Levelek a múltból (2018. június)
„A csákáni vérmenyekző”
Mi lehet a kapcsolat a Himnusz költője, Kölcsey Ferenc (1790–1838), Istvánffy Miklós (1538–1615) történetíró és az itt bemutatott irat között? Egy alig ismert történelmi esemény, az 1583. évi csákányi „vérmenyegző”, azaz egy vakmerő török portya során rabságba hurcolt több száz főnyi násznép tragédiája. 1823-ban.
Néhány hónappal a Himnusz megírása után Kölcsey egy 24 versszakból álló, mélyen átélt, nemzetféltésről tanúskodó költeményt vetett papírra. Eredeti címe „A csákáni vérmenyekző” a későbbi szerkesztői beavatkozások nyomán „A vérmenyekző”-re rövidült. A szerző költeménybeli mátkapárja, László és Líla történetéhez a csákányi események szolgáltak háttérül, akik előtt két lehetőség lebeg: rablánc vagy halál. A vőlegény végzetes sebesülése után a menyasszony – Hasszán szigeti bég kiszemeltje – inkább az öngyilkosságot választja. Nem áll egymagában a komor hangulatú vers, talán a korábban írott, jóval népszerűbbé vált „Dobozi”-val (1821) vonható párhuzamba. A költő forrása csakis Istvánffy Miklós történetíró lehetett, akinek munkája Kölcsey számára is hozzáférhető volt. A „Magyarok dolgairól” 25. könyvének fél bekezdése az 1583. évnél a valóban megtörténteket ismerteti: „Mivel ... szigeti Haszon bég ... nagy erős török haddal a Rába folyóvizén Csákánynál, Körmendhez nem messze általköltözék, és ott néminemű nem szintén alávaló rendű emberekre, kik történet szerint akkor menyegzőben lakoztanak, reméntelen [azaz: váratlanul] ráütvén, a menyegző s az öröm is hirtelenséggel siralomra, zokogásra fordulván, rész szerint levágta, rész szerint rabságra vitte, s ugyanazon egy rohanással az falut felprédálta s gyújtotta. Egyedül Potyondy Farkas, régi katona, amely házban a menyegzőből szaladott vala, a törököktől erősen ostromoltatván, azt vitézül megoltalmazá, s mind magát, s mind az ott bent lévőket, puskákkal forgolódván, épen megtartá.” Végül tudósított 311 Szigetvárra hurcolt fogolyról. A történetíró – érthető módon – a jól informáltak közé tartozott: az események idején nem kisebb személy ő, mint nádori helytartó, Bécsben. Nem meglepő, hogy a bemutatott oklevél éppen az ő pátenslevele, amelyet a vasvári káptalannak küldött, hogy az folytasson vizsgálatot Batthyány Boldizsár – Csákány birtokosa – kérésére. A káptalan a tanúvallomásokat az okmány szélére írta, amelyek arról szólnak, hogy egy Borsos György nevű közelben lakó sáli (ma: Hegyhátsál) és talán korábban Baranyából, Somogyból menekült nemesembert gyanúsítottak azzal, hogy ő hozta a törököket a Csákányba. Borsos Husszain agánál is járt. Borsost a kínvallatás után fölakasztották. Az 1583. június eleji csákányi török portya jókora hullámokat vetett, Bécsben az események miatt az Isztambulba készülő császári követség hajói 7 hétig vesztegeltek, és csak július 27-én indultak el a Dunán. Egyik résztvevő, a stájer Wolf Andreas von Steinach naplójából megtudhatjuk a késlekedés okát: „... két magyar nemes mátkapárt, Szombathely környékén, a násznéppel és másokkal együtt a törökök elfogtak és elhurcoltak, az elfogadott fegyvernyugvás ellenére ...”
A csákányi vérmenyegzőnek a jelentőségéhez mért historiográfiai, esemény- és irodalomtörténeti feldolgozása még várat magára.
Lelőhely: Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára. A Vasvár–Szombathelyi Székeskáptalan Hiteleshelyi Levéltára. Litteralia Instrumenta Fasc. 3. No. 36.
Benczik Gyula
