Május

Szakkönyvtárunk időszaki kiadvány csoportjának egyik gyöngyszeme a „Jó Pajtás „ Képes gyermeklap VI. évfolyama.

Szerkesztő: Sebők Zsigmond

Főmunkatárs: Benedek Elek

SEBŐK ZSIGMOND
(1861-1916)

A magyar gyermekirodalom klasszikusa: ő teremtette meg Dörmögő Dömötör, Zebulon és Dorka, Róka Miska, Malac Misi feledhetetlen alakjait. Aligha volt valaki is az irodalomtörténetben - talán az egész világirodalom-történetben -, aki úgy tudott volna a nyolc és tizenkét év közötti kezdő olvasóknak mesélni, hogy ennyi derűs, de még felnőttkorban is igaznak bizonyuló embertípust rajzoljon meg állatalakjaiban, és köréjük még némi ironikus társadalomkritikát is előkészítsen. Sebők Zsigmond a gyermekeket arra neveli, hogy szeressenek olvasó emberek lenni, és igényeljék a realizmust. Nem a legkisebbek meseírója, nem is a már serdültebbek romantikus-kalandos írója, meséivel kivezet a mesevilágból a valóságos élet felé, és előkészíti a bonyolultabb emberi-társadalmi problémák igényét és megértését. Az újabban ismét kiadott Mackó-könyveinek az eszményvilága a millennium és az első világháború közti fél emberöltő ábrándos nacionalizmusát is erőteljesen tükrözi, és ez a történelemben alaptalanabb mesének bizonyult, mint a jóságos Mackó Muki becsületes és diadalmas küzdelme a gonosz óriáskígyóval... De aki serdülni kezdő olvasóknak ír, annak jól kell ismernie és klasszikus példaképnek kell tekintenie a mesevilágnak e sajátos realistáját. És voltaképpen nagyon jó lenne, ha akadna, aki Sebőknél nem kisebb írói tehetséggel úgy tudná átdolgozni a mostani gyerekek számára Dörmögő Dömötör klasszikus kalandjait, mint ahogy Robinsont, Gullivert és Don Quijotét is újra meg újra elmesélik a későbbi nemzedékek gyermekei számára.

1909-től kezdve pedig jó barátjával, a gyermekirodalom másik klasszikusával, Benedek Elekkel megalapítja a másik gyermekújságot, a Jó Pajtást, amelynek mindhalálig a szerkesztője.

Sebők Zsigmond a maga nemében remekíró volt, akit felnőttek és gyerekek egyaránt szerettek. Ő is szerette az embereket, és ez érződik is minden során. Viszonylag fiatalon halt meg, ötvenöt éves korában. A Kisfaludy Társaságban Molnár Ferenc mondott emlékbeszédet róla. Ez a szép emlékezés a Nyugatban is megjelent. A leglényege az, hogy Sebők Zsigmondot szerették és szeretik a gyermekek, s amit tőle olvastak, azt magukkal viszik a felnőttkor idejére is.

BENEDEK ELEK

1859-1929

 magyar újságíró, író, országgyűlési képviselő, „a nagy mesemondó”.

Napilapokat és folyóiratokat szerkesztett: Magyarság (1901–02); Magyar Világ (1902–03); Magyar Kritika (1897–99); Nemzeti Iskola (1890–1905); Néptanítók Lapja (1907–09). Emellett számos lapban publikált álnéven, ezekből ad közre válogatást a kétkötetes Az ismeretlen Benedek Elek c. munka.

1889-ben részt vállalt a Pósa Lajos által indított első irodalmi értékű, hazafias szellemű gyermeklap, Az Én Újságom szerkesztésében, Sebők Zsigmonddal együtt szerkesztője volt a Jó Pajtás gyermeklapnak. 1890-ben belépett a Demokratia nevű szabadkőműves páholyba. Ifjúsági könyvsorozatot szerkesztett: Kís Könyvtár, amelynek folytatása B. E. kis könyvtára címmel jelent meg. 1900-ban a Kisfaludy Társaságnak is tagjává vált. Az ifjúság számára készült mese-átdolgozásait tartalmazó Ezüst Mesekönyv és Arany Mesekönyv – amelyek főként az Az Ezeregyéjszaka meséinek és a Grimm fivérek meséinek átiratai voltak – tucatnyi új kiadásaival, újabb átdolgozásaival évtizedeken át a legfőbb és legjobb magyar mesekönyvek voltak. Verseket, színdarabokat, leányregényeket, történelmi és irodalomtörténeti műveket is írt.

1921-ben hazatért a trianoni békeszerződés által Romániához csatolt Kisbaconba és ott élt haláláig, ahol példaképe, szervezője volt a szárnyait bontogató romániai magyar kalákásoknak és a Cimbora című ifjúsági lapot szerkesztette. Mint meseíró, a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője. Ifjúsági írásaival, szerkesztői működésével az élen járó pedagógusok között foglal helyet.

A Franklin Társulat 1909-ben Jó Pajtás néven Sebők és Benedek szerkesztésében új gyermeklapot indított. Törvényszerű, hogy az azonosságok mellett a két lap között különbségek is voltak. Az azonosságok között említjük, a kiváló szerzőgárdát, Mikszáth Kálmánt, Móricz Zsigmondot, Molnár Ferencet, Benedek Marcellt. Különbség volt viszont, hogy az Én Újságom a XIX. század végének hangulatában íródott, míg a Jó Pajtás már a XX. századot tükrözte.

Talán úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Jó Pajtás gyermekeknek készült újság volt, a gyermekek életkorához alkalmazkodott, de a felnőttek világának eseményeit is követte. Érthetően nagyobb szerepet kaptak a gyermekek fantáziáját megmozgató technikai események: a repülő, a léghajó, az olimpia, a háború stb. Megmaradtak viszont – és ezt pozitívan értékelhetjük – az Én Újságomból az állandó mesefigurák, akik mintegy a gyermekek „jó ismerősei” voltak.

A Jó Pajtás rovatai: Költemények; Mesék, elbeszélések, színművek, és tarka történetek; Ismeretterjesztő közlemények; Rejtvények, fejtörők; Vegyesek; Szerkesztői üzenetek.

Bár erre még a Cimbora ismertetésénél visszatérünk, Benedek már ekkor is nagy gondot fordított az olvasókkal való szoros kapcsolatra. A levelezési rovat egyik különleges értéke Benedek lapszerkesztői tevékenységének. Jellemző, hogy miután Sebők Zsigmond meghalt, és Benedek egyedül maradt szerkesztőként,  e téren radikális reformokat hajtott végre. Ennek egyik lényeges eleme volt, hogy minden levélre azonnal válaszolt, sőt biztatta kis olvasóit is a levélírásra. Válaszaiban tanácsot, feladatot ad, kedvesen nevel, helyesírási hibát korrigál stb. Gondolkodására, politikai nézeteire jellemző, hogy a Jó Pajtásban háború ellenes verset közöl. Így például a Rókáné komámasszonyról szóló kisregényében a hadiszállítók visszaéléseit leplezi le, amikor a Rókáné libát és csirkét, Ordas uram pedig marhát szállít a hadseregnek.

A Tanácsköztársaság a Jó Pajtást megszüntette, majd feltételekhez kötötte az újraindítást. Benedeknek többek között együtt kellett volna dolgoznia a helyettes népbiztos, Fogarasi Béla nővérével. Ezt Benedek nem vállalta.

(Forrás: Wikipédia

Jáki László: Benedek Elek és az ifjúságifolyóirat-kiadás

A magyar irodalom arcképcsarnoka)