Berkeszi István első világháborús naplójáról
BERKESZI ISTVÁN ELSŐ VILÁGHÁBORÚS NAPLÓJÁRÓL
Különleges, és kimagasló forrásértékű dokumentummal gyarapodott a makói levéltár. Berkeszi István temesvári főreáliskolai igazgató első világháborús kézírásos naplója a Makói József Attila Gimnázium vezetőinek jóvoltából, az ottani könyvtár állományából került át a közgyűjtemény őrizetébe. Ennek kapcsán tesszük közzé Marosvári Attila levéltáros kollégánk írását.
A napló szerzője, dr. Berkeszi (1879-ig Pollák) István (Berkesz, 1853 – Temesvár, 1922) nem ismeretlen a történészek előtt, hiszen számos könyvet, tanulmányt publikált a 18. századi Magyarország, a Bánság, s ezen belül Temesvár történetéről. A budapesti egyetemen szerzett történelem-földrajz szakos diplomát, majd 1878 és 1883 között báró Radvánszky Béla, a jeles művelődéstörténész magántitkára lett. 1883-ban doktorált, ezt követően tanítani kezdett, előbb a fehértemplomi gimnáziumban, majd Budapesten, 1888-tól pedig a temesvári főreáliskolában, melynek 1911 és 1919 között az igazgatója volt. Mindeközben folyamatosan kutatott, tudományos értekezéseket tett közzé, és aktív résztvevője lett Temesvár közéletének. 1890-től a Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Társulat titkára, 1901-től főtitkára, emellett a városi múzeum vezetője volt. Sokrétű történeti kutatásait összegző tanulmányai ma is a Bánság története iránt érdeklődő kutatók fontos forrásai. Az általa németből lefordított és kiadott Gróf Hoffmannsegg utazása Magyarországon 1793-94-ben című forrásközlése, vagy a Temesvár történetéről írt kismonográfiája máig alapműnek számít.
Berkeszi István (1853–1922)
(Szikszainé dr. Nagy Irma (szerk.): Pedagógusok arcképcsarnoka. Tizennegyedik kötet. Debrecen, Karácson Sándor Pedagógiai Egyesület, 2015: 40.)
Berkeszi Temesváron élte meg az első világháború kitörését. Minden bizonnyal a háború ösztönözte arra, hogy naplóírásba fogjon. Nem véletlen, hogy a napló megnyitását éppen Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolásának napjára időzítette. Bár az első bejegyzés 1914. június 28-i keltezésű, biztosra vehető, hogy csak július végén fogott hozzá a napló vezetéséhez, amikor már tudta, hogy történelmi idők fognak elkövetkezni. A korábbi eseményeket tehát utólag foglalta össze.
A napló bevezetője
(MNL CSCSVL ML, XV.50. 48. kötet)
„E könyvnek mint Historiae Domusnak az a célja, hogy a Temesvári Állami Főreáliskola mindenkori igazgatói – lehetőleg szakadatlan sorrendben – feljegyezzék abba nem csak ama nevezetesebb tényeket, melyek az iskola történetéhez tartoznak, és aktaszerűleg nem kezelhetők, hanem egyúttal a saját eszméiket és tapasztalataikat is, amelyek az iskola szellemére, beléletére vonatkoznak. Nincs kétség abban, hogy ha e kötelességünknek megfelelünk, úgy iskolánk jövő történetírója elsősorban ebben fogja feltalálni a legfontosabb anyagot, sőt valósággal egy darab művelődéstörténet lesz ez. Iskolánk történelmét keletkezésétől fogva negyedszázados koráig megírtam már egy kötetben a millennium évében, 1896-ban; azóta iskolai értesítőinkben minden évben van egy fejezet, mely az intézet történetére vonatkozó külső adatokat foglalja magában. A mai naptól fogva új adalékképpen járul hozzá mindaz, ami e könyvben följegyezve lesz” – írta bevezetőként a vaskos, félbőrkötéses kötet első oldalára. A kézirat azonban messze meghaladta ezt a célkitűzést. Bár valóban feljegyezte az iskola napi működésével és „beléletével” kapcsolatos adatokat, a háború hatása nyomán jóval túl is lépett ezen. Rendszeres bejegyzései pontos látleletét adják az iskolán kívüli viszonyoknak, és hű képet nyújtanak a bánsági nagyváros háborús mindennapjairól, a hadműveletekkel kapcsolatos valós és vélelmezett információk közvéleményt formáló hatásairól. Berkeszi kézirata – többnyire szikár és szabatos bejegyzései ellenére – egyfajta lélektani naplóként is felfogható. Egy tükör arról, hogyan élte meg egy a hátországban élő felső középosztálybeli értelmiségi az első világháborút, annak kirobbanásától az 1918. október végi összeomlásig.
A napló utolsó bejegyzésének első mondatai
(MNL CSCSVL ML, XV.50. 48. kötet)
A pontosan száz kézírásos oldalt kitöltő napló utolsó bejegyzése 1918. október 27-én keletkezett. Bár voltak hosszabb kihagyások (1918. február 1. és augusztus 1 között például semmit sem jegyzett fel), az események folyamata, ennek nyomán pedig a naplóíró kedélyének változásai a sikerek és a kudarcok, a félelemek és a bizonytalanságok, a remények és a kilátástalanságok között hánykolódva, igen pontosan dokumentálhatók. A kezdeti magabiztos hang négy év elteltével teljesen elerőtlenedett, az íráskép is megváltozott, és a késői bejegyzésekből már csak a reményvesztettség és a csüggedtség köszön vissza. „Lelki depresszió, pestisszerű járvány, roppant drágaság, kerülése minden társaságnak, bomlása a régi rendnek: ezek jellemzik a mai napjainkat. Lesz-e mindebből kibontakozás? Fakad-e új élet, éspedig jobb az eddiginél a ma még kibontakozásban lévő csírákból? Élünk-e még jobb és szebb napokat is, vagy mi, öregek, a régi ideális, hazafias felfogásunkkal már megértünk arra, hogy eltűnjünk a színpadról?!” – írta 1918. október 20-án. Egy héttel később pedig, a napló legutolsó bejegyzésben, a végleg elvesztett remény, és a végső kétségbeesés hangjai csendülnek ki: „A legnagyobb zavarok között élünk. A magas politikában országos pártjaink nem tudnak egymással megegyezni, hogy e végzetes napokban minden párt egységessé legyen. […] Nem bírjuk tovább a háborút; ki vagyunk merülve, már katonáinkat sem tudjuk eltartani, emellett idehaza nincs ruha, nincs élelem, katonáink is rongyosak és megunták a háborút, nem csak nagymérvű szökések fordulnak elő, hanem az is, hogy önként adják meg magukat az ellenségnek. Az antant a Monarchia feldarabolására tör. Csehországot már elismerte önálló államnak. Ausztria darabokra szakad, és még jó lesz, ha az egykori Ausztriából az uralkodóháznak megmarad, habár önálló államra szakadozva: 1. német Ausztria, 2. a déli szláv állam és 3. Galícia nyugati része ukrán állam néven. Magyarországtól már elszakadt Horvátország és Dalmáciával, Bosznia-Hercegovinával és Szerbiával egyesülve egy nagy délszláv államot akar alkotni. Valószínű, hogy Magyarország szerb ajkú vidékeit is követelik; a románok pedig Erdélyt – talán a Tiszáig is, amint Csehország követeli az északnyugati tót vármegyéket. Magyarország ekként a tengertől elszakítva csak a mai nagy Magyarország középső részére zsugorodna össze. Ellenségeinken bizonyára nem fog múlni, hogy hazánkat szétdarabolják; íme, már itt vannak a nyakunkon, és mi még mindig nem tudunk megegyezni, hogy ki jusson kormányra, ki vezessen ki bennünket e rettentő helyzetből. A mohácsi vész óta soha még Magyarország ily kritikus napokat meg nem ért. Akkor is a pártok versengése tette tönkre az országot. Ne adja Isten, de szomorú előérzet fogja el lelkemet. Magyarok Istene! vedd védőszárnyaid alá e sokat szenvedett nemzetet, melyet pártos fiai fogják okozni – ha elkövetkeznék – a nemzet pusztulását!!!”
Az 1918. október végi események közismertek. A fővárosban október 31-én kitört az „őszirózsásnak” nevezett forradalom, Károlyi Mihály vezetésével új kormány alakult, miközben a vidéket erőszakhullám öntötte el. Az állam szétesése nyomán, illetve a nemzetiségek nyomásának kivédése érdekében 1918. október 31-én Temesváron kikiáltották a rövid életű Bánsági Köztársaságot. A várost november 14-én szerbek szállták meg, majd megakadályozandó a Bánság birtoklásáért folyó szerb–román fegyveres konfliktust, december 2-án átmenetileg franciák vették át a fennhatóságot. A békekonferencia döntése nyomán, amely megosztotta a Bánság területét a két rivalizáló állam között, és Temesvárt a románoknak adta, a franciák kivonultak, és már 1919. július végétől megkezdődött az impériumváltás folyamata. A döntően magyar és német lakosságú Temesvár közigazgatásilag román város lett. Mindezt azonban Berkeszi már nem jegyezte fel a naplójába. Számára a történelem 1918. október 27-én véget ért.
A román katonák bevonulása Temesvárra, 1919. augusztus 3.
(https://www.unitischimbam.ro/evenimentele-zilei-de-3-august-in-istorie/)
A naplójának – mint egyfajta kordokumentumnak – a megőrzését mindennek ellenére fontosnak tartotta. Hogy hogyan került Makóra, az itteni főgimnázium tanári könyvtárába, nem tudjuk, erre vonatkozó adat nem maradt meg. Nincs információnk arról, hogy Berkeszi, aki haláláig kitartott Temesváron, és sokakkal ellentétben nem menekült át Magyarországra, bármikor is járt volna a városban. Így csak feltételezzük, hogy a makói intézményt 1902–1918 között vezető, s 1918. augusztus 16-án temesvári tankerületi főigazgatóvá kinevezett Madzsar Gusztáv közvetítésével juthatott Makóra, miután a Temesvár feletti román impérium véglegessé vált. Bárhogyan is történt, ha Berkeszi maga nem is menekült el, de gondoskodott arról, hogy forrásértékű feljegyzései megmaradjanak a jövőnek, éppen úgy, ahogyan azt az első, 1914. június 28-i bejegyzésében szánta. S hogy Berkeszi jó döntést hozott, amikor a kötetet Magyarországra juttatta, mi sem bizonyítja jobban, mint maga a napló, amely a makói gimnázium könyvtárában, bár sokáig elfeledve, de a korábbi selejtezéseket szerencsésen elkerülve, épségben vészelte át az elmúlt évszázadot.
A Berkeszi-napló részleteit közlő kötet külső borítója
Berkeszi István naplója mindazonáltal nem ismeretlen a magyar történeti kutatás előtt. Az addig a makói gimnázium könyvtárában lappangó kötetet Marosvári Attila történész találta meg, s 1989-ben a békéscsabai Új Auróra Könyvkiadó jóvoltából publikált belőle egy bővebb válogatást, amely főként a köztörténeti szempontból fontos részletek közzétételére fókuszált. E kiadvány alapján Berkeszi adatait gyakran használják az első világháború hátországi viszonyait tárgyaló történészek, hiszen pontosan dokumentálja a középosztály elszegényedését, az árak elszabadulását, az áruhiányt, a városi lét kiszolgáltatottságát, a mindennapos küzdelmet az önfenntartásért. Ugyanakkor Berkeszi írása jóval több annál, sem mint hogy csupán a korszak életviszonyainak forráshelye legyen. A napló ugyanis egy kiemelkedően fontos mentalitástörténeti forrás, az Osztrák-Magyar Monarchia világában és a századforduló prosperitásában szocializálódó értelmiségi létforma és gondolkodás traumatikus hirtelenségű összeomlásának pontos, egyben megrendítő dokumentuma.
Marosvári Attila
levéltáros
Új hozzászólás