Régóta porosodó személyi akta tárta fel titkait a levéltárban
- Weiterlesen über Régóta porosodó személyi akta tárta fel titkait a levéltárban
- Zum Verfassen von Kommentaren bitte Anmelden oder Registrieren.
A jászberényi megnyitón a Jászkun Kerület egykori főmérnökének életéről és munkásságáról Horváth Gergő, levéltárunk igazgató-helyettese mesélt a helyieknek, kiemelve a kézzel rajzolt és gazdagon díszített, ugyanakkor két évszázadnál régebbi technikai színvonaluk ellenére is rendkívül pontos térképek történeti értékét. Bedekovich Lőrinc alkotásai között egyaránt találunk vízrajzi, települési és határtérképeket, akárcsak puszták felmérését, melyek sokféle tudományág számára szolgálnak értékes forrásul.
Gonda Zsuzsanna 1912 végén született Mezőtúron. Édesapja vagyontalan földmunkás, a Tanácsköztársaság alatt vöröskatona volt, akinek tizenegy gyermeke felneveléséről kellett volna gondoskodnia. A család anyagi nehézségei miatt azonban Zsuzsa is csak három elemi osztályt végezhetett el, majd kilenc éves korában libapásztornak szegődött.
Az online kikérés feltétele az E-levéltári Portálon elvégzett sikeres regisztráció, valamint a Magyar Nemzeti Levéltárba az adott évre benyújtott és elfogadott kutatási kérelem. Az online regisztráció és a kutatási kérelem benyújtásának menetéről az alábbi oldalon találnak további információt:
https://mnl.gov.hu/e_beiratkozas
Az online kérésleadás menetéről az alábbi linken találnak további információt:
A pandémiás helyzet idején a levéltár-felhasználókkal kényszerűségből megszakadt személyes kapcsolatot a szolnoki levéltár – más intézményekhez hasonlóan – a közösségi platformokon igyekezett pótolni. A 2010-ben létesített Facebook oldala jobbára statikus tartalmak megjelenítésére adott lehetőséget.