A Magyar Nemzeti Levéltár

Somogy Megyei Levéltárának rövid története

A XVI. század végén Somogy török uralom alá kerülvén, megszűnt önálló vármegyei életet élni, miután az 1596. évi VII. dekrétum 41. cikkelye, majd az azt megerősítő 1608. évi I. dekrétum 22. cikkelye a megyét Zala vármegyével egyesítette. Törvényesen több mint 100 esztendő után az 1715. évi 86. törvénycikk állította vissza a Somogy vármegye önállóságát. De a vármegye iratai még ezután is sokáig jobbára a megyei főjegyzők lakásán kallódtak, és azok ládáiban vándoroltak az egyes közgyűlésekre. A levéltár alapjait az 1723. évi 73. tc. fektette le, amely arra kötelezte a vármegyét, hogy gyűlései és ítélőszékei tartására, a rabok elhelyezésére, a rendkívül becses kincsének: az iratoknak őrzésére alkalmas archívumot is magába foglaló megyei székházat építsen. Lényegében ettől az időtől kezdve beszélhetünk a megyei levéltárnak mint intézménynek a történetéről.

1724-től 1735-ig az akkori megyeszékhelyen, Tapsonyban volt a levéltár. Itt kezdett a nedves helyen tárolt, s így pusztulni kezdő iratok megmentéséhez és kötetekbe másolásához Tallián János megyei főjegyző. A levéltár Tapsonyból csak 1750-ben került Kaposvárra.

A levéltárban az első komoly és rendszeres rendező és segédletkészítő munkák Mária Terézia uralkodása idején történtek. Ekkor kezdték meg az iratok lajstromozását, a jegyzőkönyvek letisztázását és mutatózását. E korban történt a megyei ügyvitel szabályozása is. Ekkor tett a megye komolyabb kísérleteket Zalából további iratanyag visszaszerzésére. Ezek a törekvések azonban a szomszédos vármegye amely az iratanyag szétválaszthatatlanságára hivatkozott ellenállása miatt rendre hajótörést szenvedtek.

A második levéltárrendezési korszakban II. József korában tovább folytatódtak a rendezési és segédletkészítési munkálatok: ekkor választották széjjel az igazgatási és bírósági iratokat.

A harmadik levéltárrendezés kora 1790-től 1848-ig tartott. E korszakban működött levéltárosként Árvay József (1790-1792), Eperjessy Sámuel (1792-1799), Stephaits József (1799-1803), Szokolay Dániel (1804-1813), Gaál József (1813-1815), Thulmon Antal (1816-1819), Lakits Zsigmond (1820-1827), Bezerédy Pál (1828-1846), Körmendy József (1846-1849). Közülük különösen Eperjessy Sámuel (lajstromozás és mutatózás) és Bezerédy Pál munkássága emelendő ki (lajstromozás és jegyzőkönyvek másolása). A levéltárban felhalmozódott újabb iratanyag rendezésére 1847-ben a megye pályázatot hirdetett az 1829. évi levéltári rendezés tárgyában kiküldött választmány 24 tárgyi kútfős rendszerének figyelembevételével. Az 1847-ben megindult rendezési és lajstromozási munkálatokat azonban a forradalom és szabadságharc eseményei megakasztották.

Az abszolutizmus idején a levéltár rendezését hátráltatta az a körülmény, hogy a levéltárat éveken keresztül szakemberek nélkül hagyták, a törvényszéki és megyei hivatali tisztek kezére bízták, akik a zsúfolt raktárakban szakértelem hiányában inkább tovább fokozták a zűrzavart, mintsem segítettek volna azon. Csak a vármegyei önkormányzat visszaállítása után kerültek újra szakemberek a levéltár élére.

A polgári kor első levéltárosának: Nagy Lajosnak nevéhez fűződik a zsúfolt levéltár néhány modern segédletének elkészítése (Levéltári Kis Tükör, Levéltári leltár, Levéltári útmutató, Levéltári index, stb.), de ugyancsak az ő működésének idejére estek azok a katasztrofális méretű selejtezések is, amelyek valósággal megtizedelték a levéltár iratait. Ekkor selejtezték ki a levéltárból a Miscellanea-sorozatokat, a büntetőperes iratokat (1711-1849-ig), az abszolutizmus kori szolgabírói iratok nagy részét, az 1857-i népszámlálási iratokat a Bach-kori kormánylapokat stb.

E korszakban a törvényhatósági levéltárnoknak a közigazgatásba történt túlzott bevonása, önálló alispáni szakreferensé válása: az anyakönyvi-, vízügyi-, útlevélügyek stb. intézése több időt rabolt el, mint amennyit a levéltárban főhivatásának megfelelően dolgozhatott volna. Somogy vármegye levéltárára még ekkor is néhány erős történeti érzékű, a levéltárak történeti tájékoztató feladataival tisztában lévő levéltáros működése a jellemző, akik közül elsősorban Nagy Lajos és Baranyai Béla emelendő ki. A nagyvonalú tudományszervezési terveket készítő Baranyai Béla utódja, Molnár István alatt, bár a levéltár országosan is ritka szép új berendezést kapott, az elmélyült tudományos munka csökkenőben volt.

A levéltár anyagát az idők folyamán a tapsonyi megyeházán történt tűzvész kivételével még a második világháború idején sem érte jelentősebb károsodás. A XIX. század második felében történt selejtezések nagyobb pusztítást vittek véghez benne, mint a háborús cselekmények és elemi csapások. A levéltár anyagából rendszeres publikáció nem történt. Történetét önálló munkában először Kanyar József dolgozta fel (Somogy vármegye levéltárának története Kaposvár, 1962.)

Az 1942-ben törvényhatósági rangra emelt Kaposvár városnak Somogy megye egyetlen városi településének levéltára részint a korábbi hanyag kezelés, részint a háborús események folytán jelentős részében megsemmisült.

1950 és 1998 között Kanyar József, Andrássy Antal és Szili Ferenc igazgatói ciklusában az őrzött iratanyag mennyisége a hatszorosára nőtt. Ebben a periódusban nagy arányú rendezések, selejtezések és segédletkészítések történtek. Ugyanakkor az intézmény elismert kutatóhellyé vált, s e munka eredményei három saját kiadványsorozatot, valamint több önálló kötetet tartottak és tartanak életben.