Irataink között egy olyan Szent Márton ábrázolás található, amely különleges módon maradt fenn.

Az Erdélyi Udvari Kancellária alkancellárjának és más, alacsonyabb rangú hivatalnokának szóló, 1695. október 31-én kelt királyi utasítás és esküformula borítólapját több selejt papírból ragasztották össze. Ennek legfelső rétege egy ún. rizsma, vagyis papírcsomagoló papír, ezen látható Szent Márton alakja.

Az Erdélyi Udvari Kancellária hivatalnokainak szóló királyi utasítás és esküformula, 1695. október 31.

Jelzet: MNL OL, Erdélyi Kormányhatósági Levéltárak, Cista Diplomatica (F 127), B. Királyi hitlevelek, királyi leiratok, politikai és törvényes ügyiratok – No. 4.

Miről árulkodik a most bemutatott példány?

Hans Sebald Lautensack: Steyr an der Enns látképe, 1554

Forrás: Herzog Anton Ulrich-Museum, Braunschweig (Leltári szám: 11360)

A legfontosabb nyom, amelyen elindulhatunk, egy városnév: „STATT STEIJR”.

Steyr császári városát az Ottók alapították, a középkor óta a vaskereskedelem adta a város gazdaságának anyagi alapját, ma Ausztria Birmingham-ének tartják, gondoljunk csak a Steyr traktorokra. A város és környéke bővelkedik vizekben, itt ömlik az Enns-be a Steyr folyó. A papírmalom, amelyről szó lehet, Unterhimmel Steyr-ben ma is áll, az épületen látható címer alatt az évszám: 1581. Működése 1644-től dokumentálható írott forrásokkal.

Az egykori papírmalom épülete, Steyr

Forrás: Wikimedia

Ma ez a település gyakorlatilag elővárosa, városrésze Steyr-nek, a Kisjézusról nevezett plébánia (Wallfahrtskirche Christkindl) területéhez tartozik.

Hogy miért a köpenyét a koldussal megosztó Szent Márton került a rizsmabélyegzőre?

Erre a kérdésre nehéz választ adni. Szent Márton tisztelete a középkorban igen elterjedt volt: a mai Magyarország területén 107 templom és település névadója, Ausztria területén 152 templom patrónusa. Steyr-hez legközelebb Aschach an der Steyr városának gótikus templomát szentelték az ő tiszteletére. (Ez is a Wallfahrtskirche Christkindl plébániához tartozott.) Talán ezért? Vagy az igen csak háborúk nyomorította 17. század emberének gondolatvilága, reménysége okán? Netán egyszerűen ő volt a tulajdonos védőszentje? Ma már nem tudhatjuk biztosan. Tettének üzenete – ahogy azt az ünnepi év két logóján is láthatjuk – minden kor emberének szól: közösségben vagyunk és egymásra utaltak.

Sulpitius Severus Vita-ja alapján Jacobus de Voragine így hagyta ránk Márton alakját és a köpenyes jelenet a Legenda Aurea-ban:

„Márton (Martinus) annyi, mint aki ‚Marsot’, azaz ‚háborút visel’ (Martem tenens) a vétkek és a bűnök ellen. Vagy ‚egy a mártírok közül’ (martyrum unus), mert vértanú volt, legalábbis szándékában és önnön testének sanyargatásában. De Márton értelmezhető úgy is, mint ‚ingerlő’ vagy ‚ösztönző’ és ‚uralkodó’: szentségének érdeme a Sátánt irigységre ingerelte, Istent könyörületre ösztönözte, és saját testén uralkodott, midőn folytonos önkínzással emésztette. Úgy kell ugyanis a léleknek a testen uralkodnia – mint Dionysius mondja Demophilushoz írt levelében –, ahogy az úr a szolgáján, apa a fián vagy az idősebb ifjú a pajtásán uralkodik.

Szent Márton életét tanítványa, Sulpicius Severus írta meg, akit Gennadius a híres emberek közé sorolt.

Egyszer télvíz idején, amikor éppen kilépett Amiens kapuján, egy mezítelen koldusba botlott, aki senkitől nem kapott alamizsnát. Márton megértette, hogy ez az ember miatta van ott. Kardot rántva, egyetlen megmaradt köpenyét kettévágta, és az egyik felét a koldusnak adta, maradék felét pedig magára kanyarította. A következő éjszakán meglátta Krisztust: köpenyének az a darabja volt rajta, amivel betakarta a koldust, és hallotta, amint ezt mondta a körötte álló angyaloknak: „Márton, a hittanuló takart be engem ezzel a ruhával.”

(Fordította: Madas Edit)

Azonban nem csak Márton tette hordoz aktuális üzenetet, hanem a bemutatott rizsmajegy fennmaradása is. Az íróanyagot – ez a pergamenre és a papírra egyaránt vonatkozik – kézi gyártása igen drágává tette. Ezért minden „hulladékot” gondosan félretettek, újra felhasználtak. Ez a gyakorlat már a pergamen használatánál kialakult: gondoljunk a gyulafehérvári nyelvemlék fennmaradására – ahol könyvgerinc készítéséhez csíkozták fel egy használatból kikerült kódex egyik lapját – vagy a teljes kódexlapokba kötött könyvekre. A papírral pedig nem csak abban az értelemben és módon takarékoskodtak, ahogyan azt ma tesszük, hogy ismét papírt gyártottak belőle, hanem kötéstáblákat ragasztottak több darabból, írtak a hátoldalra, lapszélre, pecsétfelzetet csipkéztek belőle… A jelen példa azt mutatja, hogy ez a fajta takarékosság a közigazgatás legfelsőbb szintjein is mindennapos volt, és ennek köszönhetjük ezt a Szent Márton-ábrázolást is.

Digitális felvétel: Czikkelyné Nagy Erika