Antantmisszió kőszegi vendégségben (1922)

A trianoni döntés után a Magyar–Osztrák Határmegállapító Bizottság 1921. július 28-án alakult meg Grazban. A győztes hatalmak (Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Japán) mellett Ausztria és Magyarország képviselői vettek részt benne. 1921 nyarán kijelölték az új határvonalat, amely lényegében megfelelt a békeszerződésben megállapítottaknak. Az 1921 őszén kibontakozó nyugat-magyarországi felkelés következtében – amelyben kőszegiek is részt vettek – az antant képviselőinek közvetítésével új tárgyalásokat kezdeményezett a két szomszédos fél. Köztudomású, hogy az 1921. október 13-án keltezett velencei jegyzőkönyvben Magyarország lehetőséget kapott, hogy Sopron és környékének hovatartozásáról népszavazáson döntsenek. Ugyanakkor ezzel nem fejeződtek be a magyar–osztrák tárgyalások egyes települések és területek átadásáról vagy cseréjéről.

Kőszeg város több téren is érdekelt volt az egyeztetéseken. Az Írottkő-kilátó Magyarország felőli megközelítésében részsikert értek el, a határkiigazító bizottság javaslatára lényegében kettéosztották az épületet. Az eredeti tervekhez viszonyítva a város erdeiből nem kerültek részek Ausztriához, sőt a Rőtfalvához (ma Rattersdorf, Ausztria) tartozó hg. Esterházy tulajdonból 1600 hold a város közigazgatási területéhez került.[1]
    A kőszegiek a környékbeli községek visszakerülésével kapcsolatban is reménykedtek, mert azokra a Kőszegi járás túlnyomó részének elvesztését követően mintegy kárpótlásként számítottak. Eleinte 17 települést szerettek volna visszaszerezni, de hamar rájöttek, hogy petíciók, tiltakozások, tüntetések ide vagy oda, erre semmi esély nem adódott. Végül már Rőtfalva és Rendek (ma Liebing, Ausztria), mint közvetlen gazdasági „Hinterland” visszaszerzését is örömmel fogadták volna.
    Ezért tettek meg mindent az antant bizottság tagjainak minél ünnepélyesebb fogadtatására és megvendégelésére. A határmegállapító bizottság, amelyet a bizalom jeleként Kőszegen határkiigazító bizottságnak neveztek, első alkalommal 1922. március 9-én érkeztek a városba. A polgármester plakátokon hívta fel a lakosság figyelmét az alkalomra, kérve, hogy mindenki legyen a városháza előtt és a házakat öltöztessék zászlódíszbe.[2]
    A „missió”-t nagy éljenzéssel köszöntötte a tömeg, Jambrits Lajos polgármester ünnepélyesen fogadta őket. Waldmayer Károlynak, az Osztrák–Magyar Bank nyugalmazott vezértitkárának vezetésével városi küldöttség tette tiszteletét előttük és adott át négynyelvű memorandumot a helyiek kívánságaival. André Jocard francia őrnagy, a bizottság elnöke válaszában ígéretet tett, hogy készséggel teszi tanulmányozás tárgyává a beadványt. Ezután magyar résztől még egy olasz nyelvű hozzászólás hangzott el. Az újságíró értékelése szerint: „… Kőszeg város közönsége méltán büszke lehet történelmi múltjához is illő magatartására és reméljük, hogy az eredménye sem marad el e napnak.”[3]
    Ugyanezen szellemben fogadták a munkaútjukról március 12-én visszatérő megfáradt bizottsági tagokat. Ezúttal nem tömegrendezvénnyel várták őket, hanem baráti ebéddel. A delegációnak a város egyetlen szállodájában, az Arany Struccban foglaltak helyet. Az eseményen a külföldieken és a helybelieken kívül részt vett a megyei közigazgatás vezetésének egy része is, közöttük Herbst Géza alispán, aki alig negyed évvel korábban, a főispánt helyettesítő tisztviselőként hozott bizalmas tiltó határozatot az antant missziók megvendégeléséről.[4] Az étkezés jó hangulatban a szokásos oda-vissza köszöntőkkel zajlott. Szinte senki nem maradt ki az üdvözlésekből.[5]
    Az ebéden 28 személy vett részt, a hat gépkocsivezetőt külön helyiségben szolgálták ki. A vendégek ételének ára személyenként 186 K-t tett ki – sajnos az elszámolásban nem részletezték az étlapot–, a sofőröké mindössze 86 K-t. A fentebb említett jókedv köszönhető lehetett annak a nagy mennyiségű boritalnak is, amiből fejenként több mint 8 dl jutott. Ma már furcsának hat, de a sofőrök is benyakaltak fejenként fél litert. A végszámla 7494 K-ra rúgott. Pontosan nem tudjuk ezt mai áron értékelni, de támpontként felfogható, hogy 1 db zsemléért annak idején 3 K-t kértek. A polgármester a képviselőtestület utólagos hozzájárulásával elszámolhatta a költségeket a városi pénztár közélelmezési rovata terhére. Megjegyezzük, hogy a határozatban 8349 K szerepelt, de számlát csak a fent említett, valamivel kisebb összegről csatoltak.[6]
    A misszió csak délután két óráig tartózkodott a városban, aztán sietve továbbutaztak Sopronba. Március 28-án terjesztették be javaslatukat a Népszövetség Tanácsának, amelyben Kőszeg környékéről Léka (ma Lockenhaus, Ausztria), Hámortó (ma Hammerteich, Ausztria), Rőtfalva és Rendek visszakerültét javasolták.[7]
    A kőszegiek reményei sajnos nem váltak valóra. A bizottság Rőtfalvát és Rendeket ugyan Magyarországnak ítélte, ám azt a magyar kormányzat elcserélte az osztrák féllel az ugyancsak Vas megyei Szentpéterfa és az akkor még Sopron megyei Ólmod községekre.[8] Csekély kárpótlásként az utóbbi, szomszédos községet a következő esztendő elején adták át, azon a napon, amikor fentebb említett erdőterületeket kapta meg a város.[9] A visszacsatolások örömére a polgármester déli 12 órakor meghúzatta a város minden harangját.[10]

Jegyzetek

[1] Suba János: Adalékok a trianoni határ megállapításához Vas megyében. In: Vasi Szemle, 2000. 3. sz. 302-309. p.

[2] Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára Kőszegi Fióklevéltár. Kőszeg Város Polgármesteri Hivatalának iratai. (továbbiakban MNL VaML KFL Polg. ir.) Közigazgatási iratok 1210/1922.

[3] A határkiigazító bizottság Kőszegen. = Kőszeg és Vidéke (továbbiakban KésV), 1922. márc. 12. 1. p.

[4] MNL VaML KFL Polg. ir. Elnöki iratok. 1/1922.

[5] A határmegállapító bizottság… = KésV, 1922. márc. 19. 2. p.

[6] MNL VaML KFL Polg. ir. Közigazgatási iratok. 1210/1922.

[7] Örömhír. = KésV, 1922. ápr. 2. 1. p.

[8] Az igazságtalan… = KésV, 1922. szept. 24. 1. p.

[9] Olmód Magyarországé. = KésV, 1923. márc. 11. 1. p.

[10] Városi közgyűlés. = KésV, 1923. márc. 18. 1. p.

Söptei Imre

Kőszeg város képviselő-testületének Rőtfalva és Rendek elcserélése ellen tiltakozó feliratához
csatolt térképvázlat
(Suba János: Az Állami Földmérés szerepe trianoni határok kijelölésében, kitűzésében. A magyar–osztrák határszakasz. In Catastrum. 2018. 2. sz. 40. p.)