200 éve született felsőeőri Nagy Márton, a "kadarkúti nábob"
200 ÉVE SZÜLETETT FELSŐEŐRI NAGY MÁRTON, A „KADARKÚTI NÁBOB”
Az 19–20. század fordulóján különös és a kortársak szerint „rejtélyes” haláleset tartotta lázban a Dél-Dunántúlon élő újságolvasókat. A napjainkban is krimibe illő történet minden olyan aspektussal rendelkezett, ami a sajtó figyelmét felkelthette: egy milliomos halála, gyilkossággal vádolt unokaöcs, mérgezés, gyilkosság és a vizsgáló ügyész megőrülése – mind olyan esemény, melyek önmagukban is komoly sajtóvisszhangot keltettek volna. Írásunkban a hagyatéki per, a vizsgálat és Nagy Márton karrierje kerül bemutatásra, melyre születésének 200. évfordulója alkalmából emlékezünk.
Nagy Márton aláírása
A felső-eőri Nagy család Vas vármegyéből származik, tagjai azonban már a 18. század elején bizonyosan azonosíthatóak Baranyában. Maga Nagy Márton (teljes nevén Nagy Márton Károly Mátyás) már Pécsett született, 1824. november 12-én. Családját tekintve Apja, Nagy (II.) Mátyás (kire többször szintén Mártonként hivatkoznak) (1784–1859) Pécs városának tanácsosa volt, ebből kifolyólag cikkünk főhőse relatíve jó életkörülmények között töltötte gyermekkorát. Testvérei is a helyi gazdasági és politikai elitek közé kerülhettek: nővérei közül Antónia Goócs József adószedő, majd később megyei főszámvevő neje lett, Julianna Alojzia pedig Grubánovich Pálhoz, egy somogyi főszolgabíró és gazdag kasádi földbirtokoshoz ment feleségül. Öccse, Ferenc, a politikában próbált minél előkelőbb pozíciót elérni: az 1847–1848. évi országgyűlésen főrendi képviselőként volt jelen, majd 1848-ban Somogyban szolgabíróvá választották. A kiegyezés után, 1872–1889 között a baranyai szalántai kerület függetlenségi párti országgyűlési képviselőjeként tevékenykedett. Az ő fia volt Nagy Ákos, somogyi földbirtokos, a későbbi Nagy Márton-féle hagyatéki per vádlottja.
Ugyancsak nagy hatása volt későbbi sorsa alakulására nagybátyja, Nagy János Evangelista (1777–1853) élete is, akit 1800. december 20-án szenteltek áldozópappá, s aki ezután káplánként működött Nádasdon, Bátaszéken és Szekszárdon. 1806-tól Hirden, 1814-tól Rácmekcsén, 1818-tól Pécsváradon volt plébános. 1825. május 3-tól pécsi kanonok (Végh István főispán javaslatára), 1831–1838 között a Pécsi Püspöki Joglíceum aligazgatója volt. 1846-tól a pécsi székesegyház éneklő kanonokja és cikádori apát, majd 1852-től a székesegyház nagyprépostja, cikádori apát és aranymisés pap. A pécsi káptalan követeként részt vett az 1839–1840. évi országgyűlésen, mely során a császári titkosrendőrség is jellemzést készített róla. Ez alapján „elég képzett és jó hírű. […] a nyílt üléseken csak néma hallgató volt, magán jelleggel jó szellemben nyilatkozott, egyébként azonban észrevétlen és befolyás nélkül maradt.”
Nagy János Evangelista a korszakban klasszikusnak nevezhető „kanonok nagybácsik” szerepét töltötte be: presztízsét és szavazatát kiválóan lehetett kamatoztatni a vármegyei tisztújításokon, míg halála után tekintélyes összegű örökségre lehetett számítani. Nem volt ez másképpen Nagy Márton esetében sem, ki későbbi gazdaságának alapját éppen nagybátyja hagyatékából kezdte el felépíteni.
Nagy Márton ifjúkora jól rekonstruálható, 1834–1839 között a pécsi ciszterci gimnáziumban tanult, majd 1840-ben, 16 évesen iratkozott be a Pécsi Püspöki Joglíceum első bölcseleti osztályába. 1843-ig mindkét bölcseleti és jogi osztályt elvégezte, így 1846. szeptember 21-én dicséretes minősítéssel tette le ügyvédi vizsgáját.
Iskolái után hamar a rendi politizálás felé fordult, az 1847–1848. évi országgyűlésen báró Majthényi István főrend képviselője volt (öccse, Nagy Ferenc ekkor báró Majthényi Lajos nevében volt jelen). Az 1848. január 18-i tisztújításon már a vármegyei igazgatásban találjuk, ekkor második tiszti ügyésszé választották, ám júniusra már a mohácsi járás alszolgabírójává nevezték ki. A császári csapatok Baranyába vonulása után még egy évig szolgálatot vállalt, 1849. február és 1850. február között második alügyészként vett részt a helyi igazgatásban.
Az új, neoabszolutista hatalmi berendezkedés ideje alatt nem vállalt hivatalt, rövid tisztikari karrierje véget ért. Ettől kezdve visszavonultan élt, s (ekkor még viszonylag kis kiterjedésű) birtokaira koncentrált. Éppen három éve vonult vissza a helyi politizálástól, mikor életében gyökeres változás következett be. 1853. június 12-én, 76 évesen elhunyt nagybátyja, Nagy János Evangelista, ki végrendeletében (öccse, és másik unokaöccse kihagyásával) Nagy Mártont jelölte meg általános örökösének.
Nagy János pécsi nagyprépost halála után felvett ingósági leltár
Az örökség megközelítőleg 27.700 forintot jelentett, melyből kerekítve 10.200 forint korábbi adósságok törlesztésére volt fordítandó. Bár az adósság viszonylag nagy tételt képviselt, az így fennmaradó 17.500 forint is jelentős összegnek számított. (Összehasonlításképpen, 1848-ban az alügyészek fizetése évi 200 forint volt.)
Nagy Márton nyugtája a néhai nagybátyja által tett felajánlás kifizetéséről
Az örökség átvétele után az alig 29 éves fiatal felnőtt birtokgyarapításnak szentelte minden idejét. A többek által fukarként jellemzett földesúr ekkor kezdte el birodalmának kiépítését, melyet élete végéig, több mint negyven éven át folytatott. Nagy Márton vagyona halálakor a Pécsi Figyelő szerint 1.5 millió korona, a Pesti Napló szerint 2.1 millió korona értéket képviselt. Unokaöccse, Nagy Ákos 1913-ban adott interjújában így fogalmazott: „Nagybátyám, Nagy Márton, dúsgazdag ember volt. Háromezer hold földje volt Somogy megyében s ennél valamivel több Szlavóniában. Volt ezenkívül vagy egy félmillió korona készpénze, házai Pécsen és kastélya Kadarkúton.”
A 74 éves „nábob” 1899. május 23-án, éppen mikor unokaöccsénél, Nagy Ákos földbirtokosnál látogatóban volt annak körmendi pusztáján hirtelen rosszul lett. Három nappal később el is hunyt, az anyakönyvek szerint szélhűdésben, azaz agyvérzésben.
Későbbi hagyatéki perének az jelentette az origóját, hogy nem készített írásos végrendeletet vagyonáról: unokaöccse, Nagy Ákos, aki a halálesetet is bejelentette, elmondása szerint Nagy Márton halálos ágyán ígéretet (azaz szóbeli végrendeletet) adott neki, hogy vagyonának örökösei az ő fiai lesznek (s Nagy Ákos maga, mint élete végéig haszonélvező).
Nagy Márton gyászjelentése
A vizsgálatok eredményei szerint, történetünkben ekkor következett be az első bűntény. A későbbi tanúk elmondása szerint a Nagy Márton halálakor jelenlévő Nagy Ákos előbb minden cselédet kizavart a helységből, majd rövid idő múlva visszahívta őket az immáron besötétített szobába, mondván nagybátyja végrendelkezni kíván. Meg is történt a rendelkezés, mely szerint a „kadarkúti nábob” vagyona általános örököseiként Nagy Ákos fiait jelölte ki. A szobába visszatérő cselédek azonban úgy emlékeztek az esetre, miszerint Nagy Márton ekkorra már elhunyt, s a végrendelet mondatai alatt „ráismertek Nagy Ákos hangjára”.
A dúsgazdag földbirtokos, s mint Somogy vármegye egyik leggazdagabb emberének halála komoly érdeklődést keltett. Már egy hónappal a halála után felbukkant az a feltételezés, miszerint nem természetes halált halt meg, hanem mérgezés áldozata lett.
A mérgezés feltételezése után egyértelmű volt, hogy az elsődleges gyanúsítottá az állítólagos örökösök apja, Nagy Ákos vált, akit a kaposvári törvényszék le is tartóztatott. E törvényszék végül elrendelte Nagy Márton holtestének exhumálását. Az orvosi vizsgálat ekkor nem talált mérgezésre utaló nyomokat. Nagy Ákost ugyan szabadon engedték (egyúttal a mérgezés gyanúja alól is felmentették), de a körülmények okán továbbra is a per fő vádlottja maradt, mint aki az elhunyt végrendeletét meghamisította.
Az ügy közel sem ért véget, ám ezúttal már tragédiák sorozatába fordult át. Elsőként a Nagy Ákos ellen tanúskodó két cselédlány (kik Nagy Ákos hangját vélték felfedezni a végrendelkezéskor) lett gyilkosság áldozatává: a meg nem nevezett első tanú esetén mérgezést állapítottak meg, míg Mihács Jánosné második tanút lelőtték. Ugyancsak erősítette a „misztikus” eset sajtóhírét, hogy Hunyadi József törvényszéki aljegyző, mint vizsgálati jegyző, alig huszonöt évesen került a vizsgálóbizottsághoz, azonban hamarosan „a téboly előjeleit” kezdte mutatni. ”Egész napon át izgatottan járt-kelt, s mindenkinek azt panaszolta, hogy őt üldözik.” Üldözési mániája okán végül orvosi vizsgálat alá vették és kórházba szállították.
A pestvidéki törvényszék végül 1902. május 5-én hirdette ki az ítéletet, melyben egy évi börtönre ítélte Nagy Ákost. A vádlott fellebbezést nyújtott be. Az ügy ezúttal már a Budapesti Királyi Ítélőtábla elé került, ahol fel is emelték a büntetést, de ennek jogerőre emelkedését Nagy Ákos már nem várta be, Angliába szökött, ahol egészen 1913-ig várt büntetése elévülésére.
A Londonban megtelepedett „örökös” azonban továbbra is ártatlanságát hangsúlyozta, többször kísérletet tett a per újrafelvételére. A Somogyvármegye című újság szerint „szinte egész vagyonát kockára akarta tenni, hogy ártatlanságát igazolja, de felesége gondnokság alá helyeztette, és így Nagy Ákos pénz hiányában kénytelen volt a harcot föladni.”
Pintér Tamás
segédlevéltáros
Szakirodalom
Kaposi Zoltán: Uradalmak, földbirtokosok és birtokforgalom a Dél-Dunántúlon a 19. században - Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 14. Budapest, 2019.
Madas József: Pécs-belváros telkei és házai. Janus Pannonius Múzeum, Pécs, 1978.
Pálmány Béla: A reformkori magyar országgyűlések történeti almanachja 1825–1848. I. kötet. Budapest, 2011.
Palugyay Imre: Megye-rendszer hajdan és most. Törvény-történet-oklevelek s egyéb rokon kútfők után előadva. IV. Megye statisztika. Dunán inneni és Dunán túli megyék és szabad kerületek. 45. táblázattal. Pest, 1848. 149.
Levéltári források
HU-MNL-BaVL-IV-1-a. Baranya Vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai (1695-1869) a. Közgyűlési jegyzőkönyvek (1698-1847)
HU-MNL-BaVL-IV-1-h. Nemesi családok és nemesi községek iratai (1695-1912)
HU-MNL-BaVL-1114. Hagyatéki perek iratai-IV.
Idézetek
1. Pálmány Béla: A reformkori magyar országgyűlések történeti almanachja 1825–1848. I. kötet. Budapest, 2011. 759–760.
2. Somogyvármegye, 1913. augusztus 17., 9. évf. 189. (2447.) sz. 5.
3. Somogyvármegye, 1913. augusztus 15., 9. évf. 188. (2446.) sz. 4.
4. Pécsi Figyelő, 1899. június 10., 27. évf. 130. sz. 5.
5. Somogyvármegye, 1913. augusztus 15., 9. évf. 188. (2446.) sz. 5.
Sajtó
Pécsi Figyelő, 1901. július 5., 5-6. 29. évfolyam, 152. szám
Pécsi Figyelő, 1899. június 7., 4-5. 27. évfolyam, 127. szám
Pécsi Figyelő, 1899. június 10., 5. 27. évfolyam, 130. szám
Pesti Napló, 1902. augusztus 26., 11. 53. évf. 234. szám
Somogyvármegye, 1913. augusztus 17., 5. 9. évfolyam, 189. (2447.) szám
Somogyvármegye, 1913. augusztus 15., 4. 9. évfolyam, 188. (2446.) szám
Hazánk, 1902. április 15., 8. 9. évfolyam, 89. szám
Képek
1. Forrása: HU-MNL-BaVL-1114. Hagyatéki perek iratai-IV. 131/1854.
2-3. Forrása: HU-MNL-BaVL-1114. Hagyatéki perek iratai-IV. 131/1854.
4. Forrása: HU-MNL-BaVL-1114. Hagyatéki perek iratai-IV. 131/1854.
5. Pannon Digitális Egyesített Archívum (PANDEA) az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött dokumentumok digitális tárhelye. (Elérhetősége: https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/111768)
Új hozzászólás