Jelenlegi hely

Magyar Nemzeti Levéltár » Címlap
Fidelitate et fortitudine. Válogatás a Batthyány család Magyar Nemzeti Levéltárban újonnan elhelyezett okleveleiből

Fidelitate et fortitudine. Válogatás a Batthyány család Magyar Nemzeti Levéltárban újonnan elhelyezett okleveleiből

Vissza a virtuális kiállításokhoz

Előző Következő
1 / 14

A Batthyányak középkori címereslevele
 

A Batthyány család középkori címereslevele a családi levéltár egyik legértékesebb darabja, ami már az 1950-es években bekerült az Országos Levéltárba a körmendi levéltár anyagával. Az oklevélben II. Ulászló király Batthyány Boldizsárnak és testvérének, Benedeknek az oklevél elején megfestett és szövegében leírt címert adományozza. A címer: kerektalpú pajzs kék mezejében, természetes színű szikla tetején, zöld fészekben kiterjesztett szárnyú fehér pelikán csőrével mellét tépve vérével három fiókáját eteti. A sziklából jobbra forduló, növekvő oroszlán szájában ezüst kardot tart. A címerpajzsot arabeszkdíszítéssel ékesített arany keretbe foglalta a festője. A család a későbbiekben újabb rangemelésekben részesült (1630-ban grófi, 1764-ben hercegi cím), a címer pajzsbeli képe azonban nem változott az évszázadok során. A pelikán Krisztus kereszthalálát, a szülői szeretetet és az önfeláldozást szimbolizálta, míg az oroszlán a bátorságot és a harciasságot jelképezte.
 

Dátum: 1500. december 12.
Jelzet: HU-MNL-OL-DL-107672. (Batthyány család körmendi levéltára, Majoratus-sorozat, Lad. 27. No. 21.)

 

Batthyány-családfa
 

A 17. századtól sok főúri család elkészíttette a családfáját. Gróf Batthyány Lajos kancellár megbízásából több történész is dolgozott a Batthyány-ősökön. Ennek eredményeként többféleképpen is rekonstruálták a családfát, amelynek több festett ábrázolása is elkészült. Jelen családfatöredék a Rajcsányi Ádám által 1743-ban elkészített ábrázolás. Középső részén látható az örsi szikla, amelyből a családfa törzse kinőtt. A törzsnél fekvő ős Kővágóörsi Miske, felette a Batthyány-címer, melyet két oldalról griffek támogatnak. A szikla középső részén a címerállatok is feltűnnek: az oroszlán és a pelikán. A családfán megjelenik a három legfontosabbnak tartott település: Kővágóörs (ma Felsőörs), a névadó Battyán (ma Szabadbattyán) a két legrégebbi, és az 1524-ben adományul nyert Németújvár (ma Güssing). A családfa egy nagyméretű, fantáziadús, rajzos családfa alsó töredéke, amelynek felső része a körmendi Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeumban található.


Dátum: 1743
Jelzete: HU-MNL-OL-S 20-190.-1.

 

 

Körmendi fényképek
 

A Batthyány család levéltárát a körmendi kastélyban őrizte, az 1940-es években Iványi Béla egykori szegedi egyetemi tanár rendezte, kutathatóvá tette azt. 1945-ben a szovjet csapatok bevonulása előtt a család az iratok kisebb részét Bécsbe menekítette. A körmendi kastélyból a levéltári anyagot a szovjet katonák az udvarra szórták ki, amit később Kőszegi János irányításával biztonságos helyre menekítettek. Előbb Keszthelyre, majd az Országos Levéltárba szállították a több mint 200 iratfolyóméter anyagot. A levéltár középkori okleveleinek kb. 10-15 %-a pusztult el 1945-ben. Ezért nagy jelentőségű az az 520 irat, amelyek 1945-től Bécsben voltak 2021-ig.

 


A körmendi kastély 1908-ban.
(https://muzeumkormend.hu/batthyany-strattmann-kastelyegyuttes)

 


A körmendi Batthyány-kastély a II. világháborús pusztítás után

 


Kőszegi János (1896-1966), a körmendi Batthyány-levéltár megmentője

 


A Batthyány-levéltár ömlesztett állapotban a keszthelyi Balatoni Múzeum aulájában

 


A szovjet katonák által megfaragott, csizmafényesítéshez használt viaszpecsétek (II. Lajos és II. Ferdinánd okleveleiről) az egykori Batthyány-levéltárból

18. századi levéltári irattöredék, beletaposott falevéllel

 

Ajánlott irodalom és a 2-7. sz. képek forrása:

Zimányi Vera: A Batthyány család hercegi ágának levéltára. In: Körmend története. Szerk. Szabó László. Körmend, 1984. 415-433.

Nagy Zoltán: A körmendi Batthyány levéltár és a várkastély gyűjteményeinek pusztulástörténete 1945-1952. (Körmendi Figyelő Könyvek 4. Kiadja a Körmendi Kulturális Műhely, XIII. évf. 2005.)

Bajzik Zsolt: A körmendi Batthyány kastély műkincseinek és levéltárának sorsa 1945 után. In: Batthyányak évszázadai – Tudományos konferencia Körmenden (2005), 265–274.

 

 

A legrégebbi oklevél
 

A beérkezett Batthyány-iratok legrégebbi darabja IV. Béla király (1235–1270) 1256-ban kelt függőpecsétes oklevele a Pacsa-melléki (a mai Zala megyei Pacsa) nemesek ügyében. Ebben a király Dénes országbíró ítélete alapján megerősítette régi nemességében Jurke fiait, Pétert és Karachinust, továbbá Máté fiait, Mátyást és Mátét, illetve Chuda fiát, Pál klerikust a Pacsa mellékéről, akiket Balázs zalai hadnagy és a zalai várjobbágyok jobbágytársaiknak állítottak. Az oklevélben a Dusnok, Kál és Lengyel falvakkal szomszédos Pacsa határjárása is olvasható.

„… miután ez a Dénes nekünk szóban előadta, hogy tudomására jutott, hogy az említett Jurke fiai, Péter és Karachinus, Máté fiai, Mátyás és Máté, és Chuda fia, Pál klerikus elődünk, a legszentebb István király idejétől fogva a nemesek sorait gyarapítják …, mi, akik királyi hivatalunknál fogva mindenkire ki szoktuk árasztani a kegyünket, az említett nemesek szabadságát királyi hatalmunkkal megóvva, hogy nemeseink efféle szabadsága a földjük határaival együtt, miként Dénes országbíró és zalai ispán oklevele tartalmazza, állandó és megmásíthatatlan maradjon …, jelen írást kettőspecsétünk oltalmával rendeljük megerősíteni… Kelt kedvelt hívünk, udvarunk alkancellárja, a választott fehérvári prépost, Smaragd mester keze által, az Úr megtestesülésének 1256. évében, szeptember 22-én, uralkodásunk 21. évében.”



Dátum: Buda, 1256. szeptember 22.
Jelzet: HU-MNL-OL-DL 108771. (Batthyány család körmendi levéltára, Heimiana-sorozat, No. 3.)

 

A kun törvények lappangó kézirata
 

Az 1279 júliusában megtartott tétényi országgyűlés központi témája a pogány kunok keresztény hitre térítésének ügye volt. Az országgyűlés után IV. (Kun) László király (1272–1290) augusztus 5-én kettőspecséttel megerősített oklevelében adta ki az ún. második kun törvényt – az oklevél a tulajdonképpen a Fermói Fülöp pápai legátus (követ) által a királytól kikényszerített, 1279. június 23-i ún. első kun törvény „bővített változata”. Rendelkezett a kunok keresztény hitre téréséről, letelepítéséről, életmódjukról, arról, hogy az általuk erőszakosan és jogtalanul elfoglalt egyházi és világi birtokokat visszaszolgáltatni kötelesek. Rögzítette az ország megtelepülésükre szolgáló területeit, amelyekért cserébe a kunok a király seregébe vonulni tartoznak.

„Tudniillik ezután eltávoznak és visszavonulnak sátraikból és nemez házaikból, és a keresztények szokása szerint falvakban, földbe épített épületekben és házakban fognak lakni és tartózkodni. … És hogy országunkban és tartományainkban minden erőszakoskodások és támadások elkövetésétől s a keresztények megölésétől és azok vérének ontásától teljességgel megtartóztatják kezeiket. … És mivel a kunok bőséges sokasága bőséges földterületet kívánt, úgy határoztunk, hogy azok, akik nemzetségükkel a Duna és a Tisza vagy a Körös folyó mellett vagy a Maros és a Körös folyók között, vagy ugyanannak a folyónak mindkét partján, vagy a Temes és Maros folyók között, vagy ezek környékén telepedtek le és nem másutt, hanem ugyanazon folyók mellett vagy helyeken, vagy földeken, amelyek felett eredetileg minden nemzetséget a maga sátraival Béla király úr, a mi nagyapánk, Magyarország nemes emlékezetű, dicső királya telepített le, most is szálljanak meg és telepedjenek le az előbb említett módon úgy, mint országunk nemesei.”

(fordítás: Kun László emlékezete. Szerk. Kristó Gyula. Szeged, 1994. 134–135.)

A kun törvényeket őrző királyi oklevelek eredeti példányai nem maradtak fenn, így ez a 16. század utolsó harmadában készült másolat különleges történettudományi jelentőséggel bír: létezése megcáfolta azt az elméletet, amely szerint a szöveget Mária Terézia (1740–1780) idején szerkesztették, amikor a kunok és jászok kollektív nemesi státuszukat igyekeztek elismertetni az uralkodóval.

További érdekességek a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának A hét dokumentuma sorozatában: „Mivel a kunok bőséges sokasága bőséges földterületet kíván”

IV. László király második kun törvényének (1279) újra megkerült és hazatalált másolata a Magyar Nemzeti Levéltárban - Okmányi Kalászat a Batthyány-levéltárból



Dátum: 1279. augusztus 5.

Jelzet: HU-MNL-OL-DL 108775. (Batthyány család körmendi levéltára, Heimiana-sorozat, No. 9.)


 

 

Kun Erzsébet királyné oklevele
 

IV. László király anyja, Kun Erzsébet magyar királyné, macsói és boszniai hercegné Kálmáncsehi (Kalaman chehy) falut (ma Kálmáncsa, Somogy megyében), amit korábban Panyit fia Jakabnak adományozott, újra neki adományozza, az oklevelet pedig, amit a csehi falusi telepeseknek (hospeseknek) – nyilván ugyanezen adomány tárgyában – kiadott, jelen levelével érvényteleníti.
Az igen apró pergamenoklevélen a királyné második kettőspecsétjének előoldali lenyomattöredéke látható. A királyné ép, meglehetősen jó megtartású kettőspecsétje függ az Országos Levéltár Mohács előtti gyűjteményének HU-MNL-OL-DL 63612. jelzetű oklevelén. Ezen jól látszik a trónuson ülő királyné-alak: fején nyitott korona, kinyújtott jobbjában jogar, balját a mellére szorítja.

A pecsét körirata az előoldalon: ELISABET DEI GRACIA REGINA HVNGARIE („Erzsébet, Isten kegyelméből Magyarország királynéje”, a hátoldalon pedig S(IGILLVM) VXORIS STEPHANI REGIS QVINTI QVARTI BELE ILLVSTRIS REGIS FILII („a dicső IV. Béla király fia, V. István király feleségének pecsétje”).

Dátum: Buda, 1281. január 2.
Jelzet: HU-MNL-OL-DL 108776. (Batthyány család körmendi levéltára, Heimiana-sorozat, No. 10.)

 

I. Károly király oklevele
 

I. Károly király (1301–1342) megparancsolja a fehérvári káptalannak, hogy küldjék ki tanúságukat, akinek a jelenlétében a szentgyörgyi Péter, Domonkos fia Imre vagy István fia Péter királyi ember járja körül a király Bakony nevű erdejének (silva nostra Bakan vocata) határait, minden szomszédosának tiltsa meg, hogy a király erdejében vadásszon, vagy abból bármilyen hasznot húzzon a bakonyi ispán tudta és beleegyezése nélkül.

A Himfi-levéltárban fennmaradt pergamen oklevélen egy nagyobb és egy kisebb pecsét részleges lenyomata látszik: az iratot eredetileg a királyi kettőspecsét előlapjának viaszlenyomatával zárták le, majd felbontás után a fehérvári káptalan a parancslevelet pecsétfőjével (caput sigilli) visszazárta.

A „Bakonyerdő”-t (silva Bocon), vagyis a király Veszprém megyei, bakonyi magánuradalmát a 12–13. század fordulóján szervezték erdőispánsággá. Területe – amely nem alkotott összefüggő tömböt – nyugat-keleti irányban Pápa és Devecser környékétől Márkóig, sőt Várpalotáig terjedt, míg észak-déli irányban Bakonyszentlászló és Veszprémvarsány vidékétől egészen Nagyvázsonyig húzódott. Az erdőispánságot I. Károly 1320 körül újraalapította, központja Hölgykő vára és uradalma lett (1326-ban Csesznek várát is hozzácsatolták). 1325-ben, a fent bemutatott királyi parancs kibocsátásának idején Himfi László volt a bakonyi ispán, így Hölgykő, majd 1326-tól Csesznek ura.

 


Dátum: Visegrád, 1325. június 10.

Jelzet: HU-MNL-OL-DL 108797. (Batthyány család körmendi levéltára, Heimiana-sorozat, No. 32.)

 

I. Lajos király oklevele
 

(Nagy) Lajos király (1342–1382) Himfi Pál fiai, Benedek és János királyi udvari vitézek szolgálataira való tekintettel nekik, és rajtuk keresztül testvéreiknek, Himfi Miklósnak, Péternek, Pálnak és Balázsnak adományoz két Veszprém megyei lakatlan királyi birtokot, Jakótelekét (a mai Bakonyjákó, Veszprém megyében) és Erdőóvótelket.

A pergamen oklevelet I. (Nagy) Lajos király első kettőspecsétjének előlapjával pecsételték meg a hátlapon: a viasz nagy része lepergett, de a pecsét királyalakjának fej- és mellrésze kivételesen jó állapotban őrződött meg.

Az erdőóvók (mai szóval: erdőőrök) olyan királyi, egyházi vagy magánbirtokon élő szolgál(tat)ónépek voltak, akiknek feladata az erdő őrzése, gondozása volt. A királyi erdőispánságok erdőóvói az ispánságokhoz kapcsolódó gazdasági és igazgatási feladatokat is elláttak, vadásztak a királyi konyha szükségletére, halászták és tisztán tartották az erdei patakokat. Az erdőóvók emlékét őrzik a Kárpát-medence Ardó (Ordó) helynevei (Végardó, Szőlősardó, Nyársardó stb.). Ismert az Ardó családnév is.
 

Dátum: Visegrád, 1351. június 12.

Jelzet: HU-MNL-OL-DL 108814. (Batthyány család körmendi levéltára, Heimiana-sorozat, No. 120.)

Zsigmond király oklevele
 

Luxemburgi Zsigmond (1387–1437) király Vas megyében kihirdetni rendeli új pecsétjét, amit római királlyá választása (1411. július 21.) alkalmából vésetett, és amit ettől a naptól fogva használni kezd. Egyúttal érvényteleníti régi kisebb titkospecsétjét, hangsúlyozva, hogy a régi pecsétje alatt kiadott adomány-, kiváltság- stb. levelek megújítás nélkül érvényben maradnak.

A királyi rendelkezés ugyanaznap (1411. szeptember 29.) kelt, azonos szövegű, Arad megyének szóló példánya a Festetics család levéltárában maradt fenn: ezt az oklevelet szintén az Országos Levéltár őrzi (jelzete: HU-MNL-OL-DL 92397.).

A király új pecsétjének pecsétmezőjében a római királyi címhez kapcsolódó, [arany mezőben] kiterjesztett szárnnyal lebegő, kiöltött nyelvű egyfejű [fekete] sas látható. A pecsét köriratát négy kis címerpajzs tagolja négy egyenlő részre: felül [vörös pajzsban zöld] hármasdombon álló [ezüst] talpas kettőskereszt (Magyarország), a heraldikai jobb oldalon [vörössel és ezüsttel] hétszer vágott pajzs (Magyarország), a heraldikai bal oldalon [vörös pajzsban arany] koronás ágaskodó kétfarkú [ezüst] oroszlán (Csehország), alul pedig [ezüsttel és kékkel] kilencszer vágott pajzsban [arany] koronás [arannyal fegyverzett] ágaskodó [vörös] oroszlán (Luxemburg).


Dátum: Pozsony, 1411. szeptember 29.

Jelzet: HU-MNL-OL-DL 108579. (Batthyány család körmendi levéltára, Memorabilia-sorozat, No. 9.)

 

Buda város pecsétje

 

Buda városának oklevele arról, hogy Rákos Albert, Fekete Mihály és Ében-i György házukat a Szombatpiacon (a mai Kapisztrán tértől a Bécsi kapu térig terjedő terület), Márton íjkészítő és Pál szűcs házának szomszédságában, 100 aranyforintért eladták András mészárosnak és feleségének, Helénának.

 

Buda kettős nagypecsétje – amelynek legrégebbi ismert nyomata egy 1292-ben kelt privilégiumról függ (másolata: HU-MNL-OL-DF 229963) – előlapján az Árpádok sávozott címerét viseli (utalva a város urára és védelmezőjére, a mindenkori uralkodóra). Hátoldalán – Fehérvár, Pozsony, Zágráb, Sopron és több más, egyoldalú városi pecséthez hasonlóan – egy háromtornyú vár, illetve erőd sematikus képe kap helyet. A város a 13. század végétől a 16. századig egy másik, kisebb, egyszerűbb pecsétet is használt, ennek a lenyomata látható a bemutatott iraton. A 3,6 cm átmérőjű, kör alakú pecséten hétvágásos, háromszögletű pajzs tetején két kis ormos torony emelkedik. Körirata: + S(IGILLVM) CIVIVM BVDENSIVM, azaz „a budai polgárok pecsétje”.
 


Dátum: Buda, 1477. március 26.
Jelzet: HU-MNL-OL-DL 108542. (Batthyány család körmendi levéltára, Acta antiqua-sorozat, Alm. 5. Lad. 7. No. 157.)

 


 

 

Házassági szerződés 1505-ből
 

A Mátyás király uralma alatt felemelkedő Szapolyai család a 15. század végére az ország legnagyobb földbirtokosává, egyúttal megkerülhetetlen politikai tényezővé vált. Szapolyai István szepesi gróf (1492-től 1499. évi haláláig a Magyar Királyság nádora) még 1483-ban vette feleségül (Piast) Hedvig tescheni hercegnőt, akitől két fiú-, és két lánygyermeke született: János, a későbbi magyar király (1526–1540), a mohácsi csatában elesett György, Krisztina (később Homonnai János felesége) és Borbála, akit 1512-ben vett feleségül I. Jagelló (Öreg) Zsigmond lengyel király (1506–1548).

Miután Szapolyai István 1499-ben meghalt, a család sorsát özvegye, Hedvig hercegnő vette kézbe: nagyobbik fia, János számára II. Ulászló király (1490–1516) lánya, Anna kezét próbálta megszerezni, János öccsét, Györgyöt pedig Corvin János és Frangepán Beatrix lányával, Erzsébettel igyekezett összeházasítani, hogy a hatalmas Corvin-vagyon birtokába jusson. A bemutatott dokumentum a György és Erzsébet tervezett házasságának ügyében 1505 januárja és augusztusa között a két özvegy (követei) által lefolytatott tárgyalások lenyomata. A házassági szerződés tető alá hozásában Frangepán Beatrix érdekeit mások mellett Batthyány Boldizsár képviselte.

Végül a Hedvig által áhított egyik házasságból sem lett semmi: János leánykérését a királyi házaspár visszautasította, 1506-ban pedig Frangepán Beatrixnak sikerült megegyeznie II. Ulászlóval, aki néhány uradalom kivételével neki és lányának adományozta férje örökségét – így az özvegy nem volt többé rászorulva a Szapolyaiak támogatására.

 

Dátum: 1505
Jelzet: HU-MNL-OL-DL 108570. (Batthyány család körmendi levéltára, jelzet nélkül)

 

Szegedi Lukács zágrábi püspök végrendelete
 

„Az Oszthatatlan Szentháromság, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Lukács, Isten és az Apostoli Szék kegyelméből Zágráb egyházának püspöke minden Krisztus-hívőnek, aki jelen, a saját kezemmel aláírt végrendeletet megtekinti, üdvöt és kölcsönös szeretetet az Úrban!”

E szavakkal kezdődik az 1470 táján Szegeden született Lukács végrendelete, aki életében világi és egyházi pályán is szép karriert futott be. Kancelláriai, majd pénzügyigazgatási alkalmazott volt, 1492–1494 között kincstartóként, 1501–1502 között személynökként, boszniai, csanádi, végül 1500. április 15-től 1510. szeptemberi haláláig zágrábi püspökként működött.

A késő középkori Magyar Királyság igen kevés főpapjának végrendelete maradt korunkra. A zágrábi püspök 1510. március 12-i, korábban ismeretlen végakaratának egykorú másolata a Batthyány-levéltár jelzet nélküli, vegyes iratai között őrződött meg. A testamentum fennmaradása a Batthyány-levéltárban könnyen indokolható: a püspök egyik végrendeleti végrehajtójának – a szlavón vicebán, majd alországbíró – Batthyány Boldizsárt (1452–1520) jelölte ki, akinek azonos nevű fia, az ifjabb Boldizsár a végrendelkezés idején a püspök unokahúga, Erhard Katalin jegyese volt.

További érdekességek a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának A hét dokumentuma sorozatában: Kovács Viktória: „Zágráb egyházának a fénye”. Szegedi Lukács zágrábi püspök 1510. évi végrendelete a Batthyány-levéltárban

Dátum: Csázma, 1510. március 12.
Jelzet: HU-MNL-OL-DL 108543. (Batthyány család körmendi levéltára, jelzet nélkül)


 

 

A véres kard körülhordozása a Magyar Királyságban Mohács előestéjén

 

„A levelek […] még inkább figyelmet érdemelnek, hogy egyfolytában végigolvasva azokat, ha szabad így mondanunk, vissza tudnak vezetni bennünket a katasztrófát megelőző hetek szomorú légkörébe. Budáról kiindulva Érd, Adony, Paks, Tolna, Kesztölc, Báta, Újfalu mindmegannyi stációja a komor kálváriáját járó gyermekkirálynak, ki egyre elfúlóbb lélekzetű levelekben kér segítséget, rendeli el előbb minden ötödik, majd minden második, végül valamennyi jobbágy felkelését, a pestises betegek, a szerzetesek hadbavonulását,

cito, cito, citissime…” – írta Mályusz Elemér, aki a Batthyány család körmendi levéltárában lemásolta, majd 1926-ban, a Mohácsi csata akkor 400 éves évfordulójára tekintettel kiadta II. Lajos király okleveleit az 1526. augusztus 29-i Mohácsi csatát megelőző mozgósítással kapcsolatban.

 

E királyi oklevelek közül kettő II. Lajos 1526. július 31-én Adonyból keltezett parancsa. Az itt bemutatott darab Horvátország és Szlavónia nemességéhez szól: a király utasítása szerint, amint tudomásukra jut a levele, és meglátják a véres kardot (gladius cruentatus), amit az ország végveszélyére való tekintettel hordoztat körül, hűtlenség terhe alatt felkelni tartoznak parasztjaik felével együtt, és csatlakozni a bánhoz. A másik oklevelet II. Lajos a dalmát-horvát-szlavón bánnak, Batthyány Ferencnek címezte, akit – többek között – a véres kard körülhordoztatására utasított: „faciatis circumferri gladium cruore tinctum”, vagyis „vitessétek körbe a vérbe mártott kardot”.

 

Szerencsés módon mindkét oklevél túlélte a Batthyány-levéltár részleges pusztulását, és 2021 óta az Országos Levéltár Mohács előtti gyűjteményének része.

Dátum: Adony, 1526. július 31.
Jelzet: HU-MNL-OL-DL 108761. (Batthyány család körmendi levéltára, Memorabilia-sorozat, No. 69/11.)

 


 

 

Erdődy Simon feljelentő levele
 

Erdődy Simon zágrábi püspök 1536 januárjának elején Dombróról írt Batthyány Ferenc (1497–1566) feleségének, Svetkovics Katalinnak. Levelében („ezt én pediglen sem irigységből, sem bosszúságból nem írom” – így a püspök) alaposan kiteregette a címzett férjének bécsi viselt dolgait. Batthyány Ferenc az 1535. november 19-re Pozsonyba összehívott, majd december második felétől 1536 januárjának elejéig Bécsben ülésező országgyűlés miatt tartózkodott a városban. A püspök beszámolt arról, hogy „Ferenc uram” a diéta helyett bizonyos Barbara asszonnyal töltötte idejét: „többször vacsorált az várban … Barbara asszonnyal, hogy sem mint a városban az urak között”.

„az leánynak is nevét, kinek kedvéért ott vacsorált, megtanultam volt, de útnak gonosz voltáért kiment elmémből. Immár ugyan megszokta vala, hogy mindenkor kilenc avagy tíz órán jött ki az várból …, hozzám jőve …, hogy bekenték mind orcáját, mind fejét, mind ruháját, rút vala, mint egy ördög, hogy pedig ez úgy legyen, hogy mikoron Isten őkegyelmét hazahozza, tapogassa meg … az mál subájának elejit, megismeri, hogy bekenték volna … bizonyságot is mondok, ő kegyelme egyszer Thurzó uramat hívta vala ilyen szóval: Thurzó uram, gyere velem, bizony leányvigassággal jól tartlak, ha pedig ez este velem voltál volna, jobban szeretted volna mentül jobb lovadnál. Thurzó uram hallván megfeddte, mondván, apró ember mit mívelsz, lám mégsem hagytad el az régi latorságot, bezzeg ideje vóna immár jámborrá lenned, ez Thurzó uram szava, te kegyelmed ha Isten Thurzó urammal szembe juttatja, jobban megérti, mert ő jobban megemlékezik róla, ez Ferenc uramból immár semmiképpen jámbort nem tehetünk”

 


Dátum: Dombró, 1536. január 11.

Jelzet: HU-MNL-OL-P 1313-I.-5.-67.-13. (Batthyány család körmendi levéltára, Memorabilia-sorozat)
 

A levél teljes szövege és további érdekességek a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának A hét dokumentuma sorozatában: Künstlerné Virág Éva: Apró ember mit mívelsz?