Jelenlegi hely

HISTORIKUM - Történelmi Hadijáték Nap (2022. szeptember 10.)

2022.09.01.

MNL Fejér Megyei Levéltára

FEJÉR MEGYEI HÍRPORTÁL írása a rendezvényről:
Történelmi hadijáték nap zajlott Székesfehérváron

Szombaton (2022. szeptember 10.), 10 órától ismét HISTORIKUM - Történelmi Hadijáték Nap lesz a levéltár kutatótermében (a hadijátékokról bővebben:
https://www.facebook.com/FMLeveltar/posts/pfbid025d7ixowhUkuk6LA6jN1U2KpMU5Dm8dY1cgmDrPj8A6JFCym5SHg9zpG5M95yq2rSl). A XIV. Hadijáték Napon nem csak történelmi csatákat lehet átélni a terepasztalokon, a rendezvényen többezer történelmi festett figurát (főként ólomkatonákat és hadi járműveket) is megcsodálhatnak egyrészt játék közben, másrészt a kutatóteremben megrendezett kiállításon, emellett a Főnixcsarnok „festősulijában” lehetőség lesz figurafestésre is.

Andersen rendíthetetlen ólomkatonájának alakja 1838 óta ismert, mint az állhatatosság megtestesítője: „Volt egyszer huszonöt ólomkatona, egytestvér valamennyi, mert ugyanabból az ócska ólomkanálból öntötték mindegyiket. Puskájuk a kézben, szemük egyenesen előretekint, piros-kék egyenruhájuk pompázó szép. […] Egyik katona szakasztott mása volt a társának, csak a huszonötödik különbözött valamennyire a többitől: fél lába volt, mert őt öntötték utolsónak, s két lábra már nem futotta az ólomból. De fél lábán is éppen olyan szilárdan állott, mint társai a két lábukon.” (A teljes mese: https://mek.oszk.hu/00300/00309/00309.htm#1) A rettenthetetlen hőssel a nagy meseíró örök emléket állított a kedves játékszernek, de vajon mióta léteznek egyáltalán játékkatonák?

A játéktörténelem kezdete az őskorban keresendő, a régészeti feltárások során olykor előfordul, hogy gyermekjátékok bukkannak elő a földből. Számos korai játékszerként szolgáló leletről van tudomásunk, az egyik legújabb egy 2017-es Szibéria déli részén zajló ásatáson került felszínre. Andrey Polyakov és Yuri Esin egy bronzkori gyermeksírban 4500 éves játékokat talált (többek közt egy talk kőzetből faragott emberfigurát és egy mitikus – szarvból vagy agancsból faragott – állatkát), kutatás tárgya, hogy kizárólag játék gyanánt szolgáltak ezek a sírmellékletek vagy a temetési szertartáshoz kötődtek. 2014-ben az Ankarai Egyetem régészei Kültepe Kaniş-Karum (Közép-Anatólia, Keyseri tartomány) feltárásakor egy 4000 éves, apró kavicsokat tartalmazó kerámiacsörgőre bukkantak, így ez az egyik – ha nem a legkorábbi – bizonyíthatóan gyermekeknek szánt játékszer. Stonhenge mellett is felszínre került egy apró kő sün egy hároméves gyermek sírjából.

A legrégibb ismert ókori játékszerek közt különböző agyagállatokat; fából, esetleg rongyból, szalmából stb.) készült játékokat – főként a kerekeken guruló, zsinórral húzott lovacskákat – találunk, de a jojó, a dobókocka is létezett már ekkor és a vesszőparipán való lovaglást is kedvelték. A fiúk jellegzetes játékai közé tartoztak a különböző anyagokból (fa, fém, kerámia) készült harcosok.

A játékkatona kifejezésen többnyire a 105 mm magasságot meg nem haladó miniatűr emberi alakot értjük, amely egy adott harci karaktert hivatott reprezentálni. Az első ismert kisméretű katonafigurák az egyiptomi fáraók és előkelőségek sírkamráiból kerültek elő, azonban ezek nem játszóeszközök, hanem az elhunyt túlvilági életében kaptak szerepet. Meszehti Assiutban található sírjában fából készült núbiai íjászok és lándzsások sorakoznak. Závodi Szilvia muzeológus kutatása szerint az uralkodók (illetve családtagjaik) sírjaiban felleltek már miniatűr fémből készült katonákat is. A közel négyezer évvel ezelőtt eltemetett Emsah egyiptomi herceg sírkamrájában egy teljes játékkatona-gyűjteményt találtak a kutatók (ma a kairói múzeum ékessége). Az évszázadok során a fából, rongyból, kerámiából készült apró figurákat fokozatosan felváltották a fém (a cin, majd az ólom és az ón) katona figurák. Már a római korban alkottak fémötvözetből apró katonákat, de ezekből a kisplasztikákból viszonylag kevés példány maradt fent (szerepük szintén szakmai vita tárgya).

Középkori kódexben, freskókon és miniatúrákon is láthatunk olykor-olykor játszó gyermekeket, főként vesszőparikán lovagló ifjoncokat, de katona bábuk is léteztek. A korai figurák fából, porcelánból és ezüstből készülhettek. Az ón a középkor vívmánya (az ónt általában az oxidjából, az ónkőből másként kassziteritből állítják elő), az ónötvözetek fő jellemzője a könnyű hajlíthatóság, a tartósság, a korrózióállóság (ólommal ötvözve ezüstszerűvé válik, ezért a szegények ezüstjének is nevezik). Öntéssel tudnak új formát adni az anyagnak: vasedényben megolvasztják, a nyersanyagot kellő hőfokra hevítik és vaskanállal kimerítve formába öntik (a forma lehet gipsz, homok, ólom, réz stb.). Magdeburgban egy 13. századi ónműves-műhely feltárásakor a kutatók négy kőből faragott negatív öntőformát (egy lovaskatonát, egy manót és egy pávát, valamint egy táncoló pár öntéséhez szolgáló példányt) és elkészült öntvényeket (lovagi küzdelmet, szerelmespárt, egy griffet leszúró lovagot, stilizált várat és fákat látni rajtuk) is találtak.

Eleinte katonai vezetők és uralkodók számára készültek ónötvözet katonák, hogy háborús stratégiai értekezletek során használhassák őket, csak a tömegtermelés megjelenését követően válhattak valódi és mindenki számára hozzáférhető játékszerré. Az apró katonákat még a 17., sőt a 18. és 19. században is felhasználták katonai stratégák a harci taktika megtervezésére, szimulálva a hadviselő felek csapatainak mozgását. A mai értelemben vett ólom játékkatonákról a polgári fejlődés magasabb szintjére lépésekor, vagyis a XVIII. századtól beszélhetünk.

A játék ólomkatonák öntésére Nürnbergben, Fürthben, Aarauban és Strassburgban szakosodtak először iparosok a 18. század folyamán. Nagy Frigyes hadászati tevékenysége ihlette meg a kézműveseket. 1730-tól kezdve osztályozhatjuk a figurákat alapanyag, külalak és lépték szerint. A játékszerek iparszerű előállításában a XIX. század végéig Németországé volt a főszerep, itt számos játékszergyár jött létre a századok folyamán. Az 1800-as évektől egyértelműen Nürnberg és környéke lett a játékgyártás európai központja, mivel a helyi iparosok igen magas példányszámban voltak képesek előállítani dísz- és játéktárgyakat (hosszú időn át ezek importja határozta meg a magyar „játékpiacot” is). Később Franciaország is versenybe szállt, így 1893-ig Nürnberg után Párizs volt a játékkészítő ipar fellegvára.

Németországban az 1730-as években úgy gyártottak ónkatonákat, hogy a fémet két paladarab közé öntötték. Az első tömegesen „gyártott” játékkatonák ónból készültek. Johann Gottfried Hilpert (1748–1832) és testvére, Johann Georg Hilpert (1733–1811) 1775-ben katonák és más figurák számára egyfajta összeszerelősort létesített Nürnbergben. A gyorsan előállítható játék egy – szinte 2 dimenziós – vékony, lapos fémöntvény volt, a bábuk mintáját korabeli lovas vagy gyalogos katonák rajzai alapján készítették el kétoldalasan. A megolvasztott ólomötvözetet előre kifaragott kő-negatívba (eleinte pala, a későbbi évtizedekben felváltotta a kerámia, majd az acél-negatív) öntötték és megvárták, míg megszilárdul. A figurát ezután kivették a formából és összeforrasztották a talpával. A sort női festők zárták, akik egy-egy színt vittek fel minden egyes figurára, miközben a tárgyak „körbejárták” a műhelyt. A „lapos figurák” Bonaparte Napóleon és Nagy Frigyes porosz király színes egyenruháit „viselték”. Egyes teóriák szerint ilyen „lapos típusú” katona ihlette meg a dán meseírót is, erre utalhat az a tény is, hogy a féllábú mesehős nem borult fel, hiszen a lapos figurák talapzaton álltak. Másik lehetőség, hogy egy későbbi ólomkatona típusról, a tömör figurákként is emlegetett változatról mintázta a főhőst. A tömör figurák már szoborszerűen voltak kialakítva, öntésük viszont kidogozottabb öntőformát és több alapanyagot követelt (hatalmas népszerűségnek örvendett a termék a 19. század folyamán, de még a 20. század elején is, elsősorban Németországban).

2019 áprilisában Benda Judit régész a Várnegyedben bukkant két „lapos típusú” ólomkatonára, pontosabban lovas ólomkatona töredékekre. „Amikor a kis lófej előkerült, még nem tudtuk, hogy mi lehet ez, de amikor a lovaskatona is napvilágot látott egy másik ásatáson, megduplázódott az örömünk. Mindkét figura az ólomkatonák gyártásának korai idejéből származik. Az épebb darabot a lovas öltözete alapján a 18. századra tudjuk datálni; a lófej kora nehezen meghatározható, de mivel annyira hasonlít a másikhoz, talán nem sokkal később készítették.”

A lapos ólomfigurák helyét teljesen átvették tömör, térhatású társaik. Az első irodalmi utalás a kerek és tömör figurákra Goethe Dichtung und Wahrheit (Költészet és igazság) című művében található (Goethe egy fiút és egy lányt mutat be, akik olyan ólomkatonával játszanak, amelyek „kerekek, tömörek és aprólékosan megmunkáltak”.

A kézműves játékszereket – és nem csupán a fém katonákat – évszázadokon át csupán az előkelők engedhették meg maguknak. A vagyonosabb családok gyermekei akár egy egész hadsereget is összegyűjthettek szüleik nem csekély anyagi befektetését követően. A figurák utána apáról fiúra vándorolhattak. A katonabábuk alapanyaga ilyenkor az ónnál nemesebb anyag is lehetett. Medici Mária francia királynő háromszáz ezüst játékkatonát adott kisfiának, a későbbi XIII. Lajos királynak. A koppenhágai Rosenborg kastélyban található királyi gyűjteményben szintén ezüstkatonák találhatóak (Fabritius ezüstműves készítette őket IV. Frigyes király számára). XIV. Lajos francia királynak is volt ezüstserege (az 1715-ös gazdasági válság idején beolvasztották a tárgyakat). Nagy Katalin cárnő önéletrajzában megemlíti, hogy III. Péter cár gyermekként több száz fából, ólomból, keményítőből és viaszból készült játékkatonát kapott: „Mindannyian felvonultak ünnepi alkalmakkor.” Napóleon aranyozott játékkatonákkal kívánta katonai pálya felé terelni fiát. A máig ismert egyik, ha nem a legmívesebb aranykatona hadsereg 117 figurát számlált és Claude Odinot ötvös műhelyében „született”.

Az ólomkatonák a XIX. század közepén élték fénykorukat. A figurák az 1890-es évekig viszonylag drágák voltak, mivel egyrészt tömör fémből készültek, másrészt Franciaországon és Németországon kívül nem igazán foglalkoztak „nagyüzemi” előállításukkal. 1893-ban a William Britain brit játékgyár forradalmasította a katonák gyártását az üreges öntés módszerével, amely olcsóbb és könnyebb figurákat eredményezett. Az eljárás során az az ólomötvözetet öntőformába öntötték, majd a formát megforgatták, hogy a folyékony fém felvegye annak alakját. A felesleges, öntőformához nem tapadó, de még folyékony fémet kiborították a forma apró nyílásán, a kész figura így üreges lett. A maradék fémet felhasználták a következő játék előállításhoz. A gyártás gyorsasága (gyorsabban szilárdult meg) és alacsony költsége miatt egyre több változatban készültek üreges ólomfigurák. Az első üreges ólomkatona egy brit gárdistát ábrázolt piros tunikában és fekete medvebőr kalapban. Az üreges öntés feltalálásával az angolok lettek a vezető ólomkatona készítők, Angliában majd azon kívül is hamar elterjedt a költséghatékony technológia (John Hill & Co. vállalat szintén üreges ólomfigurákat öntött). Nagy-Britannia még a huszonegyedik században is gyártott játékkatonákat, de a figurák túl drágák lettek ahhoz, hogy játék gyanánt használhassák őket, így inkább a gyűjtőkre specializálódtak (a „Connoisseur” figurák kiváló minőségű, gazdagon díszített tárgyak). Nagy-Britanniában 1914-ben már megközelítőleg tizenegy millió figurát gyártottak le. Míg hagyományosan a fiúgyermekeket tekintjük a játékkatonák célpiacának, a gyárak a lányokat is megpróbálták meghódítani ólomfiguráikkal, de jóval kevesebb sikerrel. A 20. század elején már a szegényebb családok is tudtak ólomkatonákat vásárolni. A kis ólom hadseregekkel híres történeti csatákat és elképzelt ütközeteket is el lehetett így játszani. A gyűjtők pedig gigantikus kollekciókat hozhattak létre. Az egyik legnagyobb játékkatona-gyűjteményt az angliai Blenheim kastélyban találjuk, a kollekció egykor Sir Winston Churchill háborús brit miniszterelnöké volt. A My Early Life című életrajzában így ír miniatűr, de igen nagy létszámú játék hadseregéről: „Közel 1500 egyforma méretű, mind brit, gyalogos hadosztályba és lovasdandárba szerveződött. Volt 15 terepdarabom, de nem volt vonatom. Apám régi barátja, Sir Drummond Wolff észrevette ezt, és létrehozott egy alapot, amely bizonyos mértékig orvosolta ezt.”

Az évszázadok során sokféle típusú, illetve stílusú játékkatonákat gyártottak. A katonafigurák nem csupán ólomból készülhettek, alternatívaként megjelentek a vasból, alumíniumból, papírból, illetve különféle műanyagokból kialakított termékek is. A felhasznált alapanyag függött annak aktuális piaci árától, hozzáférhetőségétől, – sőt – társadalmi megítélésétől (az 1920-as évektől több helyen betiltották be az ólmot, mint egészségre ártalmas játék alapanyagot) is, valamint magától a korszakban alkalmazott gyártási technológiától.

Az öntött alumíniumból készült katonák főként Franciaországban voltak népszerűek a XX. század elején, illetve a közepén. A papírmasé figurák (németül „Masse Figuren”, angolul „Composition figures”, olaszul „Pasta figures”) különféle anyagokból készülhettek (gipsz, csontenyv, facsiszolat), leggyakrabban fűrészpor és valamilyen ragasztóanyag keverékéből álltak. Ezt a ragadós masszát fém armatúra közé öntöttek, amíg meg nem szilárdult, ezután következhetett a kifestés. A 19. század legvégétől 1945-ig tartott a papírmasé katonák fénykora, bár gyártása a háború után is folytatódott, 1960-ra teljesen kiszorította a műanyag a piacról (utóbbi előállítása költséghatékonyabb, ráadásul a kész termék strapabíróbb is). A piacvezető Elastolin és Lineol cégtermékei révén általában a német játékpiachoz kötik a terméket (a két világháború között számos ország katonáit megörökítették bábujaikon, de a játékaik zöme német katonákat ábrázolt, így Hitlert és Göringet is), népszerű volt azonban Franciaországban, valamint Belgiumban és Olaszországban is, ahol az 1950-es évekig gyártották őket.

A „Dimestore” figurák üreges vagy öntöttvas katonák voltak. Az 1920-as évektől 1960-ig voltak divatban, az Egyesült Államokban hódítottak (leginkább kedvező árukból kifolyólag).

Továbbá léteznek kartonpapír (papír- vagy kartonlapokra nyomtatott játékkatonák fa talapzattal) és a fa figurák sem tűntek el teljesen.

Az első műanyag játékkatonát az amerikai Beton cég gyártotta 1937-ben (az első európai példányt az Airfix vállalat 1946-ban). 1960-ra váltak a játékkatona gyártás fő alapanyagává. A műanyag katonák egyik nagy történelmi gyártója Louis Marx and Co. volt, nem csupán valósághű katonákat készítettek, hanem különböző kisebb kollekciókat is – jellemzően – ismert történelmi személyekről (Amerikai Egyesült Államok elnökei, Jézus és az apostolok stb.). A szintén brit Timpo Toys forradalmi vívmánya a 70-es években kifejlesztett „Over-Moulding” technológia (ún. „ráfröccsöntés”) volt: a figura öntőformájába külön-külön fecskendezték be a különböző színű műanyagokat, így festés nélkül tudtak teljesen színes figurát létrehozni. A gyártó ügyességétől függően, a korábban elképzelhetetlen részletességű figurakészletek lassan lehetővé tették, hogy a játékkatona-gyűjtés önálló és széles kör számára elérhető hobbivá váljon. Az 1990-es években megnövekedett az igény a prémiumminőségű festett játékkatonák iránt, ezért a gyártók a hagyományos fényes zománcfestékről áttértek a matt akrilfestékre (ez részletgazdaságot és történelmi hitelességű kidolgozást tett lehetővé).

A hadijátékok úttörője H. G. Wells volt, aki az 1913-as, Little Wars (Kicsiny háborúk) című könyvében részletes szabályokat tett közzé a játékkatonákkal való háborús játékokra vonatkozólag. Wells szerint a játék ötlete barátja, Jerome K. Jerome látogatásából alakult ki. Vacsora után Jerome játékágyúval lőni kezdte a játékkatonákat, Wells pedig csatlakozott a versenyhez. Wells felvetette, hogy a játék akár ki is elégíthetné a valódi háború iránti igényt, így azok megszűnhetnének. Bár ez sajnos nem így lett, a Little Wars a miniatűr wargaming hobbi elődje lett.

Hazánkban az ólomkatona-készítés, gyűjtés és a hadijáték évtizedekig csupán kevés embert foglalkoztatott, ennek oka történelmünkben keresendő. Hazánk első játékáruháza csak 1909-ben nyílt meg Budapesten. Az „Árkád Bazár, Késmárky és Illés Játék Áruháza” árult ugyan játékkatonát, de ezeket elsősorban német importból szerezték be. Magyarországon az ólomkatonák kapcsán leginkább kisipari gyártásról beszélhetünk, mivel a figurák alapanyaga elengedhetetlen volt a lőszergyártáshoz, nagyipari ólomkatona-gyártás szóba sem jöhetett. Az 1956-os menekültek révén sok játékkatona jutott be az országba ajándékként, amelyeket a hazai kisiparosok igyekeztek lemásolni – több-kevesebb sikerrel –. A rendszerváltás után a kínai importáruk uralták el a piacot. Napjainkban fokozatosan gyarapodik a hazai gyűjtők és hadijátékot űzők tábora. A némiképp katonára hajazó pákozdi Miskahuszár szobor (100 tonna betonból készült és 13,01 m magas) elkészítésével a huszárhagyományok ápolása mellett az ólomkatona-öntést és újra-használatot is szeretnék népszerűsíteni az ötletgazdák. (A világ legnagyobb ólomkatonája 95 tonnával könnyebb, mint a pákozdi huszár, viszont tényleg ón-ólom figura: a kanadai British Columbia állambeli New Westminsterben található és 32 láb magas és öt tonnát nyom.)

Aki játékkatonákat akar látni vagy játszani velük és még a figurafestésben is kipróbálná magát, az kukkantson be szombat 10 órakor a levéltár kutatótermébe. A hadijáték nap 17 óráig tart (részletek: https://www.facebook.com/events/592540895940035), a belépés ingyenes! Várunk minden kedves érdeklődőt, csatázzunk együtt!

A szervezők

Felhasznált irodalom:

- http://www.zinnfiguren-aus-wien.at/Geschichte.htm

- http://eghammuseum.org/toy-soldiers-just-childs-play/

- http://www.larsdatter.com/toys.htm

- http://www.lda-lsa.de/landesmuseum_fuer_vorgeschichte/fund_des_monats/2005/november/

- http://www.miskahuszar.hu/hu/12

- https://honvedelem.hu/hirek/hazai-hirek/jatek-hadsereg.html

- https://ma7.sk/hagyomany/jatektortenelem-diohejban-egykori-jatekaink

- http://www.toysoldier.freeuk.com/composit.htm

- https://trainsandtoysoldiers.com/blog/history-of-toy-soldiers/

- https://welovebudapest.com/cikk/2018/12/18/balerinas-zenedoboztol-a-holdraketaig-jatekszerek-anno-avagy-a-koruti-mesebirodalomban-jartunk