Jelenlegi hely

42. Levéltári Napok Debrecenben

2015.11.25.

A levéltári nap mindig különleges alkalom, a szakmai kisközösség ünnepe. Ilyenkor ráirányul a figyelem az intézmény munkájára, a legújabb kutatási eredményekre.

Levéltárunkat hosszú évtizedek óta munkakapcsolaton túlmutató baráti szálak is fűzik a Hajdú-Bihar megyei kollégákhoz. Munkatársaink közül sokan érdeklődnek a debreceniek kutatásai, kiállításai iránt, így örömmel fogadtuk el a meghívást a november 24-i levéltári napra. A megyeháza dísztermében tartott rendezvény mintaszerű, példaértékű és meglepetésekkel teli volt. Az első a kedves fogadtatáshoz járt: egy ajándékkötet a szovjet hadifogoly temetőről - majd a könyv rövid bemutatása Csákvári Sándor szerkesztő által. A második az a nagyfokú figyelmesség, amivel köszöntöttek bennünket a november 23-án átvett Év Levéltára díj elnyerése alkalmából. A harmadik meglepetés Bulcsu László megyei alelnök úr köszöntő beszéde volt, aki szívből és szabadon azt mondta el, amit mi is gondolunk és érzünk: a megyei levéltár tagintézményi volta nem változtat azon a fontos feladaton, hogy mint helyi közgyűjteménynek küldetése van a hagyomány ápolásában, a kulturális életben és a közművelődésben. Tiszteletre méltó a levéltár azon kezdeményezése is, hogy minden közgyűlés előtt a levéltárosok a megye 1-1 korszakával, fejezetével ismertetik meg a jelenlévőket. A levéltári napok résztvevőinek is volt alkalma megismerni ebből egy villanást: Szendiné dr. Orvos Erzsébet igazgató asszony prezentációjával Debrecen szabad királyi várossá válásának történetet mutatta be. Az ünnepi ülés idején a minitárlaton eredetiben is látható volt a kiváltságot adományozó díszes oklevél. Az ünnepélyes megnyitón adták át a Pro Archivo emléklapot a levéltárnak iratot ajándékozóknak. Dicséretesen sokan voltak, akik a levéltárra bízták féltett, főként első világháborús emlékeiket. A levéltár és a Hajdú-Bihar Megyei Honismereti Egyesület közös helytörténeti pályázatára hat értékes dolgozat érkezett. A pályázóknak dr. Papp Klára, az egyesület elnöke gratulált és nyújtott át értékes ajándékot.

Debrecen vezetősége is elismeri, értékeli a megyei levéltár munkáját, amit október 23-án a rangos Csokonai-díjjal jutalmazott, amihez szívből gratulálunk! Hogy mennyire megérdemelték a levéltárosok az elismerést, reprezentálta a levéltári nap is. Az idei fő téma az első világháború volt, amely kutatásához a megnyitón személyesen résztvevő Komolay Szabolcs alpolgármester úr személyes motivációit fogalmazta meg beszédében. A debreceni kollégák már korábbi konferenciáikon is bizonyították, hogy a náluk lévő gazdag anyagnak nemcsak őrzői, hanem értő-érző feldolgozói is. Az idén sem a hadtörténet jól dokumentált eseménysorát gyarapították újabb adatokkal, hanem a háború éveinek emberi aspektusaira mutattak rá. Az emlékezés méltóságát emelte a Lautitia Ifjúsági Vegyeskar képes vetítéssel színesített előadása. A témában 3 előadás hangzott el. Dr. Kovács Ilona a járványkórházról és az 1915-ös koleráról szólt. Előadásához kapcsolódóan a debreceni közgyűjteményekben található anyagokat összegyűjtve kiállítást is készített a levéltárban őrzött iratokból - mint ahogy azt már megszokhattuk.  A kiállításban lévő portrék, iratok, régi levelezőlapok mellett megcsodálhatjuk a Zoltai Lajos által készített, ma már nem létező koleratemető térképét is. Tóth Ágnes a hadifoglyok világába engedett bepillantást a sok érdekes fotó és irat bemutatásával színesített előadásával. Vitéz Csizmadia József helytörténész a debreceni hármas honvédek és az emlékükre állított szobor történetét mutatta be. A programot újabb meglepetés: az 5. Bocskai István Lövészdandár Debrecen Helyőrségi Zenekarának előadása zárta.

A levéltár sokszínű kapcsolatrendszere tükröződik munkájukban is. Hatékony az együttműködésük a megyével, a várossal, a katonasággal, a bíróságokkal, a társintézményekkel - mindezt konferenciák, kötetek, előadások reprezentálják - és az a hagyomány, hogy minden levéltári napon bemutatkozik 1-1 levéltár. Az idén a szomszédságban lévő, kevésbé ismert gyűjteményt, a Debrecen-Nyíregyháza Római Katolikus Egyházmegyei Levéltár és Könyvtár vezetője, Takács József ismertette meg a jelenlévőkkel.

Hogy miért érezzük mindig jól magunkat Debrecenben? A nagyszerű előadások mellett barátias-családias a légkör: a levéltárosok közvetlensége, figyelmessége mellett az általuk sütött sütemények varázsolták el a szomszéd levéltárból, Békésből és Jász-Nagykun-Szolnokból érkezett kollégákat, éppen úgy, mint nyugdíjasaikat, a városi érdeklődőket, diákokat és bennünket. A "mindent a levéltárért" mellett a Hajdú-Bihar megyei levéltárosokat a "mindent a helytörténetírásért" is jellemzi, hiszen a második napi programot a megye különböző településeire szervezik. Erre az alkalomra a levéltárosok az adott helyre vonatkozó előadásokkal gazdagítják a helytörténeti ismereteket, de lehetőséget adnak a lokálpatriótáknak is. Az idén Derecske fogadja a 42. levéltári napok előadóit és résztvevőit. A levéltár személyes hangú felhívást intézett két hónappal ezelőtt a lakosokhoz, ráirányítva a figyelmüket a rendezvényre, valamint az iratpusztulásra, kérve mindenkit a magándokumentumok megismerhetőségének segítésére és megőrzésük biztosítására is. Ez is követendő példa!

 

Utolsó frissítés:

2015.11.25.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges