Egy szombathelyi ház "változásai"

Két évtizede már, hogy megjelent a „Kincses Szombathely” című kötet, amelynek szerzői közel háromtucatnyi, „lakóhelyünk arculatát eltérő időben és látószögben megörökítő régi grafikát” tettek közzé Szombathely múltjából, és sajnálattal állapították meg, hogy: „.. nem dicsekedhetünk a veduták olyan tömegével mint az ország egykori központjai, vagy a múltban hadászatilag fontos dunántúli városok…”[1]

   A kötetben tanulmányozható reprezentatív metszetek, „tömegesnek” nem mondható száma különös magyarázat nélkül indokolja, hogy most egy korábban sehol nem publikált szombathelyi épületábrázolást tegyünk közkinccsé.

   Mint köztudott, 1945. március 4-én Szombathely belvárosát bombatámadás érte, amelynek során a városcentrum fontos épületei, köztük a hajdani vármegyei levéltár is, súlyosan károsodtak. Az archívum raktárában összedőlt állványok romjai iratfolyóméterek százait temette maga alá, és a légnyomás által összekevert anyag válogatása, rendezése több évtizedre való, egészen napjainkig tartó munkát adott az intézmény munkatársainak. Ebből az úgynevezett „limbus” anyagból a közelmúltban egy rendkívül érdekes irat került elő.

   Julius Pachhoffer városi drogéria tulajdonos 1860. július 7-én „Thalberg bárónő részére” 27 korona 49 krajcár összegről szóló számlamásolatot állított ki, amely az előkelő hölgy számára 1858. május 10-e és december 22-e közötti időszakban a cégtől megvásárolt piperecikkek részletes felsorolását tartalmazza.[2]

   A máskülönben mindennapi számlát a város múltja szempontjából az teszi különösen érdekessé, hogy látható rajta a Pachhoffer üzletet befogadó épület homlokzati képe.

   Az épület ma már sajnos nem létezik, ezért városban való elhelyezkedését meghatározó kutatásba kezdtünk.

   Kiindulópontot jelentett, hogy a másfél évszázada készült nyomaton látható a szombathelyi székesegyház egyik tornya. Ez az ábrázolási perspektíva kétségtelenné teszi, hogy az épület a város Fő terének nyugati oldalán, a Széchenyi utca sarkán, a megyeszékhely napjainkban is egyik legforgalmasabb, gyalogosok százai által látogatott pontján állt.

   Ha a bevezetőben hivatkozott „Kincses Szombathely” című kötet illusztrációt átnézzük, ez a ház a 21. számon közölt ábrán is felismerhető.[3]

   Az épület 19. századi tulajdonosairól Tilcsik Györgynek egy 2016-ban írt tanulmányából részletes információkat kaphatunk. Megtudhatjuk, hogy a házat Zwelfer Mihály sörfőző 1801-ben vásárolta, amikor Szombathely polgára lett, és annak falai között két évtized múltán már „Franz sörkocsmája”, a város egyik sokak által látogatott mulatóhelye működött.[4]

   Az itt játszódó korabeli eseményeket Francsics Károly (1804-1880) borbélylegénynek Vörös Károly (1926-1996) által közzétett naplójából részletesen megismerhetjük.[5]

   Nem sikerült kideríteni, hogy az italmérésből mikor lett drogéria, azt viszont tudjuk, hogy a soproni származású Pachhofer Gyula kalmár, mint városi polgár tevékenykedett Szombathelyen. Gyula nevű gyermekét 1845 májusában keresztelték, majd 31 évesen megözvegyülve, a helyben lakó Koller Emíliát vette feleségül.[6]

   Az épület homlokzata a 19. század végéig változatlan volt, ezt Knebel Ferenc (1836–1910) fotográfiája egyértelműen bizonyítja.[7]

   Az épület sorsában jelentős változás a századfordulón történt, amikor a Széchenyi utca sarkán álló Fő téri házakat lebontották, és az így kialakított telken 1913-ban, a Mocsányi Károly budapesti és Stadler Dezső győri építészek által készített tervek alapján a Szombathelyi Takarékpénztár Részvénytársaság négyemeletes székházát építették fel.[8] A szecessziós stílusú ingatlan a cég 1950-ben történt államosítása után elveszítette eredeti funkcióját. Emeleti részein lakásokat alakítottak ki, nagy belmagasságú földszintjét kereskedelmi célokra hasznosították, benne a mai napig különféle áruházak, üzletek működnek.

Feiszt György

.
(HU MNL VaML XXXII. 1. Levéltári letétek 61. sz.)