Beszámoló a Bács-Kiskun Megyei Levéltár XIX. Levéltári Napjáról
Az MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltára idén november 19-én tartotta hagyományos Levéltári Napját, ami sorrendben a 19. volt. A rendezvényen a helytörténeti kutatások legújabb eredményei hangzottak el. Előadóink a kecskeméti kápolnákról, a kecskeméti pénzintézetekről, a városháza történetéről, a bajai Duna híd építéséről vagy az őszirózsás forradalom utáni napokról tartottak előadást. Szó esett továbbá a kiskunfélegyházi Consantinum énekkarának sikereiről, a kecskeméti tömegközlekedés hajnaláról, illetve a délvidéki első világháborús hősök helyzetéről a bajai zsidó fogolytáborokban.
A képre kattintva galéria nyílik!
Levéltárunk nem csak szakmai szervezetekkel, társintézményekkel tart fenn rendszeres és gyümölcsöző kapcsolatot, hanem magánszemélyekkel is. Olyan emberekkel akik szívügyüknek tekintik a levéltár sorsát, kutatóként rendszeresen megfordulnak nálunk, részei mindennapi életünknek. Jó néhányuk pedig még anyagi támogatója is intézményünknek. A Levéltári Napon lehetőség adódott arra, hogy köszönetet mondjunk nekik, hiszen ebben az évben ünnepelték születésnapjuk jeles évfordulóját. A levéltárunk - ezen alkalom okán is -, szerény ajándékkal fejezte ki háláját.
Köszönjük, Dr. Bodóczky Lászlónak és Ádám Andrásnak!
A Levéltári Napról a Kecskeméti Televízió képes összefoglalója itt látható:
A rendezvényt az Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
Új hozzászólás