Jelenlegi hely

Forradalmi tüntetés Mátészalkán 1956. október 26-án

2021.10.22.
A szakirodalom a szatmári térségben az első között említi Mátészalkát, mint ahol már 1956. október 25-én felvonulást szerveztek a budapesti forradalmi események hatására.

Az első felvonulás azonban – legalábbis a mátészalkai járási hadkiegészítő parancsnokság 1959. február 19-i jelentése szerint – már 24-én történt. Ekkor a vasutasok azt követelték a kiegészítő parancsnokság dolgozóitól, hogy az épületről és a sapkájukról is vegyék le a címert. Vári százados a megyei felettesétől kért utasítást arra vonatkozóan, hogy mit tegyenek. Azt a választ kapta, hogy cselekedjenek belátásuk szerint, és ha a tömeg ezt kívánja, akkor vegyék le a címert.

Az MSZMP mátészalkai intézőbizottságának 1957 márciusában kelt jelentése szerint az első felvonulás 25-én történt, itt a „casus belli” az volt, hogy egy vasutas egy középületről leverte a vörös csillagot, ezért az egyik rendőr pofon vágta. „Ezt követően naponta kétszer is háromszor is voltak felvonulások.” Ezek közül egyetlen tüntetést, az október 26-i délelőttit próbáljuk meg rekonstruálni.

Az e napi tüntetés szervezőjeként a korábban pályamesterként, a forradalom napjaiban már az FMSZ-ben dolgozó Katona Zoltán mátészalkai lakost fogták perbe. Többen tudták róla, hogy elégedetlen a rendszerrel, a vasúttól pedig politikai oknak tartott összeférhetetlenség miatt bocsátották el. 1956. október 26-án, pénteken Katona a kora reggeli órákban elindult a Tüzép-telepre, hogy az építkezéséhez anyagot vegyen. Útközben találkozott egy számára ismeretlen vasutassal, aki megállította, és elmesélte, hogy egy vasutast a rendőrök megpofoztak és bevitték a rendőrségre, mert az állomás előtt a vörös csillagot leszakította. A vasutasok zászlóval a kezükben gyülekeztek és követelték, hogy a társukat adják ki a rendőrök. Mint régi vasutas, Katona is elment körbenézni az állomáshoz, látta a készülődést, de hazament. Később azért tért vissza, mert a MÁV-állomásról felhívták telefonon. Visszabiciklizett és útközben beszólt a szövetkezet irodájában dolgozóknak, hogy aki magyarnak érzi magát, az vegyen részt a készülő felvonuláson. Mire visszaért az állomásra, akkorra már 25-30-an voltak. Mindannyian levették a sapkájukról a csillagot és követelték, hogy a rendőrség csatlakozzon hozzájuk. Katona az állomásfőnök szobájába ment, ahol arról beszélgettek a volt járási osztályvezetővel, hogy miként lehet kezükben tartani az eseményeket és megfékezni a részeges hangoskodókat. A pattanásig feszült helyzetet érzékelte a községi tanács is, ezért megbíztak egy embert azzal a feladattal, hogy igyekezzen megakadályozni azt, hogy a feloszlott Haladás téesz tagjai csatlakozzanak a tüntetéshez. Az állomásépület és az utasellátó előtt reggel 9 órakor az 50-60 fős tömegben már ott voltak az iskolákból hazaengedett diákok is. Az alig félszáz ember 10 óra körül elindult a település főutcáján, a Rákosi Mátyás utcán.

A menet élén Katona haladt. Valaki a kezébe nyomot egy mezei virágokból álló csokrot. Útközben egy nemzeti színű zászlót is kapott. A rendőrkapitányság közelébe érve a munkásőrparancsnok próbálta rábeszélni őket, hogy ne menjenek tovább, de nem járt sikerrel, sőt őt is buzdították, hogy ha magyar, akkor csatlakozik a felvonulókhoz, mivel „nemzeti forradalom van”.

A rendőrség előtt már azt követelték, hogy ha a rendőrség velük van, akkor vonuljanak fel ők is. Itt Katona beszélt Oláh Gusztáv volt járási DISZ-titkárral és a kapitányság vezetőjével, Sarkadi Gyula századossal. Az utóbbit kérte, hogy adjon engedélyt, mert békés tüntetés lesz, de bármiféle rendbontás, üzletbetörés vagy egyéb más rombolás elkerülése érdekében kísérjék figyelemmel a felvonulást. Ezután Kossuth-nótát énekelve vonultak tovább. A 48-as dalok mellett megéljenezték a függetlenséget és a hazát, valamint vélemények és követelések is megfogalmazódtak. A tömeg lelkesen kiabálta, hogy „Magyaroknak kenyeret, Rákosinak kötelet”, „zsidókormányt nem tűrünk”, „ruszki mars ki”. Követelték a többpártrendszert, a szabad választásokat, az új független magyar kormányt, a beszolgáltatás azonnali eltörlését, a népelnyomó rendszer megszüntetését.

A tüntetők száma az éppen vásárra érkező környékbeliekkel, az utcán bámészkodókkal, az arra járókkal, valamint az iskolásokkal folyamatosan nőtt.

Amikor a Hangya (népbolt) elé értek, már 100-150-en voltak. Itt összetalálkoztak egy szovjet gépkocsioszloppal és akadályozták a továbbhaladását. A kocsikban, amelyek vörös zászlóval jelzett tartálykocsik voltak, csak a gépkocsivezető és a kocsiparancsnok ült. Ezeket leköpdösték, azt kiabálták nekik, hogy menjetek haza, ill. letépték a kocsiról a zászlót rájuk dobálták. A katonák ekkor nem torolták meg az atrocitást.

A felvonulók a református templomhoz érve elénekelték a magyar és a székely Himnuszt, valamint a Szózatot, majd visszafordultak és a járási tanács épülete felé vették az irányt. Menetközben a politikai foglyokat is ki akarták engedni, de ekkor erre nem került sor. Már visszafelé tartottak, amikor a Kossuth utcán találkoztak a járási tanács elnökével, aki maga javasolta, hogy miután egyet akarnak, vonuljanak a járási tanács épülete elé, ahol kis ünnepség lesz. Intézkedtek arról is, hogy az épületéről a népköztársasági címert levegyék, ezért a tűzoltóságtól elhozatták a tolós létrát. A járási tanács titkára és a pártbizottság képviselője is szólt az összegyűltekhez. Virágcsokorral a kezében Katona is mondott egy rövid beszédet: „Kedves magyar testvérek, polgártársak, honfitársak, független Magyarországot akarunk, szabad választást, új magyar kormányt, azt akarjuk, hogy végre legyen szabad a magyar.” Ezután felolvasta a 15 pontból álló követelést, amelynek első pontja a szovjet csapatok azonnali kivonását követelte. Beszédében hangsúlyozta, hogy most már végre mindenki szabad és élhet, sőt élnie kell a jogaival. Kérte a már 450-500 fősre – a járási jelentés szerint 500-600 főre – duzzadt tömeget, hogy tüntessék el a vörös zászlókat és a tanács előtt lévő emlékműre húzzák fel a nemzetiszínű zászlót. Felhívásának a tömeg eleget is tett. Elénekelték még a Himnuszt, Papp György – aki kirakatrendezőként a népboltok kirakatát nemzeti színű szalaggal díszítette – elszavalta a Talpra magyar című verset, majd a vb elnök javasolta, hogy vonuljanak a községi tanács épületéhez. A tömeg éljenzett. Közben hozták a létrát, amelyről a járási tanács épületének homlokzatán lévő népköztársasági címert leverték, valamint Lenin, Sztálin és Rákosi szobrát, illetve képét, valamint a vörös drapériát ledobták az emeletről – állítólag az utóbbiakat maguk a titkárok. Volt, aki azt is tudni vélte, hogy a beszolgáltatási és egyéb papírokat is elégettek. A vonuló tömeg az utcán bárhol látott vörös csillagot és címert is leverte. A községi tanácsnál Dorogi Gyula vb-elnök kedves elvtársakkal kezdődő beszédét nagy felzúdulással fogadták, mondván, hogy már nincs elvtárs és vége a kommunizmusnak. Itt is összetörték a szobrokat, megrongálták a drapériát, a kommunista vezetőket kizavarták az épületből – volt, aki az ablakon akarta őket kidobni, mások kilakoltatást vagy verést javasoltak, de az erőszakos cselekedetekre végül nem került sor. Itt is elénekelték a Himnuszt. Katona vallomása szerint a nagyterem ablakából beszédet mondott, majd felolvasta a debreceni ifjúság 15 pontos követelését, amit elfogadtatott a tömeggel. Ezzel a tüntetés véget ért, a tömeg feloszlott.

A járási tanács titkára délután magához hívta a tüntetés szervezőit és a város vezetőit. Arról tanácskoztak, hogy éjjelre dupla őrségeket állítanak a raktárak és gazdasági épületekhez, hogy a rombolásokat meg tudják akadályozni.

Este újabb tüntetés volt, itt már hangosabban kiabálva gyalázták a kormányt, a szovjet hadsereget, gúnyverseket szavaltak, antiszemita jelszavakat kiabáltak és a kultúrház Zalka Máté feliratú tábláját leverték. Ezt a tüntetést azonban már nem Katona vezette. A pártjelentés szerint a tömeg megtámadta a rendőrség épületét, behatolt a börtönbe, de ott foglyok nem voltak. A fegyvereket azonban elvitték, majd a szovjet katonák sírjaiban is kárt tettek. 

27-én már a parkban álló Lenin-szobrot is ledöntötték. Az ügyészség Vass Sándor és társai perében kelt vádirata szerint itt már kétezren voltak.

Bár Katonát hívták a 27-én megalakult községi forradalmi bizottságba, de már nem vállalt nyilvános vezető szerepet. Az október 26-án délelőtt kezdődött tüntetés szervezése miatt államrend elleni gyűlöletre izgatás vádjával perbe fogták és 1957. február 22-től október 9-ig közbiztonsági őrizetbe, ezt követően előzetes letartóztatásba helyezték. A december 16-i tárgyaláson 10 hónap börtönbüntetésre ítélték. A kiszabott büntetését letöltötte, de mivel beszámították az előzeteseket is, így december 22-én szabadult.

A per iratai és a hivatalos jelentések mellett a szemtanúk visszaemlékezései is hozzájárulnak az október 26-án történtek rekonstruálásához.

Felhasznált források és irodalom:

HU-MNL-SzSzBML-XXV.21.b. B.IV. 1351/1957

Dr. Dikán Nóra: Az 1956-os forradalom utáni megtorlás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei dokumentumai. A mátészalkai járás, I-II. kötet. Nyíregyháza, 1993.

Kujbusné Mecsei Éva

 

Utolsó frissítés:

2021.10.22.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges