A mai Ráckeve területén állt az Árpád-korban Ábrahámtelke falu, amelyet 1212-ben említenek először okleveles forrásaink. A község első virágkora a 15. századra tehető, amikor délvidéki szerbek és magyarok költöztek a településre. A közösség kiváltságai folyamatosan gyarapodtak. A helybeliek vámmentességét 1511-ben II. Ulászló király (1490–1516) is megerősítette. (ld. A virtuális kiállítás 10. középkori oklevelét). A török hódoltság éveiben is lakott maradt Ráckeve, sőt a 16. század végén református püspöki székváros lett.
A törökellenes felszabadító háború a Csepel-szigeten is mérhetetlen pusztítást okozott, majd a harcok elültével a sziget, így Ráckeve is Savoyai Jenő (1663–1736) birtokában került, akinek megbízásából épült a hazai világi barokk építészet első jelentős emléke, a ráckevei kastély.
A nagy hadvezér halála után a város örökösök hiányában koronabirtok, és a Ráckevei Koronauradalom központja lett. A község életében az elkövetkező évszázadokat a nyugalom és fejlődés jellemezték. A települést a német betelepülők már három nemzetiségűvé tették. A második világháború azonban nem kímélte meg Ráckevét sem, jelentős pusztítást okozott a környéken. A harcok során a város középkori és koraújkori levéltári iratanyaga csaknem teljesen elpusztult, így az alábbi virtuális kiállításban az érdeklődök figyelmét olyan forrásokra hívjuk fel, amelyek legalább részben pótolják ezt a fájdalmas veszteséget.