Vihar Esztergom város képviselő-testületének határozata miatt.
Néhány megjegyzés Esztergom város képviselő-testületének határozatára.
Írta: Szémann János, Bazin város rendőrkapitánya.
Előttem fekszik Esztergom város képviselő-testületének 10. kgy./2430. tan. 1911. számú határozata, melyből kitűnik, hogy nevezett város állást foglal a rendőrség államosítása, illetve a rendőrtisztviselők ellen.
A határozat első bekezdését kritika tárgyává nem teszem, merthogy a rendőrkapitánynak a város képviselő-testülete a város többi tisztviselőinek indítványa következtében nem hajlandó költségeit megtéríteni, azt, aki csak rövid ideig is tagja volt egy kisváros tisztviselői karának, természetesnek fogja találni. De már a határozat azon része, amely egyenesen rossz néven veszi a rendőrtisztviselőktől, hogy az államosítást szorgalmazzák, – majdnem komikusan hat. Hogyisne, hiszen a rendőrtisztviselőknek Esztergom város, vagy ki tudja, kinek felfogása szerint, inkább azon kellene fáradozniok, hogy a többi tisztviselő fizetése rendeztessék, a rendőrkapitányok pedig, 'amúgy is alárendelve lévén a többi tisztviselőknek, tanácsnak, örüljenek, ha jelenlegi javadalmazásuk mellett meghagyatnak. Szegény rendőrtisztviselői kar, neked már az is bűn, ha saját érdekedben lépéseket mersz tenni, hogy a vidéki rendőrtisztviselők a városi tisztviselők egyesületébe be nem léptek s attól különálló egyesületet alakítottak, az csak természetes, mert hiszen éppen a városi tisztviselők részéről, csekély kivétellel, az egész országban oly ellenszenvvel és annyi mellőzéssel találkoztak, hogy nem csoda, miszerint nem volt kedvük azok egyesületét, akár anyagilag, akár pedig szellemileg támogatni. Ellenben alakítottak maguknak egy különálló egyesületet, amely rövid egynéhány évi működése után már is megmutatta, hogy nemcsak bankettezni, hanem alkotni is tud. Hogy ez így van, legjobban bizonyítja éppen Esztergom város határozata.
Csodálatos, hogy éppen mostan, mikor egyik legnagyobb államférfiúnak, az összes politikusok, a törvényhozók legnagyobb része, a maga a sajtó időszerűnek és szükségesnek találják a rendőrség államosítását, – ugyanakkor Esztergom városa nagy bölcsen kisüti, hogy bizony mindezeknek nincs igaza, mert az sem nem időszerű, sem nem szükségesség, sőt káros a többi városi tisztviselő érdekeire nézve.
Jó volna, ha esztergomi kollégánkat megkérnők, hogy sorolja el azon okokat és mozgatóerőket, amelyek ezen, bizonyára a haladás jegyében született határozat meghozatalát eredményezték. Azt hiszem, híven megtalálnók mindazon okokat, amelyek közöttünk, sajnos, annyira ismeretesek, hogy nekem előadnom egészen felesleges.
A határozat, amint tudom, meg lett küldve az ország összes városainak, hasonló határozathozatal céljából. Kétség sem fér azonban ahhoz, hogy a városok polgármesterei, akik elsősorban is a város érdekeit, nem pedig egyes tisztviselők törekvéseit tartják szem előtt, ezt a határozatot egyszerűen irattárba fogják helyeztetni. A városok s következésképpen a városi tisztviselők anyagi helyzetén csakis egy országos rendezés, elsősorban pedig a jelenleg a városi rendőrségekre fordított tetemes összegeknek a városok részére történt átengedésével lehet segíteni, (mert hiszen a szubvencióösszeget az állam már a folyó évre fel sem emelte, tehát azzal felhagyni készül), ilyen körülmények között pedig egy hivatásának magaslatán álló polgármester sem fogja a rendőrség államosítását ellenezni s annak útjába akadályokat gördíteni. Abban pedig teljesen nyugodtak lehetünk, legalább én így vélekedem, hogy az illetékes tényezők, ha a rendőrséget tényleg államosítani szándékoznak, Esztergom városának határozata miatt attól visszariadni nem fognak.
Hogy mostanáig az ország legtöbb városában a polgármester, illetve a tanács tagjai és a rendőrkapitány között bizonyos ellentétek merültek fel, – szerintem a hibát nem az egyénekben, hanem a rendszerben, illetve a rendszertelenségben kell keresni. Ezek pedig, hogy országosan és egyöntetűen a rendőrség szervezve nincsen, a hatáskör megszabva alig, vagy legalább is nagyon tág vonalakban van s így a hatásköri összeütközések alig kerülhetők el. Mivel mindnyájan csak emberek vagyunk, mindkét részről a legjobb akarattal sem lehet az összeütközéseket és kanapépöröket elkerülni, melyek azonban egymás között, a városház falain belül, többnyire mégis simán elintézést nyernek. Félős azonban, hogy az olyan határozatok, amilyenek közé tartozik Esztergom városáé, még az eddig eléggé tűrhető viszonyt is végleg elmérgesítik, s személyeskedés terére viszik, emlegetvén egyéni érdekeket, sőt egyenesen azzal vádolják meg a rendőrtisztviselőket, hogy saját önző céljaikat a többi városi tisztviselő rovására akarják elérni. Pedig ezen állítás sehogy sem felel meg a valóságnak, mert lehetséges, hogy most már a városi tisztviselők csakis akkor juthatnak majd jobb javadalmazáshoz, ha a városi rendőrség államosíttatván, – a városok annak fenntartási költségeitől szabadulnak.
Közös érdek tehát, hogy a városi tisztviselők a városi rendőrtisztviselőkkel együtt, egymást megértve, kölcsönösen támogassák s tömörüljenek bár akármilyen egyesületbe, ne ellenségeket, hanem a közélet terén küzdő kartársakat lássanak egymásban, akiknek küzdelme végeredményben mégis csak egy és ugyanaz, – a megélhetés biztosítása.
Közbiztonság. A Magyarországi Rendőrtisztviselők Országos Egyesületének hivatalos közlönye. 1911. április 23.
Igen tisztelt szerkesztőség!
A „Közbiztonság“ húsvéti számát csak ma kaptam kézhez, amikor „a mostohagyermek“ című cikkre válasz és vezércikk jelent meg a mai számban.
Úgy a vezércikk, mint Molnár Lajos cikke méltó válasz arra a cikkre, mely feltűnő megütközést keltett s a mely valószínűleg az esztergomi városi képviselő-testület odiózus határozatának hatása alatt láthatott napvilágot. Az esztergomi határozat ugyanis többek közt ezekét mondja: „Miután pedig a képviselő-testületnek az a meggyőződése, hogy a városok rendőrségének államosítása alkotmányvédelmi szempontból nem kívánatos stb.”
Ugyanezen szavakat idézi a „mostohagyermek” cikk szerzője, amikor cikkének utolsó előtti bekezdésében azt mondja: „de ha ezt a képviselők aggályai miatt alkotmányvédelmi szempontból nem tartanák helyesnek stb.” Csodálkozunk, hogy az esztergomi határozatnak oly fontosságot tulajdonított egyesületünk igen tisztelt elnöke. Elítélendő dr. Angyal Armand nagyra becsült elnökünk azon eljárása is, hogy cikkének utolsó bekezdésében többes számban beszél, holott alig fog akadni egy ember is közöttük, aki magát vele e tekintetben azonosítaná.
Nincs senki sem közöttünk, ki nem örült volna, mikor gróf Tisza István beszédét és utána a miniszterelnök válaszát olvastuk. E két nagy államférfiú nyilatkozata bizonyítja, hogy a vidéki rendőrség államosítása fait accompli. És akkor megjelenik az esztergomi riadó, mely képes a rendőrtisztviselők országos egyletének elnökét megfélemlíteni és alkudozásokra bírni, az nyomban alternatívákat állít fel, melyeket a kormány jóindulatába ajánl. Ezt nagyon rosszul tette, a különben derék elnökünk. Az igazi hadvezér nem kapitulálhat könnyelműen, serege vezetőinek megkérdezése nélkül, mert akadnak ellencsapatok is.
Egyébiránt nem hiszem, hogy dr. Angyal Armand tisztelt elnökünk cikke vizet zavarna, de szó nélkül hagyni azoknak, akik évtizedek óta az államosításért harcolnak, semmi szín alatt sem szabad. Ez a szerencsétlen cikk csak arra alkalmas, hogy harcias kedvünket fokozza.
Tisza Miksa, szepesváralja r. kapitánya.
Közbiztonság. A Magyarországi Rendőrtisztviselők Országos Egyesületének hivatalos közlönye. 1911. április 30.
Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár
