Kérdéses hátterű segítség

Kérdéses hátterű segítség

Kampisné Bánrévy Magda levele Brandenstein Bélának

Írta: Turbucz Péter

A közelmúlt, levéltári feldolgozáson alapuló, kutatásai rámutattak, hogy báró Brandenstein Béla filozófus politikai szerepértelmezése valamelyest árnyaltabb az elmúlt évtizedekben keletkezett életrajzokban és beszámolókban írottaknál.[1] Németbarátsága, a 1930–40-es évekre visszanyúló politikai kapcsolatai, majd később a Münchenben működő jobboldali magyar közösség munkájában való aktív részvétele messzebb helyezik személyét attól, mintsem nyugati távozását pusztán családjának megóvása érdekében tett óvintézkedésként lehessen értelmezni.[2] E pillanatban sokkal inkább tűnik úgy, hogy a háború elveszítésének tényét felismerve a filozófiaprofesszor tudatosan készült az új életre.

Emigrációja magyarázataként a származása vagy befolyása elleni várható fellépésekre adott megelőző válasz, önmagában szintén nem kielégítő teljes mértékben, tekintve, hogy az egyetem más németszármazású és széles tudományos ismertségnek örvendő professzorai a bombázások ellenére javarészt Pesten, de legalábbis az országban maradtak. Ugyanakkor nem lehet kétség afelől, hogy budapesti tartózkodás esetén ő is osztozott volna Dékány István, Prohászka Lajos, Kornis Gyula és mások sorsában, akiket a kiépülőben lévő kommunista diktatúra elüldözött pályájukról.[3] Ráadásul ők még a szerencsésebbek közé tartoztak nem úgy, mint a sebesülésben elhunyt Joó Tibor, avagy Brandenstein közvetlen kollégája, gróf Révai József, akivel a kommunisták végeztek.[4]

Fontos leszögezni, hogy menekülése dacára Brandenstein Béla nem volt sem nyilas, sem nemzetiszocialista, mi több, távol tartotta magát ezen rendszerektől, illetve segíteni próbált üldözöttein. Mindamellett „mélyen vallásos” katolikusként és konzervatív beállítottságú gondolkodóként egyaránt szembehelyezkedett a kommunista világnézettel is.[5]

Úgy gondolom ez a kijelentés nagyrészt egybevág Hanák Tibor azon megállapításával, hogy a filozófus „beállítottságával kapcsolatban tárgyalni kellene nem egyházi és nem skolasztikus jellegű keresztény filozófiájának ellentétét a faj- és osztályelmélettel, Marx-értékelését Az ember a mindenségben (1936) című kötetében, elutasító állásfoglalását az új mítoszokkal, alapos fenntartásait Nietzschével (Nietzsche, 1943) kapcsolatban, de talán mindennél beszédesebb annak megemlítése, hogy zsidó tanítványa, Nádor György az ő személyes közbenjárásával doktorálhatott – 1944 nyarán! Ez az epizód is figyelmeztet arra, hogy bár a magyar filozófusok egyik-másika bizonyára nem volt mentes az antiszemitizmustól, ezt sem a gyakorlati életbe, sem elméletükbe nem ültették át; mindkét síkon a humanitás és a kereszténység volt a vezéreszméjük.”[6]

Ugyanakkor a fiatal egyetemi professzor ismerősi–baráti körében számos szélsőjobboldali akadt, akik a háború után Ausztriába vagy Nyugat-Németországba menekültek, ott letelepedtek, azután életük újrakezdéséhez segítséget reméltek a kint is gyorsan egzisztenciára találó filozófustól. Az 1945 és 1956 után Magyarországot elhagyók érdekében Brandenstein ugyanúgy próbált közbenjárni, mint annakidején Sztójay-, Lakatos- és Szálasi-kormány kitaszítottjai esetében, – helyzetéből adódóan – előbbieken talán kicsit jobban.[7]

A Magyar Nemzeti Levéltár Brandenstein-hagyatékában található ilyen típusú megkeresések között az egyik legérdekesebb Kampisné Bánrévy Magdáé, a ’40-es évek népszerű festőművészének Kampis János negyedik feleségéé.[8] Mielőtt azonban rátérek a levelére, néhány megjegyzés a férjről…

Kampis János (1886–1968) a Horthy-korszak közkedvelt festőművésze volt. 1920-ban, mint árvaszéki jegyző ment nyugdíjba, ezt követően kizárólag a festészetnek élt. Elsősorban realisztikus modorú portréi, illetőleg vallásos tárgyú képei váltottak ki komoly szakmai elismerést. 1940-ben maga Horthy Miklós is modellt állt neki.[9] Szívesen festett tájképeket, amelyeket a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon időről-időre kiállított. Ma már kevésbé köztudott, hogy a festészet és persze a nők mellett egyaránt aktív érdeklődést mutatott a politika iránt is. Az 1930-as évektől aktívan támogatta a hazai szélsőjobboldalt. Ugyancsak 1940-ben értelmi szerzője s részben szervezője volt a Nap utcai nyilas kiállításnak. A Magyarság hasábjain A nemzetiszocialista mozgalom harca festményben és szoborban címmel reklámozott tárlaton több alkotását kiállították, köztük a Hunor és Magor freskóvázlatát.[10]

Két évvel utóbb, az említett lap számára Viktor Dezső terjedelmes interjút készített a festővel, aki egyebek között hosszan fejtegette nézeteit a népi művészet jelentőségéről, miközben hevesen bírálta az „elzsidósodott műkereskedelmet”, valamint a piktorok ama csoportját, mely Rippl-Rónaihoz hasonlóan a „progresszivitás álarcában” a művészi destrukció szolgálatába szegődve „állandóan Párizsba szaladgált ki művészi schnittekért”.[11] A beszélgetés olyannyira elnyerte a nemzetiszocialista mozgalom napilapja főszerkesztőjének, ifj. dr. virtsologi Rupprechtnek a tetszését, hogy azt követően rendszeresen közölte a „mester” cikkeit.[12] Némi túlzással, Kampisból egy szempillantás alatt szakíró vált, de számára ez nem volt elég, így a továbbiakban rendszeresen tartott művészettörténeti témájú előadásokat is a nemzetiszocialisták rendezvényein.[13] Mindeközben pedig a Magyar Filozófiai Társaság üléseinek látogatására szintén futotta idejéből.

A háború végén, 1944-ben elvált harmadik feleségétől, Dedinszky Izabella orgonaművésznőtől, majd eljegyezte Kriesch Aladár festőművész nővérének leányát, Bánrévy Magdolna akvarellistát,[14] Brandensetin egykori tanítványát. A főváros közelgő ostroma elől a jegyespár, kiegészülve özv. Bánrévy Józsefnével, Németországba menekült.

A filozófiaprofesszornak írt levele elején az akkor már Kampisné Bánrévy Magdolna, hosszabban elbeszéli menekülésük körülményeit. Budapesten a német hatóságok összeállítottak egy különvonatot a velük szimpatizáló művészek, tudósok számára. Ezzel Lipcsébe utaztak, ahol lakást és élelmiszerjegyet kaptak, s ahonnét a háborút követőn, 1948 áprilisában a Felső-Svábországi Biberach an der Riß-en telepedtek le. Kampis tovább alkotott, míg felesége titkárnőként, fordítóként dolgozott.

A folytatásból megtudható, hogy összeköttetéseik révén négy év után személyi igazolványt, útlevelet és választójogot kaptak. Az 1953 tavaszán becikkelyezett ún. Vertriebenen-Gesetz, azaz a Gesetz über die Angelegenheiten der Vertriebenen und Flüchtlinge / Törvény a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek és menekültek ügyeiről értelmében boldogan élhették volna életüket, hacsak pénz hiányában nem folyamodnak az asszony édesanyja számára özvegyi nyugdíjért. Történt ugyanis, hogy a müncheni Landsmannschaft der Deutschen aus Ungarn szervezet nem fogadva el volksdeutsch származását, ehelyett visszavonatta az özvegy személyi igazolványát.

A történtekkel kapcsolatban Kampisné arra kérte a professzort, tanúsítsa egy németnyelvű levélben a szóban forgó hatóságnak a család Németország felé viselt „elvbarátságát”, hiszen, ha nincs az összeomlás, a Harmadik Birodalom továbbra is gondoskodna róluk. Keserűen summázva gondolatait, ad absurdum csalódottságának adott hangot. „Mindenesetre – írta – fájdalmas dolog mindent elveszteni s egy vesztett háború minden következményét viselni csak azért, hogy a német hatóság ezt az áldozatot ne vegye tudomásul.”[15]

Az ügy rendezése az akkor már komoly kapcsolati hálóval rendelkező Brandenstein számára nem jelenthetett problémát, kimeneteléről mindenesetre nincsek információk, miként Kampisné Bánrévy Magdolna és édesanyja további sorsa sem ismert. Ami bizonyos: Kampis János 1968-ban az NSZK állampolgáraként hunyt el.

Tekintve, hogy a szóban forgó levél mindössze annyit igazol, hogy a nemzetiszocialista eszméket kiszolgáló Kampis család tagjai távolabbi ismeretségben álltak Brandenstein Bélával és rokonságával, a magam részéről tartózkodom mindenfajta általánosítástól. A filozófus számos emigráns jobboldali személlyel, intézménnyel, szervezettel rövidebb-hosszabb időre kapcsolatba került, amiért a magyar hatóságok élete végéig megfigyelték. E pillanatban tényként pusztán ennyit lehet kijelenteni, minden más spekuláció.

HU-MNL-BAZVL-XIV. 68. Kampisné Bánrévy Magda levele Brandenstein Bélának 1954. december 7.

Bibliográfia:

Levéltári és sajtóforrások:

HU-ELTEEL 8/a. 48. Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1943-1946.

HU-MNL-BAZVL-XIV. 68. Kampisné Bánrévy Magda levele Brandenstein Bélának 1954. december 7.

Jelenkor, 1943. július

Függetlenség, 1940. március

Magyarság, 1940. december, 1942. február, március, május

Népszava, 1940. december

Szakirodalom:

Bán 1986 = Bán Ervin levele báró Brandenstein Béla 85. születésnapja kapcsán. Magyarország, 1986. augusztus 17. 31.

Dessewffy 1986 = Dr. Dessewffy Sándor nyilatkozata báró Brandenstein Béla Nyugatra távozásáról.  Magyarország, 1986. december 7. 31.

Frenyó 2015 = Frenyó Zoltán: Korfordulón. Filozófiai tanulmányok. Bp., 2015.

Gudenus–Szentirmay 1987 = Gudenus János József – Szentirmay László: A magyar arisztokrácia 1945 után. Valóság 30. (1987) 5. sz. 34–55.

Hanák 1978 = Hanák Tibor: Három magyar bölcselő. Új Látóhatár 29. (1978) 1–2. sz. 27–35.

Hanák 1989 = Hanák Tibor: Brandenstein Béla – a filozófus. Katolikus Szemle 41. (1989) 4. sz. 278–284.

Hanák 1991 = Hanák Tibor: Filozófiai résistance Magyarországon. Valóság 34. (1991) 6. sz. 27–36.

Jahnné 2002 = Janhnné Brandenstein Mária megnyitója. In: Brandenstein Béla emlékkönyv. (Magyar Filozófiatörténeti Könyvtár IV.) Szerk. Veres Ildikó, Miskolc, 2002. 7–13.

Kampis 1942a = Kampis János: Népi művészet, amelyet nem ért meg a nép. Magyarság, 1942. március 8. 14.

Kampis 1942b = Kampis János: Nyugdíjba vágyó műemlékek. Magyarság, 1942. május 9. 8.

 Kampis 1942c = Kampis János: Séta a Műcsarnok őszi tárlatán. Magyarság, 1942. október 18. 15.

Kampis 1942d = Kampis János: Conrad Pál képei. Magyarság, 1942. október 30. 9.

Kampis 1942e = Kampis János: Amit a művészetben nem szabad. Glosszák a KUT kiállításról. Magyarság, 1942. november 8. 14.

Kampis 1942f = Kampis János: Náray Aurél, az ecset poétája. Magyarság 1942. november 27. 9.

Kampis 1942g = Kampis János: Csökkentett üzem a téli tárlaton. Magyarság, 1942. december 6. 15.

Kunszt 2000 = Körkérdés a magyar filozófiai hagyományról, Kunszt György válasza. Magyar Tudomány 45. (2000) 8. sz. 1001–1005.

Perecz 1993 = Perecz László: Az elfelejtett reneszánsz. Valóság 36. (1993) 12. sz. 104–108.

Perecz 1998 = Perecz László: A pozitivizmustól a szellemtörténetig Athenaeum, 1892-1947. Bp., 1998.

Sándor 1965 = Sándor Pál: A filozófia története. Bp., 1965. I. kötet

Turbucz 2022a = Turbucz Péter: Filozófus a Szabad Európa Rádiónál: báró Brandenstein Béla vázlatos életútja 1945–1955 között. https://mnl.gov.hu/mnl/bazml/hirek/filozofus_a_szabad_europa_radional (hozzáférés 2023. szeptember 7.)

Turbucz 2022b = Turbucz Péter: Kiútkeresés a „Méltóságától megrablott Nihil”-ből. Adalék Mécs László irodalmi Nobel-díj ügyéhez https://mnl.gov.hu/mnl/bazml/hirek/kiutkereses_a_meltosagatol_megrablott_nihil_bol (hozzáférés 2023. szeptember 7.)

Turbucz 2023 = Turbucz Péter: Pillanatkép egy 1956-os menekült életéből. Kajdi László két levele Brandenstein Bélához https://mnl.gov.hu/mnl/bazml/hirek/pillanatkep_egy_1956_os_menekult_eletebol (hozzáférés 2023. szeptember 7.)

Varga 2023 = Varga Péter András: An eyewitness account of Edmund Husserl and Freiburg phenomenology in 1923–24. Towards reclaiming the plurivocity of historical sources of the Phenomenological Movement. Continental Philosophy Review Bd. 56. https://doi.org/10.1007/s11007-023-09619-x

Veres 2014 = Veres Ildikó: Mikrokozmosz a Makrokozmoszban: Brandenstein Béla filozófiájának szegmensei 1944-ig / Mikrokosmos im Makrokosmos: Segmente der Philosophie Béla Brandensteins bis 1944. Wien, 2014.

Veres 2020 = Veres Ildikó: Az Abszolútum vonzásában – Molnár Tamás eszmevilágának koordinációs pontjai. Magyar Szemle 29. (2020) 9–10. sz. 85–91.