A hadbavonult katonák és családtagjaik közötti egyetlen összekötő kapocs a levelezés volt. Forrásközlésünk főszereplője a Budapesten élő Tóth Hermina, aki 1914. október 10-én levelet írt testvérének, a 23. honvéd gyalogezred, 1. zászlóalj, 4. századában szolgáló Tóth Attila Sándornak. A neki szóló személyes hangvételű levelet megszakítások nélkül, betűhíven (azaz a helyesírási hibákkal) teljes terjedelmében közöljük:

„Kedves Testvér,

 Igazán nagyon meglepet a levél igaz örülni elöre sose jo én nagyon örültem hogy már jössz pestre mindennap vártalak még gondoltam talán vasárnap ugy vigasztaltam magam és szombaton hoza a Jancsi a levelet, hogy nem jössz majd kövé váltam de mit csináljunk nem lehet semmit. Bizunk Istenbe majd csak segit nagyon vigyázál magadra mert hideg van jol felöltöszkögyél mert ugyis hamar megfázol mindig magadat nézd aztán mást már nem is tudom mit irjak megint oda van minden örömöm ha el mész is a harcztéren ot nagyon vigyázál hiszen ugy kérem a jó Isten hogy megsegélyen beneteket az Ákost is már elvitek hogy hová azt még nem tudom majd meg irom. Kedves Testvér én küldök 5 koronát ha elég ne haragugyál de töbet nem tudok küldeni mert  most atam a fogorvosnak annak is örülök legaláb othon voltál ird meg mit szolt a papa tudom örült mikor meg látot elhiszem szegény mariska is it nincs semmi ujság hideg van irjal nagyon kérlek mikor elmentek és mikor a harcztéren lesztek is legaláb nyuktasál meg adig ugy sem leszek nyugot míg nem lásuk viszont egymást nincs ojan nap ojan ora hogy ne gondoljak rád az Ernövel is beszélsz ad át ódvözletem vigyázon az is magára. Sokszor nagyon sokszor csokolak a viszont látásra

irjál. hogyvagy.

Hermina”

Tóth Hermina kézzel írott levele (1. oldal)

A levél 2. oldala

Ahogy ebből a levélből is kitűnik a háború kirobbanását követő hónapokban még mindenki egy rövid lefolyású, győztes háborúban bízott, az akkori levelek többségéből a mielőbbi viszontlátás reménye köszön vissza, ami a háború elhúzódásával egyre kilátástalanabb lett. A családi iratoknak és egy kis utánajárásnak köszönhetően kiderült, hogy Tóth Attila Sándor 1888. október 19-én Győrben született, míg nővére Hermina két évvel korábban 1886-ban. Volt még egy testvérük Árpád, aki azonban sajnálatos módon csecsemőkorában elhunyt. Az elemi iskolát szülővárosában, 1900-1905 között végezte a győri evangélikus református népiskolában. Ezt követően rövidesen édesapja Tóth József nyomdokaiba szegődött, apja szolgálatában kitanulta a kovácsmesterséget, majd rövidesen stabil gőzkazán fütői vizsgát tett szintén Győrött. A háború kitörését követően arról nincs pontos információ, hogy mikor és hova vezényelhették ki, amint az a későbbiekből majd kiderül a keleti fronton teljesített szolgálatot.

Tóth Attila elemi népiskolai bizonyítványa

Tóth Attila kovácsmesterséget igazoló okirata (1906)

 

Tóth Attila rövid válaszlevele nővérének Budapestre

 

Minden bizonnyal ez volt az utolsó levélváltás a testvérek között, ugyanis Tóth Hermina 1915-ben kérelemmel fordult a Magyar Vöröskereszt által működtetett Keresőszolgálathoz. A kezdetben Tudósító Iroda, majd Hadifoglyokat Gyámolító és Tudósító Hivatal néven működő szolgálat, – mely nagyrészt önkéntesekből áll – feladatai közé tartozott, hogy üzeneteket közvetített a hadba vonult katonák és a hátországban maradt hozzátartozók között, bekérte a kórházaktól a sebesültek névsorát, illetve az aggódó családtagok kérésének eleget téve, rendszeresen tudakozódott a hadba vonult csapattestek parancsnokságánál a magukról életjelet nem adó katonák felől. A Tudósító Iroda 1916. július 24-én írt hivatalos levelében arról tájékoztatta Tóth Herminát, hogy a csapattestnél lefolytatott nyomozás és a tőlük kapott visszajelzés szerint testvére 1915. június 11-én eltűnt vagy hadifogságba esett.

A Tudósító Iroda hivatalos tájékoztatása az eltűnt személyt illetően

A Magyar Vöröskereszttől érkezett értesítő Tóth Attila Sándor halálhíréről

 

Az ifjú katona története tehát ezen a ponton sajnálatos módon véget ért, nem tudjuk, hogy házas volt-e, voltak-e gyerekei (a családi iratokban nem találtam ennek  nyomát) és családtagjai sorsáról sem rendelkezünk további információkkal, kivétel ez alól nővére Tóth Hermina. Az életének további alakulása egészen jól nyomon követhető, a rákövetkező évben 1917. április 17-én feleségül ment Komárik István fodrászmesterhez, 1918. január 16-án megszületik első és egyetlen gyermeke, aki a Komárik Hermina Piroska nevet kapta. Férje foglalkozását követve fodrászként helyezkedett el és dolgozott 1954. november 28-án bekövetkezett haláláig. Temetésére 1954. december 1-jén került sor a rákoskeresztúri temetőben református temetési szertartás mellett. 

 

Komarik István és felesége Tóth Hermina

 

 

írta: Pálfi Ádám