175 éve született Koczián Sándor költő, pécs Petőfije

175 ÉVE SZÜLETETT KOCZIÁN SÁNDOR KÖLTŐ, PÉCS PETŐFIJE

„’Pécs Petőfije’ – így emlegette a régi pécsi közvélemény. És ez nem a lokálpatriotizmus fellengző túlzása. Komoly tárgyi alapjai vannak. Személyes ismerősei valamennyien megemlítik, hogy eszményképe Petőfi volt. Ezt érezni is lehet versein. Ám főként emberi és írói látása és magatartása igazolja. A szabadság és a haza mindenek fölött való szeretete, gerinces és büszke elvhűség, gyűlölet az elnyomás minden formája iránt, bátor szókimondás, szüntelenül lobogó érzelmi élet, élénk érdeklődés az országos, sőt a világ-problémák iránt és még sok más tulajdonsága egytől-egyig Petőfit idézi.”

A következőkben a fenti, Csorba Győzőtől vett idézetben is méltatott Koczián Sándor életét szeretnénk bemutatni. Nem tisztünk irodalmi tevékenységét elemezni, erre nézve a tanulmány végén található szakirodalom ad némi fogódzót, mi az általunk fellelhető dokumentumok fényében pillantunk életére és művének, nevének fennmaradására.

Kóczián Sándor 1850. február 12-én született Koczián Sándor és Ángyán Anna törvényes fiaként. Apja 1848-ban századosként Perczel Mór segédtisztje volt, majd Kaposváron irodatiszt. Édesanyja pedig Ángyán János fajszi tiszttartó leánya. Sándor volt elsőként született fiuk, akit 1951-ben Jenő, majd Ágoston követett, illetve a korán elhalt Hermin. Jenő élt meg hosszabb kort, Ágoston is fiatalon halt meg, 1874-ben 22 évesen.

A család tragédiájaként apja 1858-ban elhalálozott. Miután csak kilenc év szolgálat volt mögötte, az özvegy csak egyszeri végkielégítést kapott, nyugdíjat nem. Így gyermekeivel együtt Pécsre költözött, ahol nővére férjnél volt. Kosztosdiákokat tartott, varrt és kézimunkázott, illetve mosást vállalt, hogy fönntartsa a családot, bár otthon csak a legidősebb fiú maradt, Sándor, Ágostont a bakócai Koczián Vilmos fogadta örökbe, Jenő pedig a püspöki árvaházba került.

Pécsen belül sokszor költöztek, anyagi helyzetük folyamatos romlásával párhuzamosan folytonos vándorlásra is kényszerültek, feltehetően lakbérhátralékuk hátrahagyásával. Kezdetben a Megye utcában laktak, majd Sándor gimnáziumi catalogusainak és névjegyzékeinek tanúsága szerint a Vármegye utcában, aztán a Mária utcában, a Papnövelde utca 6-ban, újra a Megye utcában, aztán az Árpád utca 20. alatt, a Búza tér 18. számban majd végül a Barátok utcájába, a mai Ferencesek utca 18. szám alá költöztek, de itt Sándor már csak hónapokig élt.

A ciszterci gimnázium catalogusai és névsorai évről évre más és más lakcímet mutatnak

Másfél szobás kis rendezetlen lakásokban húzták meg magukat, és nyomorúságos helyzetükben csak anyja alkalmi munkáira számíthattak. Az özvegy többször is megpróbált kilincselni a vármegyénél, hogy elhalt férje után nyugdíjat kaphasson, de mindannyiszor elutasításra talált, hiszen az egyszeri végkielégítést 1858-ban már megkapták.

Ángyán Anna nyugdíj iránti kérelmének elutasítása 1870 márciusából. Mint látható az akkor főjegyzői státuszban álló későbbi pécsi polgármester, Aidinger János ellenjegyezte a végzést

1862-ben Sándor beiratkozott a ciszterciek pécsi főgimnáziumába, anyagi körülményeikre tekintettel tandíjmentességet kapott. A folyamatos költözéseknek is betudhatóan váltakozó sikerrel folytatta tanulmányait, az első osztály nehéz kezdése után a jobbak közé tartozott, de még VI. osztályban is, ahol már kitűnőt kapott magyarból, „általános sorozata” csak másodrendű besorolást kapott. Bár a szépírással eleinte hadilábon állt, az irodalom irányába történő elköteleződése már ötödikesként tetten érhető.

Az 1867-1868-as tanévben Pártviszály című költeményével és Két halott című balladájával is pályázatot nyert az intézményen belül, majd egy évre rá szinte csak róla szóltak a díjak, minden pályakategóriában, legyen az történeti elbeszélés (Meghasonlottak), ballada (Erzsébet, A testvérgyilkos) vagy fordítás (Heine dalaiból). 1869-ben emellett a pécsi Nemzeti Casinó által rendre meghirdetett, négy arany összdíjazású Széchenyi-díjnak is egyik nyertese volt, s Erzsébet című balladájával ott is egy arany jutalomban részesült. S egyúttal az Irodalmi Kör műfordítás pályázatát is ő nyerte meg Idegen virágok című „fordítmányával”, szintén egy arany jutalomért.

Utolsó, töredékes tanévében a Bujdosó című történeti elbeszélésével, illetve A magyar népköltészet főbb sajátosságai című tanulmányával nyert pályadíjakat. Láthatólag minden kategóriában otthonosan mozgott, és rendületlenül pályázott szomjasan az elismerésre és a nincstelenségüket enyhítő aranyakra. Az alatt a röpke három év alatt, amíg alkotott, rengeteget írt és olvasott. Alelnöke lett a gimnázium irodalmi körének (nagy megtiszteltetés volt, hiszen az elnök Verbőczy István, az intézmény irodalomtanára volt) és világi ifjúsági elnöke 1869–1870-ben.

A ciszterci főgimnáziumban működő Irodalmi Kör a korszakra jellemző önképző tevékenységet folytató közép- és felsőiskolai ifjúsági szervezetek mintájára szervezte a növendékhallgatók irodalmi, nyelvi művelődését, alaposan átgondolt, komoly szabályrendszer mentén, nagy önállósággal, de természetesen a fenntartó intézmény ellenőrzése mellett. Saját vagyonuk, könyvelésük, ügymenetük, elnökségük és munkarendjük volt. Megmérettetést és művelődési alkalmat kínáltak, kiváló és fegyelmezett formában a tehetség kibontakoztatásához. A főgimnázium irodalmi köre nem sokkal Koczián szerepvállalása előtt alakult, számos szakosztállyal, köztük szavaló, fordító szakosztállyal is, melyekben felolvastak, kritikákat írtak műfordításokat készítettek és előadásokat tartottak a legkülönbözőbb témákból. Koczián Sándor ebben a körben sokrétű szerepelt vállalt. Irodalmi köri alelnöksége mellett elnöke volt a Műfordítási szaknak, tagja, majd elnöke a Szavaló Körnek.

A Pécs-felgymnasiumi Irodalmi Kör nagy-, köz- és rendkívüli üléseinek jegyzőkönyve az 1869/70. évre, és a tisztikart rögzítő bejegyzés

A Pécs-főgymnasiumi Szavalókör jegyzőkönyvének (1868/9) alakuló gyűlésre vonatkozó bejegyzésrészlete, illetve a Műfordítási szak jegyzőkönyvének (1869/70) elnökségi és tagnyilvántartása

Kibontakozó irodalmi munkássága mellett az újságíróskodásban is kipróbálta magát. Az efemer életű, és sajnos ma már sehol fel nem lelhető, Ramazetter Károly által indított Pécsi Közlöny (a későbbi azonos nevű, de más irányultságú Pécsi Közlöny előzménye) hasábjain vállalt előkészítői munkát, illetve a Tárca rovat keretében verseket és humoreszkeket. A lap 1870-ben meg is szűnt.

Az irodalmi társaság nemcsak megjelenési lehetőséget biztosított neki és pályázati elismerést, de lehetőséget adott a „Pécs-felgymnasiumi Segély-egylethez” való folyamodásra is. Vagyis szegélyes megélhetési lehetőségeik javítására. Többször is kisegítette őket a segélyegylet a lakbér kifizetésében, de Sándor ruhatára így is a vállalhatóság határán mozgott. Naplójegyzeteiből kiderül, hogy hol ruháért, hol élelemért jómódú és szívesen jótékonykodó pécsi polgároknál kilincselt. Mikor a gimnázium gyűjtést indított, hogy fürdőre mehessen, Koczián szenvedett tőle, hogy nevét „meghurcolják” a város előtt. Némi elégtétellel hallotta, hogy egy úrihölgy a gyűjtőív aláírásakor megjegyezte: ez a fiú rettenetesen gőgös, „márpedig a gőg a szegénységgel össze nem fér” – ezt látta egyetlen eszközének, hogy eltávolítsa magától a nyomort, amelyben élt.

A szegénység mellett súlyos betegség is gyötörte, az újoncozási bizottságnak beadott orvosi vélemény szerint „veselob és fehérnyés vízkór” sorvasztotta. Valószínűleg többféle betegségben szenvedett egyszerre, hosszabb, 2-3 hetes periódusokat volt kénytelen kihagyni a tanulmányaiban, sokszor fájdalmak között, mozdulatlanul, cselekvésképtelenül feküdt otthonukban. Nem volt ereje olvasni, tanulni, gondolkodni sem.

1870. április 7-én költöztek utoljára életében, ekkor kerültek a Barátok (ma Ferencesek) utca 12. számú házba. Naplója szerint oldódtak gondjaik, átmenetileg ő is jobban érezte magát és egy megértő beszélgetőtársra is lelt a tizenhat éves házikisasszony személyében.

A Ferencesek utca 12. szám alatti ház, utolsó lakhelye, falán a Pécsi Állami Janus Pannonius Leánygimnázium magyar szakköre által állított emléktáblával

Már a felgyógyulásról ábrándozott, s naplója 1870. április 10-én kelt utolsó bejegyzését egy reményteljes szóval zárja: „Várjunk!”

Május 5-én azonban a főgimnáziumi Irodalmi Kör megbízásából Ramazetter Károly a Lyceum nyomdában már szűkszavú gyászjelentését nyomtatta ki. Egy nappal korábban véget ért rövid, szenvedésekkel teli élete.

Koczián Sándor gyászlevele

Izgalmas kérdés, hogy a körülbelül egy kötetre rúgó irodalmi hagyatéka és naplója, töredékesen maradt munkássága hogyan élhetett tovább az irodalmi emlékezetben, hogyan maradhatott felszínen kiforratlansága és fragmentáltsága ellenére, hogyan épülhetett be a pécsi irodalmi kánonba. Ebben minden bizonnyal nagy szerepet játszhatott a már sokat emlegetett Irodalmi Kör, amely Kocziánt saját halottjának tekintette. Nemcsak a temetésről segített gondoskodni, de határozatot hozott irodalmi hagyatékának, verseinek kötetbe rendezett kiadásáról, ami 1871-ben Emlék-füzér Koczián Sándor hátrahagyott műveiből címmel a Kör gondozásában meg is jelent.

Az 1871-ben kiadott emlékkötet borítója és egy oldala

A kötetet a Kör segítségével árusították, és a szerény bevételt a Koczián alatti évfolyamba járó későbbi költő és drámaíró Várady Antal vitte el az édesanyának. Később az általa is szerkesztett Ország-Világ hasábjain megjelent visszaemlékezésében így számolt be az eseményről, illetve egykori barátja alakjáról: „Az irodalmi kör munkásai között feledhetetlen marad előttem a lángszívű Koczián Sándor. Szikár, sovány, beteges fiatal ember, mélytüzű szemekkel, a halál csírájával mellében és egy egész mennyországgal a szíve mélyén. […] Költeményeit összegyűjtöttük, kiadtuk, s a jövedelméből édesanyjának is juttattunk. Most is előttem áll a pillanat, amikor átadtam neki… Sírva borult a nyakamba. Egy eltemetett boldogság és szép jövő permetezett a könnyeiben. Nagy talentumot zárt el az a kora sír.”

Az Irodalmi Kör szerepe után tehát Várady lendített Koczián emlékezetének fenntartásán, és nem is csak folyóiratbéli visszaemlékezésével, hiszen ezek az emlékek más műveiben (Emlékeim, 1904., Ifjuságom, 1904.) is megjelentek. Ezután azonban újra évtizedek, sőt egy fél évszázad is eltelt, mikor emlékezete megerősítést nyert, és nem is az irodalmi hagyomány segítségével, hanem az állampárti hivatalos, kommunista propaganda korántsem önzetlen „múltformáló” igénye emelte új pozícióba nevét és alakját.

Az 1948-ban politikai egyeduralomra jutó kommunista vezetés számos történeti léptékű feladat keresztülvitelére vállalkozott, hogy új gazdasági és ideológiai elvek mentén átalakítsa a magyar társadalmat. A világnézeti szemléletváltás részeként nevezték át a városi élettereket, és a polgári korszak reakciós intézményeire, személyeire emlékeztető lakókörnyezet névváltoztatásaival igyekeztek új hősöket és célokat definiálni, amelyek a kívánságuk szerint megújuló társadalmi rend számára zsinórmértékül, morális iránytűül szolgálhatnak. Így került sor az 1953. július 3-án tartott Pécs városi tanács VB ülésére, ahol Tamás József vb. titkár előterjesztésére egy csokorban több utcanevet is megváltoztattak: a Kálváriából Vak Bottyán utca, a Cserkész utcából Szekfű utca, a Plébániából Debreczeni Márton utca, a Ciszterci közből Széchenyi köz, s végül a Kiskirály utcából Koczián Sándor utca lett. Nem volt méltatás, hosszas apológia Koczián mellett. Egy nagyobb terv részeként került előtérbe, egyrészt, hogy szemléltesse, miként emeli fel a kisemmizetteket és vagyontalanokat a proletár akarat, másrészt költeményei egy része a bevallottan Petőfit példaképének tartó ifjú szabadságharccal kapcsolatos gondolatai közvetíti. Nem volt tehát nehéz alakját és szabadságharcos gondolatait a reakció bilincseit magáról lerázó nép szabadságharcával párhuzamba állítani.

Az 1953. július 3-án tartott Pécs városi tanács VB ülésének jegyzőkönyv-részlete

Akárhogy is, emléke megerősítést nyert, és rövidesen már az irodalom szereplői is érdemben foglalkoztak vele. Elsőként a Magyar Írók Szövetsége Pécsi Csoportja kiadásában megjelent rövid életű irodalmi folyóiratban, a Dunántúl 1953. évi 6., év végi számában Csorba Győző tollából jelent meg méltatás, a forradalmiságot már tisztán irodalmi szempontból elemezve helyezte el Koczián személyét és töredékes életművét a helyi és országos irodalomtörténetben. Később, az 1958-ban Pécsett induló Jelenkor folyóirat több kiemelkedő egyénisége is fontosnak érezte, hogy foglalkozzon Koczián alakjával, sorsával és lírai örökségével. Így Tüskés Tibor is méltatta, Hallama Erzsébet tollából pedig 1966-ban nagy lélegzetvételű és aprólékos munka került ki, ami egyszerre ismerteti életét és irodalmi hagyatékát is, biztosítva azt a helyet az irodalmi kánonban, amit legutóbb Nagy Imre professzor erősített meg Öttorony című művében, ahol Karay Ilonával és a Lenkei fivérekkel együtt tárgyalja ennek az irodalomtörténeti szempontjából átmeneti korszaknak a kiemelkedő, vidéki teljesítményeként.

Nem vagyunk kompetensek Koczián irodalmi tevékenységét elemezni, röviden idéznénk erre nézve Nagy Imre sorait:

„ […] Legfőbb ihletője a halálfélelem (Alig derült fölöttem), jellemző témája a magány, a boldogtalanság és a szerelem. Hangot ad hazafias érzéseinek is (Ezerszer zenge…). Témáit belülről fakadó személyességgel, öniróniával szólaltatja meg. Hagyatéka ígéretes torzó. Leginkább időtállónak látszó műve 1869. dec.-től 1870. ápr.-ig vezetett naplója, amely egyaránt dokumentálja világszemléletét és a korabeli Pécs viszonyait.

A verseinek gyakran visszatérő témája egyre súlyosbodó betegsége és megalázó szegénysége. Már halálos betegen 1870. január 13-án írta a Feküdtem című versét. A vers valódi élményből táplálkozik. A sár is reális, mert akkor éppen egy olyan utcában laktak anyjával, amelyet csapadékos időben nehéz volt megközelíteni. További említésre méltó versei a Menny és pokol, A szív és a Hajó- törött.

Az MNL Baranya Vármegyei Levéltára őrzi hátrahagyott naplóját és többek között itt említett verseit is

A legfontosabb műve azonban a Naplója, életének utolsó négy hónapjában írta 1869. december 6. és 1870. április 10. között. A mű nem egy szentimentális naplóregény, nem is puszta életrajzi dokumentum. Valahol a fikció és a valóság között helyezkedik el. A cselekmény fő szálát a naplóíró és Paulin szerelmének története alkotja.”

Naplójának utolsó bejegyzései 1870. április 10-éről

Rövid életét felemésztette a betegség és a mindennapjait megkeserítő nélkülözés, s mégis tele volt alkotókedvvel és érvényesülési vággyal. Tragikus sorsának végső állomása a budai külvárosi temető volt. Később, a régi temető felszámolásakor, 1929. október 22-én átvitték hamvait a Központi Temetőbe. Elhunyt fivéreivel, Ágostonnal és Jenővel együtt nyugszanak a sírban.

Egykori, borostyánnal benőtt síremlékük a mára már felszámolt budai külvárosi temetőben

A Központi Temetőben található sírbolt és a síremlék felirata

A Központi Temetőben található sírkövén ez olvasható: Sötét síromnak néma éje, – Korán átléptem küszöböd! Koczián Sándor Pécs Petőfije.

Vértesi Lázár, levéltáros

Szakirodalom

„Alig derült fölöttem”. Napló és versek Kóczián Sándor hagyatékából – sajtó alá rendezte Havasi János (1989).

Csorba Győző: Koczián Sándor. Dunántúl, 1953. 6. sz. 57–61.

Https://www.bama.hu/helyi-kultura/2024/07/koczian-sandor-tragikus-sors

A Cisterci Rend pécsi Kath. Főgymnásiumának értesitvénye az 1868/9-ik tanévre. A Püspöki Lyceum Könyvnyomdájában. Pécs, 1869. 22.

A Ciszterci Rend pécsi róm. kath. főgimnáziumának értesítője az 1912/13-ik iskolai évről. Közli: Buzássy Ábel. Pécs, 1913. 13., 32–34.

Hallama Erzsébet: Koczián Sándor. Jelenkor 1966. 2. sz. 161–168.

Nagy Imre: Kóczián Sándor. Szócikk. Pécs Lexikon. Romváry Ferenc (főszerk.) I. köt. Pécs Lexikon Konzorcium, Pécs, 2010.

Nagy Imre: Öttorony. A pécsi irodalmi műveltség a kezdetektől a huszadik századig. Kronosz. Pécs, 2013. 231–246.

Képek

1) HU-MNL-BAML-XV. 26. Mélai Dani fényképész és okleveles művész Ferencesek utca 15. szám alatti műtermében készült 1869. március 25-én.

2-4) HU-MNL-BaML-VIII. 52.

5-6) HU-MNL-BaML-IV.1106.b.-2218-1870.

7) HU-MNL-BaML-VIII. 52.

8-9) HU-MNL-BaML-VIII. 52.

10-11) HU-MNL-BaML-VIII. 52.

12-13) A Ferencesek utca 12., illetve a Koczián emléktábla fotóit Vértesi Lázár készítette

14) HU-MNL-BaML-XV. 25.c.

15-16) A képeket Pintér László bocsájtotta rendelkezésünkre, aki Csorba Győző hagyatékát gondozza. E hagyaték részét képezi a fent szemléltetett kiadvány egy példánya.

17) HU-MNL-BAML-XXIII. 102.a.

18-21) HU-MNL-BAML-XV. 26.

22-23) HU-MNL-BAML-XV. 26.

24) HU-MNL-BAML-XV. 26.

25-26) A Központi Temetőben készült felvételeket Vértesi Lázár készítette

27) HU-MNL-BaML-VIII. 52.

Sajtó

Dunántúli Napló, 1958. 01. 05. 4.; 1958. 03. 07. 5.; 1958. 10. 09. 5.

Források

HU-MNL-BaML-IV.1106.b.-2218-1870.

HU-MNL-BaML-VIII. 52. A Ciszterci Rend Pécsi Nagy Lajos Gimnáziuma. Az Irodalmi Kör jegyzőkönyvei.

HU-MNL-BaML-VIII. 52. A Ciszterci Rend Pécsi Nagy Lajos Gimnáziuma. Catalogusok és névsorok.

HU-MNL-BaML-XV. 25.c. Gyászjelentések.

HU-MNL-BAML-XV. 26. Levélgyűjtemény. Koczián Sándor.

HU-MNL-BAML-XXIII. 102.a. Pécs Megyei Jogú Város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának iratai. Ülésjegyzőkönyvek.