Andrássy Gyula virtuális kiállítás, 2020
Gróf Andrássy Gyula (1823–1890) emlékezete
A bevezetőt írta és forrásokat válogatta: Oláh Tamás
A történelem nem valamilyen arctalan, személytelen folyamat, nem csak nagy és megfoghatatlan változások, eseménysorozatok összessége. Ott vannak mögöttük azok a nagy egyéniségek, akik formálják, alakítják az eseményeket, akik személyes hatásuk, vonzerejük révén tudnak fordítani a történések menetén. Ráadásul vannak olyan szerencsésebb vidékek, ahol talán több ilyen nagy történelemformáló egyéniség emelkedik ki, akik példaképek és egyben büszkeséggel is töltik el szülőföldjük lakóit, erősítve bennük a kötődést szűkebb pátriájuk iránt. A magyar történelemnek talán ilyen szerencsés vidéke volt Trianonig Zemplén vármegye, amely számtalan kitűnő embert adott a hazának az elmúlt századokban.
A Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár Sátoraljaújhelyi Fióklevéltára ezzel a virtuális kiállítással most egy ilyen kitűnő férfiúra, gróf Andrássy Gyulára, Zemplén vármegye 48-as főispánjára, Sátoraljaújhely országgyűlési képviselőjére, magyar királyi miniszterelnökre és volt közös külügyminiszterre szeretne emlékezni, aki a 19. századi magyar történelem egyik meghatározó és a nemzeti liberalizmus legszebb értékeit képviselő alakja volt. Amikor azonban távolabbra tekintünk a horizonton, láthatjuk, hogy a csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássyak már évszázadok óta részesei a zempléni közéletnek. A család, amint az első előneve is mutatja, székely származású. A János Zsigmond halála utáni erdélyi trónharcok idején, mint a székelység nagy része, szentkirályi Andrássy Péter, korábbi csík-gyergyószéki királybíró is Bekes Gáspárt támogatta, így az 1575. évi Bekes Gáspár-féle felkelést követően menekülni kényszerült és mindenét odahagyva került az Erdélyi Fejedelemség területéről előbb Kiskomáromba, majd innen a Felvidékre, Gömör vármegyébe. Itt Andrássy 1578-ban a királyi tulajdonú és a Szepesi Kamara kezelésében álló, ekkor végvárként szolgáló Krasznahorka várának kapitánya lett, majd 1585-ben megkapta a várat és uradalmát, amely a család második előneve is lett. Tekintélyes felvidéki nemessé válva 1591-ben hunyt el.[1]
A 17. század első felében még református vallású Andrássyak rokoni kapcsolatba kerülnek a felső-magyarországi jómódú protestáns köznemesség és arisztokrácia több nagymúltú családjával is, mint pl. a Lorántffyakkal és rajtuk keresztül az osgyáni Bakosokkal, illetve a Monakyakkal, és fokozatosan egyre vagyonosabb és befolyásosabb tényezővé válnak a térségben. Andrássy (II.) Mátyás a birtokaik református egyházait anyagilag is támogató Monaky/Monoky Annával 1628-ban kötött házassága révén pedig megszerzi a család első zempléni uradalmát, a monokit, amelyet a szintén református Monaky/Monaky-család bárói ágának 1643-ban történt kihalása után még közösen birtokolnak a Thökölyekkel. 1628-ban és 1631-ben az uralkodó, II. Ferdinánd megerősíti Krasznahorka uradalmának birtoklásában az Andrássyakat, majd 1642-ben a várat és uradalmát végre örökös adományként megkapja Andrássy (II.) Mátyás III Ferdinánd német-római császár és magyar királytól.[2]
Andrássy (II.) Mátyás és Monoky/Monaky Anna fia Andrássy (I.) Miklós (? – 1686) – aki 1647-ben szüleivel együtt a református vallásról áttér a római katolikusra vallásra – újabb fontos lépcsőfokot jelent a család életében. Részt vesz az 1660-as években a török elleni háborúban, és ugyanebben az időszakban már gömöri birtokain protestáns egyházakat zaklat, templomokat vesz el, lelkészeket üldöz el. A Wesselényi-összeesküvés és a kuruc mozgalmak alatt császárhű marad és 1682-ben csak kényszerből áll Thököly oldalára. Az uralkodó szolgálataiért a jászkunok bírájává tette, majd 1676. február 15-én bárói rangra emelte őt és családja mindkét ágát, amellyel bevezeti a családot a magyarországi arisztokrácia tagjai közé és egyben Gömör vármegye adminisztrátorává nevezte ki. 1678-ban pedig Gömör vármegye (örökös) főispánjává és királyi tanácsossá nevezte ki. A szintén katolikus arisztokrata gróf Zichy Klárával kötött házasságából született gyermekei: a Rákóczi-szabadságharc alatt végig királyhű és Morvaországban tartózkodó II. Péter gömöri főispán; I. István (a család betléri ágának megalapítója); II. György (a hosszúréti, vagy monoki ág megalapítója), aki II. Rákóczi Ferenc generális-főstrázsamestere és gömöri főispánja; Pál, aki cs. ezredes, majd II. Rákóczi Ferenc generális-főstrázsamestere; a ferences szerzetes II. Miklós, a „dervisgenerális”; III. János; Anna (férje báró Barkóczy Ferenc cs. ezredes, kassai vicegenerális, zempléni főispán, majd 1704 után II. Rákóczi Ferenc szenátora és tábornagya) és Magdolna. Második, Kerekes Erzsébettel kötött házasságából született gyermekei III. Mátyás, és Klára, aki Barkóczy László felesége lett.[3]
Második fia, az erdélyi birtokokkal is rendelkező, regényes életű csíkszentkirályi Andrássy (I.) István, aki fiatalon Thököly híve, a Rákóczi-szabadságharc idején pedig 1704. januárjától Rákóczi lovas ezereskapitánya (ezredese), valamint a rác nemzet ellen rendelt katonaság directora („contra nationem Rascianorum ordinatae militiae director”), vagy, ahogy másutt szerepel, a fejedelem „Tisza Duna között lévő Hadainak Feő Directora”. 1706-ban egy reguláris (kuruc) német gyalogezred tulajdonosa, és 1706. március 13-tól generális-főstrázsamester, e mellett Gömör vármegye főispánja, majd 1706 őszén rövid ideig nyugat-dunántúli főparancsnok. 1707-től erdélyi táblai ülnök, 1709 végétől 1710. február 14-ig pedig Lőcse főparancsnoka. Személye nem csak azért érdekes, mert hozzá kötődik az irodalmi alkotásokban is megörökített viszony Korponay Jánosné garamszegi Géczy Juliannával, a „lőcsei fehér asszonnyal”, valamint a város 1710. évi feladása, amely súlyos csapást jelentett Rákóczi számára, de ő építtette tovább a betléri kastélyt, valamint a család betléri ágának is a megalapítója, amelyből majd Andrássy Gyula is leszármazott.[4]
Leszármazottai közül Andrássy Gyula gróf ágán többen is a katonai hivatást választják a 18. században, mint a társadalmi érvényelülés útját. Fia, Andrássy (I.) József apjához hasonlóan katonatisztként szerzett nevet magának és 1742-re császári ezredességig viszi. Az ő fia, a Rozsnyón született Andrássy (I.) Károly (1723–1782) 1742-ben lépett katonai pályára, a 18. századi dinasztikus háborúkban nyújtott katonai teljesítményével, folyamatosan emelkedve a ranglétrán, 1762–1766 között a császári-királyi Nádasdy-huszárezred vezénylő ezredese, majd elnyeri 1766. november 29-én (1759. május 20-ától számított ranggal) az első tábornoki rendfokozatot, a generális-főstrázsamesterséget. Ő szerzi meg azután maga és családja, valamint utódai számára a grófi rangot 1779-ben, továbbá ő az, aki még 1768-ban végleg lemond a család első zempléni uradalmában, az addig közösen birtokolt monoki uradalomban található birtokrészéről, amely ettől kezdve végérvényesen a család monoki ágának a kezén öröklődik tovább.[5]
Gyermeke, gróf Andrássy (III.) József (1762–1834) felesége, gróf Csáky Valburga kezével szerzi meg a betléri ág első nagyobb zempléni birtokát, Felső-Zemplén legnagyobb uradalmát, a homonnait, amely századokon át a Homonnai Drugeth család egyik igen fontos birtoka volt. Fia, Andrássy (III.) Károly (1792–1845), korának ismert liberális érzelmű, az ipar, a kereskedelem, és a közlekedés fejlesztését támogató főrendje, a Tiszaszabályozási Társulat elnöke pedig tovább gyarapította a betléri ág zempléni birtokait, mivel gróf Szapáry Etelkával (1798–1876) kötött házassága révén – akivel egyébként egy mádi bálon ismerkedett meg – megszerezte a terebesi uradalmat és Velejtét. Három fiuk született, Gyula, Manó (1821–1891) és Aladár (1827–1903), akik egyébként mind elnyerték a zempléni főispáni tisztet és egy fiatalon elhunyt leány, Kornélia (1820–1836).[6]
Gróf Andrássy Gyula, a középső gyermek, aki egyben a legnagyobb, európai jelentőségű politikai karriert is befutotta, 1823. március 8-án született a Gömör és Kis-Hont vármegyei Oláhpatakán. Élete számos ponton kapcsolódik Zemplén székvárosa, Sátoraljaújhely történelméhez is. Korai gyermekévei idején volt egyébként a terebesi uradalom ügyvédje Kossuth Lajos 1831–1832-ben, valamint a család számára meghatározó és megrázó élmény lehetett a véres és kegyetlen 1831. évi koleralázadás is, amelynek épp Terebes az egyik zempléni tűzfészke és amelyben a jelentős részben szlovák és ruszin származású felkelő parasztok oroszbarát kijelentéseket hangoztatnak, mondván várják a jó cár bejövetelét, aki majd megbünteti az urakat.[7]
Az újhelyi piarista gimnázium diákja, majd a pesti egyetemen jogot tanul. Ezt követően külföldi tanulmányútra ment német földre, Franciaországba, Angliába és Spanyolországba. Hazatérése után 1843. szeptember 19-én kezdődött Zemplén vármegyei tisztújításkor gróf Péchy Emánuel, Zemplén vármegye főispáni helytartója becsületbeli aljegyzővé nevezte ki. Első politikai felszólalását Zemplén vármegye 1844. szeptember 25–27-ei közgyűlésén mondta. 1845. szeptember 6-án gróf Péchy Manó főispáni helytartó a vármegye táblabírójává nevezi ki olyan személyekkel együtt, mint többek között gróf Széchényi István, báró Bechtold Fülöp altábornagy,[8] Móga János vezérőrnagy és kassai dandárparancsok,[9] gróf Kolowrat-Krakowsky Leopold ezredes, a cs. kir. 3. Ferdinánd huszárezred parancsnoka,[10] vagy báró Sennyey Pál. Ha végigtekintünk e neveken, mint olyan személyiségekén, akik jelentős figurái az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcnak akár a császári, akár a magyar oldalon, álljunk meg két személynél és két történelmi eseménynél, ahol Andrássy pályája keresztezi az övékét. Gróf Széchényi Istvánnal követtársak az alsótáblán az 1847/48-as pozsonyi országgyűlésen, Móga János altábornagynak, a Jellačić-csal szemben álló drávai hadtest parancsnokának pedig parancsőrtisztje a pákozdi csatában. Andrássy ezután 1845. november 27-én az újhelyi megyegyűlésen a vármegyei táblabírák szokott esküjét le is tette. A Felső-Tisza-vidék gazdasági fellendítésében, a folyószabályozás, ármentesítés és a gőzhajózás fejlesztése területén is szerepet vállal az 1848/49-es szabadságharc végéig. 1845-től „az alsó-szabolcsi vagyis dobi tiszaszabályozási társulat” elnöke, kezdeményezője az 1846. január 19-én megalakult „Tiszaszabályozó egyesület”, vagy a Széchenyi István elnökletével működő Tiszavölgyi Társulat létrehozásának, amelynek az Alsó-Szabolcsi Tiszaszabályozó Társulat képviseletében tagja is, továbbá az ő kezdeményezésére alakult meg az Első Magyar Tisza-Gőzhajózási Társulat, amelynek 1846 augusztus 4-ei debreceni alakuló ülésén alelnökké választották. A reformeszmék támogatójaként tagja a Védegyletnek, vagy a magyar lovaregylet választmányának is, de betölti a zempléni agarász társulat elnöki tisztét is 1844–1846-ban.[11]
Az 1847–1848. évi utolsó rendi országgyűlés idején az országos politikai életbe is egyre jobban bekapcsolódott. Zemplén vármegye 1847. október 14-én, Sátoraljaújhelyben, gróf Péchy Emánuel főispáni helytartó elnöklete alatt megtartott megyegyűlésén az egybegyűlt rendek közfelkiáltással választották meg elsőként Lónyay Gábort, majd gróf Andrássy Gyulát a vármegye országgyűlési követeivé az uralkodó által november 9-ére, Pozsonyba összehívott országgyűlésre, ahol, mint liberális ellenzéki követek vettek részt az alsótábla munkájában. Andrássy, aki igen aktívan vett részt az országgyűlés munkájában, Lónyayval együtt a liberális nemesi reformellenzék szűkebb vezetését jelentő hét tagú „kis konferenciában”-ban is helyet kapott, részt vett a vukovár-fiumei vasút ügyében kiküldött országgyűlési bizottság munkájában, ahol nem Kossuth, hanem Széchenyi István javaslatát támogatta, azaz a „budapest-fiumei vasút” mielőbbi megépítését, továbbá tagja volt az alsótábla 1848. március 13-án Bécsbe utazó küldöttségének. Az április törvények előkészítésekor magyar főrendként nemzeti liberális álláspontot foglalt el pl. a választójog, vagy a megyerendszer átalakítása kérdésében. Utolsó, XII. már Sátoraljaújhelyen elkészített követi jelentésükben röviden áttekintik az európai forradalmi mozgalmakat és a pozsonyi rendi országgyűlés rövid történetét, valamint kifejtik nézeteiket az ország alkotmányos átalakulásának kezdetéről, az érdekegyesítés és jogkiterjesztés fontosságáról, valamint azokról a további feladatokról, amelyek az alkotmányos rendszer kiépítéséhez szükségesek. Kiemelik jelentésükben a nemzetőrség intézményének fontosságát, amely felfegyverzi a nemzetet az alkotmányos vívmányok és a belső béke megőrzésére. A jelentésben azon meggyőződésüknek is hangot adnak hangot, hogy az alkotmányos átalakulással szabadságát elnyerő Magyarország küldetése nem más, mint az „éjszaki óriás”, azaz a cári Oroszország hatalmának megtörése Magyarország határain, amely küzdelemben számítanak Európa szabad és civilizált népeinek támogatására.[12] Végezetül pedig kifejtik azon nézetüket, hogy a soknemzetiségű Magyarországon népei érdekeinek egyesítésére megfelelő alap az alkotmányos szabadság, amely minden embernek biztosítja a jogegyenlőséget, „’s ennek egyedüli föltétele ’s biztosítéka a magyar nemzetiség. (t. i. a magyar politikai nemzet – O. T.) E’ nélkül nincs Magyarország. Ez alapon egyek lehetünk a’ Kárpátoktól az ádriai tengerig. E’ nélkül nincs szabad önálló független Magyar Ország!”[13]
Az 1848. március 13-ai bécsi és a március 15-ei pesti forradalmak teremtette kedvező politikai viszonyok nyomán elindulhatott Magyarország polgári átalakulása, megszülettek az áprilisi törvények és megalakult az első felelős magyar kormány gróf Batthyány Lajos vezetésével. Ennek belügyminisztere, Szemere Bertalan, 1848. április 22-én kelt levelével arról értesítette Zemplén vármegye közönségét, hogy István nádor kinevezte a vármegye főispánjává Andrássyt, akit május 10-én a vármegye közgyűlésén – ahol felolvasták a fent említett utolsó követi jelentést is – beiktattak a főispáni székbe. A megyei közgyűléseken június 26-áig személyesen elnökölt, majd, mint főrend és főispán bekapcsolódik az 1848 nyarán összeült népképviseleti országgyűlés munkájába a felsőház tagjaként. 1848. július 4-én, mint az egyik legfiatalabb tagot a felsőház ideiglenes jegyzőjévé választották és másnap, a második ülésen, Radvánszky Antal, Sárközy Albert és báró Podmaniczky Frigyes mellett jegyzővé választják, amely tisztséget október 9-ig tölti be. A felsőház tagjaként is kifejtette, hogy az európai civilizáció védbástyájának kell lennie Magyarországnak Németországgal szemben az azt fenyegető Oroszország ellen.[14]
Magyarországon a békés fejlődés lehetősége azonban 1848 nyarára lezárul és megindult a szabadságharc, a törvényes önvédelmi háború, amelyben – mint már utaltam rá – Andrássy is részt vesz. 1848. augusztus 26-án gróf Károlyi Györggyel, Bónis Samuval, és báró Prónay Istvánnal a Délvidékre, a verbászi táborba utazott, ahonnan azonban augusztus 29-én vissza utaztak. Andrássy szeptember 3-án visszatért Zemplénbe és másnap részt vett a megyei bizottmány ülésén, ahol többek között honvédelmi kérdésekkel, így a népképviseleti országgyűlés által elfogadott – de a király által nem szentesített –, a magyar hadseregről szóló törvényjavaslat végrehajtásának előkészítésével, a zempléni önkéntes mozgó nemzetőrség szervezésével foglalkoztak. (Itt a megyei tisztikar több tagja is bejelentette, hogy a hazát fenyegető veszély miatt belép az önkéntes mozgó nemzetőrök közé.) Szeptember közepén újra a fővárosba utazott, majd szeptember 27–28. körül megjelent a dunántúli magyar fősereg táborában Sukorón. 1848. szeptember 29-én a pesti nemzetőrség tagjaként Móga önkéntes parancsőrtisztje a pákozdi csatában, a hadvezetés parancsainak továbbítása terén tanúsított helytállását Móga János altábornagy, fővezér hivatalos jelentése is kiemelte. Október 1-jén már Pesten volt és Móga jelentése alapján a csatában tanúsított magatartásáért a felsőház és a képviselőház aznapi ülése is köszönetet szavazott neki. Október 8-án a Pestre érkező zempléni önkéntes mozgó nemzetőr zászlóalj tisztjei felkérték, hogy vegye át a zászlóalj parancsnokságát és másnap, október 9-én az Országos Nemzetőri Haditanács és a Hadügyminisztérium kinevezte nemzetőri őrnaggyá és a zászlóalj parancsnokává. Október 10-én elindultak a parndorfi magyar táborba, ahová október 15-én érkeztek meg. Az alsó-ausztriai hadjárat idején, október végén e zászlóalj – amely a Holtsche-hadosztály[15] Schweidel-dandárában[16] szolgált –, adta a főhadiszállás és Kossuth testőrségét is, amelynek élén Andrássy részt vett az október 30-ai schwechati csatában.[17]
A zászlóalj parancsnokságát november 11-én átadta gróf Bethlen Ferenc századosnak és néhány nap múlva visszatért Pest-Budára, ahol a Tisza-Gőzhajózási Társaság ügyeivel foglalkozott. Andrássy 1848. december–1849. januári tartózkodásáról nem sok információ áll a kutatók rendelkezésére, de 1849 február közepétől Zemplénben tartózkodott. Itt főispánként vizsgálatot folytatott le a megyei tisztikarnak és a bizottmánynak a Franz Schlik altábornagy[18] vezette cs. kir. hadtest betörése utáni ingadozó magatartása miatt, valamint irányította a megye közigazgatását, így többek között személyesen elnökölt a február 26-ai és április 2–4-ei bizottmányi üléseken, valamint 1849. április 4-én, a megye székhelyén Sátoraljaújhelyben kelt leiratában gondoskodik a megüresedett vármegyei tisztviselői állások betöltéséről. A tavaszi hadjárat idején, április 6–29. között a Feldunai hadseregnél Görgei tábornok törzsének tagja, ahol öccse, Aladár is szolgált és több ütközetben is részt vett, majd ismét visszatér vármegyéje élére, amint azt egy 1849. május 1-jén, Terebesen kelt levele is tanúsítja. Batthyány Kázmér külügyminiszter május 19-én kinevezik törökországi nagykövetté (ügyvivővé) és május 1-jei dátummal címzetes honvéd ezredessé az 5. (Radeczky) huszárezredhez. Május végén indult el Debrecenből Belgrád érintésével Konstantinápolyba diplomáciai küldetésére. Törökországi tevékenységét, tárgyalásait a török és más külföldi hatalmak képviselőivel a szabadságharc, majd a világosi fegyverletétel után a török felségterületre menekült magyarországi emigránsok ügyének támogatására még a szabadságharc leverése után is folytatta november végéig.[19]
1849 nyarától előbb török, majd 1849 novemberétől nyugat-európai emigrációban él (Párizs, London, Brüsszel, Genf). 1851. szeptember 22-én a pesti cs. kir. hadbíróság távollétében halálra ítéli és jelképesen felakasztja, ettől kezdve nevezik a társasági körökben „szép akasztottnak”. Az emigráció politikájában 1852/1853-ig vett részt aktívan, de nézetei fokozatosan megváltoztak és később egyre inkább annak a véleményének adott hangot, hogy Ausztriával együtt lehet működni, de csak úgy, ha visszaadja Magyarország alkotmányos jogait, és maga is a polgári átalakulás útjára lép, mert így a birodalom lajtáninneni és lajtántúli fele erős államot alkothat. 1856. július 9-én Párizsban feleségül vette gróf Kendeffy Katinkát, házasságukból három gyermek született, Tivadar (1857–1905), Ilona (1858–1952) és Gyula (1860–1929), aki később jelentős politikai pályát futott be. 1857-ban amnesztiáért folyamodott az osztrák kormányhoz, majd 1858-ban hazatér. Részt vesz Zemplén vármegye társadalmi és gazdasági életében, 1859-ben a Felső-Bodrogi Vízszabályozó Társulat elnöke, 1860. január 9-én a Zemplén Vármegyei Gazdasági Egyesületnek a sátoraljaújhelyi megyeházán tartott alakuló közgyűlésén az igazgató választmány tagjává választották, majd miután a felsőbb hatóságok az alapszabályát megerősítették, az immár Zemplén-ungmegyei Gazdasági Egyesület néven működő egylet 1860. október 11-ei Sátoraljaújhelyen tartott alakuló nagygyűlésén ismét választmányi taggá választották. A Bach-rendszer bukását és az októberi diploma kihirdetését követően, 1860 őszétől bekapcsolódik a politikai életbe, ahol is Deák párthíveként a kiegyezés létrehozásán fáradozik. 1860. október 30-án az uralkodó kinevezi Zemplén vármegye főispánjává, de ő ezt visszautasította, mivel inkább a következő évi országgyűlésen képviselőként akart részt venni. Zemplén Vármegye Bizottmányának tagja, majd 1861 telén megválasztották a Sátoraljaújhelyen megalakított „Zemplén Megyei honvédsegélyző társulat” tiszteletbeli elnökévé gróf Károlyi Edével együtt. Az 1861. április 2-ára összehívott országgyűlést megelőzően a sátoraljaújhelyi választókerületben a március 26-ai „népképviselő választási gyűlésen” közfelkiáltással, egyhangúlag megválasztják országgyűlési képviselőnek. Andrássy az országgyűlés idején szónoklataival kitűnt a zempléni követek közül. Ő lett a képviselőház alelnöke, valamint Deák Ferenc mellett az 1861 áprilisában létrejött Felirati Párt egyik vezetője és a Magyarország és Ausztria viszonyait tárgyaló tizenötös bizottság elnöke is. Politikai nézetei: az 1848-as törvények helyreállítása mentén kiegyezés Ausztriával, illetve az alkotmányosan átalakult Habsburg-birodalom legyen a cári Oroszországgal szemben a szabadság védőbástyája, amely elv már 1848-ban is megjelenik politikai gondolkodásában.[20]
Miután Ferenc József nem fogadta el az országgyűlés felirati javaslatát és 1861 augusztusában feloszlatta, háttérbe húzódott, de politikai céljai megvalósítását nem adta fel. A Schmerling-provizórium idején is részt vett az ország és Zemplén vármegye társadalmi-gazdasági életében, így pl. 1862-ben az Országos Földhitelintézet alakuló közgyűlésén a felügyelő bizottmány tagjává választották, vagy 1863-ban a Zemplén Vármegyei Gazdasági Egyesület igazgató választmánya március 2-án Gálszécsen tartott negyedéves ülésén, a közgyűlés határozata folytán a közgazdasági szakosztály tagjává választották. Az egyesület egyébként már az 1860-as években támogatta a tokaj–przemyśli vasútvonal megépítését, amely aztán a kiegyezést követően, ha nem is közvetlen vasútvonalként, de mint sátoraljaújhely–przemyśli vasútvonal, megvalósult és áthaladt az Andrássyak zempléni birtokain Terebesen és Homonnán is. 1863. májusában az Első Magyar Általános Biztosítótársaság választmányi tagjának is megválasztották, de az 1860-as években a Zemplén vármegyei lóversenyélet megszervezésében részt vett, a sátoraljaújhelyi lovaregylet választmányának tagja és pályabíró is.[21]
A Schmerling-provizórium és egyben a neoabszolutizmus bukását, valamint a kiegyezés megteremtésének fontos mérföldkövét jelentette, hogy az uralkodó, Ferenc József 1865. december 10-ére összehívta a magyar országgyűlést. Andrássyt az 1865. november végi–december eleji választáson Deák-párti programmal egyhangúlag újra képviselővé választják a sátoraljaújhelyi választókerületben. Az újonnan megalakult országgyűlés képviselőháza pedig ismét alelnökévé választotta. Az 1865–1867 folyamán lezajlott kiegyezési tárgyalások egyik vezéralakja Deák mellett magyar oldalról.[22]
Politikai súlyát és tekintélyét mutatja, hogy 1867. február 17-én Ferenc József kinevezi a felelős magyar minisztérium elnökévé és egyben honvédelmi miniszterré, amely végérvényesen lezárja a neoabszolutizmus korszakát. Ezt követően Szentiványi Károly, a Magyar Országgyűlés képviselőháza elnöke 1867. április 10-ei, 82. el. sz. levelében arról tájékoztatja Zemplén vármegyét, hogy a képviselőház 1867. január 12-ei 574. sz. határozata kimondta: „a parlamentaris illemmel megférhetőnek nem tekinti, miszerint az országgyűlés folyama alatt kormányzási hivatalt nyert képviselő új választás nélkül képviselői állásában megmaradhasson”. Ennek következtében a miniszterelnökké és honvédelmi miniszterré kinevezett Andrássy képviselői állásáról lemondott, ezért felszólítja a középponti választmányt, hogy intézkedjen a sátoraljaújhelyi kerületben új országgyűlési képviselőválasztás tartásáról, amelyen Andrássy is részt vehet.[23]
Zemplén Vármegye Középponti Választmánya 1867. április 16-án tárgyalta Szentiványi fent említett megkeresését és arról határozott, hogy a sátoraljaújhelyi kerületben a megüresedett képviselői hely betöltését szolgáló megismételt választás megtartása céljából szükséges intézkedéseket előkészítő választmányi ülést 1867. április 30-ára hívják össze.[24]
A választmány által 1867. május 15-ére kiírt sátoraljaújhelyi választáson, a választókerület nagy számban megjelent választói – akiknek érzéseit Evva András lelkes szavakban össze is foglalta –, Andrássyt egyhangúlag, közfelkiáltással ismét megválasztották a kerület országgyűlési képviselőjévé. Június 8-án pedig I. Ferenc József magyar királlyá koronázásakor Andrássy, mint nádorhelyettes és Simor János hercegprímás, esztergomi érsek helyezték a budavári Mátyás-templomban az uralkodó fejére a koronát.[25]
Andrássy jelentős műve, hogy Deák mellett részt vesz az Osztrák-Magyar Monarchia létrehozásában, az annak magyar részről alapját képző kiegyezési törvények kidolgozásában, valamint a hosszas vitákat követően 1868-ban felállított – a császári-királyi, majd 1889-től hivatalosan császári és királyi közös hadseregtől („k. u. k. Gemeinsames Heer”) bizonyos mértékig elkülönült –, a monarchia második vonalbeli fegyveres erejét jelentő Magyar Királyi Honvédség megszervezésében. 1869-ben – természetesen Deák-párti programmal – ismét képviselővé választják a sátoraljaújhelyi választókerületben. Még ez évben m. kir. honvédezredessé nevezték ki, valamint kezdeményezésére az uralkodó és a közös minisztertanács elfogadja a horvát-szlavón és bánsági határőrvidék felszámolását és polgárosítását, amely 1871–1881 között zajlik le. 1871. novemberében pedig eljut politikai pályája csúcsára, a Monarchia külügyminisztere lesz, amellyel Európa egyik nagyhatalma külpolitikája irányításában, formálásában vesz részt. (Ezzel összefüggésben lemondott sátoraljaújhelyi országgyűlési képviselői mandátumáról, mivel ez összeférhetetlen volt közös külügyminiszterségével.) Könnyed bohémsége és kiváló felfogóképessége, amely már miniszterelnökség idején is megmutatkozott, külügyminiszterként is jellemezte, legfőbb alapelve volt: „nem szabad ostobaságokat csinálni”. 1873-ban egyik aláírója a Bismarck német kancellár által megálmodott, franciaellenes céllal született német, orosz és osztrák-magyar szövetségi megállapodás-sorozatnak, a három császár szövetségének. Külpolitikáját tekintve oroszellenes, fő irányelve Deákkal és a 48’-as nemzedék liberális politikusaival együtt Oroszország nagyhatalmi ambícióinak féken tartása, balkáni terjeszkedésének megakadályozása, valamint a pánszlávizmussal szembeni fellépés. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy az 1877–1878. évi orosz török háború idején, 1878 februárjában – angol megkeresésre – a hatalmas orosz hadisikerek láttán[26] a közös minisztertanács számára például javasolta, hogy a konzervatív Disraeli-kormány vezette Angliával szövetségben indítsanak preventív háborút és támadják meg Oroszországot – amely elképzelése egybeesett egyébként Kossuth véleményével is –, de ezt csak Tisza Kálmán m. kir. miniszterelnök támogatta a Monarchia vezetésében. A másik pedig, hogy ugyancsak Angliával együttműködve sikeresen rákényszerítik a háborúban győztes Oroszországot az 1878. évi berlini kongresszuson hatalmi ambícióinak mérséklésére és a számára kedvező San Stefano-i béke korrekciójára. Az Andrássy politikai pályájának csúcspontjának tekinthető kongresszuson elfogadott berlini szerződés értelmében a Monarchia okkupálta Bosznia-Hercegovinát (majd katonailag megszállta a Novipazari Szandzsákot). Bosznia megszállása a Monarchia részéről súlyos – a halottak, sebesültek és eltűntek számát tekintve, mintegy több mint 10000 fős – veszteséggel járó harcok után sikerült, politikailag pedig annyi eredménnyel járt, hogy egy instabil tartománnyal lett „gazdagabb” Osztrák-Magyar Monarchia.[27]
Politikai támogatottsága Bosznia okkupációja után az oroszokkal való megegyezésre inkább hajló, konzervatív beállítottságú Bécsben, de a Monarchia nemzetiségi viszonyainak átrendeződése, a lakosságon belül a szláv elem súlyának megnövekedése miatt Magyarországon is jelentősen csökkent. Ennek következtében az 1879 októberében aláírt német–osztrák-magyar, oroszellenes védelmi jellegű szövetségi szerződés, a kettős szövetség aláírása után – amelyben sikerült Bismarck német kancellárt engedményekre kényszeríteni, és katonai garanciát szerezni egy Oroszország által a Monarchia ellen indított katonai támadás esetére – lemondott és visszavonult az aktív politikai élettől, bár a főrendiház tagja maradt és részt vett annak munkájában, mint a pénzügyi, felirati és közjogi bizottság tagja, valamint delegátus.[28]
Miniszterelnöksége és közös külügyminisztersége alatt a katonai ranglétrán is előrehaladt. 1872-ben vezérőrnaggyá, 1878-tól altábornaggyá léptették elő, külügyminiszterségéről való lemondásával egy időben, 1879 októberében szolgálaton kívüli állományba került, majd már élete alkonyán, 1889. január 1-jével lovassági tábornokká léptették elő.[29]
Élete utolsó éveiben súlyos betegség gyötörte, ennek kezelésére utazott az Adria partjára, Abbázia mellé Voloscára és itt érte a halál 1890. február 18-án. Temetésén barátja és politikája egyik fő támogatója, Erzsébet császár és királyné is részt vett. Halála nagy megrendülést váltott ki az egész országban és Zemplén vármegyében is. Zemplén vármegyében halálát követően parnói Molnár István főispán értekezletet hívott egybe, amely arról határozott, hogy Andrássy ravatalára koszorút helyeztet, valamint temetésén Budapesten és Tőketerebesen is díszküldöttséggel képviseltette magát. A törvényhatósági bizottság február 25-ei rendes negyedévi közgyűlése előtt pedig a vármegye a sátoraljaújhelyi r. kat. templomban gyászistentiszteletet tartatott, továbbá az elhunyt államférfi emlékét jegyzőkönyvileg megörökítette, özvegyének, gr. Kendeffy Katalinnak pedig részvétlevelet küldött, amelynek szövegét a jegyzőkönyvbe is bevezették. A magyar országgyűlés emlékének megörökítésére szobrot emeltetett, amelyről törvényt is alkotott (1890. évi III. tc.), hamvai a tőketerebesi kastélyának parkjában 1893-ban felépített neogót stílusú tégla és kő építésű, vaskapuval és vasrácsozattal ellátott mauzóleumban nyugszanak, amelyben a hitbizományi leltár szerint Munkácsy Mihály „Krisztus a keresztfán” c. eredeti nagyméretű festménye volt elhelyezve.[30]
