A szentgotthárdi csata és a vasvári béke

2014.08.04.

350 éve, 1664. augusztus 10-én írták alá a vasvári béke néven ismert okmányt, amely az oszmánok és a Habsburgok számára elfogadhatóan rögzítette az 1660 és 1664 között kialakult helyzetet. A békekötés a magyar nemességnek nagy csalódást okozott.

Montecuccoli

Hosszú békeidő után, 1663-ban háború robbant ki az Oszmán és a Habsburg Birodalom között. A konfliktusban fontos szerepet játszottak az erdélyi események: II. Rákóczi György (1648-1660) kudarcba fulladt lengyelországi hadjárata (1657), halála a szászfenesi csatában, Erdély kapujának, Váradnak esete (1660), valamint Kemény János hatalomra kerülése (1661-1662). A Habsburg kapcsolatot építő új fejedelem magára vonta Isztambul haragját, amely fegyverrel támadt rá. I. Lipót császár Raimondo Montecuccoli tábornok csapatait küldte megsegítésére, akik már Erdélyben jártak, amikor a fővezér tudomást szerzett a Porta jelöltjének, I. Apafi Mihálynak (1661-1690) fejedelemmé választásáról. A fordulat azt is jelentette, hogy az oszmánok nem kívánják tartósan megszállni a tartományt. A császári generális ekkor német őrséget hagyott néhány erősségben és kivonult Erdélyből. A magára maradt Kemény vereséget szenvedett az Apafit támogató török csapatoktól a nagyszöllősi csatában. Bár a háború az oszmánok sikerét hozta, a Habsburg katonai beavatkozás ténye és a német várőrségek erdélyi jelenléte magában hordozta az újabb összecsapás lehetőségét. A Portán szintén háborús okként fogták fel azt, hogy Zrínyi Miklós horvát bán 1661-ben felépítette Zrínyi-Újvárt is, amely a török kezén levő Kanizsával szemben védte a Muraközt.

Köprülü Ahmed

1661 őszén Köprülü Ahmedet tették meg nagyvezírré, akit támadásra ösztönzött még a bécsi udvar feltűnő pacifizmusa. I. Lipót német-római császár (1658-1705) és magyar király (1657-1705) magatartását az 1660-as években ugyanis alapvetően meghatározta XIV. Lajos (1661-1715) francia király spanyolországi és németalföldi Habsburg-ellenes politikája. Franciaország területi igényei miatt Bécs nyugat felé összpontosította figyelmét. A Porta lépéseit hasonló körülmények határozták meg. Korábbi támogatója, a Francia Királyság - a Rajnai Szövetség tagjaként - most a Habsburg-oldalon állt. Az Oszmán Birodalom összeütközésbe került a Lengyel Királysággal, és nagy erőit kötötte le a Velencével vívott kandiai háború is.

Erdély pacifikálása után folytatódott a háború, immár a Magyar Királyság területén. Köprülü Ahmed 1663. szeptember 25-én elfoglalta Érsekújvárt, majd török kézre került Léva, Nógrád, Nyitra, Szécsény és még jó néhány kisebb vár. A területi veszteség cselekvésre sarkallta Bécset: I. Lipót komoly erőfeszítéseket tett a hadsereg mozgósítására, és elfogadta a Rajnai Szövetség katonai támogatását. Az ellentámadás tervének kidolgozásakor Montecuccoli Bécs védelmét kapta feladatul, ezért a Duna vonalára összpontosított, és Magyaróvárnál várta mintegy 28 ezer emberrel az oszmán támadást. Tőle északra Souches tábornok 9-10 ezer fős hadsereggel az előző évben oszmán kézre került várak visszavételére indult. Velük egy időben Zrínyi Miklós és a Rajnai Szövetség segélycsapatait vezénylő Julius Hohenlohe generális a Dél-Dunántúlon készített elő akciót 23-25 ezer katonával az oszmán haderő balkáni utánpótlási vonala és Kanizsa ellen.

Az 1664. évi katonai események nyitányát Zrínyi és Hohenlohe sikeres téli hadjárata jelentette. Január és február során elpusztítottak több Dráva és Duna menti ellenséges palánkot, felégették a Kanizsa ellátását biztosító somogyi és baranyai területeket, valamint az oszmán haderő drávai átkelőhelyét, az eszéki hidat, de csak május elején kezdték el a kanizsai vár lövetését. Köprülü Ahmed csapatösszevonásokat hajtott végre Belgrád környékén, helyreállíttatta az eszéki hidat és Kanizsa bevétele előtt a hadszíntérre érkezett. A szövetségesek június 1-jén az ostrom feladása mellett döntöttek és visszavonultak Zrínyi-Újvárhoz. Utánuk nyomult a nagyvezír, aki megadásra bírta a védőket, majd július 7-én felrobbantatta az erősséget. A Dél-Dunántúlra rendelt Montecuccoli katonai és politikai okokból nem vállalta a csatát.

A vasvári béke - átirat - latin

Articulus 1. Ut Civitates et Arces in Transylvania, milite Caesareo munitae, Principi et Statibus Transylvaniae restituantur; prius tamen utriusque partis Exercitus, uno eodemque tempore e dicta Transylvania exeat, atque memorata loca ceteraque omnia in Transylvania in antiquo tranquillo statu permaneant. Et quando Principatum vacere contigerit, ut Status Transylvaniae, secundum illorum antiquas Imperiales Capitulationes, Libere Principem inter se eligere possint. Et fruantur omnimode antiqua libertate, praerogatiuis et lurisdictionibus.

Articulus 2. Ut duo Comitatus Sacrae Caesareae Regiae Maiestatis Zatthmar et Zabolcz, prout etiam caeteri Comitatus Regni et Provinciae Suae Maiestatis, cum suis Statibus, Subditis, Civitatibus, Arcibus, Palankis et Pagis caeterisque omnibus appertinentiis, in Specie Liberis Haydonibus, ad SuamnMaiestatem ab antiquo spectantibus, cum illorum Oppidis et Castellis, nullo modo et sub nullo penitus praetextu molestentur a Turcis vel ipsismet Transylvanis, sine ab illorum Principe, aut a quovis alio, praetensionibus, Tributis aut Contributionibus, sublata omni tali praetensione, si quae hactenus fuit; et imposterum nihil amplius petatur.

Articulus 3. Muniet quidem Sacra Caesarea Maiestas pro securitate suarum Ditionum, de more in aliis Confinibus hactenus observato, Civitates et Arces, in dictis duobus Comitatibus et illis Limitibus existentes; in Specie vero Zatthmar, Karóly, Kallo, Eched et si quae alia plura pro libitu munienda viderentur; nulli tanquam formales Exercitus cum Generalibus introducantur, quod similiter in Confinibus Turcicis et Transylvanicis observandum. Castellum vero Szekelhid ad praecavenda mala, quae utriusque partis Ditionibus inde evenire possent, cum fortificationibus destruatur et solo adaequetur; ita ut neutri parti, nec cuiquam alii licitum sit, illud ullo sub praetextu rursus extruere, fortificare aut milite munire.

Articulus 4. Ut Filius Rakoczii, filius Joannis Kémény, aut alius ex Superiori Hungaria cohibeantur, necum Copiis auxiliaribus in Transylvaniam redeant, et novos motus suscitent. Qoud vicissim a parte Turcarum et Transylvanorum erga Ditiones et Comitatus Suae Maiestatis observetur.

Articulus 5. Ut non sit Licitum, receptaculum et fomentum dare malis hominibus aut Inimicis utriusque Caesaris.

Articulus 6. Ut Fortalitium prope Canisam, occasione dictorum motuum erectum, neutri parti reaedificare, aut Praesidio munire liceat.

Articulus 7. Ut omnes, qui in supra memoratis motibus Transylvanicis utrique parti recurrendo adhaeserunt, in suis bonis Juribus et honoribus restituantur, neque idcirco molestentur; sintamquam obedientes illorom Principibus, et non causent damna in illa Provincia.

Articulus 8. Ut liceat Suae Maiestati Caesareae circa Vagum et Guttam, trans Vagum sitam, ad defensionem Ditionum suarum, novum fortalitium erigere.

Articulus 9. Nullae penitus posthac tam ex una, quam ex altera parte hostilitates et Excursiones committantur; contra facientes severe puniantur, ut denique utriusque partis miles fraeno et disciplinateneantur: revocentur ex utraque parte Exercitus a onfinibus Hungariae et Transylvaniae, et non revertantur, quatenus afflicta plebs in perfecta tranquillitate vivere possit.

Articulus 10. Pro majori stabilimento Pacis et bonae Amicitiae, inter ambos Potentissimos Imperatores conclusum est, ut haec alma pax, Deo favente a dato praesenti per viginti annos durare debeat. Quaepost quatuor Menses in solatium et publicum gaudium per solennes Legationes et Diplomate solenniter confirmabitur. Et afferret Romanorum Imperatoris Legatus in Signum Amicitiae spontaneum munus valoris Ducentorum millium florenorum, ita tamen ut ex parte Portae Ottomannicae similiter cum solenni Legationem, cum condignis et condecentibus muneribus correspondeatur. Et fiat permutatio Legatorum, iuxta morem hactenus observatum, in loco et modo consueto. Caeterum Articuli Capitulationum, qui a tempore Pacis in Situatorok per posteriores Capitulationes expresse non correcti aut imminuti sunt, omnes in suo vigore permaneant.

Super his decem Articulis duo eiusdem Tenoris Instrumenta Pacis, Idiomate Latino et Turcico confecta, atque a dictis Plenipotentiariis interim subscripta, Sigillis corroborata, et secundum consuetudinem permutata sunt. Ita ut latinum in manibus dicti Illustrissimi et Excellentissimi Domini Supremi Vezirii manserit. Turcicum vero dicto Domino Residenti traditum, et ad Aulam Caesaream transmissum sit.

Actum in Castris Turcicis, apud Pagum Vasvarum, decima Mensis Augusti, Anno 1664.

Zrínyi-Újvár pusztulása után Köprülü Ahmed Kanizsa-Egerszeg irányába vonult. Montecuccoli július 17-én Lentiben eldöntötte tábornokaival, hogy a Rábánál állítja meg az ellenséget. Muraszombatban (Murska Sobota), kapta a hírt, hogy az oszmánok Körmend előtt, a folyó jobb partján állnak. Előresietett lovasságával, és a Nádasdy Ferenc országbíró, valamint Batthyány Kristóf dunántúli kerületi főkapitány vezetésével összegyűlt magyar csapatokkal együtt megakadályozta az átkelést. A nagyvezír július 28-án elindult a folyó mentén, hogy Szentgotthárd térségében kedvezőbb helyet keressen a partváltáshoz. A császári fővezér a túlsó parton, Nagyfalunál (Mogersdorf) állást foglalt vele szemben.

A szövetségesek - császáriak, német birodalmi és francia kontingensek, valamint a Rajnai Szövetség segélycsapatai - mintegy 25 ezer embert számláltak. Az oszmán hadsereg több mint kétszeres túlerővel rendelkezett. Július 31-én janicsárok keltek át a Nagyfalutól délre eső Rába-hurokban. A vállalkozás éjszaka és másnap kora reggel a néhány óra leforgása alatt vert hídon és a gázlókon át folytatódott.

Metszet a Szentgotthárd-Nagyfalu melletti csatáról
Matthäus Lorenz Leopold Ultzmayer: Contrafectur der Heldmütigen Schlacht, Welche Jr. Eccell. H. H. G[ene]ral Feldt Marschall gr. V. Montecuculi dem 1. Augusti Anno 1664 wider den Vezirr riterlich erhalten vnd obgesiget gott sey ehr Forrás

Augusztus 1-jén délelőtt a folyó bal partján álló oszmánok 8-10 párhuzamos árkot és sáncot építettek a hídfőben, majd elfoglalták a keresztény arcvonal centruma előtt fekvő Nagyfalut. A meglepetésszerű támadás nagy zavart okozott: Badeni Vilmos birodalmi egységei és Montecuccoli ezredei a legnagyobb rendetlenségben hajtották végre a helységért indított ellenakciót. Mintegy 1000-1500 emberük maradt a csatatéren, és 1-1,5 kilométer széles nyílás keletkezett arcvonaluk közepén. A második kísérlet azonban eredménnyel járt: birtokba vették a falut, elreteszelték a rést és megszállták a területnek a folyóhoz közel eső szegélyét. A Rába-hurokban azonban továbbra is tartották magukat a janicsárok és a szpáhik. A haditanács az ellentámadás folytatása mellett döntött.

A szövetségesek 12-13 ezer emberüket vonultatták fel a végső összecsapásra: a jobbszárnyat császári, a centrumot birodalmi, a balszárnyat francia csapatok alkották. Velük szemben a Rába-hurok sáncaiban és tőlük balra, a nyílt terepen nagyjából hasonló létszámú oszmán erők sorakoztak fel. A csata kimenetele szempontjából döntőnek bizonyult a franciáknak a hídfőállás ellen indított támadása. A lépésben, összezárt sorokkal előrenyomuló gyalogság sortüzétől támogatott két lovasroham visszavetette a janicsárokat. Előbb kiszorultak az árkokból, azután tömegesen zúdultak a folyónak, ahol sokan megfulladtak, sokan pedig a Rába magas partjáról tüzelő gyalogság áldozatául estek. A jobbszárny zászlóaljai átkaroló hadmozdulattal lepték meg az oszmánokat. Montecuccoli 5000-6000 embert veszített, a nagyvezír seregének egy hetedét, mintegy 9000 főt hagyott a csatatéren. Az oszmánok augusztus 5-éig a csatatér közelében maradtak, azután elvonultak Vasvárra.

A vasvári béke - átirat - magyar

Első cikkely. Hogy a városokat és a várakat, amelyeket a császári katonaság megszállt Erdélyben, adják vissza Erdély fejedelmének és rendjeinek. Ezzel egy időben vonuljon ki mindkét fél hadserege Erdélyből, húzódjék vissza a határoktól, valamennyi említett és egyéb hely pedig maradjon a korábbi békességállapotában. És ha kiürítették a fejedelemséget, Erdély rendjei választhassanak szabadon fejedelmet régi császári egyezményeik szerint, és minden tekintetben élvezzék régi szabadságukat, kiváltságaikat és jogaikat.

Második cikkely. Hogy Szent Császári Királyi Felsége két megyéjét, Szatmárt és Szabolcsot - miként a királyság többi megyéjét és ő Felsége tartományát - városaival, alattvalóival, rendjeivel, váraival, palánkjaival, kerületeivel és tartozékaival, különösen a szabad hajdúkkal - akik korábban õ Felségéhez fordultak -, azok városaival, megerősített helyeivel együtt ne zaklassák sem a törökök, sem az erdélyiek vagy fejedelmük vagy bárki más semmilyen módon és ürüggyel, különféle igénnyel, adóval vagy hadisarccal, és az ide tartozó mindenféle, ez ideig szokásos követeléssel. A jövőben ezeket semmilyen módon ne emeljék fel.

Harmadik cikkely. Ha Szent Császári Felsége területeinek biztonságáért az egyéb határszakaszokon ezideig megszokott módon városokat és várakat erősítene és szállna meg, amelyek az említett két megyében fekszenek, különösképpen Szatmárt, Károlyt, Kállót, Ecsedet, és ha azokon felül - tetszése szerint - másokkal is ezt tenné, ne helyezhessen el rendes hadakat és tábornokokat bennük. Ez legyen érvényes a török és az erdélyi határszakaszokon is. Székelyhíd erősséget pedig a bajok elhárítása érdekében, amelyek mindkét fél birtokait érhették miatta, rombolják le védőműveivel együtt, és tegyék a földdel egyenlővé úgy, hogy sem a két fél, sem bárki más ne építhesse fel, ne erősíthesse, vagy szállhassa meg valamilyen ürüggyel.

Negyedik cikkely. Hogy Rákóczi fiát és Kemény János fiát, vagy mást Felső-Magyarországról, akadályozzák meg, hogy segélycsapatokkal Erdélybe visszatérjen, és ott új nyugtalanságot keltsen. Ez legyen érvényes a törökökre és az erdélyiekre nézve is Õ Felsége területeit és megyéit illetően.

Ötödik cikkely. Hogy ne legyen szabad oltalmat és támogatást nyújtani gonosz embereknek vagy a két császár ellenségeinek.

Hatodik cikkely. Hogy a Kanizsa mellett levő erősséget [ti. a lerombolt Zrínyi-Újvárt], amely az említett nyugtalanságot alkalomadtán támogatná, egyik fél sem építtetheti újjá, és nem láthatja el őrséggel.

Hetedik cikkely. Hogy mindenkit, aki a fent említett erdélyi mozgalmakban egyik vagy másik párthoz csatlakozott, helyezzenek vissza javaikba, jogaikba és tisztességükbe, és ne zaklassák őket. Mindazonáltal engedelmeskedjenek fejedelmeiknek, és ne okozzanak károkat országukban.

Nyolcadik cikkely. Hogy Ő Császári Felségének szabad legyen új erősséget emelni területeinek védelmére a Vág mentén és a Vágon túl fekvő Gután.

Kilencedik cikkely. Ezután sem az egyik, sem a másik fél nem kezdeményezhet semmiféle ellenségeskedést és portyázást. Az ezzel ellentétesen cselekvőket szigorúan büntessék meg. Mindkét fél tartsa rendben és fegyelemben katonáit, vonja vissza hadseregét Magyarország és Erdély határairól, és ne engedje visszatérni oda, úgyhogy a sokat szenvedett lakosság teljes nyugalomban élhessen.

Tizedik cikkely. A béke és a jó barátság nagyobb megerősítésére a két nagyhatalmú császár között elvégeztetett, hogy ez a szent béke Isten segítségével a jelen naptól 20 évig tartson, és négy hónap múlva ünnepélyes küldöttségek és oklevelek által ünnepélyesen erősítsék meg a nép vigasztalására és örömére. A Római Császár követe adjon át 200 ezer arany értékű önkéntes ajándékot a barátság jeleként, amelyet a török Porta hasonlóan ünnepélyes követség útján, ugyanolyan méltó és mértékűajándékkal viszonoz. A küldöttségek cseréje történjék meg a régi szokás szerint a megszokott helyen és módon. A korábbi egyezmények cikkelyei, amelyeket a zsitvatoroki béke [1606] óta későbbi szerződések kifejezetten nem érvénytelenítettek vagy változtattak meg, maradjanak érvényben.

A fenti tíz cikkelyt két azonos tartalmú, latin és török nyelvű békeokmányba foglalták, a meghatalmazottak aláírták, pecsétjükkel megerősítették, majd szokott módon kicserélték úgy, hogy a latin a fényességes és kitűnő nagyvezírnél maradt, a török nyelvűt átadták a követ úrnak, és a császári udvarba küldték.

Kelt a török táborban, Vasvár falu mellett 1664. augusztus 10-én.

A Rába parti Szentgotthárd-Nagyfalu mellett vívott csata katonailag két szempontból is jelentőséggel bírt. Egyrészt feltartóztatta a Bécs ellen vonuló oszmánokat, és közel két évtizeddel - Kara Musztafa nagyvezír 1683. évi hadjáratáig - elodázta a császárváros ostromát. Másrészt nyilvánvalóvá tette: a pikával és tűzfegyverrel felszerelt nyugat-európai gyalogság és a lőfegyverrel ellátott lovasság a szoros együttműködése fölényt jelent az önmagában jelentős katonai erőt képviselő, de egymástól elkülönülten harcoló, szálfegyverrel nem rendelkező janicsárokkal és az elsősorban fergeteges rohama és lökő ereje miatt számon tartott szpáhi alakulatokkal szemben.

A szentgotthárdi győzelem után néhány nappal, augusztus 10-én Simon Reniger császári követ és Köprülü Ahmed nagyvezír 20 évre szóló - a történeti szakirodalomban békének mondott - fegyverszüneti megállapodást írt alá a Vasvár falu melletti oszmán táborban.

A vasvári béke cikkelyei, 1664. augusztus 10.
Jelzet: MNL OL, Kincstári Levéltárak, Magyar Kamara Archívuma, Tractatus publici (E 143) Fasc. 11. Nr. 1.

A sokat vitatott - a magyar történészek jelentős részének véleménye szerint „szégyenteljes" - dokumentum a szövetségesek sikeréhez mérten viszonylag szerény eredményeket rögzített. Kötelezte mindkét felet Erdély katonai kiürítésére. I. Lipót kezén hagyta az 1664-ben Louis de Souches csapatai által visszavett Nyitrát és Lévát. Megengedte számára új erősség építését Gutánál, az 1663-ban elveszített Érsekújvárral szemben, továbbá megtiltotta az erdélyieknek és a törököknek az Erdélyi Fejedelemségtől a Magyar Királysághoz visszacsatolt Szabolcs és Szatmár megye adóztatását, zaklatását. Ugyanakkor - kimondatlanul - az oszmánok kezén hagyta a korábban elveszített és vilájet központá alakított Váradot (1660), Érsekújvárt (1663), valamint Nógrád várát (1663) a hozzájuk tartozó területekkel együtt, tudomásul vette Zrínyi-Újvár elpusztítását (1664), végül elfogadta a Várad ellensúlyozására hivatott Székelyhíd lerombolását.

A Francia Királyságnak a Német-római Birodalommal szemben támasztott területi követelései miatt I. Lipót elsősorban politikai sikerként könyvelhette el a megegyezést, hiszen ezután Nyugat-Európára figyelhetett. Nem úgy a magyar politikai vezető réteg, amely a török elleni háború folytatását várta az uralkodótól, Lippay György esztergomi érsek, Nádasdy Ferenc országbíró és Wesselényi Ferenc nádor is tiltakoztak. A reményeiben csalódottak elkeseredésének ekképpen adott hangot Nádasdy Ferenc: „[...] az oltalmazó fegyver [...] noha az ellenséget semmivé tehette volna mindenestül, hanem ottan tizednapra békesség által ada mindnyájukat országostul az töröknek. Erdély felől Székelyhidat, Várad helyett való szép és kiváltképpen való derék erősséget elrontatá Rottallal, semmi véghelyt ahelett sem ott, sem másutt nem építvén. Határt az törökkel sehonnand sem csinálna, hanem azzal szabad kaput hagyna az pogányságnak; nemzetünknek utolsó veszedelmére kegyetlenkedhessék."

A cikk az Archív Kiadó és a Magyar Országos Levéltár együttműködésében készült Magyar Történelmi Archivum-sorozatban megjelent szöveg rövidített és átalakított változata.

A képszerkesztést Czikkelyné Nagy Erika végezte.

Köszönjük Horváth Éva segítségét.

Utolsó frissítés:

2018.01.02.

Magyar Nemzeti Levéltár

You are here

A szentgotthárdi csata és a vasvári béke

Utolsó frissítés:

Add comment