Az MDP Pest Megyei Bizottságának jegyzőkönyvei

A rendszerváltás után a magyar politikai vezetésnek törvényi szinten kellett rendeznie a szocialista korszak legfőbb hatalmi centrumának számító Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), illetve jogelődje, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) iratainak sorsát. A Parlament döntése értelmében ezek az iratok – tekintettel arra, hogy az állampárt fórumain keletkeztek, s a rendszer természetéből következően a társadalom számára valamennyi döntés alapvetően fontos − köziratokká váltak, amelyek őrzéséről a közlevéltáraknak kell gondoskodnia (1991. évi LXXXIII. törvény.) Ennek a döntésnek a következtében került levéltárunk őrizetébe többek között az MDP Pest Megyei Bizottságának anyaga is, amelynek megismerését és kutatását a jelen adatbázissal szeretnénk segíteni.
 
Az MDP Pest megyei anyagát illetően ki kell emelnünk, hogy annak jelentős részét a tagságra jelentkezők kérelmeinek elbírálása, káderjavaslatok, valamint fegyelmi ügyek teszik ki. Rendszeresen szerepelt napirenden a megyei mezőgazdaság helyzete, főleg az aratási, cséplési, begyűjtési munkák állása, illetve a téeszekkel, gépállomásokkal és a tagosítással kapcsolatos jelentések. A mezőgazdaság mellett természetesen az ipari termelést érintő kérdések sem elhanyagolhatók. Itt említendő, hogy a megye nagyobb üzemeiről, így például a Csepel Autógyárról is rendszeres jelentések készültek. Mindezeken felül megtalálhatjuk itt a Megyei Pártbizottság, illetve annak egyes osztályainak munkaterveit, beszámolókat a megye alsóbb pártszervei, a pártépítés, valamint a pártiskolai képzés helyzetéről.
A jelen adatbázis alapjául az MDP Pest Megyei Bizottságának (Pest Megyei Levéltár XXXV. 1.) iratanyaga szolgált. Digitalizálásra a megyei vezető testületek iratai kerültek:
I. Pártértekezletek (1950–1951)
II. Pártválasztmányi ülések (1948. szeptember 22.–1953. december 30.) 
Pártbizottsági ülés (1954. szeptember 4-től)
III. Pártbizottsági ülés (1948. június 2.–1954. május 31.)
Párt végrehajtó bizottsági ülés (1954. június 7-étől ) 
IV. Titkársági ülések (1949. augusztus 15.–1952. március 24.)
V. Aktívaértekezletek (1948. július 5.–1956. március 23.)
Adatvédelmi okokból letiltásra kerültek azok az oldalak, ahol szenzitív adatok találhatók, így elsősorban a fegyelmi ügyek és a káderjavaslatok.  A támogatói nyilatkozattal rendelkező tudományos kutatók és a betekintésre jogosult további személyek a levéltár kutatótermében férhetnek hozzá a korlátozásmentes digitalizált változathoz.
 Az adatbázist készítette: Balázs Gábor, Rőczei Lívia, Tóth Judit