Pfiffner Paulina, a szabadságharc hadnagya

Az aradi vértanúk emlékezetéhez a tiszteletükre emelt emlékművek, emlékhelyek mellett tágabb értelemben hozzátartoznak azok az írott források is, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy minél szélesebb kontextusban ismerjük meg a szabadságharchoz és bukásához vezető történelmi folyamatokat. Napjaink egyik legnépszerűbb társadalomtörténeti irányzata a mikrotörténelem, amely szűkebb földrajzi vagy társadalmi keretben veszi górcső alá a jelenségeket. Adott esetben egy ember cselekedeteit, viselkedését, gondolkodásmódját elemzi, e módszerek alkalmazásával a valóság mélyebb és árnyaltabb képét festheti meg. Az 1848–49-es szabadságharcban számos különleges élettörténetű hölgy vett részt. Elég csak a kettős ügynökként elhíresült Beck Vilmára gondolnunk, vagy a kor nagy írófejedelmét, Jókai Mórt is írásra késztető, és az operett világát is megihlető Lebstück Mária alakját felidéznünk. Az utóbbi, akit a színpad Mária főhadnagyként ismer, végigharcolta Buda visszavételét, s az aradi börtönben szülte meg fiát. Sokan közülük álnevet használtak és férfiruhát öltöttek, s bátor katonaként küzdötték végig a harcokat.

 

Október hatodika kapcsán a hazája iránt elkötelezett mezőhegyesi születésű hölgyre emlékezünk, aki túllépve nemi s társadalmi szerepén, férfiruhában harcolta végig a szabadságharcot. Pfiffner Paulinát 1853-ban Medgyesegyházán fogták el, innen Gyulára szállították, ahol elkeseredésében önkezével vetett véget életének. Síremléke ma is áll a gyulai Szentháromság temetőben.

 

Pfiffner Paulina életrajzát első ízben Kovács József ügyvéd, Pfiffner Mária (Paulina húga) férje adta közre. 1869-ben jelent meg az Egy magyar amazon című életrajzi írása, melyet mint kortárs, rokon és mint szemtanú publikált. A Kovács-féle életrajzot vette alapul később id. Mogyoróssy János, a Békés Megyei Múzeum igazgatója is, aki A hős honvéd leány. Történelmi életrajz a szabadságharczból címmel 1887-ben adta ki a csaknem huszonöt oldalas keménykötésű könyvecskét, azzal a céllal, hogy Pfiffner Paulina ’48-as emlékét ápolja.

 

 

Pfiffner Paulina Terézia Mezőhegyesen született, 1825. január 19-én a család negyedik gyermekeként. Édesanyja Müller (Miller) Anna (†1835. márc. 17.), édesapja Pfiffner Félix, aki az anyakönyvek tanúsága szerint Lombardiából származott. A menyasszony mindössze 17 éves volt a házasságkötés idején, a vőlegény tapasztalt tisztként (31 éves) dolgozott a ménesbirtokon. A szülők 1819. október 11-én Mezőhegyesen kötöttek házasságot. Pfiffner Félix 1834-től alhadnagyként szolgált Friedrich Boxberg császári ezredes alatt a mezőhegyesi katonai ménesintézetben. 1841-ben főhadnaggyá léptették elő, majd 1846-ban Olchowze állomáshelyre, Galíciába helyezték át. 1848-ban Galícián belül újra állomáshelyet cserélt, ezúttal Drohowyzére (ma Ukrajna) került, ahol lovassági hadnagyként működött 1851-es nyugdíjaztatásáig. Paulina 10 éves volt, mikor meghalt az édesanyja, így a szigorú katonás apa magára maradt nyolc kiskorú gyermekével. Paulina mindig is fiús, erős akaratú leány volt. Tehetséget mutatott a „czéllövés, kocsizás, lovaglás, a szép férfias írás tökéletes elsajátításában”, de emellett a méneskari birtokon szervezett vadászatoknak is visszatérő résztvevője volt. Az 1840-es években Pfiffner Félix rendszeresen fogadta az osztrák, cseh tiszttársait és az ott szolgáló magyarokat is. Egy ilyen összejövetel alkalmával a társaság egyik tagja, egy bécsi orvos, Jansbauer Ignác, felháborodottan kelt ki magából, hogy „meghalni sem akar ez országban, de ha mégis nem várt csapás bekövetkeznék, holt testét vigyék ki innen”. Paulina nemzeti érzületének hevében felszólította apja társaságát, hogy mérsékeljék magyargyűlöletüket, mert ellenkező esetben nem kíván egy fedél alatt tartózkodni az urakkal, Jansbauer háziorvost pedig párbajra fogja hívni. Érdekes, hogy később Erdélyben a szabadságharc alatt Paulina ismét találkozott a felelősségre vont orvossal, teljesen más körülmények között. Amikor Pfiffner Félixet Mezőhegyesről Galíciába helyezték át, az ambiciózus Paulina nem követte az új állomáshelyre apját, hanem Pestre ment, ahol a Nemzeti Színház társulatához csatlakozott. Mogyoróssy életrajzi írásában említette K. Ida (teljes nevét nem írta le) kedvelt művésznőt, aki pártfogásába vette a tettvágytól fűtött fiatal leányt. Valószínű, a híres művésznő nem más, mint Komlóssy Ida, (1822 k., Székesfehérvár–1893, Budapest) akit hangos szakmai és közönségsikereinek köszönhetően 1846-ban szerződtettek a Nemzeti Színházhoz. A színésznő az 1860-as években nőül ment Kövér Lajos színigazgatóhoz. A Nemzetiben nem volt különösebb visszhangja Paulina fellépéseinek, ezért álnevet s álruhát öltött, Ligeti Kálmán néven férfiruhába bújva vidéki társulatokhoz szegődött. A szabadságharc alatt a bécsi légió tagjaként szintén „férfiként” harcolt Bem erdélyi seregében. Katonai életéről azonban életrajzírói kevés, s nem mindig pontos adatot közöltek. Annyit tudunk, hogy pályafutása gyorsan ívelt felfelé, hamar tizedessé, majd őrmesterré léptették elő. Egy csatában lábszárán kartács okozta sérülést szenvedett és kórházba került. A kórházban találkozott újra a fent említett, korábban császárpárti, immár a magyar szabadságért elkötelezett Jansbauer doktorral, akit korábban Paulina párbajra akart hívni. Az orvos biztosította, hogy nem árulja el a fiatal nő valódi kilétét, megőrzi titkát. Paulinát, vagyis Kálmánt felépülését követően hadnaggyá léptették elő. Életrajzírói szerint Pfiffner Paulina 1849. január végén Bem seregét Besztercéről kivezetve támadást indított a Borgói-hágón lévő császári csapatok ellen. A harcok során a hős honvédleány ismét megsebesült, ezúttal a vállát érte egy golyó. Társaival együtt fogságba esett, a szebeni kórházban kapott gyógykezelést. Mogyoróssy szerint az orvosok és az ápolók rendkívül ellenségesen viselkedtek Paulinával és a sebesültekkel szemben. A szebeni kórház elhagyása után apjához rendelték Galíciába, ahol Mogyoróssy szerint álnevét és férfias öltözetét lecserélte, s mint leány élte mindennapjait. Két szép évet töltött külhonban. Hazajövetele után nővéréhez, Mária Annához költözött Pécskára, akinek ügyvéd férje alkalmazta a megélhetésért küzdő ambiciózus családtagot, akinek ekkor ismét jól jött a férfigúnya. Paulina tökéletesen alakította férfiszerepét: „Ha a társaság úgy kívánta, ivott, dohányzott, sőt káromkodott is, úgy, hogy a férfi világ – különösebben az ifjabbak – csakhamar egy nélkülözhetetlen cimborát találtak fel benne.” Egy pécskai hajadonnak, Fáninak (az életrajzírók nem közölnek pontos adatot róla) a figyelme pont Ligeti Kálmánra terelődött, sokat várt a jóképű „ifjútól”, akitől házasságot remélt. Mikor fény derült a frigy megkötésének lehetetlenségére, a sértett hölgy feljelentést tett az egykori álruhás honvéd(leány) ellen. Ezt követően a szökevény Csanádapácára, majd Medgyesre menekült, ahol Hamvay József kincstári gazdatiszt alkalmazta. Paulinát végül Medgyesen letartóztatták és Gyulára kísérték, ahol Tutzinger Károly kapitány hallgatta ki. Kálmánt (Paulinát) a megye egyik fogházába zárták 1853-ban.

 

Annak jártunk utána a levéltári források segítségével, hogy hol volt ez a gyulai történetíró által emlegetett fogház. Egy Pfiffner Paulina életéről szóló cikkben, amely a Békés folyóiratban 1886-ban jelent meg, halála után több évtizeddel megemlítették, hogy a gyulai szolgabírói lakban raboskodott, amely korábban zsandárkaszárnya volt. Ez az információ jó kiindulópontnak bizonyult. Továbblépve kutatásunkban Békés-Csanád vármegye mérnökének irataiban rábukkantunk egy iratra, ahol dokumentálták, hogy a másodalispáni épület ajtaján zárat cseréltek, és megemlítették, hogy a megyei kezelésben lévő lakás 1851-től zsandárlaktanyaként működött. A Békés megyei középületek összeírása, mely 1854-ben keletkezett, témánk szempontjából rendkívül értékes forrásnak bizonyult. Előbb azonban nézzük meg az 1859-es Halácsy-térképhez tartozó telekkönyvet, amelynek számozásából kiderül, hogy a 3. számú épület csendőrlaktanya volt, s nem más, mint a mai Szent Miklós parkban (korábban Gróza park, még korábban Maróthy tér) lévő későbbi szolgabírói, majd főispáni lak (ma alispáni laknak ismerik a gyulaiak, melynek felújítási, felmérési munkálatai már megkezdődtek). A ma is impozáns épület fontos történelmi eseményeknek volt szemtanúja. A zsandár- (csendőr-, – a megnevezések a fennmaradt levéltári forrásokban is keverednek) laktanyában raboskodó Pfiffner Paulinát később (a Mogyoróssy-életrajz szerint) méltányosságból és közbenjárásra Kosztka Károly megyei főmérnöknél szállásolták el. Kosztka Károly – Csontváry Kosztka Tivadar nagybátyja – nemcsak mérnökként volt kiváló, de feltalálóként is jegyezték nevét. Paulinát azonban mint lengyel emigráns bujtogatót visszakísérték a zsandárlaktanyába. Tormássy Lajos Békés megyei főorvos, kórházigazgató jegyzeteiből tudjuk, hogy Pfiffner Paulina egy hétig volt magánzárkában, s egy hozzá került pisztoly segítségével kísérelte meg az öngyilkosságot 1853. szeptember elején, azonban nem halt bele rögtön sebesüléseibe. A kórházban végül hosszú szenvedés után 1853. szeptember 29-én hunyt el. Tormássy Lajos, aki sok napon át küzdött hős betege életéért, fantasztikus jellemrajzot, kortörténetet, ápolási naplót, boncolási jegyzőkönyvet is közölt a levéltárunk őrizetében lévő becses jelentésében. Ebben olvashatjuk, hogy Paulina a 3. vagy a 4. szobában raboskodott. A levéltári források segítségével pontosan felidézhetjük fogva tartásának körülményeit. Korábban a zsandárlaktanya épülete törvényszéki ülnökök ideiglenes lakhelyéül szolgált. A későbbi főispáni lak hat tiszti szobából, három cselédszobából, egy éléskamrából, egy fatárolóból, két konyhából, egy pincéből, egy kocsiszínből, egy istállóból (hat ló, olykor nyolc is elfért benne) állott.

 

 

Pfiffner Paulina, vagyis Ligeti Kálmán hadnagy fordulatokban gazdag életéről sok levéltári forrás nem maradt fent, azonban amelyeket ismerünk, rendkívül értékesek és informatívak, a nőtörténeti, orvostörténeti, kultusztörténeti kutatásokhoz is érdekes adalékokat nyújthatnak. A férfiként harcoló hölgy életével, valamint a síremlékének felállításáért küzdő szoborbizottság történetével a későbbiekben ismertetjük meg az érdeklődőket.

 

Felhasznált irodalom:

„Nemed igazgyöngye…” In: Gyulai Hírlap, 2011. [online] 2020.10.27. https://www.gyulaihirlap.hu/5378-8222nemed-igazgyongye82308221

Egy jeltelen sír. Békés, 1886. október 3.

Gulyás Adrienn: Honvédnők az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban: Női szerepek a valóság és kultuszképzés tükrében. (Szakdolgozat). Másolata könyvtárunk tulajdona.

Militär-Schematismus des Österreichischen Kaiserthumes. Wien, 1850. 520., 522.

Mogyoróssy János: A hős honvéd leány: történelmi életrajz a szabadságharczból. Arad. 1887.

Szinnyei József: Magyar írók élet és munkái. https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-irok-elete-es-munkai-szinnyei-jozsef-7891B/

Felhasznált levéltári források:

MNL BéML XV. 33/260.

MNL BéML IV. B. 154. 94/1854.

MNL BéML IV. B. 154. 193/1852.

MNL BéML V. B. 152. e. 2.

MNL BéML IV. B. 153. 1388/1853.