Jelenlegi hely

Szakmai látogatás az MNL Nógrád Vármegyei Levéltárában

2023.07.14.
2023. június 29-én Tagintézményünk munkatársai szakmai látogatáson vettek részt Salgótarjánban a Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Vármegyei Levéltáránál. Látogatásunk célja a kollégákkal való szakmai tapasztalatcsere, a hasonlóan működő vármegyei intézmények jó gyakorlatainak megosztása. Vendéglátóink nagyszerű programokat szerveztek számunkra.

Érkezés után Gusztiné Dr. Toronyi Judit igazgató asszony köszöntött minket. Beszédében többek között kiemelte, örül, hogy létrejött ez a találkozó, mivel fontos a levéltárak közötti folyamatos kapcsolattartás és szoros együttműködés. Kihangsúlyozta, hogy ennek köszönhetően pontosabb képet kaphatunk a tagintézményekben őrzött iratanyagokról és ezáltal hatékonyabban tudjuk segíteni a minket felkereső kutatókat is. Ugyanis a két szomszédos vármegyének közös története is van, ahogy ezt beszédében Galcsik Zsolt is megemlítette, mivel 17 olyan település található, ami egykoron Nógrád-Hont vármegyéhez tartozott, viszont 1950-es megyerendezés során azonban átkerült Pest megyéhez. Ezért könnyen előállhat olyan helyzet a kutató életében is például egy településtörténetet vizsgálva, hogy az 1950 előtti dokumentumokat a Nógrád Vármegyei Levéltárnál, míg az 1950 utániakat a Pest Vármegyei Levéltárnál kell keresni. Ezután szakmai beszélgetés vette kezdetét a tagintézményeink és telephelyeink működtetéséről, ügyfélszolgálati és kutatószolgálati eljárásrendekről, protokollokról. Majd röviddel ezután sor került az épület bejárására és raktárban őrzött iratanyag megtekintésére.

Egy rövid pihenőt követően Sebestyénné Batta Ágnesnek köszönhetően betekintést nyerhettünk az általuk kialakított és sikeresen alkalmazott levéltárpedagógiai programba. Ennek eredményeképp inspirációt, tanácsot és sok-sok ötletet kaptunk a kivitelezés terén. Hiszen nem titkolt célunk, hogy még az idei évben kezdetét vegye a Magyar Nemzeti Levéltár Pest Vármegyei Levéltárában az általános- és középfokú intézmények számára kialakított levéltárpedagógiai foglalkozások. A látogatást így egyfajta játékos tudáspróbával zártuk le, ami után élményekkel és hasznos tapasztalatokkal felvértezve indultunk el hazafelé.

írta: Pálfi Ádám
 

 
 

 
 

 





 

Utolsó frissítés:

2023.07.14.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges