Jelenlegi hely

Egy Habsburg esküvő dokumentumai Tolna vármegye archívumában

2018.10.02.

A 18. századi európai uralkodócsaládoknál a házasságkötés általában politikai és dinasztikus célokat szolgált. Mária Terézia is ebben a szellemben választotta ki gyermekeinek, így a trónörökös, József koronaherceg számára is a menyasszonyt Pármai Izabella személyében.
Izabella 1741. december 31-én született Madrid mellett. Apai nagyapja V. Fülöp spanyol király, apja Fülöp, spanyol infáns, Párma későbbi uralkodó hercege, míg anyja, Lujza Erzsébet, aki XV. Lajos francia király lánya. Izabellát 18 éves korában, 1759-ben jegyezték el, a Habsburg trón várományosával, az 1741. március 13-án, Bécsben született József osztrák főherceggel. A házasságot először 1760. szeptember 7-én, képviselők útján kötötték meg, majd a hivatalos esküvői szertartásra 1760. október 6-án, Bécsben került sor.
A megye először egy 1760. május 20-án kelt leiratból értesült az októberre tervezett eseményről, amelyre az uralkodónő elvárta, hogy a megyéből mind nagyobb létszámban jelenjen meg a nemesség, ezzel is emelve az esküvő fényét. Mária Terézia ezen levelével egyszerre olvasták fel a közgyűlés előtt a nádor, gróf Batthyány Lajos (1751-65) Rohoncon, 1760. június 24-én kelt levelét, amelyben gróf a jegyajándék felajánlására, és annak a pozsonyi vagy pesti pénztár valamelyikébe való befizetésére buzdítja a megyét. Az augusztus 11-én, Bonyhádon megtartott közgyűlésen a megye ezek ismeretében arról határozott, hogy szerencsétlen adózó nép erőin felül teljesítve az előző évek rossz terméseire és egyéb problémákra hivatkozva 400 forintot fizet be a pesti pénztárhoz. Ugyanezen gyűlésen két júliusban, három nap különbséggel keltezett helytartótanácsi leirat is közzétételre került a tervezett őszi esküvővel kapcsolatban: elsőben zabot, szénát, lisztet és más élelmiszereket, a másodikban kimondottan marhákat kértek a ceremóniára. Ezen kéréseket szeptemberben újfent megismétlték. A bécsi esküvő előtt értesült a megye arról, hogy börtönben tartott rabjai közül egy közönséges tolvajt, név szerint Schuti Jánost, tekintettel a közelgő nagy és pompás ünnepségre, és az uralkodónő abból fakadó örömére október elsején szabadon engedhetik.
Az ünnepélyes nász előtt szeptember 25-én a nádor, gróf Batthyány Lajos ismét levélben fordult megyéhez, melyben arra emlékeztette a vármegyét, hogy a nagy nap előtt, már október 5-én jelenjenek meg Bécsben, továbbá újabb összeg befizetését javasolta a pesti vagy pozsonyi pénztárhoz. Ehhez a levélhez csatolva maradt ránk a menyegzővel kapcsolatos két további dokumentum, az egyik a kalocsai érsek beszéde, azaz üdvözlő szavai a császárhoz, Lotharingiai Ferenchez (1745-65), a császárnéhoz, és egyben királynőnkhöz, Mária Teréziához, József főherceghez, a vőlegényhez, menyasszonyához, és a többi főherceghez és főhercegnőhöz, a másik pedig a megyét az ünnepségen képviselő alispán és királyi tanácsos, Dőry Ádám és Styrum Lymburg Károly birodalmi gróf jelentése az eseményről, melyet december 1-én tártak a megye nyilvánossága, azaz a közgyűlés elé, s azt ott jegyzőkönyvbe is vették. A megye nagyon bőkezű volt a követeihez, ugyanis kiválasztásukkor 6 forintos napidíjat határozott meg számukra, kocsikra 60-60 forintot, valamint bécsi egyéb kiadásaik (például szállás) utólagos kifizetésére is ígéretet tett.
A nagy pompával ünnepelt frigy azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az ifjú trónörökös hiába lobbant szerelemre a kortársak szerint is igencsak tetszetős Izabella iránt, érzelmei sosem nem találtak viszonzásra melankolikus hangulatú feleségénél. Izabella ugyan két leánygyermeket szült Józsefnek, név szerint Mária Terézia Erzsébet főhercegnőt (1762–1770) és Mária Krisztinát, aki 1763. november 22-én, egy éves korában himlőben meghalt, majd egy hét elteltével édesanyja is ragályos betegség áldozatává vált.
József 1765-ben, ismét engedve az anyai akaratnak újra megházasodott. Második feleségével, Mária Jozefa bajor hercegnővel azonban sosem került gyengéd, bensőséges kapcsolatba, s miután 1767-ben őt is elvitte a himlő, a későbbi Kalapos király nem nősült meg újra.

Batthyány Lajos jegyajándék felajánlására buzdító levele a vármegyéhez:

Tekéntetes Nemes Vármegye!
Melly külenes, és valóban jeles királyi kegyelmét Fölséges Aszszonyunk ujabban Nemes Hazánkhoz, Nemzetünkhez, és minyájunkhoz nyilván terjeszteni méltóztatik, midőn első szülőtt Fiai drága Magzattyának Föl[sé]ghes Joseph királyi korona Fejedelmünk[nek] Föl[sé]ghes Isabella Pármai Fejedelem Aszszonyal jővő Octoberben leendő el jegyessűlését kegyességgel tellyes Levele által minyájunknak nem csak kegyessen jelenteni, hanem azon Lakodalmi nagy Fényességnek ékesítésére, a N[emes] Vármegyék Tagjainak számosab meg jelenését is nem csak meg engedni, de nagy kegyességgel kivánni, és azzal azon kőzőnséges őrőmében, és győnyőrűségében is részessé tenni méltóztatik! Ezen ide rekesztett Fől[sé]ghes Aszszonyunk Királynénknak kegyes Levelébűl bővebben tapasztalni fogja a N[emes] vármegye.
Mellyet midőn eő Föl[sé]ghe kegyes Parancsolattyábul kegyelmeteknek meg kűldem, egyszersmind olly csalhatalan bizodalommal vagyok, hogy minden ösztönzés nélkül is ki ki á N[emes] Vár[me]gye Tagjai kőzűl, á kitűl csak ki telik, ezen örvendetes napot személlye szerént illendő alázatos tisztelettel tehetsége szerint meg ékesítenyi kiványa, és azon kívül á N[emes] Vár[me]gye Hazánkban is be vett szokás szerint maga alázatos Buzgoságát szokott Lakodalmi Adomány által ezen alkalmatossággal is meg bizonyétani, és arrul engemet mentül előbb fogh bizonyossá tenni, és jó lehett Hazánknak sok féle, és rend kivől való terheltetéssei után vékonyab sorsát nem tagadhattyuk, ezen alkalmatossággal mindazonáltal az Ajándéknak mind a Kiralyi Föl[sé]ghnek illendőségéhez, mind penig Hazánk dűcsőségéhez, és alázatos Jobbágyi Buzgoságunkhoz leendő mértéklésén anyival kevesbé kételkedhetem, midőn ezen N[emes] Hazánknak á mostanyi sulyos, és Föl[sé]ghes Aszszonyunk minden igaz Hívesi, ’ s fej hajtó Jobágyi által bőven tapasztalt circumstantiákban nem csak nagyon meg terhelt, de mondhatom el merült statuszában kiváltkáppen édes Hazánk is minden alkalmatosságokban Fől[sé]ghes koronás Királnénkhoz való Jobbágyi Hívséghe, és igaz Buzgoságha inkáb mindenkoron nevelkedni láczatott: Mellyet bizonyára Fől[sé]ghes Királyi Korona Fejedelmünkhez ezen egyéb éránt is ritkán elől kerülendő első alkalmatossággal nem kevésbé, sőtt anyival nagyobb készséggel, és buzgosággal kétség kívül Kőzőnségessen fogják bizonyétani á N[emes] Vár[me]gyék, hogy azzal is mind penigh az Emberi Természetnek folyássa szerint jővendőben uralkodó Királyunk Kegyelmességét Sengejének kezdetében meg érdemelhessék: Az fől ajánlandó summát penig nagyob kőnyebségre, és alkalmatosságra nézve talán az utóbbi mód szerént csak az előbbi alkalmatossággal Pozsonyban, és pesten rendelt Cassák kőzűl egyikében bé szolgáltatni lehetne. Fogja kegyelmetek azzal nem csak sok rendbéli meritumit ezután is szaporétani, de nékem – is anyival tőbb módot nyujtani, melly által édes Hazánknak, és Kegyelmeteknek fejenként szolgálatira való igyekezetem győkeresebben erősedjék, és valósággal meg bizonyéthassam, melly igaz szivvel, és tőkélletes indulattal vagyok, és maradok
Tekéntetes Nemes Vármegyének

Rohoncz 24-a Juny 1760.
Kőteles kész szolg[álatá]ra
groff Batthyan Lajos
MNL TML IV.1.b. Tolna vármegye nemesi közgyűlésének iratai. Közgyűlési iratok 3:1402

Tolna vármegyei küldöttek beszámolója a bécsi esküvőről:

„Tekintetes megyénk emlékszik arra, hogy miután császári-királyi apostoli felséges úrnőnk leiratban közölte velünk, hogy fenséges koronahercegünk, József, a pármai herceg és spanyol infáns lányát, Izabellát feleségül kívánja venni. Királynőnk a többi hű kar és rend mellett, ezen [Tolna] vármegyének is méltóztatott a tudomására hozni, hogy a megye bizonyítsa alattvalói tiszteletét, egyrészt a királyi felségnek, másrészt a fenséges jegyeseknek, akiket ez jövendő uralkodókként meg is illet. Ezért [a megye] a szeptember 11-én, Simontornyán megtartott általános közgyűlésen minket az esküvői ünnepségre küldött és rendelt, hogy ott mi a birodalom többi nagy számban megjelent előkelőjével, karjaival és rendjeivel találkozva a mondott fenséges jegyeseknek boldogságot, örömteli házasságot, hosszú életet és tartós szerencsét kívánjunk. A megye akaratának eleget téve október 3-án Bécsbe megérkeztünk, majd az erre rendelt biztos írásos utasítására szállásunkra kísértek minket. Itt értesültünk arról, hogy a menyasszony az atyai házból szeptember 13-án indult útnak, és az érkezésünk előtti napon, dél körül érkezett meg [Bécsbe]. Itt a fenséges udvar rendelkezésének megfelelően néhai fenséges Savoyai Jenő kertjében szállt meg, és ott október 6-ig tartózkodott, mivel ezt napot jelölték ki a menyasszony fenséges udvarba való bevezetésére.
Október 4-én a fenséges császár és a társuralkodó névnapján fényességes és népes udvari kíséret mellett tartották meg ezt az ünnepet. A ferencesek templomához vonultak misére, majd onnan visszatérve nyilvánosan reggeliztek, nemcsak azoknak a szabad bejárása mellett, akik a fenséges udvart látogatni szokták, hanem megengedve azt a közelgő menyegzőre már nagy számban összegyűlt többi főnemesnek is.
Ugyanezen a napon a mondott fenséges menyasszony a jelenlegi belső tanácsosokat és kamarásokat kézcsókra fogadta. A Belvedere pompás, csaknem királyi épülete minden részében ki volt világítva. Mi pedig, miként a következő napokban, ahogyan idő és lehetőség adódott rá, a nádor, az udvari kancellár és más mindkét rendbeli előkelők színe előtt megjelentünk és onnan visszatértünk.
Végül eljött az esküvői ünnepségre kijelölt nap, s ekkor az említett Belvedere palotából, méghozzá a Karintiai kapun keresztül haladva, délután 3 órára rendelték el a fenséges menyasszony belépését. Természetesen a Karintiai kaputól az udvari rezidenciáig a városi polgárok századokba osztva kettős sorban álltak. Elöl ment két lovas udvari szolga, valamint a trombitások kara a belépés felvezetőiként. Ezeket követték Alsó-Ausztria karjai és rendjei 23 hatlovas fényesen felszerelt kocsival és ünneplőbe öltözött szolgákkal, majd az udvari kamarás 25, a jelenlegi belső tanácsosok, és birodalmi hercegek a megfelelő sorrendet betartva 46 kocsival, amelyek között 13 a magyar főrendeké volt. Ezeket követte pompásan felszerelve, Liechtenstein herceg, aki a vőlegény, főherceg és koronaherceg megbízásából Pármában küldöttként járt el. Utána jött díszes kocsiján fényes és nagy létszámú udvari kísérettől körülvéve a menyasszony, aki illő bizonyára egy ilyen [nagyszerű] vőlegényhez, minthogy születéséből fakadó méltósága, és testének szépsége előre jelzik, és arcán is látszik, hogy miféle lelki nagysággal, az égiek iránti miféle kegyességgel, éleselméjűséggel, végül tekintéllyel és olyan méltóságteljes mértékletességgel rendelkezik, hogy az erények valódi eszményképe, aki a fenséges [császári] család reménységének mondható, és értékét látva, teljes mértékben vígasza is lehet a családnak.
Őket követte a császári kohorsz, amit császári engedéllyel alapítottak, utánuk érkezett újonnan létrehozott testőrgárda gróf erdődi Pálffy János kapitány vezetésével. … Végül a sort egy német reguláris gyalogos század zárta az ácsorgó nép elmondhatatlan sokaságának ünnepélyes felkiáltásai közepette. A tömeg dobosok, trombitások és más hangszeresek muzsikájával kísérve a Szent Ágoston templomhoz érkezett. Ennek küszöbén mindkét császári-királyi és apostoli felség, a vőlegénnyel, a család többi tagjával, az udvarhölgyekkel és számos főméltósággal együtt fogadták a menyasszonyt, akit innen legfenségesebb úrnőnk és királynőnk neki jobbját nyújtva a főoltárhoz vezetett. A nagyméltóságú püspök és apostoli követ 18 süveges prelátus kíséretében ambróziánus himnuszt énekelt, majd miután ezt a kórus különös ünnepélyességgel lezárta, a jegyesek hitvesi fogadalmukat megújították (ugyanis az esketés forma és szertartás szerint már Pármában, a Szent Anya templomban az említett megbízotton, Liechtenstein hercegen keresztül megtörtént), majd a püspök megáldotta őket. Ezt követően a teljesen kivilágított udvari rezidenciához mentek, és az ünnepséget egy fenséges lakomával fejezték be. A diadalkapuk közül az egyiket a Stokeneiss, a másikat az udvarhoz közeli Kolmark piacon állították fel kivilágítva. A következő napokban különféle szórakoztató, azaz színházi, zenés és táncos, a fenségekhez méltó előadásokat rendeztek, amelyekre nem csak szabad érkezést biztosítottak a karok és rendeknek, hanem őfelsége különös rendelkezéséből kifolyólag a megyék Bécsbe érkező küldöttjeinek is tartottak fenn helyeket. Ehhez a királyi kegyhez még hozzájárult más is, méghozzá az, hogy őfelsége elrendelte, hogy a birodalom előkelőit, karokat és rendeket, akik feltűnő számban és pompában gyűltek össze, kézcsókra magához engedi, ennek időpontjaként október 10-ét méltóztatott megjelölni.
Így amikor elérkezett a reggel kilenc óra, a nádornál találkoztunk, majd a fenséges udvarhoz vonultunk. A sort a nádor kezdte hatlovas kocsijával, majd ezt követte az a mintegy 40 szépen felszerelt kocsi, amin ketten-ketten ültek. Akiknek pedig nem jutott kocsi, azok a bámészkodó nép sokaságától körülvéve mentek az udvarhoz, ahol nemcsak hogy a beljebb lévő területre is beengedtek minket, hanem úgy köszöntöttek minket, hogy az őrséget teljesítő katonaság ment előttünk, felemelt fegyverükkel tisztelegve nekünk. Végül a lovagrendűek palotájában összegyűlve a nádor őexcellenciája vezetésével először a császári-királyi felségek, majd a fő- és királyi koronaherceg, József kezének megcsókolására igyekeztük. Neki szerte a birodalomból összehordott tiszteletdíjból a királyi felség beleegyezésével 6.000 aranyat adtak át gyöngykagylóval kirakott, aranyozott művésziek kialakított ládikóban, aranyozott tányéron. Végül fenséges hitvese, majd a fenséges királyi főhercegek: Károly, Péter, Ferdinánd és Miksa, továbbá a főhercegnők, valamint a császár nővére, Sarolta és fivére, Károly elé járultunk, majd visszatértünk. Ezen alkalommal Batthyány (Bottyán) József bács-kalocsai érsek választékos megfogalmazásban nyilvánosan imádkozott a birodalomért, és alattvalói gratulációját kifejezte, amelyre a császári-királyi felségektől különös jósággal és kegyességgel teljes válaszokat kaptunk, és amit közzé tehetünk, és ami éppen ezért nekünk megfelelő vigasztalást ígér. Bár ezek igencsak egyértelmű bizonyítékai a királyi jóindulat magyar nép felé való megnyilvánulásának, mégis őfelsége jónak látta, hogy az irántunk tanúsított anyai kegyességének megnyilvánulását és ezáltal alattvalói engedelmességünket növelje és megerősítse azzal, hogy amikor október 13-án a fenséges udvarban annyian, ahányan megjelenni kívántunk, királyi reggeliben részesültünk, és miután azt elfogyasztottuk, a jeles ünnep örök emlékezetére egy emlékérmével ajándékoztak meg minket, amit megszemlélésre most bemutatunk a megyének.”

MNL TML IV.1.b. Tolna vármegye nemesi közgyűlésének iratai. Közgyűlési iratok 3:1419