Levelek a múltból | 2023. február
Csáfordi Tóth Róza édesapjának kerítése
Csáfordi Tóth Róza (1822–1873) neve minden bizonnyal ismert az irodalomkedvelők előtt, sőt a széles közönség is gyakran hallhat róla, hiszen személye, mint Petőfi Sándor első ismert szerelméé, gyakran kerül szóba a különféle szellemi vetélkedőkön.
A Vas vármegyében lezajlott történet valószínűleg mindenki számára ismert: miután Petőfi apja csődbe ment, a költő 1839 nyarán rokonához, a földmérő Salkovics Péterhez költözött Ostffyasszonyfára, ahol a legenda szerint Salkovics rajzolóként alkalmazta. A költőfejedelem a Kemenesalján egy vidéki, mégis nagyon művelt közegbe került. Itt kötött életre szóló barátságot Orlai Petrich Somával (1822–1880), valamint ismerkedett meg a szomszéd falu egyik gazdag nemesének szépséges leányával, Csáfordi Tóth Rózával is.[1]
Petőfi életének több eseményéhez hasonlóan osttfyasszonyfai tartózkodását is számos rejtély övezi. Ezek közé tartozik Csáfordi Tóth Róza nevének kérdése is. A szakirodalom szerint Csáfordi Tóth Róza 1822 januárjában született. Csakhogy Csöngén a jelzett időpontban Tóth névvel csak egy Csáfordi Tóth Terézia nevű gyermeket kereszteltek, akinek édesapja Tóth Ferenc királyi főstrázsamester, édesanyja pedig Andrássy Tréska volt. Ennek alapján bátran kijelenthető, hogy a széles körben ismert Rózának bizony Terézia lehetett a valódi neve…
A másik legenda szerint Petőfi vendéglátója, Salkovics Péter vagyonát földmérésből szerezte. Igen ám, de ennek ellenére egyetlen tőle származó térképet sem őriz a Vas Vármegyei Levéltár. Ennek ellenére még lehet ugyan földmérő, de hogy ebből meggazdagodott volna és egy nagyobb rajzoló műhelyt fenntartott volna, az erősen kérdéses. Salkovics Péter neve ráadásul a vármegyei iratanyagban egyáltalán nem is tűnik fel.
Csáfordi Tóth Róza egy csöngei nyugalmazott őrnagy, Tóth Ferenc, teljes nemesi nevén: Csáfordi Tóth Ferenc leánya volt. A család csinos kúriában lakott. Tóth Ferenc saját birtokán gazdálkodott, magyarosan csak „főstrázsamesternek” neveztette magát, de külsőre egy osztrák tisztre hasonlított, borotvált arccal, copffal. A napóleoni háborúkat megjárt konzervatív öreg katonát, a csöngei evangélikus egyház inspektorát, roppant rátarti emberként jellemezte a szakirodalom.[2]
Nem csoda, hogy a tekintélyes katona, aki ráadásul egyházi tisztet is viselt, hajlamos volt arra, hogy hatalmát a lehetőségig kiterjessze és érvényesítse. Erre utal, hogy 1830-ban szomszédjának, Varga Ferencnek, Horváth György jobbágyának kerítését sertéseivel és bivalyaival tönkretette, mégis a jobbágyot akarta arra kötelezni, hogy építse azt újjá. A levéltárunkban őrzött alábbi irat Varga Ferencnek az eset kapcsán 1830-ban írt panaszlevele, amelyben az alispán felé jelzi a fenti hatalmaskodást, illetve kéri, hogy mentsék fel a kerítés elkészítésének terhe alól, hisz a jobbágyoknak sem erdejük, sem pedig tüskésük (bozótosuk) nincsen, ahonnan a szükséges alapanyagot beszerezhetnék.[3] Az ügy – a szolgabíró jelentése szerint – végül megegyezéssel zárult, de a dokumentum mégis jó lehetőséget nyújt arra, hogy bepillanthassunk annak a nemesi közbirtokosságnak, a csöngei lakosoknak az életébe, amelybe három hónapra a fiatal Petőfi Sándor is belecsöppent.
[1] Irányi István: Petőfi Mezőberényben, egykorú adatok és a szájhagyomány tükrében. In: Mezőberény története 2. Szerk.: Szabó Ferenc. Mezőberény, 1973. 37. p.
[2] Dienes András: Petőfi Vas megyében. Vasi Szemle, 1961. 3. sz. 58. p.
[3] HU-MNL-VaML-IV.1.b.-211/1832.
dr. Pál Ferenc
HU-MNL-VaML-IV.1.b.-211/1832.
Új hozzászólás