghazkonyvkiado.parlament.hu/.../320d6cc8...
- Sipos Géza: A Szent Korona hazatérései plusz szóköz https://mta.hu/mta_hirei/a-szent-korona-hazater-109247
- Szent Kozma és Szent Damján https://archiv.katolikus.hu/szentek/0926.html
Új hozzászólás