középkor

V. Középkoros Könyvbörze

Ungarisch

A rendezvény 2014-ben azzal a céllal jött létre, hogy a magyar középkorral foglalkozó kutatók számára legalább egy olyan alkalom legyen évente, amikor megismerkedhetnek az az évi könyvterméssel, így egymás kutatásaival, és személyesen is találkozhatnak. Az elmúlt években nagy sikerű könyvbörzévé alakult a rendezvény.

 

Mátyás király Emlékév: a megvalósult projektek bemutatója

Ungarisch

Az eseményt Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatója nyitotta meg, aki megköszönte a Magyarság Házának és a Magyar Nemzeti Banknak a közös munkát. Szerinte Hunyadi Mátyás ma is az egyik legkedveltebb királyaink közé tartozik, akinek a népszerűsége a róla szóló legendáknak köszönhető. Hangsúlyozta, hogy a történész feladata kideríteni mi az igazság, például miért mondhatták rá a kortársak, hogy Mátyás az igazságos.

Középkori esték

A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Klasszika-filológiai Bizottsága, Közép- és Neolatin Munkabizottsága, valamint a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára tisztelettel meghívja Önt ez évi soron következő rendezvényére, mely alkalommal a „Középkori Esték” keretében C. Tóth Norbert Mátyás király első felesége címmel tart előadást a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára konferenciatermében  (Budapest I. ker., Bécsi kapu tér 2-4.)  2018.

Középkori esték

Ungarisch

Az előadás után két újonnan megjelent kötet bemutatójára kerül sor:

Implom Lajos: Adatok a Domonkos-Rend magyarországi rendtartományának történetéhez.
A rendtartomány alapításától 1526-ig.
(Magyar domonkos rendtörténet 1.) Vasvár 2017.

Techné, Szakképzés az ókorban és a középkorban, Tanulmányok, (Szerk. Munding Márta) Piliscsaba, Avicenna, 2018.

Középkoros könyvbörze a levéltárban

Ungarisch

Immáron negyedik alkalommal rendezték meg a Könyvek a középkorról című eseményt az Országos Levéltár épületében, 2017. december 19-én. A hagyománynak mondható könyvbörze évek óta töretlen sikernek örvend, ezt jól mutatta a köszöntő előtti percekben a könyveket lelkesen böngésző tömeg is.

Könyvek a középkorról

Ungarisch

A rendezvény 2014-ben azzal a céllal jött létre, hogy a magyar középkorral foglalkozó kutatók számára legalább egy olyan alkalom legyen évente, amikor megismerkedhetnek egymás kutatásaival, és személyesen is találkozhatnak. 2015-ben tizenöt kötetet mutattak be, és egy kerekasztal-beszélgetésen is részt vehettek az érdeklődők. A tavalyi rendezvényen már huszonhét könyv került bemutatásra, amelyek között több határon túli kötet is helyet kapott. Idén már harminchét kiadványt ismerhetnek meg az érdeklődők.

A székelyek és a székely írás eredetével kapcsolatosan több elgondolás van. A székelyek török népektől való származásának alátámasztására az egyik döntő érv eddig a korábban rovásírásnak nevezett székely írás volt. Most azonban kiderült, hogy a székely írást a Kárpát-medencében, az angolszász–ír papoktól még Árpád honfoglalása előtt vették át az egykori Avar Kaganátus nyugati határát védő, a Karoling-korban is ott élő székelyek. A Valóságban megjelent tanulmány rövid összefoglalója következik.

Seiten

RSS - középkor abonnieren