Jelenlegi hely

Levelek a múltból | 2023. január

2023.01.25.

Padányi Bíró Márton püspöki kinevező okirata

Padányi Bíró Márton a Pozsony vármegyei Padányon (ma: Padáň, Szlovákia) született, 1693. április 15-én. A csallóközi származású egyházfő korábbi rendkívüli aktivitással ellátott állomáshelyeiről 1729-ben került Veszprémbe. Kanonokként a préposti javadalmat és a templomot a protestánsoktól visszaszerezte, a prédikátort elűzte.

1741-ben támogatta Mária Terézia (1717–1780) megkoronázását, s mintegy ennek a fellépésének jutalmaként nevezték ki veszprémi megyéspüspökké 1745-ben. Hatalmas energiával kezdett hozzá egyházmegyéjének megújításához. Fölépíttetett 88 templomot, 109-et fölújított; 48 plébánia építését, 39 felújítását támogatta. 28 iskola létesítése is a nevéhez fűződik, s ő alapította az egyházmegyei levéltárat is.[1] Türelmetlen reformációellenességével talán túl is lőtt a célon, így közvetlen környezetét is maga ellen fordította, az uralkodónő kegyét pedig elvesztette. Harcias elméleti művét, az Enchiridion-t betiltották. Végül, miután nem sikerült támogatást kapnia a veszprémi püspöki székhely újjáépítéséhez, visszavonult Sümegre (ahol egyébként a török időkben szoktak meghúzódni a veszprémi egyházfők).[2] A visszaemlékezések szerint ő volt török kiűzése utáni időszakban az utolsó régivágású „bajuszos, sarkantyús, lovagló megyéspüspök.” 69 éves korában, 1762. augusztus 16-án Veszprémben adta vissza lelkét teremtőjének.

Díszes kiállítású püspöki kinevező okiratát az MNL Vas Vármegyei Levéltárában őrizzük.[3] Hogy miért itt, hogyan került Szombathelyre, azt csak találgathatjuk. Annyi bizonyos, hogy az 1930-as években került be a levéltárba, a Vasvármegyei Múzeum által átadott gyűjteménnyel együtt. Valószínű, hogy az 1934. évi VIII. törvény a Nemzeti Múzeumról (valójában az 1922-ben létrehozott Magyar Gyűjteményegyetem átszervezéséről) rendelkezése, az ott említett gyűjtőköri elhatárolás eredményeképpen adták át a gyűjteményt a vármegyei levéltárnak. A múzeumi gyűjtés körülményei jelen tudásunk előtt rejtve maradtak.

Találhatók további veszprémi vonatkozású iratok is az MNL Vas Vármegyei Levéltárában, amelyek rendeltetésszerűen – pl. a Vasvári Káptalan anyagában – jutottak Szombathelyre. Alkalomadtán ezekből is adunk ismertetőt.

Jelen írásunkkal köszöntjük a „Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa” rendezvénysorozatot, ily módon szeretnénk hozzájárulni a kulturális értékek bemutatásához.



[1] Magyar Katolikus Lexikon http://lexikon.katolikus.hu/B/B%C3%ADr%C3%B3.html (Hozzáférés: 2023.01.20.)

[2] Kisgyörgy Éva: Kastély, templom, vár – Sümeg mesterhármasa. National Geographic online, 2022.07.10. (Hozzáférés: 2023.01.20.) https://ng.24.hu/kultura/2022/07/10/kastely-templom-var-sumeg-mesterharmasa/

[3] HU-MNL-VaVL-XV.2. Vas vármegye Múzeuma által átadott iratok gyűjteménye, Nr. 14.

dr. Kóta Péter



HU-MNL VaVL XV. Vas vármegye Múzeuma által átadott iratok gyűjteménye, Nr. 14


Padányi Bíró Márton püspök arcképe
https://ng.24.hu/kultura/2022/07/10/kastely-templom-var-sumeg-mesterharmasa/

Utolsó frissítés:

2023.05.02.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges