Nyári híreink

2024.07.24.
MNL Fejér Vármegyei Levéltára

A nyár a vakáció és a nyaralások időszaka, a meleg napok mégsem teltek el események nélkül a levéltárban. Június 4-én Nő, anya, társ – Asszonyok a Károlyi családban címmel az MNL Országos Levéltára őrizetében lévő dokumentumokból és tárgyi emlékekből nyílt kiállítás levéltárunk kápolnájában. Az ünnepélyes megnyitón köszöntőt mondott gróf Károlyi György és dr. Szabó Csaba, az MNL főigazgatója, a tárlatot bemutatta dr. Laczlavik György főlevéltáros, a kiállítás kurátora.

 A kiállítás díjtalanul látogatható 2024. október 9-ig, hétfőtől csütörtökig, munkanapokon 8-15 óra között.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a Múzeumok Éjszakája alatt is nyitva volt a levéltár, többféle programlehetőséget kínálva az érdeklődők számára. Az asztali hadijáték kedvelői hadi eseményeket játszhattak el a terepasztalokon, a kreatív felnőttek és gyermekek között nagy népszerűségnek örvendett az ólomkatonák festése. A zeneterápia és zenepedagógia iránt érdeklődők az „Önismereti énekoktatás” című személyes hangvételű előadáson vehettek részt Tóth Hédi zeneterapeuta, előadóművész és zenetanár jóvoltából, a programot énekes előadók nagysikerű könnyűzenei koncertje követte a levéltár díszudvarán.

 

A Múzeumok Éjszakája programsorozat keretein belül került sor a „Legyél krónikás” pályázat díjátadójára. „Legyél krónikás-E-emlék” felnőtteknek szóló pályázatot 2024. április elején hirdette meg a Magyar Nemzeti Levéltár a Petőfi Kulturális Program keretében, személyes és közösségi, családtörténeti vagy helytörténeti tárgyú emlékek témakörben. A beérkezett munkákat szakmai szempontok alapján egy háromtagú, főlevéltárosokból és egy levéltárosból álló zsűri bírálta el. A program keretében az első három helyezett kötetlen hangvételű séta során megismerkedhetett a levéltárral, majd oklevelet és ajándékcsomagot vehetett át Bödő István igazgatótól. A díjátadó vendégasztallal és koccintással zárult.

Az MNL Fejér Megyei Levéltára „Legyél krónikás” pályázatának díjazottjai:

  1. helyezett: Pákozdy Judit: Bőriparos (tobakos) dinasztiák Székesfehérváron
  2. helyezett: Pats Krisztina: Németek vagyunk! Országhatáron innen és túl…
  3. helyezett: Gordos Zsuzsanna: Dédapán nyomában

Minden kedves pályázónak köszönjük a részvételt, díjazottjainknak ezúton is sok szeretettel gratulálunk!

Továbbra is várjuk az MNL „Legyél krónikás! Elmesélem 1000 szóban” című, 10-18 éves diákok számára meghirdetett pályázatra beérkező pályamunkákat, amelynek beadási határideje 2024. szeptember 30-ra módosult.

Június utolsó hetében a a Honismereti Egyesület tagjait is vendégüllátuk az intézményben. Bödő István igazgató vármegyei betyárságról szóló előadását hallgathatták meg az egybegyűltek.

Az egész július és az augusztus első napjai a készülődés jegyében telnek, egy meglepetés programmal szeretnénk kedvezkedni a közönségnek a Székesfehérvári Királyi Napok nyitányára (a székesfehérvári programsorozat részletes programja elérhető itt: https://kiralyinapok.szekesfehervar.hu/szekesfehervari-kiralyi-napok-2024. Augusztus 10-én és 11-én (szombat, illetve vasárnap 10-18 óra között) egy új, rendhagyó kiállítással és levéltári workshoppal várjuk a levéltárba betérőket, természetesen a belépés díjtalan. A részletekkel hamarosan jelentkezünk, addig is kellemes pihenést kívánunk a nyaralóknak! A szabadság előtt állóknak pedig itt vannak elődeink tippjei a kánikula ellen: https://mnl.gov.hu/mnl/fml/hirek/kanikula.

Szép nyarat!

 

 

 

Utolsó frissítés:

2024.08.07.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges