Levelek a múltból | 2023. július

2023.07.21.

A Vasvármegyei Kertészeti Egyesület zászlószentelése 1920-ban

„Ez a zászló féltett kincsünk,
Mindnyájunknak reménye.
Cyreneus szent imája
Mind örökre védje.”
[1]

Az Országos Magyar Kertészeti Egyesület 1912 márciusában felhívta Szombathely város közönségének figyelmét a kertészet fontosságára és egyúttal egy egyesület létrehozására is ösztönözte. Még ebben az évben megalakult a Vasvármegyei Kertészeti Egyesület előkészítő bizottsága. A szervezet céljait a következőkben határozták meg: a vasvármegyei kertészek és kertkedvelők érdekeinek előmozdítása, a szakértelem emelése, a kertészet fejlesztése és megkedveltetése. Elnöke gróf Erdődy Tamás (1886–1931) lett.[2] A gróf a vármegye egyesületi életének aktív szereplője volt, a vármegyei Kertészeti Egyesület elnöki tisztségén túl részt vett Szombathelyen az Amatőr Fényképész Klub megalapításában 1913-ban, valamint a nevéhez fűződik a Vörösvári Szépítőegyesület létrehozása is.[3] A Vasvármegyei Kertészeti Egyesület alapszabályait a belügyminiszter 1913-ban hagyta jóvá.[4]

Az egyesületi tagság 1920. augusztus 15-én ünnepnapra virradt, aznap került sor az egyesület zászlajának felszentelésére, amelynek leírása így szólt: „Zöld brokát selyem zászló, egyik oldalán kerti szerszámok és öntözőkanna, másik oldalán Szt. Sziréniusz olaj festésen, ’Vasvármegye Kertészeti Egyesülete, 1920.’ és ’Szt. Sziréniusz könyörögj érettünk’ arannyal hímzés felirattal.”[5] Ezzel „A tagok leghőbb vágya ment teljesedésbe t. i. látni az egyesület jelvényét, a zászlót.”[6]

Zászlóanyának gróf Erdődy Sándorné Draskovich Erzsébetet (1877–1941) kérték fel. A grófnő 1877. március 11-én Pozsonyban (ma: Bratislava, Szlovákia) látta meg a napvilágot.[7] Édesapja trakostyáni gróf Draskovich Pál (1846–1889), édesanyja tolnai Festetich Mária grófnő (1850–1946). 1900. április 23-án Bécsben házasodott össze monyorókeréki és monoszlói gróf Erdődy Sándorral (1865–1940),[8] a vépi hitbizományi uradalmak várományosával. Az esküvő után az ifjú házasok az évek óta üresen álló vépi kastélyba költöztek be.[9] A grófnő Vépen a világháború alatt jelentős karitatív tevékenységet folytatott,[10] neve már csak ezért sem volt ismeretlen a vármegye közönsége előtt.

A zászlószentelő ünnepség a Vasvármegyei Kertészeti Egyesület szombathelyi, Kereszt utcai helyiségéből reggel 8 órakor induló körmenettel vette kezdetét.[11] A zászlóanya, gróf Erdődy Sándorné fogadására a székesegyház előtt került sor 9 órakor. Az ünnepélyes szentmisét gróf Mikes János (1876–1945) megyéspüspök celebrálta. A szentmise után a székesegyház előtti emelvényen tartották meg a Kertészeti Egyesület közgyűlését, ahol Varga Ferdinánd felolvasta a helybeli karmelita apácák által készített zászló történetét, dr. Tóth Kálmán, az egyesület ügyvédje pedig megtartotta ünnepi beszédét. Az ünnepség lezárásaként gróf Erdődy Sándorné, majd őt követően különböző testületek vezetői díszes szegeket ütöttek a zászlónyélbe. A napot az Aréna kertben délután 5 órakor kezdődő táncmulatság zárta.[12]

Az ünnepség után bő egy hónappal a grófnő levélben köszönte meg a kedves fogadtatást. Köszönetképpen arcképét és egy tortát küldött a gimnazista Varga Erzsikének, feltehetően annak a leánynak, aki virággal várta a székesegyház előtt.[13]



[1] HU-MNL-VaML-X.111. Vasvármegyei Kertészeti Egyesület zászlójának és az egyesület életének története.

[2] Erdődy Gyula gróf (1845–1917) és Széchenyi Emília grófnő (1866–1928) első gyermeke; Somkuthy Ferenc–dr. Tóth József: A Vasvármegyei (szombathelyi) Kertészeti Egyesület története (1912–1949). Szombathely, [2007] (továbbiakban: Somkuthy–Tóth, 2007.) 15-16. p.

[3] Karl Kraus: A császár megbízásából a Sixtus-levelek titkos futára: Erdődy Tamás gróf (1886-1931). Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2015/1. szám 33. p.

[4] A Vasvármegyei… Budapesti Közlöny 1913. okt. 31. 4. p.

[5] Somkuthy–Tóth, 2007. 20. p.

[6] HU-MNL-VaML-X.111. Vasvármegyei Kertészeti Egyesület zászlójának és az egyesület életének története.

[7] Kelbert Krisztina: Változó állandóság. Vasi Szemle 2020. 1. sz. (továbbiakban: Kelbert, 2020.) 76. p.

[8] Matricula Online. Wien, Niederösterreich (Osten): Rk. Erzdiözese Wien, Pfarre: Votivkirche, Trauungsbuch, 45/1900. https://data.matricula-online.eu/de/oesterreich/wien/09-votivkirche/02-07/?pg=161 (Hozzáférés: 2022.10.07.) Főúri esküvő. Vasvármegye 1900. április 22. 6. p.; Fényes esküvő. Pesti Hírlap, 1900. április 24. 8. p.; Esküvő. Magyar Nemzet 1900. április. 25. 6. p.

[9] Erdődy, Helene: Fast hundert Jahre Lebenserinnerungen (1831–1925.). Zürich; Leipzig; Wien, 1929. 186. p.

[10] Erre vonatkozóan: Kelbert, 2020. 76-85. p.

[11] HU-MNL-VaML-X.111. Vasvármegyei Kertészeti Egyesület zászlójának és az egyesület életének története.

[12] A kertészek zászlószentelése. Vasvármegye 1920. augusztus 17. 1. p.

[13] HU-MNL-VaML-X.111. Gr. Erdődy Sándorné zászlóanya levele 1920.09.26. és Varga Erzsébet válaszlevele 1920.09.27.

Kovács Eszter Katalin


HU-MNL-VaML-X.111.
Gr. Erdődy Sándorné zászlóanya levele 1920.09.26. és Varga Erzsébet válaszlevele 1920.09.27.

Utolsó frissítés:

2023.11.02.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges