Sie sind hier
Hírek
2018.01.03.
A Magyar Nemzeti Levéltár
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei
Levéltára
tisztelettel hívja és várja
a Kutatói Kerekasztal rendezvényének keretében
Sipos László PhD
docens, műemlékvédő
„Eltűnt idők nyomában”
című előadására és kutatási beszámolójára.
Időpont: 2018. január 15-én 14 óra
2018.01.03.
2017. december 18-ára régvárt eseményre invitáltuk az érdeklődőket. A Barkóczy Krisztina 1712-1724 között férjéhez, Károlyi Sándorhoz írott leveleiből készült forráskiadványt mutattuk be.
2017.12.16.
A Debreceni Egyetem végzős történelem tanárszakos hallgatói látogattak el 2017. december 14-én a levéltárba.
2017.12.14.
Békés, boldog karácsonyi ünnepeket, valamint sikerekben és eredményekben gazdag új esztendőt kívánunk!
A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára munkatársai
2017.12.13.
Tisztelettel hívjuk és várjuk
a „Múltról mindenkinek” című programsorozatban
a 2017. december 18-án 11 órától tartandó ünnepi könyvbemutatóra.
Kovács Ágnes történésszel
Károlyi Sándor és Barkóczy Krisztina levelezésének nemrég megjelent kötetéről Kujbusné Mecsei Éva beszélget.
2017.12.12.
December 6-án kolléganőnk, Nagy Dóra főlevéltáros tanácsosi címet vehetett át az MNL főigazgatójától, dr. Szabó Csabától. A rendezvényről készült beszámolót itt olvashatják.
2017.12.12.
December 6-án láttuk vendégül a levéltárban a nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI 8. osztályos tanulóit.
2017.12.12.
2017. november 17-én tartotta konferenciáját a megyeházán a Bessenyei Társaság, ahol az előadások mellett Bessenyei családi dokumentumokat és tárgyi emlékeket is láthattak az érdeklődők.
2017.12.06.
A Magyar Nemzeti Levéltár tagintézményei egységesen
2017. 12. 22 – 2018. 01. 01.
között zárva tartanak.
A kutatószolgálat utolsó nyitvatartási napja 2017. 12. 19.
Iratot kikérni a nyíregyházi raktárból december 15-éig, a külső raktárakból december 8-ig lehet.
Mindenkinek áldott Karácsonyt és boldog Új Évet kívánunk!
2017.11.28.
Múltról mindenkinek sorozatunk következő rendezvényén, 2017. december 4-én 14 órától Dr. Barabás László történésszel, Ausztria tiszteletbeli konzuljával nagyapjának, Csengerújfalusi Osváth Jenőnek 1916 és 1925 között vezetett naplójáról Gottfried Barna főlevéltáros beszélget.