Czetz János (1822–1904) a fiatal császári-királyi tisztek közé tartozott, ők a szabadságharc idején nagyjából a húszas éveik végén, a harmincas éveik elején játak. Életüket a politikai változások következtében kialakult háborús helyzet alapjaiban változtatta meg. Ők – köztük Görgei Artúr, Klapka György, Leiningen-Westerburg Károly, Gál Sándor, akik legfeljebb hadnagyként, főhadnagyként, századosként léptek a Batthyány-kormány szolgálatába, pár hónap elteltével már ezredesi, tábornoki rangot viseltek. Korábban mindössze század szintű egység élén szerezhettek vezetési tapasztalatot, 1848–1849-ben pedig egész hadosztályokat, hadtesteket, sőt hadsereget irányítottak. Hivatásos tisztként békeidőben évtizedekre lett volna szükség, hogy ugyanezt az utat bejárják a ranglétrán – háborús helyzetben, különösen egy frissen alakult nemzeti hadsereg esetében azonban teljesen mások voltak a léptékek.

A forradalom kitörésekor Czetz János még csupán hadnagyi rangot viselt. A bécsújhelyi Theresianum Katonai Akadémián szerzett képesítése és vezérkari képzettsége bizonyára szerepet játszhatott abban, hogy 1848 nyarán a Hadügyminisztériumba került. Augusztus 1-jén léptették elő főhadnaggyá, október 9-én századossá, október 30-án pedig őrnagyi rangban a Kolozsváron szerveződő sereg vezérkari főnökévé nevezték ki. Ezt követően végig Erdélyben szolgált, több alkalommal ideiglenes jelleggel az egész erdélyi fősereg parancsnoki tisztét is ellátta. Erre először 1848 novemberében, Kolozsvár harc nélküli feladása után került sor, amikor a magyar csapatok – a székelyföldi ellenállást nem számítva – szinte teljesen kiszorultak Erdélyből.

Czetz János (1822–1904)

Az Országos Honvédelmi Bizottmány ezt a feladatot eredetileg Csuha Antal ezredesnek szánta, aki azonban betegségére hivatkozva nem fogadta el azt, így esett a választás az akkor mindössze 26 éves őrnagyra, noha a seregben voltak nála magasabb rangú tisztek is. A feladathoz mért viszonylagosan alacsonyabb rang problémájára Kossuth rendelete külön kitért: „[...]a főparancsnok iránt kellő engedelmesség tekintetében bármely rangbeli elsőbbség senkinél gátul nem szolgáland [...]”

A kinevezésre 1848. november 23-án került sor, de hamarosan Józef Bem személyében megtalálták az alkalmas egyént az erdélyi főparancsnokságra, így Czetz János mindössze szűk két hétig töltötte be ezt a posztot. Ezalatt rendbe szedte a visszavonult csapatokat, szilárd védelmi állásokat épített ki, hogy egy esetleges ellenséges támadás esetén meg tudja akadályozni a császári csapatok kijutását az Alföldre, mindemellett pedig kidolgozta egy kombinált támadó hadművelet tervét Kolozsvár visszafoglalására. Ez később Bem hadmozdulatainak is az alapját képezte. Összességében elmondható, hogy Czetz János a rendelkezésére álló rövid idő ellenére kitűnően teljesítette a rá bízott feladatokat.

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

Kossuth Lajos kinevezi Czetz Jánost a felső-erdélyi hadsereg ideiglenes parancsnokává, 1848. november 23.

Jelzet: MNL OL, 1848/1849-i minisztériumi levéltár, Miniszterelnökség, Országos Honvédelmi Bizottmány, Kormányzó-elnökség, Általános iratok (H 2), 1848/3540.

Czetz nem csupán mint vezérkari főnök, hanem mint a sereg egyik hadoszlopának parancsnoka vett részt Erdély felszabadításában. A piski (1849. február 9.) és a medgyesi (1849. március 2.) ütközetek első szakaszában, egészen Bem hadszíntérre érkeztéig ő irányította a magyar csapatokat. December 30-án léptették elő alezredessé, február 16-án pedig ezredessé.

Miután 1849 márciusában szinte egész Erdély magyar kézre került, Bem serege egy részével a Bánságba ment, a hátrahagyott országrész katonai ügyeit pedig átmenetileg Czetz Jánosra bízta, egyúttal javasolta tábornokká való kinevezését is. Mivel akkor Erdélyben Bemen kívül senki nem szolgált ebben a rendfokozatban, érdemeinek elismerésén túl az előléptetéssel Czetz lett volna a legmagasabb rangú honvédtiszt a Királyhágón túl, így parancsnoki hatalma is megkérdőjelezhetetlen lett volna. Azonban nem ment minden olyan egyszerűen, hiába gondolta Bem, hogy a felterjesztéssel gyakorlatilag el lett intézve a dolog, Kossuth nagyjából két hónapon keresztül halogatta a döntést.

De mielőtt az ügy részleteiben elmélyednénk, nézzük meg, mi volt ekkor egy katonai kinevezés szabályos menete! 1848-ban még különbség volt a régi császári-királyi sorezredek és az új honvédalakulatok gyakorlatában. Egy júniusban kiadott rendelet szerint az ezredtulajdonos a hadügyminiszter beleegyezésével nevezhetett ki sorkatonaságbeli tiszteket századosig bezárólag. Őrnagyi, alezredesi, ezredesi rang esetén a tulajdonosnak csak javaslattételi joga volt. A javaslatot a Hadügyminisztérium véleményezés után a Külügyminisztériumon keresztül juttatta el az uralkodóhoz. Tábornoki kinevezéskor elméletileg még az osztrák hadügyminisztériummal is egyeztetni kellett volna. A honvéd-zászlóaljak esetében a magyar kormány István nádort kérte fel a tisztek kinevezésére, kikerülve ezzel Bécset és egyben meggyorsítva az ügyintézést. Az ő 1848. szeptemberi távozása után Mészáros Lázár hadügyminiszter hagyta jóvá a kinevezéseket. Magasabb rendfokozatok esetében V. Ferdinánd lemondásáig (1848. december 2.) használták még „a király utólagos jóváhagyásával” formulát, alacsonyabb rangúaknál ezt már korábban elhagyták.

Miután az ország teljes egészében hadszíntérré vált, a seregvezérek megkapták a jogot, hogy saját hatáskörükben, akár a csatatéren is előléptethessenek bárkit egészen századosi rangig bezárólag. Ennél magasabb rendfokozat esetén a Hadügyminisztériumon keresztül az Országos Honvédelmi Bizottmányhoz kellett eljuttatni a felterjesztéseket, amely ekkor az ezzel kapcsolatos államfői jogokat gyakorolta.

Bem tábornok – mint minden más esetben – az előléptetések kapcsán is meglehetősen öntörvényűen járt el. Századosi rang felett is nevezett ki tiszteket, ilyen volt például Czetz alezredesi és ezredesi előléptetése, utólag minden esetben jóváhagyták ezeket az intézkedéseit. A tábornoki cím megadása azonban több hónapig húzódott. Márciustól kezdve Kossuthoz írott szinte mindegyik levelében sürgette Czetz kinevezését, így próbálta elérni, hogy hátrahagyott helyettese – aki az elmúlt hónapokban bizonyította rátermettségét, ráadásul tökéletesen tisztában volt a helyi viszonyokkal – rangban is az első legyen. Erdélyben. Kossuth kezdetben azzal az indokkal hárította el a kérést, ha Czetzet előlépteti, akkor még tizenöt másik tiszttel is meg kell tennie ugyanezt, különben is vannak bőven olyan hadosztályok, amelyek élén csupán ezredes áll.

Bem március végén a neki adott hadügyminiszteri ígéretre hivatkozott, miszerint Erdély felszabadítása után minden előléptetését jóvá fogják hagyni. Hangsúlyozta, hogy ő teljesítette az egyezség ráeső részét, ha a másik fél nem tartja a szavát, akkor mind őt, mind pedig Czetzet, akit a biztosnak vélt kinevezés tudatában már mindenki tábornoknak szólít, komoly presztízsveszteség érné.

Minden bizonnyal a Kossuth-tal baráti kapcsolatokat ápoló teljhatalmú erdélyi országos biztos, a későbbi mártír miniszter, Csány László Czetz-cel szembeni ellenérzései is közrejátszottak abban, hogy ilyen sokáig húzódott az ügy. Ő volt az, aki már hónapokkal korábban megírta Kossuthnak, ha Bemmel, a saját testi épségét is sokszor feleslegesen kockáztató „szeles fráter”-rel valami történne, akkor nincsen senki, aki a helyébe léphetne. Külön kiemelte, hogy Czetzet sem tartja ilyennek.

Csánynak a fiatal tiszttel szembeni fenntartásait az is táplálhatta, hogy 1849 januárjában az alája rendelt egységek biztosították Kolozsvárt egy dél felőli támadással szemben. Bár csekély katonai ereje a közvetlen hadászati célok megvalósítására is éppen csak elég volt, Tordán álló csapatai révén mégis neki állt volna leginkább módjában a román felkelők által lemészárolt nagyenyedi lakosok megvédése.

Csány László Bem helyetteseként az 1830–31-es lengyel felkelés másik legendáját, Henryk Dembińskit látta volna szívesen Erdélyben, de Kossuth nem támogatta a javaslatát. A kormánybiztos többek között ezeket írta Czetzről: „Hogy Bem elmén Erdélyből, az jól van, de hogy Czetz lesz helyettese, azt jónak lenni nem gondolom [...]Jóllehet, ő nem ügyetlen, de még soha csatát nem rendező egyéniség.”

Ugyanezek a gondolatok csengenek vissza Kossuth 1849. április 25-i Bemnek szóló újabb halogató válaszából: Czetz hat hónappal korábban még csupán százados volt és eddig önálló parancsnokként egyetlen csatát sem vezényelt vagy nyert. És sorolja az ellenpéldákat: Klapka György hadtest-parancsnokként egy zilált sereget átvéve hat héten keresztül tartotta a Tisza vonalát Schlick altábornaggyal szemben. Damjanich 20 győztes csata megvívása után lett tábornok. Aulich Lajos bravúros visszavonulással, az ellenségtől körülvéve egy elhagyott bányaalagúton keresztül mentette ki katonáit, mielőtt a honvédsereg legidősebb ezredeseként tábornokká nevezték ki 1849. február 25-én. Szintén a legidősebb ezredes volt Gáspár András, aki egymást követő győzelmekkel érdemelte ki a tábornoki rangot ugyanez év április 4-én, amit nem a jövőbe vetett remények, hanem a megnyert csaták után szokás osztani. Czetz kinevezése Kossuth szerint elkerülhetetlenül elégedetlenséghez vezetne, mert mindenkit nem tudna előléptetni és sok olyan ezredes van, aki legalább ennyi érdemet szerzett már, mint ő.

Bem lehetséges helyetteseként a nem sokkal korábban tábornokká előléptetett Nagysándor József neve is felmerült. Kossuth úgy számolt, amennyiben a lengyel tábornok nem megy vissza Erdélybe, hanem a magyarországi hadszíntéren kap alkalmazást, akkor Czetz tábornoki rangja komoly konfliktusokhoz vezethetett volna Nagysándor és Czetz között. De a halogatás fő oka minden bizonnyal a többször hivatkozott harctéri tapasztalatlanság és a képzeletbeli előléptetési rangsorban előtte álló tisztek nagy száma volt.

1849 májusának elején az addig teljesen elutasító Csány László véleménye megváltozott Czetzet illetően: „Czetz képezi magát, úgy látom, meg lehet maradni vele Erdélyben [...] Most van ideje Czetzet tábornokká kinevezni.” Ezzel párhuzamosan Bem a Hadügyminisztériumon keresztül is sürgette a dolog mielőbbi elintézést, végül Kossuth május 7-én járult hozzá a kinevezéséhez.

Kossuth hozzájárul Czetz előléptetéséhez, 1848. május 7.

Jelzet: MNL OL, 1848/1849-i minisztériumi levéltár, Hadügyminisztérium, Általános iratok (H 75), 1849/13074.

Azt azonban már nem állt módjában bebizonyítani, hogy megérdemelten kapta a tábornoki címre, mert mire a kinevezését kézbe vehette, már nem volt szolgálatra alkalmas állapotban. Május 1-jén a Vöröstoronyi-szoros szemrevételezéséről visszatérve lova megbokrosodott és levetette a hátáról. Olyan szerencsétlenül esett, hogy csípőcsontja eltört, így a nyári hadjáratban már nem vehetett részt.

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

A kinevezés fogalmazványa

Jelzet: MNL OL, 1848/1849-i minisztériumi levéltár, Hadügyminisztérium, Általános iratok (H 75), 1849/13074.

Czetz Jánosnak a bukása után sikerült külföldre szöknie, az elsők közt írta meg szabadságharcról szóló művét, amely 1850-ben jelent meg Hamburgban. Azon honvédtisztek közé tartozott, akik hazájuktól távol is jelentős karriert futottak be, bár ott sem vezéri képességével, hanem magas fokú szakmai tudásával és szervezőkészségével szerzett magának hírnevet.

Johann Czetz: Bem’s Feldzug in Siebenbürgen in den Jahren 1848 und 1849. Hamburg: Hoffmann und Campe, 1850

Iratfotók: Czikkelyné Nagy Erika (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára)