"Legyél te is krónikás" díjkiosztó

2024.06.28.

A Magyar Nemzeti Levéltár helytörténeti krónikaíró pályázatot tett közzé azzal a céllal, hogy a közigazgatási iratok által nehezen megismerhető események se merüljenek a feledés homályába. A pályamunkákat az egyes vármegyei levéltárakba lehetett benyújtani meghatározott formai feltételek szerint. A Pest Vármegyei Levéltárába is szép számmal érkeztek magas szinvonalú munkák. A három tagú zsüri (Dr. Baros-Gyimóthy Eszter, Csóka Géza és Pogányné Samu Éva) nehéz feladattal szembesült a bírálat során, ezért szakítottak a hagyományos első, második és harmadik helyezettre vonatkozó értékeléssel, és a közel azonos színvonalú munkákat díjazottként értékelték. Közöttük az alábbiakat találjuk meg:

Harka Sára: Ha a pulykák meggyünnek húsvétra

Szlama Renáta Karolina: Nagyapám története

Odor Andrea Sarolta: Családtörténeti kutatás részeredményei az Odor családban Dédszüleimmel kapcsolatban című pályamunkáját.

A díjátadó ünnepséget 2024. június 26-án délután 5 órakor tartottuk a Pest Vármegyei Levéltár előadótermében. A kutatóknak lehetőséget biztosítottunk a rendezvény során, hogy kutatásuk jelentőségét, témaválasztásuk indoklását néhány percben bemutassák.

Az összes beérkező pályamunka gyűjteményünk Krónika gyűjteményében nyert elhelyezést (XV.63.a.), amelyek azonban egyelőre adatvédelmi előírásokra tekintettel nem nyilvánosan hozzáférhetők.

A díjazottak az ünnepség végén levéltári sétán vehettek részt munkatársaink kíséretében, ahol a levéltári munka részleteivel és az intézményünkben őrzött érdekes dokumentumokkal ismerkedhettek meg.

 

Utolsó frissítés:

2024.06.28.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges