Pest megye a 18. század végére a polgári átalakulásért és a nemzeti nyelvért vívott rendi harcok vezérmegyéje lett. Ezeknek a küzdelmeknek az élén az a jómódú protestáns köznemesség állt, amely az ellenreformáció évtizedeiben kovácsolódott egységessé, és a Ráday, Prónay és Podmaniczky család vezetésével mind megyei, mind országos viszonylatban irányító szerephez jutott. Vidéki kastélyaik ekkor a kulturális és tudományos élet központjai, szerepüket a fővárossá fejlődő Pest csak évtizedek múlva vette át.
A köznemesség kezdetben jozefinista volt, de később a birodalmi beolvasztó törekvések és a magyar nyelv ügye miatt szembekerült az uralkodóval. A változást sürgető reformmozgalom élére ismét Pest megye állt, amit központi fekvése, valamint a vezető nemesi réteg elevensége, korszerű szemlélete hozott magával. Pest nemcsak a megye székhelye lett, de az ország gazdasági, kulturális életének centrumává is fejlődött.
Mindezek következtében azok az intézmények, amelyek létrehozását a megye kezdeményezte és sürgette, megvalósulásuk után országos jellegűvé váltak (Vakok Intézete, Első Hazai Takarékpénztár, Nemzeti Színház, Műegyetem).
Széchenyi István 1831-ben azért választtatta meg magát Pest megye táblabírájának, hogy személyesen vehessen részt a megyegyűlések munkájában. Mellette Fáy András, Ráday Gedeon, Nyáry Pál, Kossuth Lajos és társaik váltak vezéralakokká a megyében és az országban egyaránt.
A reformkori országgyűlésekre a megye rendre meghatározott és kezdeményező programmal küldte követeit, az országos ügyek mellett azonban az „otthoni teendők” is jócskán lekötötték a megyét, így például a megyeháza bővítése majd átépítése.