Az utolsó magyar király halála

Az I. világháború után a magyar politikai életben zavaros időszak következett. Hónapokon belül az ország államformája többször is változott. IV. Károly király 1918 novemberében előbb Ausztriában, majd Magyarországon is felfüggesztette az uralkodását, ami nem egyenlő a trónról való lemondással.

A forradalmi kormányzatok bukása után, 1920-tól az ország államformája ismét királyság lett. De a nemzetgyűlés döntése alapján az országot nem király irányította, hanem ideiglenesen kinevezett kormányzó. Erre a tisztségre Horthy Miklós fővezért választották meg. A legitimisták tőle várták, hogy IV. Károlyt visszahívja a trónra. Azonban a szomszédos országok ellenállása miatt ez lehetetlennek tűnt.

Az antant, és az ekkor már formálódó kisantant államai sem szerették volna, hogy a magyar trónra Habsburg király kerüljön, mert féltek a Monarchia újjászületésétől. Ez azért okozott problémát, mert nemcsak a legitimisták, hanem a szabad királyválasztók nagy része is Habsburg férfit szeretett volna a trónra ültetni.

Károly hívei 1921-ben elérkezettnek látták az időt, hogy királyukat az országba hozzák. Elhamarkodott lépésüket külpolitikai tájékozatlanságuk miatt tették meg, mert tévesen úgy gondolták, hogy Briand francia külügyminiszter nem gördítene akadályt Károly visszatérése elé.

A Svájcból érkező király húsvéti látogatásáról sokan még a hívei közül sem tudtak előre, ezért az őket, a szabad királyválasztókat és magát Horthyt is váratlanul érte. Károly felelőtlen akciója csak arra volt jó, hogy a kisantant gyűrűjét Magyarország körül szorosabbra fonja.

A király október második felében ismét visszatért az országba, hogy átvegye a hatalmat. Második kísérlete a nyugat-magyarországi felkelést zavarta meg, mélyen megosztva a legitimista és szabad királyválasztó politikusokat, polgárokat és katonákat. Károly októberi trónfoglalását sok híve támogatta, mégis voltak olyanok, akik méltatlannak tartották az uralkodó újabb puccsát és Horthytól várták a megoldást. A kormányzó azonban most sem adhatta át a királynak a hatalmat, mert azzal az ország megszállását és gazdasági ellehetetlenítését kockáztatta volna. Károly, báró Lehár Antal és Ostenburg-Moravek Gyula csapataival közeledett a főváros felé, de a Gömbös Gyula által megszervezett kormányhű csapatoktól Budaörsnél vereséget szenvedett.

A kudarc után a király már nem térhetett vissza Svájcba. Az antant a Portugáliához tartozó Madeira szigetét jelölte ki számára lakhelyül. IV. Károly, az utolsó magyar király nem sokáig élt itt. A fiatal uralkodó 1922. április 1-jén hunyt el Funchalban spanyolnáthában.

A magyar belügyminiszter, gróf Klebelsberg Kuno a király halála napján országos gyászt rendelt el, melynek következtében minden politikai és társadalmi eseményt, valamint a mulatságokat megtiltotta. A bemutatott 5307/1922. számú alispáni irat tanúsága szerint a belügyminiszter a húsvétot követő keddig, azaz április 18-ig rendelte el a gyászt. Azonban az ugyanezen a számon található másik dokumentum bizonyítja, hogy nagycsütörtökön, azaz 13-án Klebelsberg a megemlékezést három nappal, április 21-ig megtoldotta. A magyar kormány így tisztelgett a fiatalon elhunyt uralkodó előtt, akinek hívei, az akkor mindössze 10 éves fiát Ottót szerették volna megkoronázni. De erre a már korábban említett dolgok miatt nem kerülhetett sor, így a magyar trónon IV. Károlyt senki sem követte.