Különös házasság?

„A házasságok az égben köttetnek”, tartja a régi mondás, talán azért is, mert a házasságok szentesítése és dokumentálása az állami anyakönyvvezetés 1895-ös bevezetése előtt kizárólag az egyházak feladata volt, miként a születések és halálozások rögzítése is a felekezeti matrikulákban. A polgári házasság gondolata elsőként felvilágosult abszolutista uralkodónk, II. József 1786-os házassági pátensében jelent meg, azaz több, mint 100 évvel az állami anyakönyvvezetést megelőzve.

A nemesi közgyűlési iratok közül kiválasztott 1817-es dokumentum kapcsán bemutatható egy páratlannak valószínűleg nem mondható családmodell a 19. század elejéről. Az akta tárgyaként házassági engedély kérése olvasható. Felmerül a kérdés, hogy kinek, miért volt szüksége külön engedélyre a házasságkötéshez és kitől?

Az instáns, azaz a beadvány benyújtója, Borbély József kajdacsi kocsmáros volt. A kajdacsi református házassági anyakönyv bejegyzése szerint az említett Borbély József és Dombi Zsuzsanna 1810. november 27-én „a hitnek láncával egybeköttettek”. A frigyből 1816-ig öt gyermek született: 1811-ben egy Éva[1] nevű, egy hónapot élt lányka, 1812-ben egy János névre keresztelt fiú[2], 1814-ben az egy hetesen meghalt József[3], 1815-ben újra egy kislány, aki a Lídia[4] nevet kapta, végül 1816. május 23-án megint József[5] nevet adták újszülött fiúknak. Ez utóbbi kisded azonban öt naposan elhunyt, sőt a gyermekágyból édesanyja sem tudott felkelni, hiszen egy héttel a csecsemő után, 1816. június 4-én szintén meghalt. A hat év alatt született öt gyermekből tehát a kor csecsemőhalandósági arányainak megfelelően három nem élte túl a kisgyermekkort, azaz kettő árvával maradt magára fiatalon a kocsmáros.

Történt mindez egy olyan korban, amikor a magas halandóság ismeretében természetes volt, hogy az özvegyen maradt felek, főleg ha állandó anyai gondoskodásra szoruló kisgyermekük is volt, rövid időn belül ismét oltár elé léptek, miként az is, hogy a családokban több generáció lakott egy fedél alatt, vagy valamilyen okból oldalági rokonnal, testvérrel is egy háztartásban éltek.

Ifjú Borbély József újraházasodásának szándékát tehát mai szemmel szokványosnak, érthetőnek, indokoltnak, sőt talán szükségszerűnek is ítélhetjük, azt azonban már nem, hogy választása éppen meghalt felesége leánytestvérére esett. Nem is kelhettek egybe egyszerűen! A Bod Péter tollából származó, magyarra Benkő László által fordított és bővített Házassági törvényrajz című műben egy versike foglalta össze a vér szerinti és atyafiságból származó házassági tilalmakat:

„Lyányom, Néném, és az Unoka Leányom

Anyám’ Nénje, Öttse, Bátyám Nője Ángyam

Anyám Báttya ’ Nője, ’s édes – vagy mostoha

Anyám, - ’s Lyányom nem lesz’ nékem társam soha

Nőmnek nénje, ’s az’tán Lyánya mostohámnak

Menyem, ’s Apám’ huga, nőmmé nem válhatnak.”[6]

Néhány oldallal később azonban a kötet szerzője idézi II. József pátensét, hogy mi módon és kitől lehet mégis a házassági akadályok feloldására engedélyt, diszpenzációt szerezni: „A sógorságban tilalmas a házasság. … Tilalmas a férfinak az ő megholt feleségének ugyanott említett testvéréreit elvenni, és az asszonynak is az ő megholt férje testvérihez menni. … Ha mindazonáltal valami különös esetben, oly terhes okok adnák elő magokat, amelyek az ily vér szerént való atyafiak vagy sógorok közt leendő házasságot szükségessé tennék, ilyenkor jelentessék meg minékünk mindenkor ez a dolog, és csak a mi kegyelmes engedelmünk után lehet ebben a matériában az eklézsiai székhez folyamodni.”[7]

A bemutatásra választott dokumentum egy olyan korba kalauzolja olvasóját, amikor még a házasságkötéseknek korántsem volt egyértelmű alapja a két fél egymás iránt érzett szerelme. Az esetenként érdekből vagy éppen szükségből a szülők által összeboronált fiatalok vagy megszerették egymást vagy nem. Azt, hogy milyen érzelmi szálak fűzték Borbély Józsefet néhai feleségéhez, Dombi Zsuzsannához, nem tudhatjuk, azonban az iratok tanúsága szerint az özvegy igen hamar bánatán túllépve, vagy azzal együtt, de mindenképpen gyermekei érdekeit is szem előtt tartva bejelentette szándékát a református eklézsiának, miszerint a vele már eddig is egy háztartásban élő sógornőjével, Dombi Évával egybe kívánnak kelni. 1816. július 14-én, azaz kb. hat héttel feleség halála után, már Báthory Gábor, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke arról adott tájékoztatást latin nyelvű levelében, hogy a császári-királyi felséghez kell engedélyért, azaz a házassági tilalom feloldásáért folyamodni.

Borbély József több mint fél év elteltével 1817. március 18-án kelt következő levelében sógornője anyai gondoskodására, és a kettejük közt kibontakozó szimpátiára hivatkozva kérte meg a megyét, hogy járjon közben érdekükben.

Te[kin]t[e]tes Nemes V[árme]gye!

Néhai Hütvösöm Dombi Susanna ez előtt másfél esz[ten]dővel[8] meg halálozván ’s véle nemzett gyermekek is maradván, minthogy mind emlétett néhai Feleségemmel való Házasságom ideje alatt, mind azolta Házamnál lévő Leány Testvérinek Dombi Évanak az én gyermekeim eránt való különös hajlandóságát, gazdaságomnak szemes ’s gondos folytatását, ’s erántam naprol napra nevekedő szeretetit, ellenben az én hozzá való hajlandóságomnak, ’s bizodalmamnak gyarapodását is tapasztalnám, és ezeken föllül az ide maga valóságos Eredetiben A. Betű alatt csatolt Püspöki Tanú Levél emlétett Dombi Éva Hajadon Leány sógor Asszonyomnak való Törvényes Hazassági öszve kelést (ha hogy Eő Felsége Kegyelmes Királyunk[na]k engedelme altal megerösitettne) Helvetia vallásomnak fő agazatival ellenkezőnek éppen nem, hanem egybe egyeztetthetonek lenni világossan ki jelentené, mely alázatossággal esedezem Te[kin]t[e]tes Nemes V[árme]gye kegyes szine előtt hogy Dombi Éva sógor Asszonyom[na]k Házastársul leendő el vételére szolgalló kegyelmet Eő felségétül koronás fejedelmünktül részemre a Felséges Magyar Udvari Kir[ályi] Cancellárián megnyerni méltóztasson. Aki nagy úri kegyelmeibe ajánlott tellyes tisztelettel vagyok A Te[kin]t[e]tes Nemes V[árme]gyének alázatos szolgája s jobbagya Barbély Jósef Kajdatsi Lakos.

Szexárdon 18-dik martius 1817.

A vármegye késlekedés nélkül, március 21-i keltezéssel megfogalmazta a felterjesztést ebben az ügyben, természetesen latin nyelven:

A szokásos ügymenet szerint a megye beadványára válaszolva május 27-én kelt leiratban elrendelték a szükséges vizsgálat lefolytatását arra vonatkozóan, hogy más törvényes akadálya van-e az esküvőnek. Az eredményről az 1817. szeptember 18-án Szekszárdon megtartott közgyűlés előtt Cseh Ignác főszolgabíró „alázatossan jelentette, hogy mind az Kajdatsi Helység Elöljáróit mind az helybéli tiszt[eletes] Praedicátor Urat meghalgatván, azok[na]k vallások szerént Borbély József és az által feleségül el venni kívánt Dombi Éva között semmi olly civile akadály nintsen, mely miatt hazasságra nem léphetnek.” Ez alapján vélhetőleg meg is érkezett a Helytartótanácson keresztül az engedély, hiszen az esküvőt a református anyakönyv szerint 1818. június 16-án megtartották.

Borbély József második házasságából két gyermek született. Több mint három év elteltével, 1821-ben az új feleség, Dombi Éva egy fiúnak adott életet, aki az apa harmadik[9] József[10] névre keresztelt gyermeke volt, majd 1825-ben világra jött kislányuk, az apa második[11] Éva[12] névű utódaként, akit mindössze egy hetes koráig szerethettek.

Nem tudhatjuk, hogy mi zajlott le pontosan Kajdacson és Borbély család az életében, azaz az első feleség halála után „szájára vette-e a falu” az özvegyembert, akár amiért felesége lánytestvérével egy fedél alatt maradt, akár azért, mert túl hamar gondolt újból nősülésre. Az azonban biztos, hogy a 19. században a maitól eltérő mentalitás, életfelfogás és családmodellek működtek, melyek sokkal racionálisabb, egyszerűbb és talán gyorsabb válaszok adását is eredményezték a különböző élethelyzetek megoldására.

Forrás: MNL TML IV/1.b. Tolna vármegye nemesi közgyűlésének iratai 3:118/1817

Készítette: Maul-Link Dóra főlevéltáros