Lóúsztatás és mezítelen fürdőzők „Tolna-Füreden” , azaz a Csörge-tónál

Nincs is jobb kánikula idején, mint elmerülni a hűsítő habokban! A fürdőkultúra gyökerei az ókorig nyúlnak vissza, hiszen már a görög-római civilizációban ismert volt a fürdőzés tisztálkodási és vallási szerepén túl a gyógyvizeknek az emberi szervezetre gyakorolt kedvező hatása, sőt kikapcsolódásként, rekreációs és társasági időtöltés gyanánt is felkeresték a fürdőket. A fürdőkultúra a 19. században az arisztokrata és középbirtokos nemesi családoknak köszönhetően új lendületet kapott hazánkban is, majd a század második felében a polgárosodás következtében egyre nagyobb körben vált népszerű, kellemes és hasznos időtöltéssé.

A közzétételre kiválasztott irat a 19. századvégi szekszárdi fürdőélet mindennapi problémáiba enged bepillantást olvasóinak. Az akta, a szekszárdi fürdőkultúra kutatója, Dr. Csekő Ernő főlevéltáros kollégánk előtt is valószínűleg ismeretlen, mivel jó ideje a lymbusban, azaz a rendezetlen levéltári anyagok gyűjteményében várta, hogy a helyére kerüljön[2]. Ennek ellenére a benne felvetett problémáról, más levéltári forrásoknak és a korabeli helyi sajtótermékeknek köszönhetően bővebben olvashatunk Csekő Ernőnek a Wosinsky Mór Megyei Múzeum Évkönyvében megjelent tanulmányában, melyben a szerző a többi Szekszárdon létesült fürdőt is bemutatja.

Szekszárdon elsőként a 19. században egyre népszerűbbé váló fürdőzésre a mai Fürdőház utcában álló, török fürdőnek nevezett, Schubert János borbély és seborvos által üzemeltetett gőzfürdő adott lehetőséget. Az 1854-ben megnyitott fürdő (és kávéház) eleinte nagy népszerűségnek örvendett, aminek köszönhetően a mindössze egy hagyományos kúttal rendelkező fürdő hamarosan elérte teljesítőképességének határát. Az 1870-es évektől egyre kevésbé tudott megfelelni az elvárásoknak, ezért néhány évvel a tulajdonos halála után, 1877-ben sor került a Schubert-féle gőzfürdő bezárására.[3]

A gőzfürdő mellett Szekszárd közelében több lehetőség is adódott a szabadvízi fürdőzésre, strandolásra. A legnagyobb népszerűségnek a Csörge-tó örvendett, már azelőtt is, hogy 1860-ban Stann Jakab építőmester[4] megnyitotta volna itt fürdőjét. A tó a nevét a legenda szerint onnan kapta, hogy ezen a helyen egy régi vár süllyedt el, ahová az állítólag Szekszárdon eltemetett I. Béla királyunk sírjából rabolt kincseket rejtették, s itt az egykori vár harangjának „csörgető moraja” időnként hallhatóvá válik.[5] A városközponttól alig több mint 3 km távolságra fekvő tó megközelítését már ekkor menetrendszerűen indított kocsikkal segítették. A közalapítványi uradalom tulajdonában lévő tavat meghatározott időre lehetett bérelni. Ettl József, már a modern kor elvárásainak megfelelő nyilvános fürdőjének 1882-es megnyitásáig, főként búzamosásra, halászatra és lóúsztatásra használták. Az Ettl-féle táncteremmel, vendéglővel, kerttel, tekepályával ellátott „nyári fürdő és uszoda a célszerű s tetszetős berendezésénél fogva is a város közönségének, s főleg a vagyonosabb és műveltebb osztályából”[6] érkező látogatóinak épült[7] és az úszni nem tudók számára nemenként külön szervezve úszásoktatást is biztosítottak a fából készült fürdőházban.

Az 1885-ös évben a központi járás főszolgabírójához az uradalom ügyigazgatósága által benyújtott kérelem tanúsága szerint az ide érkező fürdőzőket „közegészségügyi, közerkölcsiségi és életbiztonsági” értelemben is veszély fenyegette. Lássuk mi okozta a problémát! A beadvány szerint igen gyakran előfordult, hogy a földművesek és a fürdő vendégeit szállító bérkocsisok „lovaikat, a ronda, izzadtságtól összetapadt bűzös piszokréteggel borított szánalmas igavonó állataikat áztatás és úsztatás végett minden arra fordulásnál a Csörgeték vizébe állították”, ami különböző betegségek terjesztését okozhatta, éppen ezért erre vonatkozóan már megfogalmazott tilalmat a szekszárdi bíró, így az ezt megsértők kihágást követtek el. További panaszként olvashatunk arról, hogy „az alsóbb osztályú nép … a bérlő minden ellenzése dacára szabadon és gyakran minden öltözet nélkül egész mezítelen fürdik”. Ez nem csak a közerkölcsöt sértette és jegy megváltása nélkül való fürdőzés anyagi károkkal is járt, hanem mivel a tó fürdőn kívüli része helyenként nagyon mély, számos esetben tragédiát és vízbefulladást is okozott. A beadvány szerint ezen problémák, azaz egyrészt „a tó vizének a lovak általi fizikai, valamint a meztelen fürdőzés által erkölcsi megrontása azt fogja eredményezni, hogy a tisztességes közönségnek saját szeméremérzete tiltja majd a hely látogatását,” éppen ezért a közalapítvány részéről az az elvárás fogalmazódott meg, hogy a város „tiltsa meg a fürdőbirtokos engedélye nélküli szabad … és mezítelen fürdőzést, továbbá lónak, s bármely állatnak a vízbe állítását”, ezt hirdesse ki „tilalomfákon”, és „rendőri őrjárat” indításával ennek betartatását szorgalmazza.

A közérdeket sértő probléma több ízben publicitást kapott a helyi sajtó, a Szekszárd és Vidéke illetve a Tolnamegyei Közlöny hasábjain is, ahogyan arról Csekő Ernő tanulmányában is olvashatunk. A helyzet orvoslására hozott rendelkezés szerint 1885-ben a meztelen strandolásért nyolc nap elzárás járt, míg a lóúsztatás ellen a tulajdonos a fürdő környékét árokkal körülvéve próbált meg védekezni, igaz eredménytelenül, hiszen a kiásott árkot helyenként már másnapra betemették.[8]

1891-ben az alispán korlátozta a szabadfürdőzést, és a lóúsztatást is megtiltották a járási orvos jelentése alapján nemcsak a nyári időszakra, hanem az egész évre vonatkozóan. A rendelkezések betartatása nem ment könnyen, hiszen Ettl József leánya, Ettl Crescentia a szekszárdi főszolgabíróhoz 1904-ben címzett levelében továbbra is a ló úsztatás és a ruha nélküli fürdés miatt emelt panaszt, sőt azt is kifogásolta, hogy sokan a piszkos ruhájukat is a Csörge-tóban mossák, majd annak partján szárítják azt.[9] Ekkor azonban már működött Szekszárd városában a Hadinger-féle gőzfürdő[10], mely valódi alternatívát jelentett a Garay Jánost és Babits Mihályt is megihlető Csörge-tó strandjának közönsége számára.

Forrás: MNL TML IV.412.a Központi járás főszolgabírájának iratai. Közigazgatási iratok 4479/1885

Felhasznált irodalom: Csekő Ernő: A fürdőélet intézményesülése Szekszárdon a II. világháborúig. in: Wosinsky Mór Múzeum Évkönyvei XXVI. szerk. Gaál Attila, Szekszárd, 2004. 351-398.p.

Fotó forrása: Üdvözlet Szegzárdról! szerk. Vitéz Attila, V. Kápolnás Mária Szekszárd, 2004. 66.p.

Összeállította: Maul-Link Dóra