A címer olyan, általában pajzson [1] viselt, meghatározott szabályok szerint megszerkesztett színes jelvény, melyet egy család, intézmény vagy testület a saját maga identifikálására örökletes, állandó jelleggel használ.

Egyes heraldikusok a pajzson kívül címernek tekintik a zászlón, nyeregtakarón, köpenyen, sisakon ábrázolt jelképet, a sisakdíszt, és minden olyan jelvényt, mely a címer funkcióját tölti be, ha megfelel bizonyos egyéb feltételeknek is.

A legkorábbi magyar címerek az Árpád-ház tagjainak pecsétjein maradtak fenn 1190 tájáról. Ezután kezdtek címert használni az országos méltóságviselők is, akiknek a pecsétjei nagyrészt szintén a királyi jelvényt ábrázolták, de hamar kimutathatók az ettől eltérő sajátos családi címerek is, melyek egyes feltételezések szerint az előkelő családok esetében az ősi nemzetségi totemekből származnak. A zászlósurak [2] címerüket a bandériumukra [3] is ráhelyezték, mely alatt az adott úr csapata vonult hadba. A címeres zászló jelentősége különösen az Anjou-korban nőtt meg. A 13. századtól a fontosabb városok is kezdtek címeres pajzsot használni, sőt falusiak által kiállított és címeres pecséttel megerősített oklevél is ismert ebből a korból. A 14. századtól számos címeres sírkő maradt fenn és a polgárok [4] heraldikai ábrái gyakran váltak ötvösjellé, kovácsjeggyé, házjellé [5]. Zsigmond király [6] uralkodásától kezdve a címerhasználat a magyar köznemesség [7] körében is általános lett. 

 A Magyar Országos Levéltár Bécsi kapu téri főépületének díszítőelemei között több címer is található. A lépcsőházat és az emeleti csarnokokat Róth Miksa műhelyében készült színes üvegablakok díszítik, amelyek a történelmi Magyarország néhány városának címerét [8] ábrázolják. Ugyancsak Róth Miksa tervezte és saját maga készítette el a falakat és mennyezetet dekoráló díszeket, amelyek között uralkodói címerek [9] és családi címerek [10]láthatóak.

Az épületben lévő címerek mindegyike jelenleg még nem található meg rovatunkban, igyekszünk azonban azt minél hamarabb teljessé tenni.