Június

Fent István: A magyar selyemtenyésztés 250-éves múltjából

Budapest, 1930.

Bezerédj Pál (1840-1918) mezőgazdász, a magyar selyemhernyó-tenyésztés és selyemgyártás mentora.

Az előkelő dunántúli köznemesi bezerédi Bezerédj család sarja.

Iskoláit Sopronban kezdte, majd a bécsi Theresianumban folytatta. Mezőgazdász oklevelet a bajorországi Weihenstefan gazdasági felsőbb tanintézetben szerzett. Gazdasági gyakorlatát két évig Károlyi Lajos gróf tótmegyeri, majd nagybátyja szedresi (Hidjapuszta, Tolna vármegye) birtokán végezte. Itt figyelt fel a selyemhernyó-tenyésztésre, s részben ennek tanulmányozására is külföldi utakat tett. Hat évig Párizsban lakott, s megfigyelte a francia selyemtenyésztést és selyemipart. Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország és Oroszország gazdaságaiban is tett tanulmányutakat. Olaszországban meglátogatta az idős Kossuth Lajost is turini otthonában, aki a következő tanácsot adta neki: „Politizálni túl sokan politizálnak Magyarországon, csinálj inkább industriát, ezzel többet használsz a hazának”.  

Eperfamagot és csemetéket vásárolt külföldön, így be tudta indítani az itthoni szederfatenyésztést az egész országban. 1851-ben egy felmérés szerint: „összesen 2.375.100 db eperfát találtak a még használható epreskertekben vagy dűlők, utak mellé kiültetve. Az újabb adatokkal együtt kb. 2.440.000 db-ra becsülhető az ország teljes eperfaállománya.” 1879-ben, miután hazatért, részt vett a Székesfehérváron megrendezett II. országos gazdakongresszuson. Az ott szervezett kiállításon hidjai nyersselymet és selyemkelméket mutatott be, élőben látható volt a gombolyítás munkafázisa, s tájékoztató füzetet is osztogatott. Kemény Gábor földművelésügyi miniszter figyelme ráterelődött, s felkérte a magyar selyemhernyó-tenyésztés állapotának felmérésére, s terveinek leírására. A miniszter döntése értelmében Bezerédj Pál, mint a „hazai selyemhernyó-tenyésztés emelésére kiküldött miniszteri megbízott” 1880-tól az ország egész területén szervezhette a tenyésztést. Kezdeményezésére 1898-ban elkezdték a Tolnai Selyemfonógyár építését. Magyarország gubótermelését 2,5 ezer kg-ról évi 2 millió kg-ra emelte. Így 1905-ben a történelmi Magyarország selyemhernyótenyésztése Olasz-és Franciaország után a 3. helyet foglalta el Európában.

Működése eredménye volt az 1885. évi XXV. törvénycikk, mely a selyempeték előállítását, forgalmát, a selyemgubók termelését állami feladattá minősítette, a hazai selyemtermelés egész üzemi szervezete állami volt, de a tenyésztők egyénileg termelték a selyemgubókat. Gubóbeváltók egész hálózatát építtette ki. Ugyancsak része volt az 1894. évi XII. törvénycikk eperfaültetési részének megalkotásában. Selyemfonodák alapítását és bővítését kezdte meg: Pancsova, Tolna, Győr, Újvidék, Komárom, Törökkanizsa, Mohács, Békéscsaba és Lugos telephelyekkel. A lakóhelyüktől távolabb dolgozó selyemgyári munkásnők részére otthonokat állított fel 1910-ben Tolnán, 1911-ben Győrött, 1913-ban Komáromban, 1914-ben Újvidéken és Lugoson. A szép színű, fényű, kiváló szálerősségű és rugalmasságú magyar fonott selyemkészítményeket 1890-ben Bécsben, 1894-ben Lyonban, 1900-ban Párizsban, 1904-ben Saint Louis-ban és 1906-ban Milánóban Grand Prix-vel jutalmazták. Működésével elérte, hogy a selyemtermelésnek az ország gazdasági életében is súlya legyen, az évi gubótermést 25 év alatt 2500 kg-ról 2 millió kg-ra emelte. Azonban a trianoni békeszerződés döntései után a magyar selyemipari létesítmények nagy része az ország határain kívülre került.

Mint a hazai selymészet mentora, a selyemhernyó-tenyésztés érdekében hatalmas propagandát fejtett ki. Szerte az országban évenként sok ezernyi, a hazai nemzetiségi nyelvek mindegyikén megírt és jó ábrákkal ellátott útmutatót és naptárt adott ki és osztatott szét. A községekben, számos iskolában és tanítóképzőben erre a célra kiképzett szakértők a selyemhernyó-tenyésztési és eperfa-nevelési ismeretekről tartottak előadásokat vetített képek bemutatásával. Évente díjakat osztatott ki a legeredményesebb gubótermelőknek.

A Magyar Tudományos Akadémia Bezerédj Pált működése kiemelkedő gazdasági jelentőségének elismeréseként 1900-ban a Wahrmann-díj aranyérmével tüntette ki, de ő a díj pénzértékét az Akadémiának köszönettel visszaadta.