A mai Százhalombatta területén a bronzkorban létesült az első település. A vaskorban az i.e. 7. század elejétől az ún. Hallstatt-kultúra népe telepedett itt meg, az ő emléküket őrzi az a 123 halomsír (mára csupán 90 maradt felismerhető állapotban), melyekről a település mai nevét kapta. A római korban a Matrica néven kőből épített katonai tábor működött itt nagyjából 1000 fős Afrikában toborzott helyőrséggel.
A százhalmok első írásos említése Anonymus Gestájában történik:” Árpád vezér... a Duna mellett, a százhalom táján (az eredeti latin szövegben: versus centum monies) ütött tábort.” Százhalom falu a 13. században jöhetett létre, Kézai már említi Zazholm formában, később az oklevelek a Zazhalom alakot használták. Bár Batta falut először egy 1318-as keltezésű oklevél említi , a középkori falu eredete a régészeti leletek alapján az Árpád-korba, egész a X. századig nyúlik vissza. A török időkben (legkésőbb a XVI. század végére) mindkét falu elnéptelenedett. Százhalom faluban az élet 1694-ben indult újra, amikor a falu akkori földesura, báró Szapáry Péter szerb családokat telepített a faluba. Őket a 18. század második felében magyarok és svábok követték, a településen tehát három nemzetiség is élt. Battát a XVIII. századi összeírások pusztaként tartják nyilván. A falut és a pusztát 1903-ban egyesítették Százhalombatta néven. A település egészen 1950-ig Fejér vármegyéhez tartozott, ezután pedig Pest megyéhez került át.
A falu gazdasági életét hagyományosan a halászat és a mezőgazdaság határozta meg, ezt egészítette a 20. század első felében a tégla és malomipar. A nagy fellendülést a 20. század második felében itt felépült Dunai Olajfinomító és a Dunamenti Erőmű hozta. Az iparosítás következtében a város lakossága megsokszorozódott, a várossá nyilvánítás évében, 1970-ben a település már 7742 lelket számlált, jelenleg több mint 18 000-en élnek itt.
A galériát összeállította: Türke Gábor