Sie sind hier

Tradíció és megújulás a levéltári szolgáltatásokban

ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ
2009.01.21.
A rendszerváltás (1990) előtti évek maradandó értékű iratainak begyűjtése. Iratrendezés és segédletkészítés a hozzáférés megkönnyítésére. Az elektronikus iratok megőrzésének kihívásai. Digitalizálás, mikrofilmezés, állományvédelem, forráskiadás, oktatás és közművelődés. És ahol mindez komplex jelenség: a kutatók kiszolgálása. A MOL előtt álló feladatokról szól Gecsényi Lajos főigazgató újévi köszöntője.

A rohamosan változó, felgyorsult 21. század újra és újra részben várt, részben váratlan kihívások elé állítja az olyan, komoly hagyományokkal rendelkező közgyűjteményeket is, mint a Magyar Országos Levéltár. Az immár évről évre mindinkább növekvő látogatottság jegyében nem „csupán" hagyományos szolgáltatásaink minőségét és azok körének bővítését kell állandóan szem előtt tartanunk. Az informatika, az információáramlás rohamos fejlődése arra is készteti intézményünket, hogy naprakészen és folyamatosan, közérthetően mutassa fel tevékenységét, arculatát, szolgáltatásait, nem utolsósorban az őrizetére bízott iratanyagot.

Alig néhány évvel ezelőtt – 2004-ben – e gondolatok és célok jegyében újítottuk meg intézményünk akkori honlapját. Ez akkor kedvező visszhangot váltott ki. Azóta eltelt közel fél évtized. A Magyar Országos Levéltár pedig immár több mint két és fél évszázados gyökerekkel rendelkező legnemesebb hagyományának azt tartja, hogy a tradíciókat a jelenkor kihívásaival ötvözve őrizze meg és vigye tovább. Ezt szem előtt tartva, ettől az évtől ismét új honlappal jelentkezünk, olyannal, amely még inkább közel áll célunkhoz, a nyitott, barátságos, mindenki számára informatív, szolgáltató levéltárhoz, amelynek éppúgy része a tudományosság, mint a hivatali munka vagy a közművelődés.

Ezt a lépést indokolja az állandó megújulásra való törekvésünk, amelynek jegyében készültek el a közelmúlt programjai is: az e-Archívum, a Családi Emlékezet Program, s Digitarchiv és a további adatbázisok.

Új honlapunkon egyaránt biztos támpontot szeretnénk kínálni a levéltárral csak most ismerkedő kutatóknak, a jogbiztosító iratokat kereső állampolgároknak, a családfájuk kutatása révén gyökereikre kíváncsi érdeklődőknek és a tudományos világ szakembereinek. A jogszabályokban meghatározott feladatainknak megfelelően, a levéltárfenntartó által számunkra biztosított lehetőségek keretein belül naprakészen tájékoztatunk, ahogyan ez az informatika világában egy egész ezredév információit őrző intézménytől elvárható.

Jelen esztendőben az egyre nehezedő gazdasági feltételek közepette is mindent megteszünk munkánk további modernizálásáért és korszerűsítéséért.

Budapest, 2009 januárja

Prof. Dr. Gecsényi Lajos

 

Utolsó frissítés:

2018.03.28.