"Mert ha az elvünkről van szó, egy pár száz hulla, az nulla" (konferencia)
- Weiterlesen über "Mert ha az elvünkről van szó, egy pár száz hulla, az nulla" (konferencia)
- Zum Verfassen von Kommentaren bitte Anmelden oder Registrieren.
Nyelvválasztó
Keresés
Belépés
Mitgliedsinstitute
menu
Köszöntőt mond:
Ö. Kovács József megyei főigazgató-helyettes, Magyar Nemzeti Levéltár
és
Palich Etelka elnök, Magyar Kormánytisztviselői Kar
Bevezető előadás:
Romsics Ignác, az MTA rendes tagja, egyetemi tanár, Eszterházy Károly Egyetem
Program:
A megjelent vendégeket Piroska Miklós, a megyei önkormányzat elnöke és Dr. Katona Károly, a megyei kormányhivatal főigazgatója köszöntötte, méltatva a szolnoki székhelyű levéltár munkáját, a történeti kutatások fontosságát a helyi identitás erősítésében. A rendezvényt Dr.
Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatója a konferencia megnyitását követő előadásában a szép számú hallgatósághoz közelebb hozta a hazai levéltárak kialakulásának történetét, majd Ember Győző levéltárvezetői tevékenységéről is szót ejtett, rámutatva, hogy ugyan az intézmény élére, mint politikai kinevezett került, azonban munkáját végig a szakmaiság határozta meg.
A konferencia
A megtisztelő felkérésnek eleget téve Kulcsár Krisztina és Arany Krisztina erdélyi vonatkozású történettudományi előadást tartottak; Laczlavik György és Rácz György pedig a szervezők kérésére ismertették az Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) népszerű adatbázisaival kapcsolatos újdonságokat. Rácz György emellett bemutatta a Mátyás király emlékév keretében megvalósult, Merre járt Mátyás király című új online applikációt, amely az MNL honlapjáról érhető el.
Cím: 1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2–4.
E-mail: titkarsag@mnl.gov.hu
Bécsi kapu tér központi telefonszáma: +36 1 225 2800
Óbudai épület központi telefonszáma: +36 1 437 0660
Információs Iroda (Kutatószolgálat): info@mnl.gov.hu
Tel.: +36 1 225 2843, +36 1 225 2844
Postacím: 1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2-4.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/002162
Engedélyszám: E/2020/000419