A hit feltétlen bizonyítéka:
Az újperintiek templomépítési kísérletei

Az 1950 óta Szombathelyhez tartozó Újperintben addigi történte folyamán soha nem állt templom, annak ellenére, hogy a falut 1779-ben Szily János (1735-1799) püspök alapította. Amennyiben a helyiek szentmisén akartak részt venni, be kellett menniük Szombathelyre. 1930-ban, miután a szombathelyi főplébániát felosztották, Újperint a szalézi szerzetesek által fenntartott Szent Kvirin Plébániához került, amelynek temploma teljes egészében csak 1938-ra készült el.[1]

A szombathelyi Szent Kvirin plébánia filiájából 1946-ban alakult meg a perinti expositura[2], azzal a céllal, hogy az 1945-ös földtörvényt követően az új lelkészség megalakulásával és dotálásával minél több föld maradjon az egyház kezében. A püspökség ugyanis azzal csökkentette saját kezében levő földjeinek nagyságát, hogy abból juttatott a perinti egyházközségnek is. Emiatt történt, hogy a falu úgy lett lelkészség, hogy sem templommal, sem pedig plébániaépülettel nem rendelkezett, ezért az új lelkésznek, Wagner Antal szalézi szerzetesnek a szentmiséket az iskolából kialakított szükségkápolnában kellett megtartania. A püspök azt kérte a perintiektől és sorokmajoriaktól, hogy mindkét helységben álljon egy-egy lakószoba a lelkész rendelkezésére. A „kvázi plébános” feladatul kapta a hívek intenzívebb lelkigondozását, a szentmisék megtartását, a különféle hitbuzgalmi egyesületek vezetését és azok támogatását. Az anyakönyvvezetés továbbra is a városban, a plébánián történt, és a nagyheti szertartásokat sem tarthatták meg a falvakban, hiszen nem rendelkeztek templommal.[3] A szentmiséket az akkor még a katolikus egyház fenntartásában álló iskolában tartották.

1949 decemberében P. Koller József, a Szent Kvirin Plébánia plébánosa levélben kérte Kovács Sándor (1944–1972) megyéspüspököt, hogy az expositurát plébániai jogokkal felruházott önálló lelkészséggé nyilvánítsa, lelkésszé pedig Bálint László szalézi áldozárt nevezze ki.

A püspök a kérésnek helyt adott, így 1950. január 1-jével felállhatott az Újperinti Lelkészség, latinosan kurácia. Az új lelkészséghez Sorokmajor községgel egyből filia is került. A plébánia jövedelmét képezte az a 15 katasztrális hold földterület, amelyet a püspöktől, mint kegyúrtól kapott, illetve a falvak kötelezték magukat, hogy évente 10 mázsa gabonát, valamint 1039 forint kongruakiegészítést[4] és 8 ölnyi tűzifát biztosítanak a lelkész számára.[5]

Azon túl, hogy fellendítsék Újperint és Sorokmajor hitéletét, egy teljesen más cél is vezérelte a lelkészség megalapításával mind a plébánost, mind pedig a püspököt. Sejtették, hogy a kommunista államhatalom valamit tervez a szerzetesrendek ellen, ezért szerették volna, ha minél több atyának „hivatali” helyet tudnak biztosítani.

A templom megépítése azonban a kurácia létrejöttével és az iskolák államosításával egyre sürgetőbbé vált. Ebbe az irányba a perinti egyházközség meg is tette az első lépéseket. 1949-ben Szabados Istvánnak és nejének, Csejtei Annának felajánlásából szereztek egy szép nagy telket, ahová szeptember 25-én egy keresztet állítottak fel, jelezve a templomépítés komoly szándékát.

A plébános számára Szabados István, az egyik egyházközségi tag, biztosított megfelelő szállást.[6] Az ötvenes években, mikor Bálint László áldozópap ellen az államhatalom támadást indított – mondván, hogy egyházi célokra „sajátította ki” az iskola épületét –, itt gyűltek össze a hívek, éjszakákon át imádkozva a plébános mellett, jelenlétükkel védve a lelkipásztort, azt gondolván, hogy több ember köréből csak nem merik majd elvinni papjukat.[7]

A perintiek minden eléjük gördülő nehézség ellenére – két évvel az egyházi iskolák államosítását követően, a szerzetesrendek feloszlatásának évében – 1950. május 20-i dátummal beadták templomépítési kérelmüket. Az épületnek a „Béke templom” elnevezést kívánták adni, homlokzatára pedig egy Szűz Mária domborművet terveztek. A beadványra válaszolva Szombathely Város Tanácsa hiánypótlásra szólíthatta fel az egyházközséget. Az 1951 januárjában készült kipótolt dokumentáció iratai között már szerepelt Szabados Istvánnak és Csejtei Annának a templomtelek felajánlására vonatkozó nyilatkozata is, illetve jelezték, hogy a nyersanyaghiány miatt a teljes templomot nem, csak a hajót kívánják felépíteni. Az illetékesek azonban – nyersanyaghiányra hivatkozva – még ezt sem engedték felépíteni.[8]

A perintiek azonban nem adták fel a reményt. 1953-ban Bálint Lászlót püspöke elhelyezte, azonban amikor 1957-ben a plébános visszakerült a községbe, újra beadta az építési kérelmet, egy évvel az ’56-os forradalom után. Ekkor már a megyéhez került az ügy, ahonnan újfent hiánypótlásra kötelezték az egyházközséget. Az ismételten megküldött dokumentumokat június 11-én az osztályvezető átvette, azonban az iratokban nem rögzített okok miatt – nyilván a kommunista államhatalom szándékainak megfelelően – az építkezés nem indulhatott meg.

Az ügy ugyan elakadt, de az tény, hogy a perintiek kitartó bátorsággal 1950-ben, 1951-ben, illetve 1957-ben is templomra kértek építési engedélyt, már önmagában is az élő hit feltétlen bizonyítéka. Az, hogy az adott korban fáradozásaikat nem kísérte szerencse, nem a perintiek hibájából, hanem az ateista totalitárius diktatúra rendszerének működéséből fakadt. A helyiekben azonban tovább élt a vágy és a remény, hogy egykor majd igazi templomban hallgathatják Isten szavát. Ez a pillanat végül a rendszerváltozás után érkezett el. A hatalmas társadalmi összefogásnak és Bősze József plébános áldozatvállalásának köszönhetően Babos Edit tervei alapján elkészült épületet 1995. május 28-án szentelte fel dr. Konkoly István (1930–2017) megyéspüspök. A templom külső megjelenésében és tömegformálásában megidézi az 1950-es években megálmodott épületet, az akkor kényszerűségből még papíron maradt terveket.[9]

Pál Ferenc

(HU-MNL-VaML)