Sie sind hier
Hírek
2018.11.05.
2018. október 30-án a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Bécsi kapu tér 2-4. sz. alatti gyönyörű épületének kiállítótermében ünnepélyesen záródott az a sikeres projekt, amelyben közel 300 levéltáros éveken át kutatta a reformáció forrásait és tette közkinccsé a feltárt információkat digitálisan, könyvként, valamint felnőtteknek és gyereknek szervezett rendezvényeken, vetélkedőkön. (http://reformacio.mnl.gov.hu/)
2018.11.05.
Köszönjük mindazoknak, akik kolléganőnket, Henzsel Ágota főlevéltárost utolsó útjára kísérték, sírjára virágot küldtek, részvétüket nyilvánították és osztoztak a család, valamint a munkatársak gyászában.
2018.10.26.
A Reformáció MNL projekt keretében, a Forrásaink a reformációról kiadványsorozat tagintézményi köteteként megjelent az MNL SzSzBML forráskiadványa is.
2018.10.25.
2018. október 20-án a nyíregyházi evangélikus gyülekezet csendes napján ismerhették meg az érdeklődők az egyházközség és a levéltár közös kiadásában megjelent Történetkönyvet és Susztek Sámuel tanító naplóját.
2018.10.24.
Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezve szíves figyelmükbe ajánljuk a Nemzeti Emlékezet Bizottsága perek56.hu oldalát, amely az 1956-os megtorlás során kivégzettek pereinek adatbázisát tartalmazza.
2018.10.18.
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy kolléganőnk, Henzsel Ágota főlevéltáros, főtanácsos 2018. október 15-én elhunyt. Búcsúztatása 2018. október 29-én, hétfőn 14 órától lesz a nyíregyházi temető bejárati ravatalozójában.
2018.10.16.
Szeretettel várunk mindenkit a Nyíregyházi Evangélikus Nagytemplomba, ahol bemutatjuk a Reformáció MNL projekt keretében megjelent Történetkönyvet, valamint Susztek Sámuel nyíregyházi tanító reformkori naplóját.
2018.10.15.
Dr. Hársfalvi Péter volt levéltár-igazgatóra és főiskolai tanárra emlékeztek születésének 90. évfordulóján szülőfalujában, Ófehértón. A 2011. október 11-ei ünnepség keretében felavatták a róla elnevezett téren állított emlékoszlopot, és bemutatták a község történetét összefoglaló kötetet, amelyben megjelent három levéltáros, Galambos Sándor, Henzsel Ágota és Kujbusné Mecsei Éva írása is.
2018.10.15.
2018. október 4-5. között került megrendezésre a Debreceni Egyetemen az a már hagyományosnak mondható konferencia, amely a magyar arisztokrácia társadalmi-közéleti kapcsolatait és szerepvállalalásait mutatta be. A tudományos tanácskozást a Debreceni Egyetem Történeti Intézete, a DAB Társadalomtudományi és Történelmi Szakbizottsága, a DAB Történeti Munkabizottsága, illetve a Debreceni Egyetem Bölcsésztudományi Kar Nemzetközi Inter-regionális Társadalomtörténeti és Néprajzi Kutatócsoportja szervezte.