Nagyboldogasszony napja

Szerző: Szima Viktória

Augusztus 15-e Nagyboldogasszony, Nagyasszony napja, mivel a hagyomány szerint ez a nap Szűz Mária mennybevitelének évfordulója.
Boldogságos Szűz Mária (másként Boldogasszony, Istenanya, Szűzanya, Theotokosz) Jakab ősevangéliuma alapján Szent Joachim és Szent Anna gyermeke volt. Születésének idejét, illetve helyét nem rögzítették az evangéliumok. A szentírás szerint Mária Názáretben élt. Gábriel arkangyaltól tudta meg, hogy ő lesz a Messiás anyja. Mária nemcsak biológiailag, hanem személyes hitbeli elhatározással is a Megváltó édesanyjává vált. Döntése az üdvösségtörténet nagy tette. Az angyali üdvözlet után Mária felkereste rokonát, Erzsébetet, aki — szintén kinyilatkoztatás alapján — felismerte benne a Messiás anyját (Uram édesanyjának nevezte őt, lásd: Lk 1,41). Mária József jegyese volt mikor áldott állapotba került. A férfit álmában meglátogatta az Úr angyala („József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van!”, Mt 1,20), így magához vette a várandós Máriát. Mária Betlehemben hozta világra gyermekét, ahová a római helytartó által megkövetelt összeírás miatt ment el Józseffel. Lukácsnál beszámol arról, hogy később eleget tettek a mózesi törvény előírásának és bemutatták a gyermek Jézust Jeruzsálemben (2,22). Máténál olvashatunk a család Egyiptomba meneküléséről (2,1-23), majd a visszatérésről Názáretbe. Szűz Mária jelen volt Jézus életének főbb eseményeinél: ott találjuk például a kánai menyegzőn (2,1-11), Kafarnaumban (2,17) és a keresztnél (19,25). Jézus feltámadása után Mária az apostolokkal és a hívő galileaiakkal együtt várta a Szentlélek eljövetelét (ApCsel 1,14). A Szűzanya életútja a mennybemenetellel teljesedik ki. Mária mennybevitele megmutatja azt, hogy az anyai szeretet Jézus előtt is érték, illetve érdem, ezzel megvilágítja a kegyelmi rend és az emberi tényezők közti összefüggést. A Megváltó anyjaként egyedülálló szerepet kapott a megváltás körülményeiben: valamiképpen az egész emberiséget képviseli abban, hogy teljes hittel fogadja a Megváltót és szeretettel kíséri egész működését, és nem hagyja el a szenvedése idején sem. Mennybevitelében éppen ez a kegyelmi és erkölcsi nagyság mutatkozik meg. Az egyházi hagyomány már kezdettől fogva foglalkozott a Szűzanya kegyelmi kiváltságaival: Antiochiai Szent Ignác (Ef 19,1) Mária szüzességét és Jézus szűzi fogantatását már mint misztériumot kezelte. XII. Pius-ben hirdette ki 1950-ben Mária mennybevitelének tételét (D 2333). A Szűz Mária országokat és népeket védő szerepéről szóló eszme — korai bizánci előzmények után — a 10—12. században alakult ki Nyugat-Európában (a késő középkorban és a kora újkorban Ausztriát, Bajorországot, Csehországot, Franciaországot, Lengyelországot és Magyarországot egyaránt Mária országának tekintették). Az európai uralkodók közül a hagyomány szerint Szent István ajánlotta fel elsőként az országát égi királynő oltalmába, itt Székesfehérváron. „Annak utána felemelé ő édes kezeit, szemeit es szívét-lelkét mennyeknek országára, es nagy siralmas es könyörületes szóval monda: "Ó, mennyeknek királné asszona, Istennek szent anyja es ez világnak megéppöjtő nemes asszona, dicsőséges Szíz Mária! te szentséges kezedben es oltalmad alá adom es ajánlom anyaszentegyházat mind benne való fejedelmekkel es lelki népekkel egyetembe, es ez szegén országot mind benne való urakkal es szegénnyel-bódoggal egyetemben, hogy te légy asszonok es ótalmok, es az en lelkömet te szent markodban.” (Karthauzi Névtelen: Bódogságos Szent István királnak legendája. In: Érdy-kódex, 1526). Ettől kezdve Mária lett a magyarok legfőbb támasza: oltalmába ajánlották a koronázó templomot, illetve a főpapi székesegyházakat, számtalan monostort, továbbá sok búcsújáró helyet és számos kisebb templomot. A bajban mindig a Szent Szűzhöz fordult a magyar: például járványok (pestis- vagy kolerajárvány), valamint háborúk idején (például az első világháborúban a Szűzanya arcképével a zsebében vonult a csatamezőre számos honvéd).
Talán kevesek által ismert az a tény, hogy intézményünk kiállítótere a múltban kápolnaként szolgált. A korábbi szakrális térben megtekinthető Mária mennybevitelének közel életnagyságú ábrázolása. A kápolnát is magábafoglaló épületszárny (Szent István tér 2.) korábban a Ferenc József Nőnevelő Intézetnek és a Szatmári Irgalmas Nővérek zárdájának adott helyet. Az épületet Királyhegyi Farkas Ferenc székesfehérvári nagyprépost magánvagyonából emeltette két szakaszban – 1831–1833 és 1857–1858 között. Az általa alapított nőnevelő intézet feladatát így határozta meg: „…a leánynövendékek Isten dicsősségére, Fehérvár díszére, saját boldogulásukra, a koruknak megfelelő tudományokban és munkákban taníttassanak, és a római katolikus hit Szent elvei szerint vallásosan neveltessenek.” Farkas Ferenc 1864. március 11-én meghalt. Az intézet 1864. október 4-től kezdve az irgalmas rendi nővérek vezetése alá került. A nővérek átépíttették és az oktatáshoz szükséges felszerelésekkel látták el a Megyeház téren álló házat. Az iskola gyors fejlődésnek indult, mely sok építkezést, átalakítást tett szükségessé. 1863-tól kezdve az újonnan kialakított kápolna istentiszteleteknek és lelki gyakorlatoknak adott helyet a Ferenc József Nőnevelő Intézet növendékei számára. Az intézményben 1883-tól polgári leányiskola, 1921-től női ipariskola, 1930-tól tanítóképző is működött, ezért többször átalakították az épületet. A nőneveldét az iskolák államosításakor (1948) felszámolták, leánykollégiumot és szolgálati lakásokat alakítottak ki. Az iskola államosítását követően még 1952-ig folyt az épületben a tanítás. Az államosítást követően a kápolna falait lefestették, szinte megsemmisítve az ábrázolásokat. A leánykollégium 1974-ben költözött ki az épületből és 1975 januárjában lett a Fejér Megyei Levéltár székháza. A levéltár épületének felújítása 2006 áprilisában kezdődött el és 2014-ben fejeződött be.
A felújítás során megújult a kápolna is: a mennyezetet díszítő freskók és az oldalfalak visszanyerték eredeti színeiket, az új járólap is az eredeti mintájára készült. A kápolna freskóinak restaurálását dr. Szentkirályi Miklós, Dobai Csaba, Czifra Mónika restaurátorok végezték.
Az utcáról a szakrális térbe lépve a Hic domus Dei est! (Ez Isten háza) feliratot olvashatjuk. A háromterű kápolna mennyezetét romantikus stílusú festmények díszítik: az északi oldalon lévő mennyezet freskója Assisi Szent Ferencet ábrázolja stigmatizációja után. A hagyomány úgy tartja, hogy a freskókat megalkotó Vígh Ferenc festő a fiatal Farkas Ferenc arcvonásait kölcsönözte a Szentnek. A középső freskó Szűz Mária mennybevitelét ábrázolja. A déli oldalon pedig Szent József és a gyermek Jézus freskója látható. A két oldalhajóban a sarkokban hitéleti jelképeket (tízparancsolat, hit, remény, szeretet) örökített meg a művész.

Források:
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium, Gulyás Anita—Czetz Balázs: „A levéltár a megyének legdrágább közkincse”; Entz Géza Antal: Magyarország műemlékei. Székesfehérvár, Érdy-kódex, Knapp Éva—Tüskés Gábor: Magyarország Mária országa. Egy történelmi toposz a XVIII. századi egyházi irodalomban, Magyar Katolikus Lexikon